|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 21:47 - |
 *Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 - Akár Estel vagy, akár bármi egyéb, annak nem kizárt, hogy Te kellesz. - hörrentette válaszul, míg fejével az elővonagló lényre bökött.
Elsőre egy hatalmas meztelencsigának tűnt, vad, narancssárga színnel, zöld mintákkal, de néha látszottak azok a színtelen, átlátszó csápok, amik a hátából nőttek ki, és amikkel furcsa mintákat húzott a homokba, ahogy mászott előre. Savas, pezsgő mintákat.....
A fején (vagyis az elöl lévő végén) nem látszott semmi, így kérdéses volt, hogy vajon mivel érzékel.
De nem ijedt meg. Már a szárazon voltak. Ahol minden előny az övé....
Nekikészült a harcnak.... |
 *Estel megrökönyödve bámult hol a tengerre, hol Eviánra, hol fura megmentőjükre.*
-Öhm, már elnézést. A nevem nem Akármi, hanem Estel. |
- Nem tudom. A Sötétség lénye....Vagy lényei....Mint a cápák...Bár azokat csak irányították....És lehet, hogy ezeket is rátok küldték....Tudnám mi kellhet egy egyszarvún és egy...akármin ennyire a Sötétségnek... - mondta. Csak ekkor vette észre ugyanis, hogy a mindeddig szótlan másik lénynek nincs szarva!
'Mindegy. Nagy a mágia állatkertje...' |
*Evián nem értette a furcsa lényt.*
- Legalább áruld el légy olyan kedves, hogy mi fog előbukkanni onnan a bokrok közül...
- Aztán elmegyünk... |
- Majd mindjárt...a lombok mögül.... - hörögte, majd még egy utolsót köhögött és egy hatalmas adag víz feljövése után végre normálisan lélegezhetett!
Nagyokat szusszantott.
- Szerintem vidd innét a kancát. - morogta, ahogy elment a két lény mellett és elindult a nem is olyan messze lévő bokrok felé. |
- Valóban ? - *kérdezett vissza értetlenül.*
- Én nem látok senkit... |
Köhögött egy sort, majd, mikor végre levegőhöz jutott, dühösen nézett a két lényre.
- Korai a hála.... - hörögte, míg a két lény mögé nézett, majd végül arra is bökött a fejével.
- Vendégek jönnek.... |
*Evián csak most látta először teljesen megmentőjüket.
Teljesen elhűlt a látványtól. Lábai a földbe gyökereztek és torkából egy hang sem jött ki.
A vízben látta, hogy furcsa szerzet, na de ennyire ? Ezt még álmában sem merte volna gondolni.
Végül erőt vett magán és közelebb lépetthozzá.*
- Köszönjük, hogy megmentettél minket. |
Beállt a két kifelé tempózó és a cápák közé.
És a következő pillanatban a biztonság és az óvatosság odalett. A cápák kilőttek a két lény, vagyis Rauco felé.
'Ezek szervezettek! Nincs az a cápacsoport, ami alakzatban úszik!!!!'
Ekkor válaszút elé került.
Ő harcos volt, a küzdelem pedig az életeleme volt, de itt most nem harcolhatott igazán!!!
A cápák túlerőben voltak, ő pedig elég ha egy pillanatig nem koncentrál, megfullad!
De ez igazi kihívás volt, amiről nem akart lemondani. És a belső vívódást végül valami hihetetlen és gyönyörű oldotta meg: egy mágikus, természetellenes szempár villant az agyába. Elmosolyodott és nekivetette magát a cápáknak!
Az irányítójuk pedig megértette, hogy nem juthat csak úgy túl rajta!
És a cápák végül feléfordultak...
Hihetetlen, óriási, véres küzdelem bontakozott ki. A cápák csak őt támadták, mindenkiből folyt a vér, de a cápák láthatóan nem törődtek a normális viselkedéssel, nem rontottak egymásnak, hanem újra meg újra körülvették, és rárontottak!
Ő pedig alig tudta védeni magát. Nem tudott komolyabb kárt tenni bennük a sebességük miatt, és mert ha eggyel is hosszabb ideig foglalkozott volna, megölik!
Egy vad csavar közepén megkockáztatott egy pillantást a felszín felé, és látta, hogy a két lény kiért, így - keservesen és dühösen bár, de - ő is menekülőre fogta a dolgot.
Nem sok híja volt...A farán hosszú, véres csíkok maradtak meg mementóként arra, hogy gyorsabban kell úsznia, mert néha a zavarosba is utánajöhetnek, a szabályok átléphetők!
'Hiába, csak a sekélyesben bízz...'
Kikecmergett és köhögni kezdett. Hiába, a csata túl sok volt első próbákozásra.... |
*Evián visszafordult Estelhez.*
- Fogadjuk meg "barátunk" tanácsát és ússzunk ki. |
Felhördült, de hamar visszanyerte az önuralmát, mert nem akart megfulladni.
- A cápák heves mozdulatokra támadnak. Te pedig úgy mozogsz, hogy csoda, hogy eddig nem rontottak rád! Én a helyetekben szép, nyugodt mozdulatokkal elindulnék a part felé. Annyira nincs messze! Annyira... - sötéten elmosolyodott és visszahúzta a fejét a vízbe.
A légzés rögtön könnyebbé vált!
Viszont annak nem örült, hogy a cápák egyenesen feléjük úsztak! Nem közvetlenül, csak kanyarogtak, de láthatóan éhesen, izgatottan vizslatták a két egyszarvút.
'Érdekes. Engem nem is néznek.'
Végül célbavette a legnagyobbat a cápák közül és friss lendülettel rúgott egyet bele!
A dög elkanyarodott, de a csoport nem mondott le az egyszarvúkról.
'Affene...' |
- Nem, ...
*Egy hang hallatára Evián hátrafordult.
Amikor meglátta a maga mögött felbukkanó lényt, kishíjján frászt kapott.*
- Mégis mit gondolsz, a vízben nem úszni kell ? - *kérdezett vissza.* |
Ráérősen sétált a víz alatt. Igaz, ha nagyobb tempóban kezdett mozogni felemelkedett, és akkor nagyon meg kellett küzdenie, hogy irányíthassa a testét, de képes volt lélegezni, és most csak ez számítot neki! Hiszen ezt akarta gyakorolni!
Nagy, elnyújtott szökkenésekkel haladt a legjobban, így most kénytelen-kelletlen ezekkel fedezte fel a vízalatti tájat.
Aztán a fényfolt előtte vadul táncolni kezdett, így felnézett.
Egy nagyobb cáparaj úszkált felette.
'Szépek.' gondolta.
De aztán észrevett valamit, ami határozottan nem tetszett neki: egy egyszarvú, aki épp pánikba esve menekült felfelé! Egy másik egyszarvú felé....
'Ez remek.'
Felúszott, át a cápák közt és kidugta a fejét a vízből a másik két lény mellett.
Ez komoly nehézségekbe és erőfeszítésbe került, mert a víz alatt kellett lélegeznie, de a víz felett kellett beszélnie.
- Ha továbbra is így mozogsz, még a mai nap jóllakatsz valamit! - mondta a csődörnek. |
-Mi történt? -*lepődött meg a kanca.*
-Belement a füledbe a víz? -*próbálkozott huncut mosollyal Estel.* |
*Evián lemerült a víz alá.
Odalent ezer meg egy halacska úszkált. Mindnek különböző színe volt.
Nem sokkal a lemerülése után fel kellett jönnie levegőt venni. fel is jött, majd gyorsan visszabukott a víz alá. A víz itt már nagyon mély volt.
Evián elnézett a msszeségbe. Szemein tágra nyíltak a meglepetéstől és a félelemtől. Nem sokkal messzebb tőlük egy cáparaj úszkált ráérősen.
Gyorsan felúszott a víz tetejére és áttörte a vízfelszínt.*
- Estel ! ... Estel !
- Most azonnal ki kell úsznunk ! |
| *Estel csak mosolygott, és a csődör után úszott.* |
*Evián kinyitotta szzemeit.*
- Csodálatos ! - *foglalt össze egy szóban.*
- Azt hiszem, ez megér egy fül bevizezést.
*Azzal beljebb úszott, és lemerült a víz alá.* |
-Gyere, egy kicsit ússzunk kijebb, oda, ahol már leér a lábunk. -*húzta magával a part felé Eviánt.*
*Mikor a patájuk már újra földet érintett, Estel szembefordult a csődörrel, és olyan közel lépdelt Eviánhoz, hogy már összeért az orruk.*
-Hunyd le a szemed! -*utasította halkan suttogva a csődört, majd Estel odahajolt, és összeérintette homlokát Eviánéval.
A csődört ekkor megrohanták Estel emlékképei, és végignézhette a kanca szemszögéből, hogy milyen volt lemerülni a felszín alá, és milyen ott a világ. Evián láthatta - a kanca emlékein keresztül - a színpompás halakat, a vízben játszó napsugarakat, és minden mást, amit Estel látott odalent.*
*Mikor vége volt, Estel felemelte a fejét és lassan ellépett Eviántól.*
-Na, hogy tetszett? |
- Persze, hogy akarom ! - *adta a gyors választ Evián.*
- És hogy gondoltad ? |
-Pedig olyan csodálatos odalent, és kár, mert így nem láthatod. -*magyarázta Estel, de aztán eszébe jutott valami.*
-Öhm... illetve egy módon még meg tudnám mutatni Neked, és ahhoz még a víz alá sem kéne merülnöd... feltéve, hogy akarod. -*nézett kérdő-félénk pillantással a csődörre.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.*
- Akár Estel vagy, akár bármi egyéb, annak nem kizárt, hogy Te kellesz. - hörrentette válaszul, míg fejével az elővonagló lényre bökött.
*Estel megrökönyödve bámult hol a tengerre, hol Eviánra, hol fura megmentőjükre.*