|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 13:00 - |
 Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
Ott időzött egy darabig aztán visszafordult. |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 Fejével a kanyarulat felé bökött, ami Draugheritet rejtette, és ahol pár pillanattal azelőtt a fény eszelős táncolása tovatűnt, éas a fura bömbölések elhallgattak.
- Megvártalak. Menjünk.
 Szarvával döfködött a vámpír felé, hogy mozgásra bírja, és várta a mási két lényt.
Mikor megérkeztek vad vigyorral így szólt:
- Csak sikerült megfogni ezt a huncut lidércet! - nevette.
- Most csak azon merengek, hogy hogyan vegyük rá az együttműködésre.... |
 *Néhány perces séta után megpillantotta Ulmot.
Odaügetett hozzá.*
- A másik peguni? |
Triopót sehol sem látta, de az egyik víz megsúgta neki hogy egyenest odatart. Egy kanyarulat mögött lángok fénye játszott, Ulmo pedig rövid tépelődés után Triopó bevárása mellett döntött. Draugheritnek talán csak útban lenne...
A vámpír neki-nekirontott a tűznek, de aztán mindig visszaugrott, megperzselődött szőrrel.
Draugherit élvezte ezt, de egyelőre nem tett mást, minthogy a védelemre koncentrált. Sajnos a vámpír nagyon erős volt...Draugherit ereje fgyott, ha nem is gyorsan.
Aztán támadt egy ötlete, és mikor a vámpír legközelebb nekiugrott, Draugherit lelapult, és aztán, mikor a lény majdnem átzúgott felette, végighasította a hasát a szarvával.
A lény puffanva érkezett a túloldalon, és letarolt egy adag követ, de felállni már nem maradt ideje.
Draugherit ugyanis ráborította a tűzpajzsot, és körbezárta vele!
A vámpír üvöltött, néha megcsapta az öklével, vagy a szárnyaival a lángot, aztán rendszerint még hangosabban ordított és visszahúzódott.
'Mégis elkaptam!'
De a félpeguni biztos volt benne, hogy nagy szerencse is közrejátszott ebben, és hálával gondolt sárkány őseire... |
*Triopo leengedte szárnyait és körbenézett. Sehol sem látott senkit.
~Fantasztikus...~
Elindult az egyik kis patak mellett és remélte, hogy megtalál valakit.* |
Ulmo dühös volt, és mostmár kezdett kissé félni. Elméjében ezt automatikusan elnyomta, de ettől még a tudatalattija egyre nagyobb erőt dobott bele a mágiába.
Aztán Ulmo feladta a komoly pontosságot, és szabadjára engedte a fortyogó erőt!!!!
A víz hihetetlen, hatalmas sugárban kirobbant a falból oldalt, a fél sziklafalat magával ragadva, és az egész fagyos, gyilkos tömegben belezúdult a denevérekbe. A sugár csak nőtt és nőtt, nemsokára már kétszer elfért volna benne a nem kis termetű Ulmo!
És a denevérek fogytak! A fagy végigrohant a tömegükön, a sziklák szétpréselték őket, a jég összevagdosta, levágta a szárnyaikat, fejüket, és valóban: Ulmo nemsokára rést talált, amin kivetette magát a denevértömegből, de a víz mögötte körbezárta őket. Nemsokára mind megfulladt a víz jeges gömbjében, hacsak előbb meg nem fagytak.
Ulmo körülnézett, hogy hol lehetnek a többiek.
A vámpír hihetetlen sebeséggel cikázta körbe őt, csak néha-néha volt látható, de nem tudott Draugherithez férni. Ő ugyanis tűzgömbbel vette körbe magát, és a vámpír minden ereje ellenére ezzel a hővel már nem bírhatott.
|
*Trioponak hátrálnia kellett a denevérek szervezett támadása miatt.
Kis idő múlva nem messze megpillantotta Ulmot.* |
Ulmo teljesen visszaszorult a falhoz, a víz mostmár szinte gömbként ölelte körül sugaraival, ahogy a denevéreket lőtte le jegesen.
Érezte, hogy valami nincs renben, de egyszerűen nem látott át a tömegen!
A lény felévágott karmaival, ő félrepördült, majd szarvából óriási, hófehér lángoszlop vágott vissza!
De a lény kipördült előle!
Az egyik pillanatban még ott volt Draugherit előtt, a következő pillanatban eltűnt!
A peguni döbbneten meredt előre, aztán rádöbbent mi történt.....de késő volt.....
A vámpírok közül sok tud olyna sebeséggel mozogni, hogy az semmiféle szemnek nem látható.....
Draugherit hatodik érzéke felordított a lelke mélyén, de a peguni nem tudta beazonosítani a veszélyt időben. Hátulról csapás vágott végig rajta, tüskeszerű taraja mellett végiszántott a hátán, véres csíkokat hagyva hátra, és az ereje lecsapta őt a földre!
Draugherit azonnal oldalra gurult, ezzel a szárnyai jól rétekeredtek, de megúszta, hogy az iménti helyére ledobbanó vámpír összezúzza vagy megfojtsa....arról nem is beszélve, hogy a vámpírok általában mit is tesznek.....
Felpattant, és szembenézett az ellenfelével. Teste felizzott, és a hideg, vizes talajon a víz erecskéi lassan, gőzölögve tovatűntek, ahogy Draugherit sárkánysága kezdett kiteljesedni. |
*Triopo szárnyaival vadul csapkodott, így sikerült jónéhány denevért megölnie.
Szeme sarkából látta, hogy a hatalmas denevérrajon túl két árny mozog. Szívesen szemügyre vette volna, hogy kit is találtak meg, de erre nem volt ideje.* |
A denevérek őt is elkapták!
- Draugherit! El ne kapjon! Nehogy csapda legyen! - üvöltötte előre, aztán a denevérek tömege fekete, remegő tömegben ráborult!
Kevés olyan varázs volt, ami több energiát és több látványt jelnetett volna, mint az, amit Ulmo most bevetett!
A falból az erek sugárban vágódtak ki, neki a denevéreknek, aztán a víz megfagyott! Lassan már a kitörő vízsugarak is nőni kezdtek, ahogy járatuk az erőtől tágult, és jégszilánkok, majd éles, hegyes jégdarabok vágódtak ki velük! És a víz a denevéreken is megfagyott! Óriási tömegben gyönyörű, csillámló jégszobrok zuhogtak a barlang padlójára, néhol kisebb, néhol nagyobb denevércsapatokat jelentve.
De még mindig jöttek!
- Tartsatok ki! - kiáltotta hátra, és jól tudta: ha most csapdába sétál, akkkor neki vége van! És a társainak is.
Ismerte a vámpírok lélek-becserkésző erejét, és most épp ezért minden erejét összegyűjtötte, elméje védelmére használta fel, és vörös lángokkal borította be a testét.
Ledobbant a koporsóra, és szarvából, szeméből, szájában lángok robbantak rá a fára. Az kigyulladt, Draugherit meg felágaskodott, és rádobbantott! Az beroskadt, és valami abszloút nem a korábbi lényre hasonlító ugrott szembe Draugherittel!
A lény hatalmas, szörös, embertestű, de patkányfejű volt, hatalmas fogak álltak ki óriási állkapcsából, kezein, lábain karmok voltak, kötélszerű izmok dagadtak a testén, és a bőrredős szárnyai akkorák voltak, mint két vitorla!
Draugherit hatalmas peguni volt, de ez a lény legalább kétszer akkora volt!!
'Na most ezt hogy kapjam el élve?' ugrott hátra a levegőbe, és kezdett hátrálni forró légvihart kavarva. |
| *Triopo egy ideig követte Draugheritet egyre beljebb, de végül kénytelen volt megállni. A denevérek igen erősen támadták Őket.* |
Kissé lemaradt, és döbbenten nézte Triopo átalakulását.
Aztán ő is berepült a sötétbe, és épphogy nem kezdett egy himnuszba! A barlang falaiban erek húzódtak, némelyikük kitört, és lecsordogált, és ezek a kicsiny vizek mindennél pontosabban vezették! Be is hunyta a szemeit, és csak rájuk figyelt.
És ledöbbent.
Egy nagyobb, szárazmennyezetű, de alapvetően nedves, sötét, tág barlangba jutottak, amikből kisebb-nagyobb hasadékok vezetek ki tudja hová.
Középen egy koporsó feküdt egy nagyobb sziklán!
És mindenütt.....mindenütt denevérek.....
Draugherit nem állt meg, a szemei nem kellettek ahhoz, hogy tudja mi hol van, továbbszáguldott, egyenesen a koporsó felé, és tudta jól: a denevérek tehetnke, amit akarnak, őt nem állíthatják meg! Úgysem evett még sült denevért..... |
*Furcsa mód ugyanolyan sebességgel tudta követni Draugheritet.
Az izgatottság hevében észre sem vette, hogy szárnyait sárkányszárnnyá változtatta...* |
Azonnal szétcsapta ő is a szárnyait, és Draugherittel, meg Triopóval alakzatban a denevér után vetette magát.
Draugherit az élen száguldott, és legszívesebben lehagyta volna a két másik lényt, annyira elfogta a vadászat heve, meg a harci láz. Az elméje csendre intette, de a lelke mélye valósággla forrongott! Oly régóta ne mtudta kiaknázni a képességeit!
A denevér beugrott egy barlangba, Draugherit meg hangtalan vitorlázásba fogott, és eltompította a színét, csaknem egységes feketére.
És követte az éjszakába.... |
*Triopo is elkezdett a magasban körözni.
Nem sokkal késöbb megpillantott egy denevért, amint a legmesszebbi barlang felé repül.
Intett a másik két peguninak, hogy látott egyet arra elrepülni.* |
- Jó. Legyen. Akkor viszont nem érdemes várni....Most a lények többsége még eléggé szédült lehet az "ünnepségtől".....Akkor most talán van esélyünk! Keressük meg a vámpírt!
- Heh...Rendben...Nincs más dogunk, mint követni egy denevért.
Elrúgta magát, és ide-oda suhant a csarnokon belül. |
- Én is az utóbbira szavazok. - *vágta rá gyorsan.
Semmi kedve sem volt hosszabb időt ezek között a lények között tölteni.* |
- Az azonnali támadás őrültség lenne! - vágott közbe gyorsan, Draugheritre pillantva.
- Én is tudom! - horkant fel, bár mintha lett volna némi kelletlen beletörődés a hangjában.
- Arra gondoltam, hogy várunk.....két esélyünk van: teljesen beépülünk, és elnyerjük a bizamat....vagy várunk egy alkalmas, csendes pillanatra, elkapjuk mondjuk a vámpírt, és kiszedjük belőle amit csak tudni kell....mondjuk elég információt a támadáshoz.....Én inkább ezt csinálnám....Az első lehetőségnek van több hátulütője is............ |
*Triopo figyelmesen hallgatta társait.*
- Akkor most mihez kezdünk? |
Ulmo gondosan szemügyre vette a ényeket. Melyik van szabadon, és melyik bezárva, melyik erős, és melyik tűnik annak, melyiknek csaló a külseje, melyik mely fajhoz tartozhat, és mely fajból hány van.....és persze milyen fegyverek vannak elszórtan, de nagy mennyiségben a teremben...
Draugherit közben minden érzékével a sötét felé figyelt, próbálta a vámpír társát kifigyelni, de az gondosan meghúzódott az árnyak közt, és leplezte önmagát.
A félsárkány órák után tudott a tömegtől megszabadulni, és akkor már persze a lény sehol sem volt.
'Akár csapda, akár nem, azt a sötét árnyat el kell kapnom!!!'
Gyorsan társai keresésére indult.
Végül megtalálta az idegen lényt, és felrepülhettek az integető, figyelő Ulmóhoz.
Draugherit és Ulmo is elmondták mi lett a nap eredménye. |
*Továbbra is kerülte a tömeget.
Csak békésen sétálgatott és minden furcsa dolgot alaposan szemügyre vett és elásta elméje mélyében.* |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
Fejével a kanyarulat felé bökött, ami Draugheritet rejtette, és ahol pár pillanattal azelőtt a fény eszelős táncolása tovatűnt, éas a fura bömbölések elhallgattak.
Szarvával döfködött a vámpír felé, hogy mozgásra bírja, és várta a mási két lényt. 
*Néhány perces séta után megpillantotta Ulmot.