|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.25. 20:18 - |
 Talajt fogott és kényelmesen becsukva a szárnyait, körülnézett.
A szél kavargott, gyönyörű felhő-fantáziákat alkotott, és őt is felüdítette.
'Szép ez a nap....' |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Igen...-bólintott. Szél támadt, ami kifújta szeméből az öröm és a visszaemlékezés könnyeit. Hirtelen furcsa érzés lengte be két oldalát.
-Au...az oldalam...-mondta, és odapillantott. Akkor, láss csodát, két szárny kezdett kinőni onnan. Sunny teljesen elképedt.
-Mi...mi ez?-kérdezte összezavarodottan. Szárnyai teljesen kinőttek, és mozgatni is tudta őket. |
 Biccentett.
- Jó otthonra lelni.... |
Mosolygott.
-Ezzel szerencsére nekem sincs bajom, bár igaz, létszámunk még kicsi, de nagyon jó kapcsolatban állunk egymással. Persze, köztünk is ott a mágikus háló, de lehet, hogy ennél kicsit szorosabb barátságban állunk egymással. És az új lényeket is... nagyon hamar befogadja mindenki. Sóhajtott.- Örülök, hogy ilyen helyen élhetek. |
Nevetés robbant ki belőle, és hosszan, hosszan kacagott a csendes, szürke lény.
- Óh, Sunny! Lehet, hogy Te magad vagy a mosoly?! Hisz még én is nevetek a közeledben, pedig oly ritkán szoktam! - kiáltotta.
Végül kissé komolyabban folytatta:
- Tudod, Sunny, én eriszi vagyok. Ez azt jelenti, hogy Eris, a Boszorkányúrnő a gazdám. Az erisziekről nemcsak azt kell tudnod, hogy mi vagyunk a legtöbben, hanem azt is, hogy a hatalmas létszám hihetetlenül sokféle lényt takar. A mi gazdánk minden lénye igazi társa a többinek: az erisziek elfogadják egymást, ha kell, segítik egymást, és sosem ártanak egymásnak. Eriszi sosem bánt eriszit. Igaz, hogy nem is nagyon tartjuk a kapcsolatot. Kivéve a mágikus hálót, ami mindnyájunkat összekapcsol. Úgyhogy.....ahogy Eris mindnyájunkért rajong...úgy mi is feltétel nélkül elfogadjuk egymást. Úgy, ahogy vagyunk. Nekem ezzel sosem volt gondom. Neked tán igen? |
Bólintott.
-Igen... ebben biztosak lehetünk. Én egyébként sok lénnyel találkoztam már, és érdekes, mindegyikkel szót tudtam érteni. Veled is. Vannak viszont olyanok, akik csak a külső tulajdonságokat figyelik. Én viszont nem. Mondd csak, téged elfogadnak a társaid úgy ahogy vagy?-kérdezte. |
Bólintott.
- Örülök, hogy ilyesvalakire akadtam! Igazán sokféle lény él itt, de mégis ritka az ilyen elfogadás. Nemesebb vagy és bölcsebb, mint hiszed! Most, hogy túlvagyunk a Sötétségen, reméljük mindketten rálelhetünk a boldogsága....Bár a Sötétség sokmindenkit próbára tett, de azt hiszem így, békeidőben is megkapjuk a lehetőséget, hogy nagyokká legyünk. És szükség lesz még erőre.... |
| -Igen-bólitott.-nem számít, ki hogy néz ki, vagy hogy milyen a jelleme. Engem, mivel ilyen könnyen barátkozom, nem foglalkoztat az, hogy miért másmilyen. Egyszerűen olyan. Nincs abban semmi rossz... |
Bólintott.
- Úgy szép a világ, ha sokan vagyunk és sokfélék. Eris, a gazdám ezért szereti annyira a mindenféle lényeket....A szélsőségeseket is. Te könnyedén fogadod el a másmilyen lényeket? |
Sunny bólintott.
-Értem, miről beszélsz. Én pont az ellenkezője vagyok, azaz társasági lény. Én akkor érzem jól magam, ha van valaki velem...már csikókorom óta ilyen a természetem-tekintete a távolba révedt, ahogy visszagondolt csiokókorára. Már akkor virgonc és mosolygós lény volt...elmosolyodott. |
Lassali merengőn elmosolyodott.
Távoli volt a tekintete.
- Én nem vagyok társasági lény...Alapvetően kevesekkel tartok kapcsolatot. Nem tudom kinek tetszhetek és kinek nem....Tudod...eléggé különös kanca vagyok.....szeretnék valakit, aki elfogad így, és érti az erőmet...a belőle fakadó lényemet....Olyasvalakit, aki pont olyan, mint én....Hát...keresni kell! |
| -Nos, ha arra gondoltál... és is vágyok valaki után... de nem mindenki szereti a mosolygós kis Sunnyt.-felkacagott.-de örülök, hogy vannak, akik mellettem állnak. Bizonyára neked is vannak ilyenek. |
Könnyedén felkacagott.
- Óh, hiszen saját magadnak valóban a legnehezebb megfelelni, de ne mondd nekem, hogy nincsnek terveid, vágyaid! Mert így értettem.
Kissé elgondokozott.
- Nekem egyelőre önző és kicsiny célkitűzésem van: magamhoz hasonlót találni. Olyat, aki megért. |
| -Céljaim? Nos, ezen még sohasem gondolkoztam...-mondta.- nem hiszem, hogy bármilyen célnak is megfelelnék. És neked?-nézett Lassaliára.-Neked mik? |
- Nem is lesz....Nem lesz... - mondta nyugodtan.
- Neked mik a céljaid? |
Sunny sörénye is a levegőben kavargott, majd elült a szél. Döbbenten nézett Lassaliára.
-Győztünk?-ismételte a szót.-de vajon ennek mi az ára?-keserűen hajtotta le fejét.
-Soha többé...ilyen harcot...-nem tudott tovább beszélni. |
Lassalia sörényébe vadul belekapott a szél, és különösen zúgott......
- Vége... - suttogta a szél elülte után.
Egy könnycsepp futott végig az arcán.
- Győztünk! - suttogta hitetlenkedve, döbbent mosollyal. |
Sunny figyelmesen hallgatta Lassalia véleményét. Teljesen egyetértett vele, és most már ő is örült, hogy segíthetett a többieken.
-Köszönöm. De kívánom, hogy te ne keveredj bele egy ilyen harcba... még véletlenül se.-A távolba révedt, és elgondolkodott, vajon sok kerül-e az ő élete alatt még ilyen harc. Efelől nem sok kétsége támadt. |
Ő is komor lett az unikornist hallgatva.
- Talán jobb is, hogy nem voltam ott. - mondta csendesen.
A távolba révedt a pillantása.
- Én hiszem, hogy többet nem kell majd ilyesmiben részt vennem...Valamint senki másnak sem. Ezek a harcok azért olyan nehezek, mert az utolsók...Meg kell fizetni az árát, hogy soha többé ne legyen ilyesmi a Birodalomban...
A kancára pillantott.
- Nemes dolog volt a segítség, amit nyújtottál. Biztosan komoly segítség volt....Olyankor minden segítség életet menthet....Én sokkal többre becsülöm a gyógyítókat, mint a harcosokat....Te nem ártasz senkinek... |
-Nahát! Senkitől se hallottam még ennél nagyobb dícséretet!-Sunny szinte már büszke volt magára.-Nos, beszélhetek a harcról...-és belekezdett.
-Nos, úgy kezdődött, hogy miközben én bent voltam, robbanás hallatszott, és egyik pillanatról a másikra elkezdődött a harc. Jöttek nagyon sokan, de közülünk is sokan ott termettek. Nagyon nagy harc volt. Sokáig tartott. Volt egy pont, mikor úgy éreztem, már nem bírjuk tovább. De valami erőt öntött belénk, és úgy harcoltunk tovább, mint aki nem ismer fájdalmat. Aztán... vége lett. Elpusztultak. Nagyon sokan annyira legyengültek közülünk, hogy alig tudtak a lábukon megmaradni-sóhajtott.-Próbáltam pár lényt meggyógyítani, és a legsúlyosabb sérüléseiket ellátni. Nem bírtam tovább nézni a helyet: idejöttem hát.-fejezte be.- Nem tudom, most épp mi történik... de szörnyű volt. Remélem soha többé nem kerül erre sor-lehorgasztotta fejét, mert eszébe jutott a sok vér, a sebesültek... |
Lassalia elmosolyodott.
- Voltaképp, ha nem bánod, maradnék. Nem lenne helyes itthagyni Téged....és ha nem nagy kérés...nem mondanál pár szót a harcról? Tudod, én nem voltam ott....Bár talán nem is baj...Én nem tudok harcolni.... - kisé szégyenkezőn lesütötte a szemét.
- Ezért nagyon tisztellek....Te, lehet, hogy nem hiszed nagy dolognak, de képességed szerint segítettél...Én mit sem tehettem....és nem is tehetek....Úgyhogy én csodállak! És köszönöm, hogy segítettél a társaimnak.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Talajt fogott és kényelmesen becsukva a szárnyait, körülnézett.
Igen...-bólintott. Szél támadt, ami kifújta szeméből az öröm és a visszaemlékezés könnyeit. Hirtelen furcsa érzés lengte be két oldalát.
Biccentett.