|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
- Gratulálok - hörrentette egy bólintás kíséretében.
- Én épp az ellenkezőjét tettem - morogta, és megint elmerengett.
'Egy kérdésre kerestem választ.....éppen ide jöttem......Most megvan a válasz, és újra itt vagyok....'
 Párjához simult, és felkacagott.
|
*Bólintott.*
- El. - *mondta és magához húzta Brünhildét.* |
'Heh' vigyorgott.
Aztán a két kancára pillantott.
- Elvetted? - mondta halkan morogva Despotának, Brünhildét nézve.
- Brünhilde a nevem - mutatkozott be.
|
*Büszkén felemelte fejét és válasz képpen felnyihogot, majd szélesen elvigyorodott.*
- Az én nevem Nox. - *mutatkozott be.* |
Kényelmesen felemelte maga elé egyik szárnyát, aztán lángba borította, és megsimogatta vele Despota arcát.
- Remélem még mindig olyan kedves és értelmes lény vagy, mint voltál! - hörögte vigyorogva.
- Üdv! - fordult a kancához, mivel a két csődör "kedveskedésébe" nem akart belefolyni.
- Mi azt hiszem még nem találkoztunk... |
- Én is.
*Az érkezők felé fordult. Az ismerős alaktól önkéntelenül is vigyorognia-vicsorognia kellett.*
- Áh, Draugherit!
*Közelebb lépett a félsárkányhoz és hátba vágta.*
*Nox kicsit lemaradva futott be.*
- Üdv! - *köszönt udvariasan.* |
Megfordult, és ragyogó szemekkel mosolygott Despotára.
- Szeretlek...
Aztán hirtelen dobbanások rázták meg a talajt, és Brünhilde a forrás felé fordulva elcsodálkozva elmosolyodott.
- Draugherit!
Lefékezett egy rövid csúszással, és vigyorogva biccentett Brünhildének.
- Üdv! Gondoltam járok egyet a Birodalomban!
Pillantása továbbvándorolt a másik pegazusra.
- Ficsúr..... |
*Párja után lépkedett.*
- Nem tudhattad előre, hogy mik fognak történni. Senki sem tudta.
*Párja után lépkedett.*
- Most, hogy az erdő nagy része újranő, kívánságod szerint bármit átültethetünk. |
Arrébb lépkedett, és felnézett a magasba.
- Azt mondtam nem maradhatok. Mert nem lehetséges, hogy itt éljek Veled, békében. De tévedtem.....Ez mostmár nem igaz.... |
*Mosolygott.*
- Idővel újra megnőnek. Ha meg nem fogom győzni kivárni, egy kis mágia is szóba jöhet. - *mondta ravaszul.
Párjára nézett.*
- Igen, emlékszem, de nem tudom, mire gondolsz. |
Despotához simult, és vigasztalóan átölelte.
- Én azt szerettem az erdőkben mindig is, hogy sosem adják fel. Tehet velük bárki bármit, mindig újjászületnek, sosem lehet őket legyőzni. Néhány évszak csupán, és szebb lesz, mint régen!
A távolba pillantott.
- A kedvenc fád még mindig megvan - mosolygott párjára.
Aztán nagyon komolyan folytatta:
- Emlékszel mit mondtam egyszer rég, mikor elmentem innen? Miután először találkoztunk és harcoltunk együtt? Utánam jöttél a tenger felett...... |
*Megállt az erdő régi határánál és nagyon sóhajtott.*
- Borzasztó...
*Szemét végigfuttatta a kidőlt, kitépett és elhalt fákon.*
- Talán... a fele... az talán megmaradt. |
 Honor is elhagyta a partot. |
- Igaza van. - *szögezte le Oberon.*
- Örültünk a szerencsének.
*Intett Látóhatárnak, hogy ideje menniük.
Oberon elrugaszkodott a talajtól és eltűnt a fák fölött.*
*Látóhatár a tengerpart felé fordult, biccentett a lénynek, majd elvágtatott.* |
- Nem látod át az egészet. - mondta halkan és komoran.
Végignézett a hullákon.
- A Nagyúr legyőzése, a mágusok legyőzése.....éppen elég nehéz lesz....Ha közben még ilyen elszórt, tőlük nem függő dögökre is ügyelnünk kell, az nagyon megnehezítheti a dolgunkat! Plusz ez a csoport nem is volt gyenge!
Horkantott.
- Ha egyszer végzünk a Nagyúrral, meg a mágusokkal, szép kis hajtóvadászatot kell majd rendeznünk! Még jó, hogy legalább számbeli fölényük nem lesz........Reméljük........ |
- Ez mondhatni nekünk mindegy: minden sötét lényt el kell törölni a Birodalomból! Ez az első számú. Akik maguk vannak, azokkal egyszerűbb elbánni, az igaz.
|
Csaknem kelletlenül folytatta:
- A sötét lények elözönlötték a Birodalmat....Már egy ideje. Miután legyőztük...vagyis legyőzték a Nagyurat először, a legtöbbjük saját szerencséjének kovácsa lett, vagy mágusok szolgálatába állt. Ami a mostani helyzetben azt jelenti, hogy a sötét lények háromfélék: a Nagyúréi, a mágusokéi, vagy a saját magukéi.....Ezek itt szabad farkasok...voltak....Saját magukhoz tartoztak...... |
*Látóhatár figyelmesen hallgatta Honort.
Kellemetlenül érezte magát, hogy mindent harapófogóval kell kihúznia a peguniból. Mégis, kíváncsi volt a folytatásra is...*
- Vagyis? - *kérdezte Oberon és közelebb ügetett.
Eddig nem túlzottan foglalkozott a pegunival, de most érdekes információkhoz juthatnak!
Kíváncsian várta a választ.* |
Honor megfontolta, hogy válaszoljon-e, de végül csak elkezdett beszélni. Igaz, halkan.
- Arra voltam kíváncsi, hogy kihez tartoztak. Ha tartoztak valakihez.....Sajnos, ezek a lények sötét gyanúmat erősítették meg..... |
*Látóhatár közelebb lépett ismételten.*
- Kaptál választ arra a valamire? - *kérdezte, amikor a peguni felemelkedett.* |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Párjához simult, és felkacagott.
Honor is elhagyta a partot.
