|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 17:19 - |
 Fényvihar a Nagydomb tetején állt.
A csatán merengett.
'Mindnyájunkban mély nyomokat hagyott...Talán (remélem) nem felejtjük el soha....'
Ő, csodával határos módon sérülés nélkül úszta meg. De társai sokáig jártak a fejében. És a csata mozzanatai is.... |
[310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
-Mi sem tudjuk, bár talán valóban könnyebb lenne, ha ismernénk az okot. Nem volt köztünk se viszály, se harag. Egyik éjjel egyszerűen csak szó nélkül elment. Nem mondta, hogy hová. Nimrodel, aki akkor nem volt velünk, mert Legend kérésére az északi erdőkben volt felderíteni, közel a Fekete Kapukhoz... nos, Nimrodel látta, hogy Tethys áthalad a Kapun: tudta a jelszót és az orkok személyesen nyitottak utat neki!
-Később megtudtuk, hogy mindent kitálalt róluk a Sötét Nagyúrnak. Mindent!
-Amethyst... szörnyű állapotban volt. El tudod képzelni, milyen az, ha a saját tulajdon nővéred cserbenhagy, és elárul? Ráadásul nem is akárkinek... Amethyst iszonyúan kiborult, és lebetegedett, pedig az unicornisok sohasem betegek. Nefadar ezek után persze azonnal Tethys után akart menni és végezni vele, de Legend nem engedte, inkább maga ment. Bár ha rajta múlik, valószínűleg ő otthagyta volna... Számára Tethys ezzel megszűnt létezni.
-Legend nem ember, hanem tünde, de sokakat ismer az emberek népéből. Miután visszahozta, akkor is egy ember segítségét kérte, aki később Tethys új gazdája lett...
-Nimrodel és én tisztítottuk meg Tethys lelkét, mielőtt az új gazdához került. Legend nem volt hajlandó visszafogadni. Amethyst állapota egyre csak romlott, végül már attól féltünk, hogy elveszítjük... de nemsokkal ezután érkezett Esteleth. Őt már nem számítjuk az Elsők közé, de a Másodszülöttekhez sem tartozik. Ő külön jött. A Reményadó néven is ismerik, mivel az ő mágiája ebből fakad. Ez az ő eleme, és bárki szívébe képes reményt hozni. Ő mentette meg Amethystet. De ez már elég régen történt...
-Amethyst gyakran megy el, keresi a magányt, Legend pedig megtiltotta nekünk, hogy olyankor zavarjuk. Azt mondta, időt kell hagynunk neki... És ebben igaza is van. |
 - Ez szörnyű lehetett.... - mondta elhaló hangon.
- Én nem is tudom elképzelni milyen lehet.....
- Amethyst nagyon erős lehet, ha kibírta....
- Tudod, árulók azt hiszem mindig lesznek...A kérdés, hogy mit lehet tenni....És hogy mit lehet rá reagálni. A gazdátok nagyon rendes lehet! Ő ember?
Kicsit befelé fordult és elmosolyodott.
- Az én gazdám nagyon kelletlenül, de befogadott egy lényt. Semmit sem tudtunk róla, de egy eriszi meg akarta őt tartani, így Eris, bár a lény megtámadott egy fiatal eriszit, megengedte, hogy maradjon.
- Azt hiszem, minden tiszteletem a tiétek. Egy árulót elfogadni.....Bár tudod....Eris minket sok, mások számára furcsa dolgot tanít. Az egyik szabály nálunk az, hogy "Láss!". Ez azt jelenti, hogy sosem szabad elsőre ítélkezni. Ezt nem Neked szánom kioktatásul, hanem úgy értem, hogy jó lenne tudni, miért lett áruló.....Az néha...segít....... |
-Nem tudom, miért árult el minket. Csak annyit tudok, hogy egy időre a Sötétség szolgájává lett, de Legend utánament és visszahozta őt. Habár nem szívesen tette, de kénytelen volt. A Hat Elsők közé tartozik Nefadar, Nimrodel, Manwe, jómagam, Amethyst és testvére, Tethys. -*magyarázta Eledhwen.*
-Nos, Tethys lett közülünk az áruló... És Legend csak Amethyst miatt hozta őt vissza. Tethys már nem szolgálja a Sötétséget, de nem is tartozik többé közénk. Már új gazdája van... Amethyst nagyon rosszul viselte ezt az egészet. Mindig felnézett a nővérére... nagyon sajnáltuk. De már többé-kevésbé túltette magát rajta. Már amennyire az ilyenen túl tudja tenni magát az ember.
|
- Nem untatsz! Egyáltalán nem! Sőt! Nagyon szívesen hallgatlak. Az én gazdám csak most hozott ide. És ő az egyik legkésőbbi nevelő itt.....
- De hogyhogy benneteket elárult valaki? Miért? Ez olyan gyönyörű hely! És biztonságos! Miért lehet ez kevés valakinek? - mondta szomorúan. |
-Óh, igen. -*felelte Eledhwen.* -A legelső lények közé tartozom ebben a Birodalomban. És Legend Elsői közé. Azaz mi, az Elsők lettünk legkorábban Legend társai. Hatan voltunk, de egy közülünk áruló lett... Így az Elsők már csak öten maradtak. Csak kevesek tudnak erről, nem nagyon beszélünk róla... -*magyarázta Eledhwen.* -Oh, elnézést! Ha esetleg untatlak, kérlek szólj. Nem áll szándékomban.
|
Valamiért több bizodalommal tudott Eledhwenhez fordulni, mint a másik két lényhez.
- Te régóta élsz itt? |
-Aiya Csillagvihar! Elen síla lúmenn' omentielvo. Örülök a találkozásnak.
Ezután a másik jövevény felé fordult, és felé is bemutatta mély, kecses meghajlását.
-Eledhwen vagyok.
Aiya = tünde üdvözlés, jelentése: Üdv!
Elen síla lúmenn' omentielvo. = tünde nyelven annyit jelent: Csillag ragyogja be találkozásunk óráját. |
 -Az én nevem Nemes.
 -Kavarkád vagyok.
|
- Üdv mindnyájótoknak! - mondta kissé meglepve, hogy hirtelen egész kis csapat vette körül.
- Én Csillagvihar vagyok. - mondta a már bemutatkozott lénynek udvariasan, kicsit ügyetlenül, de azért kecsesen maghajolva. |
Kavarkádék felsétáltak a dombra, kiváncsiak voltak milyen a kilátás innen:-Jaj sziasztok!-szólt a két lénynek. |
*Eledhwen végül tett pár bizonytalan lépést az egyszarvú felé, és köszöntés képpen bemutatott egy mély, kecses meghajlást.*
-Üdv! A nevem Eledhwen, a Tündefényű! Benned kit tisztelhetek?
|
Észrevette a másik unikornist és kis ideig észrevétlenül figyelte.
'Nem érzem rajta a Sötétet. Akkor lehet, hogy csak velem nem akar beszélni.....' töprengett.
Tűnődve tovább legelészett, és várta, hogy mi lesz. |
*Eledhwen kényelmesen felbaktatott a Nagydomb tetejére, és mikor felért, észrevette az idegent. Eledhwen mindig is távolságtartó és gyanakvó teremtés volt; azt tartotta, jobb félni, mint megijedni. Így mindig óvatos volt az idegenekkel, ahogy minden mással is. Egy darabig csak távolról nézte az idegent, és magában mérlegelt.*
~Nem tűnik veszélyesnek... De ki tudja?
|
Leszállt és körülnézett.
'Tényleg szép hely.' ismerte el.
Legelészni kezdett, mert megéhezett és mert egyelőre nem tudta miként folytassa. |
 *Despota úgy döntött, még körbenéz egy-két helyen, csak utána tér vissza a tengerparti erdőbe.
Felszállt és Ő is eltűnt a sötétben.* |
 - Ég veled! - mondta és egy ugrással felszállt, majd lágy hullámokat kavarva benne, eltűnt a sötétben. |
- Na jól van, Én tovább állok.
- Örülök, hogy találkoztunk, Brünhilde. |
- Én sem. - morogta.
Ez a Sötétség kezdte teljesen elnyomni eddigi viszonylagos jókedélyét... |
*Despota ehhez nem tudott hozzászólni.*
- Nem tudom. |
| - Ez nem jó....Ez varázs...Nem a Sötétségé...De akkor is....Hogy lehet ekkora varázst létrehozni????Ez gyanús.... |
[310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Fényvihar a Nagydomb tetején állt. 
- Ez szörnyű lehetett.... - mondta elhaló hangon.
-Az én nevem Nemes.
-Kavarkád vagyok.
*Despota úgy döntött, még körbenéz egy-két helyen, csak utána tér vissza a tengerparti erdőbe.
- Ég veled! - mondta és egy ugrással felszállt, majd lágy hullámokat kavarva benne, eltűnt a sötétben.