|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
*Megrettenve vette tudomásul, hogy -a számára tökéletesen idegen helyen- elválasztották párjától.
Eleinte próbált tiltakozni a díszes ruhák ellen, de hamar belátta, hogy semmi értelme, csak magát fárasztja vele.
Tettetett nyugalommal állt egy helyben és remélte, hogy mihamarabb szabadulni hagyják.
Miután az öltöztetők elégedetten bólintottak, nyakig díszekben kiengedték a tömegbe.
Tanácstalanul állt és végtelenül kényelmetlenül érezte magát. Biztos volt benne, hogy nevetségesen néz ki... És hogy fogja megtalálni Hiberniust? Elég kilátástalannak érezte a helyzetet, de egy fejrázással elkergette a negatív gondolatokat. Határozottan indult a tömegbe, körbe-körbe tekintve, hátha megpillantja párját.* |
 Anor az égre nézett.
- Lassan alkonyul... |
 Bólintott. |
| - Nem kell aggódnod, nem rekednek örökre itt! Ha valamelyik hosszan létezne itt, azt saját jószántából teszi, valójában szabadok, jöhetnek-mehetnek, tehetik, amit akarnak. Hibernius nem tett többet, mint helyet adott nekik.....Persze, a városiakkal voltak régen gondok, de ez már a múlté. Ártalmatlanok és mi sem ártunk nekik, "elintézhetik a dolguk". |
| Elgondolkodott a hallottakon.-Hm...Sajnálom őket!S ilyen létben kell itt élniük a városban, vagy elintézhetik a.... dolgukat? |
Elmosolyodott.
- Megértelek! Mikor én először hallottam Hiberniustól, hogy ilyenfajta....lények is élnek majd a városban, a leghevesebben tiltakozókhoz csatlakoztam. Szentségtörésnek tűnt.....A vita odáig fajult, hogy a városépítés is leállt, így végül maga Eris avatkozott be......Szégyellem bevallani, hogy bizony kételkedtem benne...Óva intett az előítéletektől. Ezek a lények amúgysem valódi holtak....Szegény lények bennrekedtek a két létezés közt, mivel elintézetlen dolguk van még..... |
-Ó, nem!Nem szeretnék nagyon extrém dolgokon átesni, ahhoz már öreg vagyok!Ez a halott menet is azért volt érdekes, mert extrém dolog volt számomra! |
- Ó, értem - bólogatott.
- Hát, ha extrém dolgokat akarsz látni, lemehetünk épp az Alsóvárosba, vagy az Óváros mélyére, de én nem ajánlom. Viszont a Mauzóleumban érdekes dolgokat lehet hallani! |
| -Ez érthető!Csak a körút folyamán ez a halott-menet volt a leg érdekesebb látvány!-mosolygott. ....Ennnyit mosolyogni?!Hé, Anor, mit csináltál Vad Széllel??? |
 Mosolyogva fejet hajtott.
- Őszintén örülök, ha így látod! Szeretnél odalenn is körülnézni? |
 -Ez az egész egyszerűen fantasztikus!-mondta és alig tudta követni Leonardo beszámolását hiszen mindenen megakadt a szeme. |
- Ó igen...Úgy értettem, hogy nem keveredhetünk bele....
Zavartnak tűnt.
- Én....nos, én nem szeretem a túl nagy ünnepségeket és kicsapongásokat..... - bökte ki végül. |
| -Csak azt mondtad, hogy "nem erre tartanak,nem lesz baj". |
 Mosolyogva bólintott.
- Ahogy óhajtod, drágám, ígérem tetszeni fog - mondta szinte dorombolva, és szárnyat szárnyba öltve végigsétáltak az utcán egy határozottan emberi alkotáshoz hasonló ház felé tartva. Csak épp hatalmas volt! Oldalra dőlt, díszes volt, árkádos, bentről pedig szinte levegőremegtető zene szólt ki.
- Remélem kedveled a pompát - mosolygott, és benyitott a hatalmas, faragott fakapun.
Vagy százféle báli ruhába vagy báli díszbe burkolt lény zúdult rájuk, eltépték őket egymástól, és elvitték egy-egy kisebb szobába.
Hibernius türelmesen tűrte, hogy hátborzongatóan gyorsan megfürdessék, kiszínezzék a mintáit, mindenféle módon befonják a sörényét és farkát, díszeket aggassanak rá, hatalmas, vastag, arannyal vert takarót terítsenek rá, szárnyait azért kihagyva belőle, aztán újra kivezették a nagyterembe, ami egy tökéletes, igazából már barokk stílusban díszített bálterem volt.
Nyugodtan keresni kezdte párját, remélve, hogy megismerik egymást, és hogy Ármány is jól tűrte ezt a felkészítő folyamatot..... |
*Habozott. Kíváncsi is volt, de nem túlzottan akaródzott közelebb menni a halottakhoz...
Szorosan párja mellett volt hajlandó csak haladni.*
- Először nézzük meg a Reneszánsz Házat. - *mondta véleményét. Úgy vélte, talán ott érheti a legkevesebb érdekes megeleptés. Persze lehet, hogy nagyot tévedett...* |
- Mi lenne? - nézett vissza a kancára értetlenül.
- Körültáncolnak, és mennek tovább....Rosszabb esetben meghívnak.... - fintorgott kissé. |
| -És mi történik, ha az útjukba kerülünk?-és megütötte fülét a dal...bár mosódott volt, felállt a hátán a szőr. |
- Ó nem! - mosolygott nyugodtan, és engedve Ármánynak, elindult arra, amerről a felvonulás jött.
- Csupán új halott érkezett. Semmi különös. De láthatod, hogy szeretünk ünnepelni - mosolyodott el.
- Mondd, érdekel az Elmúlás Tornya? Vagy egyenest a Házba menjünk? |
*Épphogy nem tátotta ki száját, miközben a felvonulókat nézte. Jobbnak látta közelebb lépni párjához.
Alig akarta elhinni, amit látott! Tudta, hogy sokminden lehetséges... no de ennyire?!*
- Ömm - *próbálta összeszedni magát.* - ez errefelé mindennapos? - *puhatolózott óvatosan, még mindig a vonulókat nézve.
Végül csak visszafordult párjához.*
- Menjünk. |
- Halott-menet - felelte, miután szemügyre vette a felvonulást.
- Új halott érkezett, megünneplik. Nem erre tartanak, nem lesz baj. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
Anor az égre nézett.
Bólintott.
Mosolyogva fejet hajtott.
-Ez az egész egyszerűen fantasztikus!-mondta és alig tudta követni Leonardo beszámolását hiszen mindenen megakadt a szeme.
Mosolyogva bólintott.