|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.01. 17:37 - |
 Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
Tudta, hogy lenyűgöző látvány várja őket, de azért ő maga is meglepődött.
A bejárat ugyanis nem egy barlangrendszerbe vezetett, hanem egy kicsiny völgybe, amit virágok, magas, dús, biztosan mágikus, zöld fű és mindenféle gyümölcsfa töltött meg. Kétoldalt a sziklafalban üregek húzódtak, a völgy végében pedig egy nagyobb barlang szája ásított, pont szemben velük.
- Üdvözöllek titeket az Utolsó Reményben! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 -Semmi baj, tudom, hogy csak jót akartál. Inkább én kérek bocsánatot... Ne haragudj, hogy ennyi gondot okoztam. Mellesleg... -*itt lepillantott a tajtékos sodrásra.* -...hogy kerültünk ide? |
Illu Lilina hirtelen reakciójától először hátrahőkölt, majd hátralépett.
Végzetes hiba volt.
Azonnal lezuhant az ágról és össze-visszaverődött az ágaktól.
Végül jókora puffanással landolt az egyik utolsó ágon a rohanó víz felett. Lebámult a vízbe, ami rettentő erővel zúgott alatta, egyensen egy sziklákkal teli tajtékos szakaszba. Tudott ugyan úszni, de ez már túlzás volt.
'Na ne!'
Ügyesen fordult egyet, majd immár megnyugodva legurult az ágról. Amint kiszaladt alóla a tartás, szétnyitotta a szárnyait és visszarepült Lilinához. Végignézett magán, karcolódott, poros, piszkos testén és egyensen csúnya szárnyain és végül felnevetett.
- Na ennél már aligha lehetek viharvertebb! Jobban vagy? Ne haragudj a bajcsinálásom miatt! Jót akartam. |
*Lilina hangosan sikoltva nyitotta kis szemeit és riadtan kapta fel fejét. Illunak sikerült annyit visszaadnia az energiáiból, hogy immár magához tudott tértni.*
-Neeee...! -*üvöltötte, ahogy magához tért. Aztán döbbenten konstatálta, hogy valójában egy óriás fa tetején, egy rönkvastagságú ágon csüng, közvetlenül egy gyors sodrású folyó felett, melette pedig Illu, az élő Illu, hasonló testhelyzetben lógva, aggodalmas képet vágva ébresztgeti és csitítgatja őt.* |
Illustrissima látta Lilina kínlódását és így ijedten bökdösni kezdte a kancát.
- Hé! Lilina! Ébredj! Ébredj! Semmi baj nincs! Ébredj! Hallod?!
'Vajon ha megpróbálnám felerősíteni?....'
Újra odaérintette a szarvát Lilina kövéhez és elképzelte, ahogy az ereje még tovább áramlik át belőle.
- Gyerünk...Ébredj! |
| *Lilina megmoccant a faágon, és halkan felnyögött. Szörnyű rémálom kínozta, és mivel nem volt elég életereje ahhoz sem, hogy magához térjen, képtelen volt felébredni belőle. Csak nyöszörgött és homlokán hideg fénnyel tündöklött föl az ékköve. Álmában újra ott állt a Sötétség határán, de most nem sem Razor, sem Maud nem állt ott, hogy hazaküldje őt. Ő maga pedig képtelen volt megfordultni. Csak állt kétségbeesetten, a Sötétség pedig lassan és feltartóztathatatlanul magához húzta, mígnem Lilina lassan ott találta magát egy véres csatatéren. Amerre csak nézett, mindenfelé halottak. És nem a Sötét Úr seregeiből származtak... nem messze tőle egy ismerős testet látott. Odavágtatott, és mikor lepillantott, ráismert Jaddisra. Lilina zokogni szeretett volna, sikoltani. De nem jött ki hang a torkán, és bár könnyei perzselték a szemét, képtelen vol sírni. Nem messze tőle Machos feküdt, véresen, összekaszabolva. Már ő sem élt. Lilina kétségbeesetten kapkodta a fejét. Razor, Maud, Gery, Nightwish, Átok, Illu... mind halottak. Aztán észrevett maga mellett még egy élettelen testet. Micha! Úgy érezte, mintha kést döftek volna a szívébe! Ez jobban fájt neki, mint összes többi barátja halála együttvéve...* |
Illu végül válaszolt, bár magában remekül szórakozott a csődörön és egyálltalán nem sértődött meg.
-Ő elszúrta a mágiáját és én sem, ő sem tudtuk, hogy mitől fogy rohamosan az ereje. Nem szokta használni a varátserejét......Így a megmentése folytán kerültünk ide és mmost várom hogy jobban legyen.
Elvihetném, de nem sietek sehova.
A Sötét Nagyurat pedig legyőzték. Csak a kódorgó lények maradtak utána. Akikkel vigyázni kell, de már nem olyan veszélyesek. |
 -Na ugye. Megmondtam! -*fordult Perselus olyan hangon a három kanca felé, mint aki megnyert egy fogadást, és most végre biznyíthatja igazát.* -Öntelt, elutasító, barátságtalan, beképzelt, túlságosan is magabiztos, és azt hiszi, egyedül mindent meg tud oldani! -*fortyogott a csődör.*
 -Vagyis épp olyan, mint te! -*felelte nyugodtan és őszintén, de kissé megvető hangon Tavi, és elfordult Perselustól. Felnézett a fán rekedt kancára.*
-Mi baja a barátodnak? -*kérdezte a kanca csöndesen és türelmesen.* -Elhiszem, hogy magad is képes vagy úrrá lenni a helyzeten, de talán neked is könnyebb lenne, ha segítenénk.
-Figyelj, mi tényleg csak segíteni akarunk. -*mondta engesztelő hangon Evela.* -Talán Tavi tudna valamit a barátod bajára, amitől hamarabb rendbe jönne és felépülne... És utána mehetnétek a barlangotokba, nem zavarnánk többet.
-Hagyd őt, Evela! -*morgott barátságtalanul a csődör.* -Nem látod, hogy Őpegunissága nem szorul a mi koszos kis barlangunkra és a hasznavehetetlen segítségünkre?! Tökéletesen ura a helyzetének... amit mellesleg magának köszönhet... -*morogta barátságtalanul Perselus.*
 -Perselus, most már állítsd le magad! -*pirított rá Estella.* -Jó lenne, ha kicsit visszavennél az otromba megjegyzéseidből!
-Elnézést kérek a bátyám miatt... Szegény nehezen viseli, ha kioktatják, vagy rendre utasítják, vagy ilyesmi... A nevem Estella. És tényleg nem okvetlenkedni akarunk... csak segíteni. Mindannyian! -*mondta, alaposan megnyomva az utolsó szót, és szigorú pillantást vetett Perselura.* |
- Illustrissima vagyok, vagy Illu. És tudok repülni. És nem szorulok segítségre. Amint a barátom felébred el is megyünk. Ez a fa elég érdekes lett. Lehet, hogy itthagyom. A meghívásom csak azért szólt, mert a mi barlangunk mágiával át lett lalakítva. Kényelmesre.
Bár elismerem, hoogy a tiéteket nem ismerem, de a miénkben van víz és fű és gyümölcsfák, mivel felfelé nyitott és van egy sor barlangunk is....
És persze mágikusan álcázott és lezárt az egész.
Azzal elfordult az idegenektől, mert Lilina még elaléltan is jobban érdekelte. |
-Köszönjük, de nagyon jól megvagyunk mi itt is! -*mondta Perselus, ismét barátságtalanul, s kissé sértődötten.* -Fél évvel ezelőtt is tökéletesen megfelelt nekünk ez a hely, és fél évvel ezután is meg fog felelni. Nem szorulunk alamizsnára, akárkié ez a völgy.
-Nyugalom, Perselus! -*intette csöndre Tavarilla az ingerült csődört.* -Először hallgassuk meg őket... majd aztán ráérünk heveskedni!
-Tavinak igaza van. -*mondta a másik fehér kanca is, nyugalomra intve Perselust.* -Egybként is, úgy látom, nincs mitől tartanunk. Ha jól látom, Te inkább szorulsz a mi segítségünkre... Hogy kerültél arra a fára? Segítsünk lemászni? Úgy látom, mindkét szárnyad beakadt...
-Öhm... és ha szabad megkérdeznem a nevedet... -*szólalt meg végül a harmadik kanca is.* |
- Én egy olyan szövetségbe tartozom, ami nemcsak a veszélyben, de mindig alkalmas búvóhelyek után kutat! Ők találták azt a titkos helyet is, ahova mi menekültünk a sötétség elől. És sok ártatlant védve, nem egyedül....
És az már elég rég a mi helyünk. Szóval ez nem csak a Ti völgyetek, de legalább annyira a miénk is. - mondta kicsit rendreutasítóan.
- De ha akartok, átjöhettek hozzánk. Kicsit feljebb lakunk a folyó mentén és a sziklafalon. |
-Lassan már fél éve. -*felelte az egyik hófehér kanca a három közül, a harcias csődör elé lépve.* -A Sötétség és a szolgái elől húzódtunk ide...
*A másik fehér kanca átvette tőle a szót.*
-A sárkányok miatt kellett elmenekülnünk otthonról... A Havas Hegyekben születtünk mind a négyen, és itt nőttünk fel. A Nagyúr miatt kellett elhagynunk az otthonunkat, és menedéket keresni...
*A harmadik kanca folytatta.*
-Ahogy a Sötét Nagyúr erősödni kezdett és hatalma egyre nőtt, a bestiái megszaporodtak, és egyre vérengzőbbé váltak. Perselus... -*mondta, orrával a szürke csődör felé bökve.* -...akkor elindult, és ráakadt erre a völgyre. Ide húzódtunk vissza a hegyekben garázdálkodó szörnyek elől. A sárkányok voltak mind közül a legrosszabbak. Ahogy gyarapodott a Sötét Úr serege, egyre bátrabbá váltak és gyakran törtek ránk. Sokszor csak Tavi mágiájának köszönhettük, hogy túléltük a dolgot...
-Kénytelenek voltunk hát valami biztos helyre menni. -*szólalt meg ekkor a csődör, most már kissé szelídebb és barátságosabb hangon, és fejét is felemelte, hogy szarva ne szegeződjön támadásra készen az idgenekre.*
-Az orkok is egyre sűrűbben ütöttek rajtunk, és képtelenség volt az éj leszállta után mozogni, mert lépten-nyomon váltott éjfarkasokba ütköztünk...
-Elegünk lett belőle, hogy minden egyes nap az életünkért kell harcolnunk, úgyhogy ide húzódtunk vissza. Perselus vigyázott ránk, Tavarilla meg a mágiáját használta, hogy távol tartsa innen a Gonoszt. Mágiával lezárta az egyetlen idevezető utat, hogy az illetéktelen behatolók sima, csupasz kőfalat lássanak csak a bejárat helyett... -*fejezte be végül ismét az elsőként megszólaló fehér kanca.* |
Illu kissé megijedt a hirtelen feltűnő lényektől, de aztán eszébe jutott, hogy ott, ahol van, úgysem árthatnak neki.
- A Ti völgyetek? Mióta vagytok itt? - kérdezte tárgyilagosan. |
Illu szomorkodva nézte Lilinát.
'Nem tud energiát felvenni...Nem lehet vele mit tenni, csak várni, hogy meggyógyul...'
Aztán magára nézett. A teste újra fakó szürkéslila volt, a szárnyai szakadtak és lehető legkevésbé sem az évszakhoz illően nemélőek voltak, a szarva pedig ronda sötétsárga árnyalatot képviselt.....
'Ennyit az erőmről...' |
*Lilina vizet prüszkölve és köhögve feküdt elnyúlva a hatalmas fa ágai közt eszméletlenül, de tudat alatt valahol érezte, ahogy árad belé az 'ellopott' mágikus erő. Még pár perc, és az összes életereje elhagyta volna, s akkor soha többé nem ébredt volna fel... De Illunak hála, már nem kellett attól félnie, hogy maradék enegriája is kiszökik testéből és végleg elhagyva őt azon a megbontott, lezáratlan mágián keresztül a semmibe vész. Mindenesetre rövid idő alatt rengeteget gyengült, és idő volt a gyógyulás, meg az újbóli megerősődés. Hiszen kis híján minden életereje elhagyta, s csak a perceken, meg Illu gyors észjárásán múlott, hogy egyáltalán életben maradt... és hogy még most is életben volt.
Úgyhogy Lilina most kimerülten, ájultan lógott a fa ágairól, de életben volt, s az erő lassanként újra visszaköltözött testébe. Homlokköve folyamatosan szikrázott és fénylett, ahogy mágiával töltötte meg az ismét visszaköltöző életerő. De azt nem lehetett tudni, hogy maga a kanca mikor tér magához... Lehet, hogy csap másodpercek kérdése a dolog, de lehet, hogy hosszú perceké... vagy talán óráké... sőt! Akár napokba is telhet... Sajnos az a legutolsó variáció volt a legvalószínűbb, hisz' Lilina épp hogy csak megúszta a végkimerülést és ezzel együtt a halált ép bőrrel. És befelé az energia is lassabban áradt, mint ahogy kifelé szökött...* |
Illu figyelte a kancát és látta a küzdelmét.
Mikor pedig látta, hogy Lilina feladja, élete egyik leglenyűgözőbb mágiáját hajtotta végre: fát teremtett a kanca alá a folyómederben!
De a mágia valahogy eltúlzódott:
a fa olyan óriási lett, hogy nemcsak Lilinát emelte ki a vízből növekedése során, de őt magát is!
Mikor a rettentő folyamat a végére ért ő és Lilina egy akkora fán ültek-feküdtek, ami ágaival majd szétnyomta a kanyon két falát és majdnem ki is nyúlt belőle.
'Hogy lehettem erre én képes?'
Aztán az ájult Lilinára esett a pillantása és rádöbbent, hogy valahogy az ő erejét használta fel.
'De hogy? De hogy? A pajzs! Egyedül az volt az a lilinai mágia, amivel kapcsolatba kerültem!'
Gyorsan odaröppent Lilinához, elképzelte ahogy az erő elhagyja őt és a fehér lénybe költözik, majd hozzáérintette a szarvát Lilina homlokkövéhez.
Az felragyogott és ő érezte, ahogy az az erő, ami segített neki a fát teremteni, nem félni és összeszedni magát a barlang óta, ami segítette végig idáig, elhagyja...
'Hát mégsem vagyok erős....Sem hatalmas...' gondolta bánatosan, de azért inkább örült, hogy remélhetőleg megtalálta a gyógymódot Lilina bajára és a fehér kanca rendbejön. |
*Lilina igyekezett feltörni a felszínre, hogy levegőhöz jusson, de csak egy újabb korty vizet nyelt. Nem értette, mit akart ezzel elérni Illu. Még állni is alig bír, nemhogy úszni és a víz felszínén tartani magát. El fog süllyedni és akkor megfullad. De ő nem akar meghalni! Nem akar! Erejét összeszedve tempózott, hogy a felszínre jusson, és végül nagy csobbanással áttörte a csillogó víztükröt. Tüdeje megtelt friss levegővel, aztán ismét a sodrás bizonyult erősebbnek, és Lilinát megint elnyelték a habok. Lassan kedzett rájönni, hogy mit akart ezzel Illu. Azt akarja, hogy a vízből merítsen magának erőt... Ettől Lilina csak mégjobban megijedt és kétségbeesett. Illu teljesen félreértette. Ő csak uralni tudja a vizet. Pusztán irányítani, de nem képed feltöltődni vele. Nem tud meríteni a víz erejéből. Most még legalábbis nem...
Aztán rájött. Megvolt végre az az apró kis részlet, ami miatt gyengült: Illu. Illu volt. Amikor az unizus kanca kivágtatott a pajzs védelme alól, és megtörte azt. Onnantól kezdve a pajzsot fenntartó mágia megrepedt, és nem volt többé teljes. Így bezárni se lehetett teljesen.
-Jesszus... -*pihegte Lilina, mikor végre újra a felszínre bukkant és levegőhöz jutott. Aztán újra lemerült a víz alá. Lassan annyira legyengült, hogy kezdte elveszíteni a tudatát és az eszméletét... márpedig akkor biztos, hogy megfullad...
Még tempózott egy kicsit, és utoljára teleszívta magát a friss levegővel, mielőtt a víz újra elnyelte őt, s az utolsó gondolatai Illuról és önmagáról Michára vándoroltak, aztán Lilina elájult...* |
- Hát Lilina, akkor most használd a mágiád! Gyerünk! Keltsd életre!
Azzal átugrotta Lilinát és ellenőrizte a szöget.
'Jó lesz.'
Lendületet vett és nekirohant Lilinának!
Mivel a párkányon voltak, megtörtént, amit akart....
Lilina lezuhant a mély és gyors folyó felé, míg ő, Illu lerohant a párkányról, de szétnyitotta szárnyait és lerepült a víz fölé.
'Ha nem válik be, bajban lesz!' idegeskedett a víz fölött, amiben a fehér kanca eltűnt pár pillanattal azelőtt. |
-A Ví... a víz. A víz az... az elemem... De nem érzek más mágiát. Biztos, hogy a pajzs a legutolsó, amit megidéztem... azóta nem használtam az erőmet, nem varázsoltam... -*lihegte Lilina, és térdre rogyott. Nem bírta tovább. Nem volt képes állva maradni.* |
Illu lázasan pörgette az agyát.
- Mi az elemed? Biztos megszüntetted a pajszt! Nem alakult át véletlenül valami másik varázslatba? Azt érezned kell! Koncentrálj! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
-Semmi baj, tudom, hogy csak jót akartál. Inkább én kérek bocsánatot... Ne haragudj, hogy ennyi gondot okoztam. Mellesleg... -*itt lepillantott a tajtékos sodrásra.* -...hogy kerültünk ide?
-Na ugye. Megmondtam! -*fordult Perselus olyan hangon a három kanca felé, mint aki megnyert egy fogadást, és most végre biznyíthatja igazát.* -Öntelt, elutasító, barátságtalan, beképzelt, túlságosan is magabiztos, és azt hiszi, egyedül mindent meg tud oldani! -*fortyogott a csődör.*
-Vagyis épp olyan, mint te! -*felelte nyugodtan és őszintén, de kissé megvető hangon Tavi, és elfordult Perselustól. Felnézett a fán rekedt kancára.*
-Perselus, most már állítsd le magad! -*pirított rá Estella.* -Jó lenne, ha kicsit visszavennél az otromba megjegyzéseidből!