|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.03. 11:51 - |
 *Üstökös békésen sétálgatott a fenyvesben. A meleg naptól és a fullasztó melegtől megszomjazott.
Kisétált a tóhoz, ami a fenyőerdő mellett helyezkedett el. Megállt a tó partján, lehajtotta fejét, és inni kezdett annak vizéből.* |
[393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Argento szomorúan bámult maga elé és gondolkozott, hogy mi lehet Maszattal.Remélte, hogy nem történt baja.Nagyon remélte.A nagy szomorkodás közben már épp elsírta volna magát, amikor egy váratlan pillanatban a tó másik oldalán megpillantotta Maszatot.Azonnal odarohant volna, de várt anyja mozdulataira.
 Maszat mély lélegzeteket vett és mereven állt.Kihúzta magát és tekintetével kereste az itthagyott családját.Egy másodperc és meglátta őket.A szel belekapott a sörényébe, mintha azt mondta volna "menj"!És a következő pillanatban már vágtázott is feléjük.Ahogy odaért átölelte Szkártót, Artgentot és Altinájt.
|
*Szkártóban megfagyott a vér a végzetes szavak hallatára.
Csikójára nézett és gyorsan összeszedte magát.
~Nem, nem eshetett el! Azt éreznem kellett volna...~
Szárnyával magához húzta Argento-t, másik szárnyával pedig magához intette Altinájt.*
*Altináj gyorsan Szkártóhoz sietett és felmászott a hátára.*
*Szkártó nem óhajtott több szót váltani a nemrég érkezővel. Fogalma sem volt, hol kereshetné Maszatot. Teljesen tanácstalan volt, de azért messzebb lépkedett a fura lénytől.* |
 -Nem tudom!Lehet, hogy a sötétségben van, lehet, hogy haldoklik, de az is lehet, hogy meghalt!Az élet ilyen!Élünk, hogy meghalhassunk!
Argento a fura lény utolsó szavaira anyjához búlt és lahajtotta a fejét.Félt, hogy valamiu rossz történt Maszattal! |
*Elzász elé lépett.*
- Hol van Maszat? Hol? És hogy? |
Felemelte a fejét!
-Végülis az jó hír, hogy a csatának vége!Csak azt nem tudom, hogy a többiek,Maszat...Rufus és a többiek hogy vannak!
Sétálni kezdett a sűrű felé ahonnan jött! |
*Szkártó megkönnyebbűlten sóhajtott. Ha Maszat hamarosan itt lesz, az azt jelenti, hogy a harc sikeresen zárult és hogy hamarosan láthatja párját.
Egy csapásra jó kedve lett!*
- Hiszen ez csodálatos hír! |
Felemelte a fejét!Egy pillanatig megmerevedett!
-Tévedtem!A csatának vége!Maszat hamarosan megérkezik!
Aztán tovább ivott! |
A következő pillanatban Elzász kiugrott a tóbol.Megrázta magát és rögtön meg is száradt.Odament a csikóhoz és mancsával megdörgölte a fejét.
-Üdvözöllek Argento!
Tovább baktatott és visza a tóhoz.Miközben sürgölődött-forgolódott Szkártóhoz beszélt!
-Maszat elég rossz passzban van!.....A háborúnak hamarosan vége, de azért ti csak maradjatok itt!
És inni kezdett! |
*Szkártó bizalmatlanul nézte az idegent.
Gyorsan magához intette Altinájt és Argentohoz érintette szárnyát.*
- Nem tudom, kicsim. |
Elzász egy óriási sötét füst kíséretében érkezett a tóhoz.Nehezen tudott elszakadni a csatától, de muszály volt, mert már kezdett megőrülni és az összeesés szélén állt.Szeretett volna a tóhoz menni, de hirtelen megtorpant az idegenek miatt.Meglátta a kis Argentot, akivel még nem találkozott, de gondolta, hogy ő az.Közelebb ment.
-Üdv!
Köszönt és azonnal belerohant a vízbe és eltűnt a víz alatt!
Argento elámulva figyelte a fura lényt és rögtön anyjához futott!
-Anyu!Ki ez és hova lett? |
Maszat már levegő nélkül vágtázott át a fenyvesen!Egy pillanatra megállt a parton és csak annyit mondott:
-Szkártó!Szkártó!Maradjatok itt!El kell mennem!Vigyázz a kölykökre!A sötétség közelébe se merjetek menni!Várjatok itt!Mennem kell!
Egy pillanatot sem várt!Eltűnt a fenyves sűrűjében! |
*Szkártó szomorúan pillantott párja után. Szerette volna elkísérni, de mégsem hagyhatta magára a két csikót és a kissárkányt.* |
Maszat a többiek felé fordult!
-Mennem kell!...Szkártó?
Egy pillanatig mogorván, összerándult szemöldökökkel nézett Szkártóra aztán eltűnt az erdő sűrűjében! |
Maszat messzebbről figyelte a jövevényt először gyanakvóan, aztán már nem foglalkozott vele, amikor látta, hogy csak egy csikó!Az eget kémelelte, valami nem tetszett neki!
Argento eddig félénken és némán figyelte az új játszótársat!Csak most bátorodott fel, hogy testvérével a jövevény játszani kezdett!Magasra kihúzta magát!Odament a kanca csikóhoz, először körbejárta!Elügetett a tó másik oldalára, felkapott egy ütött-kopott pipacsot és odaadta Wílyának!
-Tettyék!A tiéd!-pirult el-Nyekem nyagyon tetszel! |
*Közelebb lépett Wílyához.*
- Már magad is tudod Wílya, hogy hatalmas erővel rendelkezel. Te más vagy, mint a többi kiscsikó. Gyorsabban fejlődsz, jobban tudod használni a varázslatokat. És ezek szerint neked kisebb erőt kell kifejtened hozzá.
*Kacsintott.*
- Ne aggódj, nem mondom el apukádnak. Bár szerintem nem történne semmi, ha magad mondanád el neki.
*Kíváncsian hallgatta a beszélgetést.* |
 Wílya kacagva nézett a sárkányfiókára.
-Még hogy én pipaszár? Tudd meg, hogy a nevem Wílya, és nem is vagyok pipaszár. -nyelvet nyújtott a kissárkányra, de közben pajkosan nevetett. Aztán bukdácsolva a vízhez ügetett, és kacagva lefröcskölte a sárkánykölyköt.
-Nesze! -nevetett játékosan. Aztán visszafordult Szkártó felé. Wílya hálásan rámosolygott a kancára, és sietve bizalmasan közelebb lépett hozzá.
-Elmondjak egy titkot? -kérdezte ravasz, csíntalan pajkossággal a szemében. -De ne mondd el apunak. Félek, hogy dühös lesz.
Várt egy kicsit, csak a hatás kedvéért, aztán suttogóra fogta a hangját.
-Szerintem én varázsoltam... -*mondta, és huncut, de büszke mosoly jelent meg bájos arcán.* -Akkor, amikor ide kerültem... Tudod, reggel az Erdőben, forrásnál valami csúnya izék jöttek ki a fák közül, és meg akartak támadni. De én túljártam az eszükön. -*büszkélkedett, de aztán kissé szégyenlősen folytatta.* -Öhm... vagyis... tulajdonképpen egy ici-picit megijedtem tőlük és... na jól van, nagyon-nagyon megijedtem, és behunytam a szemem... és mikor kinyitottam, itt találtam magam.
Wílya elhallgatott, majd gyorsan hozzátette:
-De kérlek, tényleg ne szólj apunak! Mindig azt mondja, hogy hatalmas erő lakozik bennem, és hogy egyszer minden Lég elemű lények közt a leghatalmasabb leszek, de... -elharapta a mondatot, de aztán folytatta -...de szerinte még túl kicsi vagyok. Azt mondja, ilyen korban nekem még túl veszélyes bármiféle varázslatot végrehajtani. És... igazából nem is tanultam soha semmilyen varázslatot... Anyu azt mondta, ebben a korban még egyetlen egy kiscsikó sem tud varázsolni, és akinek mégis sikerülne, annak akkora erejét emészti el, hogy nem bírja a kis gyönge szervezete, és alighanem elpusztul...
Döbbenten meredt a kancára.
-Akkor szerinted hogyan kerültem ide? |
- Fogalmazhatunk így is. - *mondta mosolyogva.
Behunyta szemeit és minden erejével azon volt, hogy utolérje Logost. Néhány perc után ez sikerült is neki.*
- Édesapád már úton van ide.
- Hát te hogy kerültél ide pipaszár? - *kérdezte a pipaszár lábú kiscsikót.* |
| -Igen, így hívnak. -bólintott a kis kanca, és ő is érdeklődve figyelte a sárkánykölyköt. -Ő is a te csikód? -kérdezte ismét a kancához fordulva. |
- Nézzenek oda! Te biztosan Wílya vagy! Ugye nem tévedek? - *kérdezte kedevesen a kiscsikót.*
*Altináj érdeklődve figyelte a kis jövevényt.
Odaszaladt a kiscsikóhoz és körbeugrándozta.* |
*Wílya remegett, amikor kilépett a fenyves fái közül és a tó partja felé fordította tekintetét. Egész testében reszketve a félelemtől és az izgalomtól elindult a hangok irányába. Reménykedett, hogy az anyja az.
...Reggel a hajnal legelső sugarával ébredt, mikor anyja, Crystal még aludt. Csöndesen a közeli tó partjához lépkedett hát, hogy igyon. Ám a visszaúton hirtelen kivetette magát az erdőből egy kull és két urgal és mindhárom bestia azonnal, éhesen forgó szemmel a kiscsikóra támadt... Wílya rémületében behunyta szemecskéit, hogy ne kelljen a rémségek pofáját bámulnia. Perceken keresztül állt szorosan becsukott szemmel, ám nem történt semmi, így hát kinyitotta és körülnézett. Legnagyobb meglepetésére itt találta magát...
Wílya tett még pár bizonytalan lépést, majd mikor meglátta a vidáman hancúrozó kiscsikót és a fiatal kölyöksárkányt, felbátorodva kocogott oda hozzájuk. Vidám pajkosság áradt szét benne, s már szinte nyoma sem volt az előbbi félelmének.
-Én is játszhatok veletek? -kérdezte izgatottan, és bokáig gázolt a tóba. Aztán meglátta a kiscsikó mamáját és papáját, és szinte azonnal eszébe jutott a saját anyukája és apukája. Könnyek szöktek a szemébe, és újra elfogta a remegés.
-Nem tudjátok, hol van az anyukám? -kérdezte sírós hangon. Aztán a gyerekek hancúrozását látva ismét felbátorodott, és játszani támadt kedve, majd anyja gondolatára megint elszomorodott. Ez a két érzés viaskodott benne, mikor odalépegetett kicsi, esetlenül vékony lábacskáin a nagy unizus kancához, és bátortalanul pislogott rá. |
[393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Üstökös békésen sétálgatott a fenyvesben. A meleg naptól és a fullasztó melegtől megszomjazott.
Argento szomorúan bámult maga elé és gondolkozott, hogy mi lehet Maszattal.Remélte, hogy nem történt baja.Nagyon remélte.A nagy szomorkodás közben már épp elsírta volna magát, amikor egy váratlan pillanatban a tó másik oldalán megpillantotta Maszatot.Azonnal odarohant volna, de várt anyja mozdulataira.
Maszat mély lélegzeteket vett és mereven állt.Kihúzta magát és tekintetével kereste az itthagyott családját.Egy másodperc és meglátta őket.A szel belekapott a sörényébe, mintha azt mondta volna "menj"!És a következő pillanatban már vágtázott is feléjük.Ahogy odaért átölelte Szkártót, Artgentot és Altinájt.
-Nem tudom!Lehet, hogy a sötétségben van, lehet, hogy haldoklik, de az is lehet, hogy meghalt!Az élet ilyen!Élünk, hogy meghalhassunk!
Wílya kacagva nézett a sárkányfiókára.