|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 -Ha nagy volt a fagy, a virág nehezen bont szirmokat!De, ha jön a meleg, csak tápanyag kell, s a bimbón meg sem látszik az előző hideg nyomai!-mosolyodott el. |
 Elgondolkodott.
- Eriszi körökben nem egyszerű a szavakkal bánni....Semmi sem a hagyományos értelmében van használva....Igen, valahol Eris megváltoztatni akarja Névtelent, de csak úgy, hogy boldogabb legyen! Ha a mén nem akarja a változást, nem muszáj neki......De Eris rá fogja venni, hogy mindenképp kirobbanjon a páncélja mögül, legalább egy próba erejéig. |
| -Kiforgatni?-kicsit nehézkesen ocsúdott fel a saját elmélkezéséből-Vagyis megváltoztatni? |
- Kíváncsi vagyok Eris mihez kezd majd vele....Szereti kiforgatni önmagából az ilyen lényeit... - mormolta merengőn, Angel után indulva.
- Kihívás nevű társam is ezért lett eriszi.... |
| -Hm.-hajtotta le kicsit a fejét.-Szegény.-motyogta hallkan.-Rendben!Keressük meg!-s sétával indult neki az útnak.Azért sétával, mert belegondolt, vajon mi lenne, ha az ő családját vestítené el...szüleit és....Mithet!A gondolat elkomorította, s kicsit szomorkodva nézett hátra párjára, kiért a világ végére is elment volna.Egy pillanatig állt így és lankadt fejjel foytatta az utat. |
Kissé fáradt arccal nézett vissza párjára.
- Igen, tudom. A történetében rejtőzik a magyarázat. Névtelennek volt neve, és egy boldog világban élt, a családjával. De....jött a Sötétség...ő elvesztette a párját, a fiait, mindent....Eris talált rá...Most itt él.....Jó lenne tudni hogy van. Nem nagyon tartja a kapcsolatot velünk. |
| -Névtelen?-csodálkozott el a néven, amely furcsa iróniát foglalt magába.-Érdekes...név! |
Szelíden elmosolyodott.
- Nem. Névtelenre gondoltam.. |
| -Csak nem, Harsogás? |
| - Van egy társam.....Ő itt él....valahol...Érdekelne mi van vele. Emiatt a vidék miatt elég elszigetelt lény...Nos, az élete szomorú történet....Azért is elvonuló... |
| -És pedig?-fordult Mithhez. |
Sóhajtozott, nyújtózva a fűben, élvezve rövid pihenőjüket.
- Azt hiszem...meg kellene keresnünk valakit... |
| Örömmel szárnyalt újra párja mellett, s amikor megunták a szimpla repülést, vitorlázva emelkedtek, ereszkedtek, manővereztek.Aztán, amikor végképp elfáradtak a fűben heverésztek, s legeltek. |
Mithrandir egyszer visszanézett még a házra, mielőtt Angellel akart volna a végtelenségig versenyezni, de nem látta! Eltűnt.....Mint köd a napon...
'Talán valóban csak egy különös emlék volt a múltamból....Valami, amire szükségem volt.....De vége....'
Előrenézett Angelre, és jövője felé dobta magát.
Futás, szárnyalás mindenen túl, nevetés a párjával, elsuhanó táj, lihegés a pihenéskor......Tökéletes program volt! |
| Nagy szárnycsapásokkal Mith mellé ért s boldogan eresztette szabadjára erejét!Addig repült végtelenségbe, míg szárnyai már moccanni sem voltak képesek.Ilyenkor a földön szusszant egy kicsit, aztán vágtában indult tovább. |
| - ó, igen! - kiáltotta, és hatalmas mosollyal repülni kezdett felfelé. |
| "Tehát nem volt semmi benn...csak emlékek"merengett.-Hát, te mondtad, hogy keressük meg a végét!-mosolygott kihívón párjára. |
Mithrandir nem tudta mennyi ideig volt benn, de később be kellett vallja, hogy teljesen megfeledkezett Angelről, sőt, saját magáról is. Az eltelt évek...sok év....elszállt a semmibe, és Mithrandir újra kamasz pegazus volt, aki otthona folyosóin sétál. Minden, minden épp olyan volt, mint régen! Még a repedések a padlón vagy a falakon, sőt, a mágikus balesetek során virágba borult ablakok is....
Mithrandir bejárta az egész házat, és emlékezett, merengett, néha elmosolyodott egy-egy kedves emléken, újra felfedezett mindent, amiről azt hitte elfelejtette.
És egy lelket sem talált. A ház úgy nézett ki, mintha rég elhagyottan állt volna. De tiszta volt, és néhány dolog afféle hirtelen távozást sejtetett: a könyvtár borzasztóan rendetlenül várta, és felfedezte, hogy a legértékesebb kötetek eltűntek.
Eszébe ötlött, hogy a Végtelen ilyen: néhány ház többezer éve vár egyetlen látogatót, másnak nem tárul fel, igaz más nem is keresi, néha nem is láthatja, és ha az a látogató elhagyta, üresen fog állni, míg össze nem dől.....
Más házak barátságos fogadók, várnak minden arra tévedőt, és buzog bennük az élet....
Néhány épület sosem tárul fel.....
Talán a mágus háza is ilyen lenne? Őrá várt? De hogy került ide?
Erre nem talált választ.....
Közben lábai szinte ösztönösen elvitték a saját régi szobájához, ahová elképedve és mosolyogva lépett be. Biztosan utána má beköltözött valaki, de örült, hogy rátalált. Semmi személyest nem tartott itt, így nem volt mit kutatnia, de jól esett körülnéznie.
Aztán továbbsétált, át a tantermeken, gyakorlócsarnokokon, és hirtelen megdöbbenve megtorpant.....
Az étkező és közös nagyterem bejáratával szemben nyílt egy sötétkék kapu. Oda soha senki sem léphetett be, az ajtót nem lehetett kinyitni, mert az a mester lakrésze volt.
Mithrandir lassan, lépésről-lépésre indult el felé, aztán benézett.
A tökéletes, sötét üresség nézett vissza rá. Hatalmas tér volt odabenn, valami mágia növelhette meg ekkorára a házon belül, és semmi sem volt benne. Egy bútordarab sem, de ablak sem....Csak feketeség....Mágia sem érződött.
Egy darabig gondolkozott, hogy belépjen-e, de végül elfordult, csendesen behúzta maga mögött az ajtót, és mélyen elgondolkozva elhagyta a házat.
Felröppent a kapu elől Angelhez.
- Merre menjünk tovább? - mosolygott párjára. |
| Bólintott, s a magabiztos pillantás követte a cődört, míg el nem nyelte a ház. |
- Rám? - hüledezett.
- Annak a lénynek?...Nem hiszem..... - bizonytalankodott a házat nézve egyre.
- Maradj itt! Hátha csapda! - döntötte el a dolgot, és elindult. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
-Ha nagy volt a fagy, a virág nehezen bont szirmokat!De, ha jön a meleg, csak tápanyag kell, s a bimbón meg sem látszik az előző hideg nyomai!-mosolyodott el.
Elgondolkodott.