|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Fülig ért a szája, ahogy elnézte a két csődört.-Nekem jó a labirintus!-majd a távolban valami furcsa tömeget vett észre.-Te jó ég, mik azok?-szökött ki száján a csodálkozás. |
Jó hosszú lépcsőmászás után végül kiértek a déli verőfénybe az utcára. Anor felragyogott, szeme arany és borostyánszínben izzott, tollai derengtek, mint egy sivatagi naplementében a homok, minden szőrszála bronzos arany lett a fénytől!
Boldogan mosolygott.
- Gyönyörű időnk van! Olyan szép ez a nap! Hová menjünk?
- Felvágós - súgta cinkos mosollyal Vad Szélnek Anoron nevetve magában, aki úgy állt előttük, mintha nem is evilági lény lenne. Tettetőn elhúzta az orrát, és hunyorgott.
- Ha látnék, válaszolnék! De valami ideszökött napsugár-darab elvakít!
Anor horkantott, és arrébb lépett, kicsit fakulva, Valinor pedig némi gondolkodás után felvetette:
- Bemehetnénk épp a labirintusba.....
 - Ó az volt! Engem, mint fő vendéget végig etettek-itattak volna, ha hagyom. Azt hiszem kevés olyan magamutogató ünnepséget láttam életeben, mint amilyen az volt.... - merengett el - De mindent egybevetve azok a házasságok a mai napig tartósnak, a város számára példaértékűnek bizonyultak. Az efféle pozitív eredményeknek persze megvannak az ellentétei is a bűbájaim hatására, de eddig komoly baj nem történt - felelte vállvonogatva, majd átkarolta Ármányt.
- Nézd csak, halott-menet - derült fel, és egy irányba mutatott.
A világ legbizarrabb felvonulása tartott feléjük, vagy legalább el mellettük.
Mozgó csontvázak táncoltak elöl, kopogón táncolva valamit, mögötte oszló, démoni lovakon csak páncélból, rongyokból álló, tökfejű lovasok, össze-vissza ugratva, megint mögöttük mindenféle holt, elmúlásuk állapotaiban, középütt egy bűbájtól mozgó sárkánycsontvázon egyetlen élő elfnek tűnő fiatal ült, akinek viszont a fél oldala össze volt zúzva...Körülötte és mögötte újabb holtak, táncolva, de ők már virágokat hullattak, dobáltak össze-vissza, valami különös italt szürcsölve, hátborzongató, de vidám dalokat énekelve.
- Hajj-hajj, mi meghalunk majd,
De egy kicsit se bánd, mert egy kicsit se baj!
Bárhogy is félsz, bárhogy is bújsz,
Ha élő vagy majd csak a végére jutsz! - szólt a rigmus hol rikoltón, hol dallamosan, hol könnyfakasztón, hol profánul jókedvűn.
Lassan vonultak el, néhol szellemekkel, másfajta különös lényekkel vegyülve, de végül csak eltűntek a város északi utcáin.
- Azt hiszem elmehetnénk a Reneszánsz Házba, kedvesem! |
*Párjához simúlva haladt a folyosón. Áhitattal hallgatta párját.*
- Csodás lehetett. |
| -Persze!-bólintott Anornak, majd egyetértően Valinoral kifelé indult. |
Összenéztek Valinorral.
- Nem tudom. Ezt a barlangot alighanem eleve így találtuk....Nem tudom van-e jogunk megváltoztatni, főleg, hogy nem ismerjük...De ha később születne ilyen döntés...akkor is megtennéd? - kérdezte érdeklődőn.
- Mehetnénk - javasolta hirtelen, mert már nagyon vágyott a friss levegőre. |
| -Éppenséggel megnézhetnénk!-villant fel szeme, de ez a hirtelen kitörés csak úgy kijött a száján, de már visszavonni nem tudta.Kicsit zavartan folytatta.-Mármint...talán megvan az erőm ahhoz, hogy valamenyire megfékezzem őket. |
Ő is, Valinor is megrázta a fejét.
- A kristályok páratlan tulajdonságokkal rendelkeznek, még a mágiátlan világokban is! Élnek. Itt, a Birodalomban, s főleg itt, a sziget ezen pontján talán valami bűbáj érte ezt a helyet....Hibernius egymaga nem tudta volna ezt a barlangot létrehozni. Vagy valami ősi energia tombol alattunk, a mélyben. Mint láthattad, a varázserőre érzékenyek. Azt nem tudjuk, hogy egy kristályelemű lénnyel mit tennének.....Mivel viszonylag kevés olyan elemű lény él és még egy sem járt erre, nem próbáltuk ki - nézett vissza elgondolkozva a barlangba.
Aztán hirtelen felnevetett, igazán megdöbbentő hevességgel.
- Csupán...csupán - kezdte magyarázatát - eszembe jutott, hogy egy időben a cseppkőbarlangban védelem céljából növő kristályokat hoztunk létre, főleg a földelemű lényekkel. Voltaképp nem kristályok voltak, hanem kövek, egyszerű éles kövek, amik, ha avatatlan lépett elő, kitörtek a talajból egy pillanat alatt, és súlyos sérüléseket okoztak, néha öltek is! De ide, a föld alá ugyan minek telepítene bárki is ilyen mezőt s főleg kristályokból????? |
Követte Anort, s néha meg is vágták az éles kristályok.
-S miért nőmek ezek a kristályok, nem tudni? |
Óvatosan kifelé indult, néha szinte egyensúlyozva.
Nagyot sóhajtott, mikor végre kiért. |
| -Igen, egyetértek!Gyönyörűek, de veszélyesek!-mosolyogta-És nem akarok kárt tenni bennük! |
- És nem érik őket kellemetlen meglepetések! - horkantotta, ahogy egyik legnagyobb tollát egyszerűen levágta egy hirtelen megjelent, keskeny, magas kristály.
Szinte undorodva nézte meg gyalázatos módon járt szárnyát, majd összehúzódott.
- Talán menjünk..... |
| -Igen, valóban!Ők egalább tudnak nekik parancsolni!-mosolygott. |
Valinor egyáltalán nem is csatlakozott hozzájuk, kinn várt inkább, így Anor Vad Széllel evickélt.
- Szépek ugye? De azt hiszem leginkább a kristályeleműeknek való! |
Bólintott.Ezek a kristályok tényleg nem láttak maguk felé, többször kis híján keresztül szúrták Vad Szélt..Néha letört egy darabot a patájával, amely éppen kéreckedett ki a földből, bárVad Szélnek is fájt, amikor lába összeütközött ilyen kis kristályokkal.Remélte önfájdalmán kívül nem fog bajt okozni.... |
- Csak vigyázzunk - mormogta, a felé növő kristályokat kerülgetve.
- Úgy tűnik érzékenyen reagálnak...... |
| Elkerekdtek szemei a látványra...A barlang gyönyörű volt! |
 Felértek az emelkedő tetejére, ahol egy nagy torony emelkedett. Leonardo bocsánatkérően Jezzyre mosolygott, és nekivágtak a torony megmászásának. Senkivel sem találkoztak a komor falak közt, de hamarosan Leonardo kinyitott egy ajtót, és kiléptek az ég magasába!
Egy magas mellvéddel körülvett nagy erkélyen álltak. Hihetetlen volt a kilátás!
- Látod milyen hatalmas a főváros? - mosolygott - Ott a kapu, innen látni azt a derengést a falon...Biztos épp megnyílt valakinek.....Látod a sok hatalmas utcát? Persze mind vándorol....Kétszer nem találsz itt valamit ugyanott a városban.....Valami különös bűbáj ez, a város építője szerint így izgalmas itt élni - horkantott.
- De sokan szeretnek itt...Néah úgy érzem itt minden megtalálható a világból! Ott lenn - mutatott a város legalsóbb szintjeire, a terekre - vannak a piacok. Az a színes negyed a kereskedőké. Ott mindig nagy a zsivaj....Itt fentebb vannak parkok és múzeumféleségek, de némelyikről nem is tudom, hogy mit őriznek benne....Sokak számára idegen ez a zsúfoltság és beépítettség...idegen a vadabb lények számára, akik a természetet szeretik, de azért sok a zöld....Igyekeztünk egyensúlyt teremteni, ha város is.....
Egy hatalmas tér felé intett észak felé, ami kissé kopáran mutatott a házak és utcák erdejében.
- Az ott gyakorlásra való....Mágiát, találmányt, küzdelmet, verselő tehetséged - bármit kipróbálhatsz ott! A játékmesterek segítenek is....
- Az ott az Ispotály - mutatott egy nem is olyan messzi színes, nagy, barátságos ház felé.
- Ez a hely, ahol állunk, a Fellegvár. Ennél magasabban csak a lebegő tornyok vannak. Ide bárki feljöhet, hisz most nincs háború.....
Egy kissé alacsonyabban, elegáns városrész csúcsán álló nagy torony felé intett.
- Az meg az erisziek tornya... |
 Boldogan nézelődött. |
- Akkor először is megmutatom milyen a város egésze! - mondta lelkesen felragyogó szemekkel, boldog hangon.
Elindult oldalra, ahol megkerülve egy nagy házat, átvágva egy téren, egy óriási, meredeken emelkedő úthoz értek.
Elmosolyodott, és kimentek a szobrok bemutatóterméből. De nem az épületből! Egy nagy csigalépcsőn lementek jónéhány szintet, egész a legaljáig, ahol egy nagy, díszes kapu elé értek.
Anor belökte a kaput, ami mögött nem egy terem vagy folyosó nyílt, hanem egy kristályfalú barlang! Mindenfelé ezerféle színű, különös, meghatározhatatlan fajtájú kristály növekedett. Csodaszépen dobálták a kevés, de óriási gyertya fényét. Anor óvatosan belépett, mire csilingelés és zengés hallatszott, majd a barlang finoman megremegett, és a mén patája alatt hirtelen reccsenéssel kitört és folyamatosan alakulva nőni kezdett egy napsárga darab! Horkantva oldalra lépett, majdnem nekiütközve egy nagy, lila darabnak. |
| -Bármit!-mondta boldogan. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
Fülig ért a szája, ahogy elnézte a két csődört.-Nekem jó a labirintus!-majd a távolban valami furcsa tömeget vett észre.-Te jó ég, mik azok?-szökött ki száján a csodálkozás.
- Ó az volt! Engem, mint fő vendéget végig etettek-itattak volna, ha hagyom. Azt hiszem kevés olyan magamutogató ünnepséget láttam életeben, mint amilyen az volt.... - merengett el - De mindent egybevetve azok a házasságok a mai napig tartósnak, a város számára példaértékűnek bizonyultak. Az efféle pozitív eredményeknek persze megvannak az ellentétei is a bűbájaim hatására, de eddig komoly baj nem történt - felelte vállvonogatva, majd átkarolta Ármányt.
Felértek az emelkedő tetejére, ahol egy nagy torony emelkedett. Leonardo bocsánatkérően Jezzyre mosolygott, és nekivágtak a torony megmászásának. Senkivel sem találkoztak a komor falak közt, de hamarosan Leonardo kinyitott egy ajtót, és kiléptek az ég magasába! 
Boldogan nézelődött.