|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Párja nyakára hajtotta fejét.
- Ugyan már. Emlékszem rá....De az nem a Te bűnöd volt. Nem lehetett. Hogy lehetne egyetlen lény egy civilizáció pusztulásáért felelős? Mégha mágikusak vagyunk is, ez több, mint amire képesek lehetnénk! Főleg, hogy nem akartad! Mások sorsáért nem mi vagyunk a felelősek! Ízisz, mindkettőnk múltja nehéz volt, de a Tiéd nem volt tisztességes! Talán mindkettőnknek felejteni kellene... - sóhajtotta a kanca gyöngyszürke sörényébe. |
 -Maradjunk!-dőlt suttogva kedvesére.
-De igen! Én bűnös,vagyok, hisz ahova bezártak, ott Az egyiptomi civilizáció virágzott.Miattam pusztult ki!De meglakoltam érte.De ezt már elmondtam egyszer, viszont régen.Nem csoda, ha nem emlékszel.Nem is baj.-suttogta könnyedén és álmosan. |
- No igen....De néha hosszú az út, ami odavezet...De minek is beszélünk erről?! - rázta meg fejét, mintegy elűzvén a sötét gondolatot.
- Egyikünk sem bűnös! Vagyis...Te semmiképp, én pedig már túlvagyok a magam nehezebb, rögösebb útján. Hisz itt vagy már velem! - mosolygott Íziszre.
- Menjünk aludni? Vagy....maradjunk még kicsit? |
| -Igen!De ez a jó benne!A bűnösöknek is megbocsát! |
Íziszt nézte mosolyogva, de a kanca szavai után valami különös gombóc nőtt a torkába, és gyorsan elfordult a csillagok felé.
- Én is gyakorta éreztem úgy, hogy valami vár még rám....Hogy valaki...valami újat hoz az életembe...Egy ideig találgattam mi lehet, ki lehet az....aztán feladtam a reményt....Elűztem az érzést....Akkor fagyott meg a szívem....Te hoztad el a tavaszt....valóvá tetted az ígéretet! Oly furcsa.....a Sors.... |
-A sivatagban sokszor láttam déli bábot!Valaki vágtatott felém!A sors fintorának tatottam---játszik velem, mint egy gyerekkel, és a reményemmel, hogy eljön hozzám a boldogság csodalova és mellettem marad!De látom, csak a jövőt mutatta. ....Hisz ő itt van mellettem! |
Felnevetett.
- Azt hiszem számomra valóban most kezdődik egy nagyon fontos feltárás! A szívemé.....De örülök, hogy a kincset már előre megkaptam......
Megcsókolta párját.
- Te a sivatagban éltél oly soká....én pedig mindenfelé, üres világokban....Most pedig egy a múltbelihez hasonló kopár tájon állunk....és mégsem érzem...azt az ürességet! Azt a semmit! Hanem az ellentétét! A mindent! - keresgélte a szavakat.
Felnézett a csillagokra.
- Most először érzem azt, hogy nem kárörvendően mosolyognak rám....Először látom őket....gyönyörűnek...de nem kegyetlennek....Szép az élet....Most...Veled.... |
| -És hogy mondtam volna igent, ha ez nem így lenne kölcsönösen?-nézett szerelmesen Ködláng végtelen szemébe, mely már oly ismerős volt. |
Boldogan Íziszhez simult, és lassan kimentek a táborból. Némi séta után felértek egy emelkedőre, ahonnan ámulatba ejtő kilátás tárult eléjük: a szürke, kopár táj a végtelenbe nyúlt, felette pedig ott hunyorgott a mélykék kupolán a milliárd csillag. Egyszerre volt rémítő és megindító a hatalmas tér. Ősi és tiszta volt, és üres, de Ködláng úgy érezte most nem akarja mindezt meghódítani, legyőzni a félelmet és magányt azzal, hogy belerohan. Egy sokkal drágább világ álldogált mellette!
- Elcsábítottál! - suttogta párja fülébe.
'Pár...Az én párom....' gondolta, és megrendült, mert úgy érezte egészen átalakult a lelke! |
-Meglesz!-mosolygott a pegazusra.
-De!-egyezet bele, és Ködláng nyakára téve fejét indultak el. |
- Ők bizattak fel! - mondta merészen és nevetve, majd hálásan nézett végig társain.
- Azt hiszem mindig hálás leszek érte! Örökké....
 Összecsapva szárnyait előrelépett:
- Ködláng, Ízisz, sok-sok boldogságot, legyen áldott a közös életetek! Remélem, hogy csak örömmel telt napok kísérnek majd benneteket! De most ideje pihennünk, mert holnap elkezdődik a munka! Az ünneplésre még sok-sok időnk van, de ne legyünk kimerültek! - zengte mindenkinek.
Sok lény csalódottan kiáltott fel, de nem tiltakoztak. Lassan "asztalt" bontottak, és elkezdtek sátraikba szállingózni, de senki sem tudta megállni, hogy ne gratuláljanak személyesen az ifjú párnak.
Nemsokára a lángok is ellobbantak a tábortűz parazsába.
- Ne sétáljunk egyet? - kérdezte halkan Ködláng. |
Ő is elvigyorodott-inmár-párját és a többieket látva.Fülig ért a szája.
-Őszintén szólva nem hittem, hogy ennyire bátor lennél!A többiek előtt megkérdezni?!De én sem vagyok jobb!-jegyezte meg mosolyogva Ködlángnak. |
Megszédült, mikor hallotta a kanca válaszát, és valósággal elborította valami köd az agyát, mikor Ízisz megcsókolta!
Tántorogva állt fel, és hosszú-hosszú ideig csak nézte az olyannyira szeretett kedves arcot.
Aztán mérhetetlenül hozzá nem illőn és ostobán elvigyorodott, és a többi eriszire pillantott. Csak ekkor vette észre, hogy azok ugrálnak, ölelkeznek, tombolnak a boldogságtól!
Aztán visítozni kezdtek, kiabálni, mint egy sereg csikó, végül körbe-körbetáncolták a két lényt, és sorra jött egy csomó szerelmes dal, amit ki itt, ki ott hallott.
- Sok boldogságot! - zengték kórusban, mikor kifulladtak végre. |
Bátortalansága már akkor megjött, amikor Ködláng nem volt mellette.Amikor a kanca sereg körülvette, mintha bűnöst látnának benne....Amikor Terra elmondta mondani valóját, teljesen összezavarodott.Tehetelenül ült és szóhoz sem juttot.
Aztán jött Ködláng.Valamennyire megnyugtatta látványa, de a leszegett fej aggodalmat ébresztett benne.
A mondandóját pedig nyíltan hallotta.Nem érte csattanás formájában, de nemis simogatta.Nem érzett akkor semmit, de mégis botorkált valami a szívében.Természett feletti állapotban volt.
Amikor visszatért a földre, ismét elismételte magának a szavakat.Most csak ők ketten léteztek, a külvilágnak még jelenlétét se érezte.
Felállt, odament hozzá.Nem fordult meg fejében, hogy nemet mondjon, még a tudatalattiában sem.Amikor egy cinteméter válaszotta el szemüket egymástól, elmosolyodott és ennyit felelt.
-Nekem így pont megfelelsz!-és mint a tónál, a szavakat csók követte, de nem Ködlángtól, hanem ezúttal Ízisz adta ezt, mielőtt a csődör reagálhatott volna.
"Igen!"zengte elméje midnen hangban. |
 - Miért ne? - mosolygott.
- A sárkányom nem fedezék! Nem bújhatsz mögé! Főleg nem egy kanca elől! - gúnyolódott szelíden.
- És ki mástól kaphatnál biztosabb választ?
Ezalatt csaknem az összes kanca Ízisz köré sereglett. Nem is nagyon szóltak hozzá, csak masszív tömegben körülállták, és cseverésztek, nevettek, nézelődtek.
Aztán mégis előlépett egyikük.
 Rámosolygott a sivatagi vándorra.
- Remélem tudod, hogy nem egy egyszerű esetet választottál. De jó tudni, hogy vannak ilyen erős szívek még a világban. Legalábbis remélem, hogy igazán szereted......
Nem is folytathatta, mert hirtelen Ködláng tűnt fel a neki utat engedő lények közt.
Lassan somfordált Ízisz felé, leszegve a földre tekintetét.
Mennyi kétely gyötörte! De elege volt belőlük, és tudta, hogy Ízisznek is jobb, ha túlteszi magát rajtuk.
Odaért szerelme elé.
Nagy levegőt vett (miközben mindenki más, aki odagyűlt közben, visszafojtotta lélegzetét), belenézett Ízisz szemébe, térdre ereszkedett, és lassan, rekedten így szólt:
- Szeretlek, mióta csak beléptél az életembe, és olyasmikre emlékeztettél, amiket rég elveszettnek hittem önmagamból. Nem vagyok tökéletes. Tán soha nem is lehetek azzá. De most mégis meg kell kérdeznem, hogy hozzám jönnél-e, úgy, hogy tudod milyen vagyok, és ismersz. Én Neked adnám mindenem, amim csak van, és ami vagyok...... |
Hamarosan végzett a vacsorával, és némán fekve meredt a tűzbe, néha megpiszkálva a szélét patájával.
Nem tudta mi baja. Jobban volt, a fájdalmai tovatűntek, erisziek körében volt, akik tudták miként viselkedjenek vele, jó dolgot tehetett, nem kellett végre harcolnia, és nem azért, mert elfutott volna, Ízisz vele volt.....
No igen....Ízisz....
Megakadtak a gondolatai, és Ködláng újra piszkálni kezdte a parazsat.
Tán ezért nem vette észre, hogy a többi eriszi jó ideje felkelt, kissé távolabb összecsoportosult, és valamiről nagyon elkomolyodva tárgyalnak.
Avatatlan szem azt is hihette volna, hogy az ásatásról, amit holnap elkezdenek....Pedig nem.
És a megbeszélés vége bizony letaglózó következményekkel járt a fekete pillantású mén számára.....
 - Ködláng! Gyere csak velünk! - nyerítette, és egyik szárnyával elsöpörte a lényt Ízisz mellől!
Valódi gyűrűbe fogták a döbbent-zavart Ködlángot, és eltaszigálták a távolabb heverésző, őket figyelő Glaedr túloldalára.
- Mégis mi bajod van, Te mén? - kezdte Ingeitum megróvóan.
- Az a kanca láthatóan a párod! És mégsem az! Magyarázd már el! - heveskedett Cerlio.
- Szeretnénk, ha tisztáznád ezt - fogta finomabbra a hangulatot Yawe.
Ide-oda járatta pillantását a lények közt, hol dühösen, hol ijedten.
- Mégis mi közötök van nektek ehhez? - horkant fel végül.
- Azt szeretnénk, ha nem lenne egyetlen egy eriszi sem boldogtalan. Az mindenkire kihat. Mondd el mi a baj, segítünk! Mert Te most nem vagy boldog! - zengte Anhuin.
- Nincs semmi bajom! - csattantfel, de nem eresztették. Mérgesen nézte őket, arra gondolt, hogy valahogy csak ellóg,de aztán....nagyot nyerített és kibökte.
- Meg szeretném kérni a patáját....De nem tudom mit felelne....Mikor kiderült, hogy szeret, el sem hittem....Álomszerű volt...Most kérjem meg? Annyi idő után? Nem tűnik majd erőltetettnek? És azt sem tudom képes lennék-e arra, hogy jó férj legyek...Megaztán.....aki harcos volt, annak a szerelme mennyire őszinte? - mondta lassan, elmélyül hangon, miközben Ízisz irányába pillantott, noha mit sem látott belőle.
A lények összenéztek. Sejtették, hogy erről van szó, de ahogy Ködláng kimondta, mégiscsak megdöbbentő volt!
Végül az szólalt meg, akitől nem várták volna. Észre sem vették, hogy velük jött.
 - Ködláng! Nincs okod félni. Az a lény szeret, lerí róla! A szerelem pedig mindig és mindenhol igazi. Azért olyan erős és hatalmas. A szív hatalmánál nincs óriásibb! A Tiéd ne lenne az? Bolondság! Sokat küzdöttél igen, sokat megéltél, igen, és ettől még ugyanolyan élő-érző lény maradtál, mint bárki. A halottak is szerethetnek, Te miért ne szerethetnél? Ne kételkedj magadban! Látszik rajtad, hogy kiváló pár leszel! A Sötétség idejének vége, ideje hát megszokni mindenkinek, hogy a béke napjaiban nem hazug csapda a Jó! De túl soká nyújtottuk ezt a beszélgetést! A legbiztosabb, ha odamész, és megkérdezed! Rajta!
- Most? - hűlt el.
|
| Csillogó szemmel kezdte enni a sült almát.Nagyon ízlett neki.Jól lakottan pislogott egyet. |
| Ő is elfogadta az almát, és elkezdte pirítani. |
| -Oh köszönöm!Gondolat olvasó!-mosolygott, és átcsúsztatott szarvára egy almát és sütögetni kezdte. |
Hátracsapta fülét.
A fiatal lények ugyanis határozottan követelődzők lettek!!!!!
- Kérlek, nyugodjatok meg! Mindjárt megnézem mit tehetek értetek! - mondta higgadt és kissé szórakozott mosollyal.
Szarvával megérintette a talajt, mire az megremegett, hullámzott, mintha víz lett volna, és a következő pillanatban egy fa kezdett nőni belőle! Pár pillanat múlva már látszott milyen fa: alma!
Hatalmas, piros, kerek szépségek vonzották a lények tekintetét, akik egy pillanatig sem vártak!
Valóságos tömeg sereglett oda, és nemsokára folytatódott a sütögetés, de csodák-csodája az almák nem fogytak a fáról!
Terra barátságosan szarvára szúrt párat, és odament a mindig különvonuló Ködlánghoz, és a vele érkezett kancához.
- Kértek? |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Párja nyakára hajtotta fejét.
-Maradjunk!-dőlt suttogva kedvesére.
Összecsapva szárnyait előrelépett:
- Miért ne? - mosolygott.
Rámosolygott a sivatagi vándorra.
- Ködláng! Gyere csak velünk! - nyerítette, és egyik szárnyával elsöpörte a lényt Ízisz mellől!
- Ködláng! Nincs okod félni. Az a lény szeret, lerí róla! A szerelem pedig mindig és mindenhol igazi. Azért olyan erős és hatalmas. A szív hatalmánál nincs óriásibb! A Tiéd ne lenne az? Bolondság! Sokat küzdöttél igen, sokat megéltél, igen, és ettől még ugyanolyan élő-érző lény maradtál, mint bárki. A halottak is szerethetnek, Te miért ne szerethetnél? Ne kételkedj magadban! Látszik rajtad, hogy kiváló pár leszel! A Sötétség idejének vége, ideje hát megszokni mindenkinek, hogy a béke napjaiban nem hazug csapda a Jó! De túl soká nyújtottuk ezt a beszélgetést! A legbiztosabb, ha odamész, és megkérdezed! Rajta!