|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.01. 19:39 - |
 Michaelangelo elfáradt. Hosszú út vár még rá, minek szenvedjen? Ha siet, véthet egy ostoba, felesleges hibát és megsérül és sosem ér célba. Jobb, ha lassabban jár és tovább él. Jobb, ha vigyáz magára és minden rendben lesz. Annyira nem sietős a dolga.
Kényelmesen leszállt, a maga feszes, örökké elegáns és hatalmas-terjengős módján, majd behúzta a szárnyait és körülnézett.
'Szép, virágos, tavaszi mező, friss fűvel. Sehol senki és semmi. Jó!'
Azzal élvezettel legelészni kezdett, nem kímélve füvet és virágot. Elvégre ínyenc volt!
|
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Kacsintott.
- Akkor jó!
Kicsit megrázta magát.
- És most? |
*Vállat vont.*
- Nem, azt azért nem, de erre sem voltam felkészülve, de annál jobb volt. - *mondta mosolyogva.* |
- Köszi - mondta mosolyogva.
- De mit vártál? Hogy majd elásom magam? |
*Próbálta fékezni nevethetnékét, de csak jóval késöbb sikerült neki.*
- Bocsánat, elnézést... - *levegő után kapkodott.*
- Csak annyira nem voltam erre felkészülve! Teljesen megleptél!
*Aztán elismerően bólintott.*
- De az biztos, hogy igazán ötletes bújás volt ez! |
Majdnem felsikított, mikor Oberon tekintete végül felfedezte, de aztán csak egy bosszús pillantásra méltatta a nevető csődört.
Felkelt, gőgösen megrázta magát, aztán lassan csak mosolyogni kezdett ő is. Elvégre tényleg különös lehetett a fűben lapulva, mint egy kis nyúl! |
*Már indult volna tovább, amikor hátsó lábával rálépett egy ágra és erre felfigyelt.
Lehajtotta fejét és arra fordult, ahonnan a zajt vélte hallani és...
... meglepődésére nem ellenséget, vagy idegent látott, hanem egy meglapúlt Capricát.
A furcsa pózban fekvő unikornison nevetnie kellett!* |
A hatalmas peguni épp mellette állt!
Kétségbeesetten próbálta elfojtani zihálását. |
*Oberon elügetett egy bozótos, majd néhány kő mellett-között, de nem talált senkit.
Megállt és körbe forgott, hátha csa rossz szemszögből nézi a területet, de nem. A rét olyan üresnek tűnt, mintha csak maga lenne.* |
Caprica érezte a finom dobbanásokat, és ráadásul közeledtek!
Még jobban összehúzta magát, és felgyorsuló szívveréssel figyelte tágra nyílt szemekkel a közeledőt. |
*Mikor befejezte a számolást, elrikkantotta magát, hogy indul és elindult.
Alaposan szemügyre vett minden bokrot, nagyobb követ vagy buckát, amit úgy ítélt meg, hogy el tudja rejteni Capricát.
Jó ideig haladt komótosan, míg végül megunta az alapos körbenézést, megszaporázta lépteit és felületesen nézett csak körül.* |
Caprica villámgyorsan haladt, lassan el is tűnt mögötte Oberon, de még mindig nem talált búvóhelyet!
Végül feladta, és egy megfelelőnek tűnő helyen lehasalt, és összehúzta magát. |
*Amikor odaért a fához, neki támasztotta a fejét és elkezdett számolni.* |
| Caprica szélsebes vágtába ugrott, hogy mielőbb fedezéet találjon. |
- Igaz - *bólintott.*
- Számolok annál a fánál, ahol az előbb Te tetted.
*Azzal elügetett a már ismerős fához.* |
Szélesen elvigyorodott a hosszúra nyúlt szünet után.
- Megtaláltalak! Most Te vagy a hunyó! |
- Ugyan, semmiség. - *felelte vállvonogatva.
Elég kellemetlenül érezte magát. Valamivel el akarta terelni a figyelmét a dolgokról, csak nem tudta, mivel.* |
- Köszönöm - cincogta.
Élete legkülönöseb érzése volt az iménti! Amennyire vissza tudott emlékezni, mindig a földön állt, ült, feküdt, sosem "emelték" fel!
Most megilletődve nézte a csődört. |
*Kényelmesen elhelyezkedett és kitámasztotta magát.
Szárnyaival benyúlt a bozótosba és átfogta Caprica oldalát. Megfeszítette izmait és kiemelte a kancát a növények közül.
Óvatosan lehámozta szárnyait Capricáról és a helyükre igazgatta őket.
Mély levegőt vett, hogy lassítsa gyors szívdobogását.* |
Újra lenyelte a sok-sok szót, ami a nyelvére tolult, és így válaszolt:
- Nagyon megköszönném! |
*Oberon lenyelte nevethetnékét és felállt.
Capricához ügetett és szemügyre vette a hátán fekvő kancát.*
- Segíthetek? - *kédezte udvariasan.* |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo elfáradt. Hosszú út vár még rá, minek szenvedjen? Ha siet, véthet egy ostoba, felesleges hibát és megsérül és sosem ér célba. Jobb, ha lassabban jár és tovább él. Jobb, ha vigyáz magára és minden rendben lesz. Annyira nem sietős a dolga.
Kacsintott.