|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Megcsillantak szemei.-Mi az hogy?!Nagyon is! |
 Bólintott.
- Én azt hiszem eleget láttam....Vad Szél, érdekelne egy növő kristályokból álló barlang? |
Megmosolyogta Anor tojását és Valinor szobrát!Valóban, azok is csodálatosak voltak!
-Nem tudom!Sőt, azt sem, hogy milyen mágiát használtak hozzá, de gyönyörű! |
- Nekem az a lángoló tojás...A Napra emlékeztetett! - mosolyodott el.
 - Nekem az a nagy, kissé ősi istennőkre emlékeztető szobor - bökött fejével a még innen is látszó alakra.
A kristályt nézve elámult.
- Kíváncsi lennék mennyi varázst használtak a készítése során! |
| -Igen, bár lehet, nem épp hozzám illő!-mosolygott, s megmiutatta a többiek nek a kristály szobrot, mely belül volt faragva.Egy pillanatnyi elámélkodott pillantás után Anorékhoz fordult.-No, és nektek, melyek tetszettek meg? |
 - Mit szeretnél megnézni? - kérdezte végül. |
 Ő is elmosolyodott. |
| - Örömmel - felelte elmosolyodva. |
| -Körbe vezetsz a fővárosban?-kérdezte. |
| - Találtál valamit, ami igazán Hozzád illik? - lépett Vad Szél mellé. |
| -Rendben!- s tovább nézegették a szobrokat... |
- Attól függ, hogy akarsz-e - mondta nyugodt mosollyal.
- Nekem is nagyon tetszenek! Egyediek és mágikusak. Biztosan mindenki talál olyat, ami tetszik neki!
- Főleg ha valamelyikből előragyog a fény! - vigyorgott barátjára, és a mögötte álló tojás-szoborra bökött.
- Felőlem is maradhatunk még. |
Felfigyelt társaira!Odament hozzájuk.
-Ez a hely csodás!Gyönyörű alkotásokat láthatunk!-tört ki magából.Érdekes, az ilyen szívből jövő megjegyzéseket sose közölte ennyire gyerekes viselkedéssel, de valahogy már nem zavarta!-Most indulunk? |
Valinor befejezte a nézelődést, és keresni kezdte két társát.
A szobrok közt jópár lény időzött, de nem olyan sok, hogy ne vegye észre Anort, aki még mindig megigézetten állt a tojás előtt.
- Anor! Gyere, menjünk! - mondta kedélyesen.
A szobor csodás volt, mindig kicsit más, élő fénynek látta a mén tartalmát, de eszébe jutott Vad Szél, így biccentett, és elindult. |
A szobrok nézegetése közben eléggé szétszóródtak!Vad Szél mindig körbejárta az ő kedvencét, mely az élet sok színűségét mutatta, s nem tudott betelni a színekkel, melyek mindig másutt jelentek meg, ahogy járkált körbe-körbe.
A tömegben egy alak, egy kis manó vigyorgott rá önelégülten.Nem állt pont aszobor, mellett, minél inkább az volt a célja, hogy elvegyüljön a csapatban, s onnan szemlélje, kit nyűgöz le a szobor, amit ő készített. |
Mosolyogva sétálgatott, egy nagyjából emberi lényt ábrázoló, hatalmas szobor körül.
Hihetetlen békét sugárzott! Nagy, kissé ruganyosabb alakot ábrázolt, mint egy emberi lény, nagy-nagy kezekkel, békés, az ablakból áradó fény felé fordított arccal. Valami lepel volt körötte, ami szintén a kissé faunos, de mégis harmónikus alakot takarta, de mégis kiemelte.
Valinor nagyon ihletett volt a szobortól!
Anor egy tojással szemben állt. A kő bizonyos pontokon áttetsző volt, mint az üveg vagy kristály, másutt tömör, mint a márvány, de néha, ha a fény ráesett, az átlátszó részeken felragyogott, vagy még inkább kiragyogott valami! Olyan fény volt, mintha napsugár lett volna!
Anor imádta... |
| Neki már az út is élmény volt, hát még ami a házban várta!Legfoszlányabb álmaiból előkerültalakokat látott meg egyes szobrokban, melyek semmi alakot sem ábrázoltak.Volt, hogy egy bizonyos unikornisról több szempontból, ás mozdulatból készült szobor.Volt, amelyik nem is kőből, hanem valami fém-anyagból készült, s volt, amelyik kristájból volt faragva.Abban az volt a legkülönlegesebb, hogy belül volt inkább megfaragva, s kívül sima, csiszolt felületet érezhtett a tapogató.Ha valamilyen fény megcsillantotta, a belül lévő faragványok, megtörték a sugarat, s több féle színben pompázott a terem...Vad Szélnek ez tetszett a legjobban! |
- Nekem is - bólintott.
- De vigyázzunk, mert még mindig tart a nagy piac odalenn! Legyünnk óvatosak, nem szeretnék valami verekedésbe futni - horkantott.
- Ez minket sem vonz, de egyébként sem fogunk tömeggel találkozni! -mondta megnyugtatóan.
Könnyedén sétálni kezdtek elfelé a szűk utcából, ahol a rést találták, és fellépdeltek egy szinte a semmiből feltűnt hatalmas csigalépcsőn!
A csigalépcsőről árkádokon át lehetett lelépni itt-ott, és Anor fürgén el is hagyta a következő városszinten, amit egy nagy ház megkerülése után meg is értettek: a csigalépcsőn egy patak folyt át a következő szinten, egy nagy mélyedésban, amit nehéz lett volna átugrani!
Tovább kerülték a nagy, parkkal körülvett kastélyféle házat, majd lementek egy lépcsőn, át négy hídon, ami a város egy Velence-szerűen vízzel eltelt részén vezetgettek át, aztán keresztülvágtak egy óási ház belső udvarán, ahol csendes suttogás ölelte őket körbe, és egy óriási, díszes ház előtt álltak meg.
- Hát ez lenne az..... |
| -Nekem megfelelnek a szobrok!És neked, Valinor? |
| - Múzeum van, csak keveset lehet érteni a kiállított dolgokból...Szobrok is vannak, nem messze innen! Azok gyönyörűek!....A fiatalok a nagycsarnokokba járnak le, a város alsóbb szintjein.... |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
Megcsillantak szemei.-Mi az hogy?!Nagyon is!
Bólintott.
- Nekem az a nagy, kissé ősi istennőkre emlékeztető szobor - bökött fejével a még innen is látszó alakra.
- Mit szeretnél megnézni? - kérdezte végül. 
Ő is elmosolyodott.