|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 13:00 - |
 Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
Ott időzött egy darabig aztán visszafordult. |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 Végül a lények őrjöngő viselkedése kivetette őt magából, és ő nagy, leplezett, de boldog sóhajokkal felrepült a magasba, a hatalmas terem mennyezetétől nem messze lévő egyik párkányra. A tömeget figyelte, ami valósággal hullamzott, és Draugherit lett a köpontja...
'Csodás....Draugherit második otthonra lel, míg bennragadunk a Sötét lényke egyik kiképzőtáborában......Biztos van itt valami...valmi, valami érdekes......'
 A tömeg körötte forgott, áramlott, özönlött, ő pedig a közben elkezdődött zenére mutogatta a sárkányok és pegunik mozdulatainak páratlanságát.
Élvezte, de közben a szemei fel-felizzottak, ahogy a barlangot kémlelte.
És akkor észrevette! Igen.....a vámpír, az utált lény, akit a többiek láthatóan kerültek, és aki tüntetőn távol maradt a befogadási ünneptől, egy másik lénnyel beszélt.....És a holt arcon tisztelet, feszültség látszott.....igen.....félelem.....
'Az kell nekünk!!!! Akivel ez a vérszívó gyilkos most beszél, ilyen alázattal, az csakis erős, fontos lény lehet...talán a főnök itt!' |
 *Triopo az ünneplő körből szépen lassan kikerült.
Örült, hogy végre egy kicsit nem figyel rá senki.
Most végre volt ideje alaposabban szemügyre vennie a helyet és a lényeket.* |
Szoros alakzatban lebegett Triopóval és Draugherittel, aki végül kirepült.
Követte.
Nem tudta mit is szóljon pontosan a vámpírhoz, mivel a Víznek nem sok köze volt ezekhez a teremtményekhez. Így csak óvatosan, figyelőn repült át a karám fala felett, majd ledobbant a tömegbe.
És az hirtelen kitörőn ünnepelni kezdett!
Veregették őket (főleg Draugheritet), és mindenféle löttyöt hoztak korsókban, kupákban, vödrökben.
Elképedt, és nem fogadta el az italt, de aztán Draugherit égő pillantására lenyelte riadalmát és borzalmát és beállt az ünneplő tömegbe...
Draugherit őrjöngő dühét lenyelve vad ünneplésbe kezdett, elfogadta az italt, és magában megállapította, hogy kis társaságukból egyedül ő tudott igazán beilleszkedni....És hogy valahol sajnálja, hogy mindenképp meg kell haljanak ezek a lények.....Valahol élvezte ezt a zabolátlan tombolást.........De ennek a zavarnak semmi helye sem volt benne! Így az arany középút mellett döntött: kiélvezi az ünneplést, aztán ha eljött az ideje, hogy vége legyen, felszámolja a sötét lények mindegyikét! |
| *Engedelmesen felszállt a másik két peguni után.* |
Gyorsan intett Triopónak, és ő is felszállt a karám fölé.
Draugherithez hasonlóan hatalmas, a végsőkig elszánt arckifejezést öltött magára, és ezúttal nem csak játszott: valós harag tombolt a lelkében, és örült Draugherit ölésének, mert most jól esett volna neki egy olyna harc, amiben aztán kitombolhatja magát.
A fura gnómot ,aki túlságosan kihajolt, hogy lássa a mészárlást, már lerázta a szarváról, és most a döbbent csendben újra és újra végignézett izzó szemeivel a tömegen.
Aztán a feketeképű óriás harsogva felnevetett.
- Ó, igen, ilyenek kellenek nekünk! - nevette, és intett.
És a karámban lévő nyomorultak hirtelen füstté alakultak, majd denevérekké (akkorák voltak, mint egy póni), és odarepültek egy, az árnyékban meghúzódó magas, sovány alakhoz, aki fekete köpenyt viselt, vörösen izzottak a szemei, és nagyon éhes, sápadt arca volt....
- Vámpír! - szisszent fel a félsárkány. |
*Triopo elborzadva figyelte az eseményeket.
Tisztában volt vele, hogy Ő nem tudna eleget tenni az elvárásnak.* |
Belépett a karámba és körülnézett.
Szánalmas, sovány lények feküdtek a falhoz láncolva, némelyikük már fel sem nézett érkeztükre...
Ulmo értetlenül nézett Draugheritre, akinke rögtön olvasott az arcáról és felfordult a gyomra.
Kipillantott az ajtón, és tudta, amint az őket beküldi ocsmány vigyorára nézett, hogy gyanúja igaz.
- Azt várják tőlünk, hogy megöljükn egyet-egyet....legalább. - hörögte kifújva a levegőjét, és szemei felizzottak.
Aztán szétvágat szárnyait, felugrott a levegőbe, és a karám falán ülő lényke közül rögötn leszúrt egyet a szarvával.
Testén lángok futottak szét, és így kiáltott eget rázó hangon:
- Kell még?! Én szívesen próbára teszlek titeket! |
| *Triopo tétovázott, de erőt vett magán és követte Draugheritet.* |
El nem maradt volna Draugherit mögül, mert most, bár izgalmas volt, azért kissé veszélyessé is vált a helyzet...ÉS a víz messze volt, bár talán fel tudná hozni...
Igyekezett lehiggadni, és örült, hogy a külsején is működött a trükk...
LEértek, és beléptek a tömegbe, ami szaglászva, morogva ölelte őket körbe.
Aztán egy óriási, medveszerű ember lépett elő és végignézett rajtuk.
- Áh! Ujjoncok! Legfőbb ideje már! - röfögte morgó, mély hangon, és fekete szeme rájuk meredt.
Aztán keze egy kará mfeél intett.
- Oda! Lássuk mit is tudtok!
Draugherit elindult, és óvatosan belépett a ketrecbe. |
| *Követte a többieket.* |
Mosolyogva nézett körül. Minden veszély ellenére, volt valami izgalmas itt!
- Na gyerünk le! - mondta megvillanó szemekkel, és rálépett a levezető kőpárkányra, kellemes kocogásban.
|
*Nem értette, hogy lehet ennyire nyugodt a másik két peguni.
Nem akart tiltakozni, valószínűleg nem is let volna értelme, így hát csöndben maradt és igyekezett minnél jobban "otthon" érezni magát.* |
- Ez nem számít. - mondta felcsillanó szemekkel, mert tetszett neki az ötlet.
- Nézd me gazt a szfinxet oldalt! Hófehér! És mégis itt van! Ha jól sejtem a külső nem számít..
- Nem bizony. - vigyorgott az egyelőre ismeretlen pegunira.
- A lényeg, hogy nem a Fény az elemünk, és hogy most nagyon-nagyon természetesen fogunk viselkedni, pont mint azok, akik hazaértek! És ha harcba kényszerítenek, ne tiltakozzatok, és ne feledjétek: Itt egy szabály van: nincs szabály! |
| - A baj csak az, hogy cseppet sem úgy festünk, mint azok. - *jegyezte meg halkan.* |
- Jól sejtem, hogy bajban vagyunk?
Jónéhány szempár már rájuk szegeződött.
- Nem. - mondta és határozott volt a hangja.
Elvigyorodott.
- Már miért lennénk veszélyben itthon?
Látva az idegen döbbenetét, és Ulmo lassan megértő tekintetét, gyorsan elmagyarázta:
- Információ kell. És életben kell maradnunk....Tehát maradunk, mint aki ide tartozik... |
*Triopo tátott szájjal meredt maga elé. Alig akart hinni a szemeinek.
Megdöbbenésében egy szó sem jött ki a torkából.* |
- Draugherit, mégis, tudod mit foguk itt találni? - sziszegte előre.
Visszafordította a fejét, és kicsit lassított, de még mindig nem állt meg.
- Sejtem. - sziszegte vissza.
Azzal elértek a folyosó végére.
Egy párkányon álltak, ami két irányba lejtett, és levezetett az irdatlan barlang köveire, amibe most ámulva belepillanthattak.
Mindenütt kisebb-nagyobb üregek, folyosók, hasadékk nyíltak a csarnokba, amiben mindenféle lény gyakorlatozott.
Harcra készültek! Mindenféle erejükkel, fegyverekkel rémítő látványt nyújtottak!
Sárkányok, orkok, trollok, urgalok, ogrék, goblinok, sötét emberek, fél-lelkek, és egyéb, semmihez sem hasonlító szörnyek.
Néhány ketrecben vagy kikötve, mások karámokban, néhány pedig szabad akaratából, vagy egy erősebbtől hajtva küzdött a fáklyákkal, máglyákkal kivilágított teremben.
- Csinos kis központ, ugye? - hörögte Draugherit és szemei dühödten felizzottak. |
*Triopo csendben lépkedett.* |
Ulmo zárta a sort.
Lehuppant a folyosó köveire, és lassan előremenve alaposan körülnézett. A durva kövek különös varázst sugároztak...
- Sárkányok! És más lények is! - szisszent fel halkan, hosszú szimatolás után.
Szemei felizzottak, és megállás nélkül beljebb ment. |
| *Trioponak nem kellett kétszer "mondani". Habozás nélkül az idegen peguni után repült.* |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
Végül a lények őrjöngő viselkedése kivetette őt magából, és ő nagy, leplezett, de boldog sóhajokkal felrepült a magasba, a hatalmas terem mennyezetétől nem messze lévő egyik párkányra. A tömeget figyelte, ami valósággal hullamzott, és Draugherit lett a köpontja...
A tömeg körötte forgott, áramlott, özönlött, ő pedig a közben elkezdődött zenére mutogatta a sárkányok és pegunik mozdulatainak páratlanságát. 
*Triopo az ünneplő körből szépen lassan kikerült.