|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.09. 15:57 - |
 Michaelangelo kilépett a Sötétség falán át.
Gyenge volt, kapkodta a levegőt és remegtek a lábai.
Azt hitte össze fog esni, és a feje is zúgni kezdett.
Behunyta a szemeit. És elképesztő dolog történt!
Egy kép villant az elméjébe: egy rét, rengeteg virággal és fűvel a közepén.
És a következő pillanatban megremegett alatta a föld és ő, mint egy megsüketült ember, aki újra hallani kezd, újra érezte magában a mágiát és a föld erejét!!!! Mintha az élet elérte volna, mint egy halott fát és feltöltötte volna!
Kihúzta magát és széttárta a szárnyait.
És látni kezdte a földet magát. Az ereje egyre nagyszabásúbb lett! Látta a földben motozó állatokat és gyökereket, a hatalmas földalatti folyókat és barlangokat és a vad születést is: az irdatlan sziklák kiválását a forró, felfoghatatlanul folyó lávából.
A következő percek alatt a látomás tovatűnt, de ő és a föld újra egyek voltak.
És az színe, teste is a régi lett: gyöngyházas derengés mindenütt.
'Újjászülettem hát!' |
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
 Végül csak kitört a homályból, bár kissé nem úgy, ahogy akarta: Frehar benne állt, mert az ébredést olyannyira akarta, hogy automatikusan köddé alakult! A fehér kanca energiapajzsa üresen állt nem messze.
'Te kis ostoba! Többet ne avatkozz bele! Nem látod mit tettél?! Tudtam én jól, hogy irányítás alatt áll!!!!! És ki is tudtam volna szabadítani! De mostmár mágikus védelem alatt áll és ezzel szinte lehetetlenné tetted!!!Ó, te szerencsétlen!' üzente Lilina agyának.
Aztán végül testet öltött Frehar előtt.
'Többet ne avatkozz bele!' izzította a mondatot Lilina elméjébe.
'Bármit látsz és bármit hallasz, NE....AVATKOZZ....BELE....'
Aztán hófehérré és izzóvá alakult szemeit Freharra fordította.
- Velem nem bírsz el! És vele sem! Nem kezdhetsz velünk semmit! - sziszegte.
Frehar rárontott és bele akart tépni, de könnyedén köddé alakult....és ez lett a csődör veszte. Frehar belezuhant a testébe, és az elméjébe.
Suhanás jött a semmibe és a semmiben. Aztán odaért....
Sagulon látta a két alakot. A meggyötört Frehart és egy sötét valakit, aki felette állt, valami fojtogató rémület és sikoltó szellemek körében.
'Rajtuk nem segíthetek....Bár egy lehetnék közülük....De most Frehar a lényeg!!!'
VÉGETEK! ordította az elméje, mire a suhogó semmi (és minden) figyelme ráirányult.
Ő pedig (keresztül a múltján és a szíve igaz lényén) nekiugrott a mágusnak és Freharnak.
És a következő pillanatban a semmiben lebegtek. Az igazi semmiben.
A mágus (biztosan ő) tombolt, a mágia át-át söpört rajtuk, a Rettenettel együtt.
Sagulon pedig makacsul szorította Frehart.
Aztán a mágus egyik pillanatról tovatűnt.
És Sagulon rádöbbent, hogy az ereje szinte teljesen elfogyott!
'Hogy merülhettem így ki?!' rémült meg.
Pánikba esve kereste meg az univerzum anyagában Frehar testét.
'Siess!' lökte vissza a valóságba és a testébe a csődör lelkét.
Aztán ő is átzuhant a Falon, és érezte, hogy a teste lerogy a mezőn a földre, felnéz az égre...aztán a sötétbe zuhant....
A varázs az övé és főleg Vanwa Valáé volt. Kitépni a lelket a testből, majd tetszés szerint visszatenni.
De közben küzdeni is...Erre Vanwa Vala nem tanította meg...... |
 *Lilina feloszlatta energiapajzsát, és kétségbeesetten a fekete kancára kiáltott.*
-Ne bántsd!! Nincs magánál! -*kelt Frehar védelmére, és gyorsan a két varázslény közé állt, nehogy egymásnak ronthassanak. Ám ha ez a lépése a fekete kancát visszafogta is, Frehart semmiképpen sem.
Egy könnyed ugrással ismét talpon termett, és vészjóslóan vicsorogott Karyra, majd az útjában álló Lilinára. A csődörködlepte, vérben fogó szemmel pásztázta a két kancát, majd Lilinát félrelökve Karynak esett.*
-Neee! -*káltotta Lilina, és a megvadult csődör után lódult; mindhiába. Frehar ledöntötte lábáról a fekete kancát, mielőtt az bármit tehetett volna, és mielőtt Kary dühösen felpattanhatott volna, hogy visszavágjon, már Lilinát tartotta sakkban borotvaéles agyaraival.*
-Ne gyere közelebb, vagy elharapom a torkát!! -*hörögte vérszomjasan, és szemében parázslott a gyűlölet.* -A pagazus barátod nem köszönné meg, ha miattad halna meg a szerelme, nemde?
*Kaján, kárörvendő kacajt hallatott, és közben nem vette észre, hogy Lilina homlokán lassan felragyog a kő. De nem fényes, türkizes kék színnel, mint amikor a Víz erejét hívja segítségül, hanem sötéten, mint a mélységes tenger. Lilina a Földet hívta segítségül, és Frehar bokáin hamarosan egy-egy erős inda kezdett feltekeredni, ezzel tartva bilincsben a csődört. Majd Lilina hátrafejelt, és kicsusszant a kába csődör szorításából.
Mikor Frehar mindezt észrevette már késő volt. Hatalmas, velőtrázó bömbölést hallatott tehetetlen dühében, és egy könnyed mozdulattal kitépte magát az indák szorításából. A babona fogságában hihetelenü erős lett... És persze Lilina se tudott még olyan jól bánni a Földdel...
Frehar lassan a döbbent kanca felé fordult.*
-Azt hitted, a kis mágiád megállíthat? -*susogta fenyegetően.*
*A következő pillanatban egy feketeszínű fénygömböcske ereszkedett alá a fák közül, megállt Frehar előtt, és pár pillanatnyi lebegés után egyenesen a csődör mellkasába csapódott. Frehar felbődült, és egy röpke szemvillanásra egész teste sötét fénnyel felragyogott. Végül vöröslő, vérszomjas szemekkel újra a két kancára meredt, és ezúttal Karyt nézte ki magának. Őrjöngve ugrott neki a fekete kancának, és a földre tiporta. Patáival leszorította a rúgkapáló Karyt a földre, hogy az mozdulni se tudott. Lilina sietve felizzította magában varázserejét, ám hiába, sem a Levegő, sem a Föld, sem pedig a Víz nem engedelmeskedett neki, ha erejüket Frehar ellen akarta használi.*
-Hogy lehet ez...?! -*nézett körül Lilina értetlenül, és kétségbeesetten próbálta újra és újra Frehar ellen felhasználni mágiáját.*
-Mágia-védettség, aranyom, mágia-védettség! -*vigyorgott kajánul Frehar a fehér kancára.* -Már nem árthatsz nekem! Többé már nem!
*Ezzel hatalmas erővel lesúlytott, és Kary eszméletlenül ejtette fejét a földre. Frehar egy pillanatnyi ideig mintha bűntudatot érzett volna,de aztán újra fellángolt benne a gyűlölet, és fenyegetően, kárörvendő mosollyal az arcán Lilinára nézett.*
-Te következel...! -*susogta halkan, és ezzel a fehér kancára vetette magát.
-Frehar. Frehar! Térj észhez! Ez nem te vagy! -*próbálkozott a kanca, kétségbeesetten kérlelve a szürke csődört, de amaz egyetlen, apró jelét se mutatta annak, hogy törődne vele. Elrugaszkodott, és áldozatára vetette magát. Lilina ezután nem érzett semmit, csak a kínzó szúrást felsőtestén, és a tompa, de rettenetes fájdalmat az oldalában.
Frehar a nyakába, a vállába és a hátába harapott hatalmas agyaraival, kőkemény patájával pedig több bordáját is eltörte jobb oldalán. Ám a lendület tovább sodorta a csődört, Lilina pedig a kíntól feljajdulva ugyan, de sietve felállt, mielőtt Frehar feltápászkodhatott volna. A fehér kanca megidézett egy energiapajzsot Kary köré, ő maga pedig a sűrűbe vetette magát, és eltűnt a lombok közt, de még hallotta Frehar hörgő hangját.*
-Nem rejtőzhetsz el! Megtalállak, bárhová is menj!
|
A ködjéből rontott elő, amit Frehar akkor se vehetett volna észre, ha tökéletes formában van.
Eszméletlen erővel nekirontott a csődörnek és gyémántkemény maszkja hátborzongató csattanással ütközött Frehar fejének.
A csődör még csak el sem kábult, csak arrébbtántorgott, ő pedig vicsorogva követte...
|
*Lilina felsóhajtott.*
-Hogy lehet valakinek ilyen nehéz természete?! -*morogta rosszallóan Lilina, csak úgy önmagának.*
-Miért nem tudta Micha megkérni például Illut? Vagy Jaddist? Mindketten nagyon aranyos kancák, és... -*nem tudta befejezni a mondatot, mert ekkor egy rettentően erős, izmos test döntötte le a lábáról, és Lilina a földre zuhant. Mikor felpillantott, Frehar hatalmas agyaraival találta szemben magát.
-Frehar?! -*nyögte döbbenten.* -Mégis mit művelsz?!
*Ám a csődör nem felelt, csak Lilinára villantotta éles fogait, és fenyegetően morgott.*
-Azonnal engedj el! -*kiabálta kétségbeesve a kanca.* -Eressz, hallod?!
*Frehar nem törődött vele, csak hagyagul a földre szorította az ijedt kancát. Rémületes ereje volt, Lilina érezte, hogy képtelen lesz szabadulni. Mágiához kell folyamodnia. Behunyta szemét, és homlokköve izanni kezdett, mikor a csődör hirtelen, rettentő erővel pofonvágta.*
-Csak semmi varázslás!! -*hörögte kegyetlenül mély, kísértetiesen fenyegető hangon. Mintha nem is önmaga lett volna. Aztán Lilina rémülten vette észre a csődör szemét ellepő, leheletfinom ködöt. Frehar nem volt önmaga! Megbabonázták, és most mágia alatt áll.*
-Frehar! -*lehelte ijedten a kanca. És ekkor, erre a kétségbeesett könyörgésre Frehar tekintete egy pillantra kitisztult. Megismerte a kancát, és elkapta róla patáját, de olan gyorsan, mintha forró parázs égette volna meg.*
-Lilina! -*hörögte esdekelve, és szeme kétségbeesést tükrözött.* -Segíts! Kérlek! Kéérlek... -*a csődör könyörgő hangja elhalt, de Lilina addigra már talpon volt.*
-Segítek! Ígérem, megtaláljuk a módját, csak tarts ki, Frehar! -*mondta Lilina, de a csődör szemére lassan kezdett visszaereszkedni a köd, és újra fenyegetően vicsorított. Vérszomjasan vetette magát Lilinára, de a kanca ügyesen félresiklott az útjából, és elhátrált. Frehar felállt, és ismét elrugaszkodott, hogy szétmarcangolja a pimasz kancát, de Lilina türkizkék energiapajzsa az útját állta...*
|
 - Meg is teszem! Úgyis idetart egy másik eriszi, talán ő jobban tud veled bármit is kezdeni!!! - morrantotta, majd felszállt, a Birodalomban egyedi szárnyaival ez pillanatokba került csupán, majd lelépett.... |
-Mielőtt még nagyon belemerülnél az önsajnálatba, közlöm, hogy nincs szükségem pesztrára. Szóval ha jobb dolgod is van, mint rám vigyázni, akkor nem szeretnélek feltartani. Meg tudom védeni magam veszély esetén! -*morogta Lilina idegesen, és magában még hozzátette.* ~Csak általában mindig én idézem elő azt a bizonyos veszélyt... De ezt neked nem kell tudnod.
-És mi is csak annyit tudunk, hogy egy sötét mágus munkálkodik, de semmi mást nem sikerült kideríteni...
-Szóval akár el is mehetsz. |
- Akkor valószínűleg Új Egyszarvú vagy kicsit, és nagyobbrészt máguslény...A kő általában ritka..... - morogta.
Kicsit toporzékolt az ösvényen.
- Csak tudnám, hogy kitől félt ennyire! A magadfajta furcsa lények általában erősek, meg kellene tudnod védeni magad! Mégis milyen mágus kavart be? - fakadt ki.
|
-Ahh, értem. Szóval pazarolnál rám, ha elárulnád a nevedet. Így is jó.
*A kanca kicsit elpirult. Egyrészt mert megdöbbentette párja szeretetteljes figyelmessége és kedvessége, hogy még most is képes az ő biztonságáért aggódni, ahelyett, hogy a saját bőrét mentené valahogy. Másrészt szégyellte magát; való igaz, hogy gyakran kerül bajba, hisz' veleszületett érzéke van hozzá... De azért mégis! Ennyire szerencsétlennek tartaná őt Michaelangelo? Bébiszittert küld a nyakára? Ennyire azért még ő sem béna... Jó, persze, tényleg elég sűrűn keveredik életveszélyes helyzetekbe, de azért ennyire nem súlyos a helyzet... De akkor Micha miért gondolja úgy, hogy védelemre van szüksége? Ennyire nem bízik benne? Ilyen esetlennek tartaná? Vagy valóban ennyire szereti? Nem tudta eldönteni, mit is gondoljon...*
-Nem tudom. -*vont végül vállat Lilina.* -Azt hiszem, egyszarvú. Nem a saját erőmől alakultam át ilyenné, én már így születtem. De a szüleim unicornisok voltak, mind a ketten, így alighanem én is az vagyok. |
- Nem! Ismerem a jómodort. - a hangja hihetetlen határozottsággal csengett.
- Csak nem szokásom pazarolni. - mondta gúnyos susogással.
- De egyelőre tökmindegy mit is gondolsz rólam és ki vagy. Micha azt akarta, hogy vigyázzak rád, szóval hozzád vagyok láncolva. - mondta elfintorodva.
- Egyébként mi vagy Te? Varázslény, Új Egyszarvú vagy álcázott, saját erőből megváltozott egyszarvú? |
*Lilina kezdte érteni, hogy nincs mitől félnie, és úgy érezte, lassan kiismeri az idegen modorát. Zsémbes, undok, flegma és rideg, de ha eriszi, akkor minden bizonnyal számít neki Micha sorsa. Hiszen az erisziek mindig, minden körülmény közt összetartanak és vigyáznak a másikra, még akkor is, ha nem is kedvelik egymást.*
-Tudod, van egy olyan érzésem, hogy a jómodort csak hírből ismered. Én azt tanulam, hogy illendő bemutatkozni, ha idegennek találkozom. De látom, hogy te előszeretettel titkolózol, és inkább rejtegeted a kilétedet. Nekem végülis mindegy, hívjanak bárhogy. -*vont vállat a kanca ingerülten. Dühös volt, hogy míg kedvese éppen életre-halára csatázik valahol, addig neki ezzel a zsémbes szerzettel kell vesződnie. Bár megtanulta, hogy Michát felesleges féltenie, mégis zavarta, hogy nem lehet ott párja mellett, és nem tud neki segíteni. Van, ami még Michaelangelónak is túl nagy falat...* |
Unottan kisétált a lombok közül és felnézett az égre, ahol Micha épp akkor tűnt el végleg.
- Eriszi vagyok. Naná, hogy ismerem! A nevem nem tudom, hogy mennyire lehet fontos neked.
- Az a fránya dög jól meghajtja majd az öreget! De azért kíváncsi lennék, hogy végül hogy döngöli a földbe! - morogta. |
*Lilina összerezzent, mikor meghallotta párja aggodalmas hangját, de engedelmeskedet, és Micha utasítására bevetette magát a fák közé, majd csöndben meglapult. Egy laza ág mögül pislogott ki, és mikor meglátta a hatalmas sárkányt, elakadt a lélegzete. Csak némán figyelte kedvesét, aki szemmel láthatóan nem bírt el a fenevaddal. Lilina már épp ki akart bújni rejtekhelyéről, hogy mágiáját használva kedvese segítségére siessen, mikor egy mély, kísérteties hangot hallott közvetlenül a háta mögül...
Lilina ijedten felsikkantott és rémülten pördült meg a tengelye körül. Egy fura, rémisztő külsejű idegennel találta szemben magát, és nehezen állta meg, hogy visszafolytson magába még egy ijedt sikolyt.
-K-k-ki vagy te? -*dadogta.* -És...és ho-honnan i-ismered Michát? |
Michaelangelo tudta, hogy Lilina jobban szeretné őt maga mellett tudni, de ő inkább fennmaradt. Innen messzebbre elláthatott és így biztonságban tudhatta magukat.
Aztán pár pillanat múlva rádöbbent, hogy tévedett.
A sárkány hirtelen vágott le az égből és egyenest felé tartott.
'Földsárkány! Ez ellen az erőm mit sem ér!!! És nagyon jól repül! Hogy lehetséges ez?!' futott át az agyán, de végül csak lekiáltott:
- Lilina, a sűrűbe!!! És maradj itt! Várj!
Azzal hatalmas lendületet véve felfelé repült! Az utolsó pillanatban kikerülte a tátott sárkányszájat és még följebb emelkedett.
'Még észreveszi Lilinát!'
Gyorsan lerepült, megrúgta a sárkányt és újra felfelé kezdett száguldani.
'A Levegő nem az elemem, de akkor is a mestere vagyok!' gondolta és hatalmas trükkökbe kezdett. A sárkány pedig jött a nyomában.
'Nem tudom mágiával elintézni...A bőre miatt nem tudok benne kért tenni. Nem tehetek mást: menekülnöm kell!'
Kiszúrt egy irányt és belevágott élete egyik legnagyobb száguldásába!
- Micha aztán bajban van. - mondta egy mély, kísérteties hang a sűrűből a kanca mögött....
|
*Lilina fölpillantott, és szemével követte párját. Nagyon utálta, ha Micha nincs mellette, mert ilynekor mindig elfogta a félelem. Egyrészt attól rettegett, hogy párját valami baj érheti, másrészt pedig hiányzott neki Micha megnyugató közelsége.
Végül levette tekintetét az égen suhanó pegazusról, és könnyedén vágtatott tovább a mérgezett patak partja mentén.* |
| Rövid ideig töprengett, majd elrúgta magát a földtől és Lilina fölött elindult. |
*Lilina bólintott, és kicsit elgondolkodott Micha szavain. Talán tényleg megérezte a mágus a beavatkozását. De talán nem. Felfigyelt valamire, mikor a mágiáját használta: mintha egy láthatatlan falba ütközött volna... De ez még nem jelent semmit... *
*Lilina végül ütemes lépésben elindult, követte a patakot, felfelé lépkedve a meder mentén.* |
- Nem. Odáig nem kell elmennünk. - rázta a fejét.
-Inkább valahol idekinn lehet.... - nézett a távolba.
- Kövessük a patak folyását felfelé! És ügyeljünk minden mágiára, amit útközben érzünk!
- Való igaz...Egy próbát megért....De tartok tőle, hogy ez a mérgezés addig tart, míg a teremtője hatalma. Tehát azt kell megtörnünk! Remélem nem tudja, hogy jövünk...ha esetleg megérezte a beavatkozásod.....
- De legalább mostmár biztosan tudjuk mit tegyünk!
|
-Persze, semmi bajom. Csak egy kis szédülés, ennyi az egész, és az is hamarosan el fog múlni. -*felelte a kanca.*
-Sötét mágus? Akkor ez azt jelenti, hogy vissza kell mennünk a Sötétség Birodalmába? -*kérdezte Lilina, és bár hangjából igyekezett visszafolytani a remegést, az arcán megjelenő grimasz elárulta, hogy egyetlen porcikája sem kívánkozik vissza arra a borzalmas helyre.*
*Helyette támadt egy ötlete: visszalépkedett a patak partjához, és újra felébresztette víz-mágiáját. Köve felragyogott, és Lilina lábai előtt lassan újra kavarogni kezdett a víz. A kanca megpróbálta megtisztítani a méregtől a patakot, de a fekete mágia nagyon erős volt, és ilyen módon nem lehetett kiiktatni a mérget a vízből. Lilina kimerülten adta fel, és homlokköve lassan újra elhalványult.
-Egy próbát megért... Akkor viszont jobb lesz, ha minél hamarabb indulunk. Biztos sok hozzám hasonló kelekótya akad még az erdőben, aki előbb cselekszik mint gondolkozik... Nem venném a lelkemre, ha mások is beleinnának ebbe itt. -*bökött orrával a mérgezett vízre.* |
- Egyetlen lehetőségünk van: menjünk felfelé a parton. Hátha megtaláljuk az okot.....
- Persze, csak ha elég jól vagy! - tette hozzá gyorsan és aggódva nézett végig a kancán.
- Hm....Vegyszer?.....
A víz fölé hajolt és szimatolt, szimatolt....
- Igen. Vegyszer...De egy sötét mágus keze van benne! Mikor elkaptak...akkor is éreztem ezt..... |
-Jé, ez ki is ment a fejemből. -*nevetett Lilina. Szorosan behunyta szemét, köve halványan félragyogott, aztán a fénye pislákolva kihúnyt, Lilina pedig kinyitotta szemét.*
-Most nem merem megpróbálni... Sokat kivett belőlem ez a méreg. Kell egy perc...
*Egy darabig csöndesen állt, erőt gyűjtve a mágiához, aztán odalépett a vízhez, és újra behunyta a szemét. Köve éles fénnyel ragyogott fel a homlokán, és a lábai előtt csörgedező víz lassan kavarogni kezdett, aztán elcsendesedett.*
-Igazad volt, ez mesterséges méreg. -*mondta a kanca, miután kinyitotta a szemét.* -Valami vegyszer lehet, vagy nem is tudom... Ilyet még sose láttam. -*csóválta értetlenül a fejét.* |
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo kilépett a Sötétség falán át.
Végül csak kitört a homályból, bár kissé nem úgy, ahogy akarta: Frehar benne állt, mert az ébredést olyannyira akarta, hogy automatikusan köddé alakult! A fehér kanca energiapajzsa üresen állt nem messze.
*Lilina feloszlatta energiapajzsát, és kétségbeesetten a fekete kancára kiáltott.*
- Meg is teszem! Úgyis idetart egy másik eriszi, talán ő jobban tud veled bármit is kezdeni!!! - morrantotta, majd felszállt, a Birodalomban egyedi szárnyaival ez pillanatokba került csupán, majd lelépett....