|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Kérdőn nézett a ménre.
-Ezt hogy érted? Megváltozott a mágia-hálótok?-kérdezte. |
 Bólintott.
- Úgy tudom régen az erisziekkel is így volt. De azóta megváltozott a mágia-hálónk..... |
Ezen elmosolyodott.
-Nagyon kedvesek. És barátságosak. Persze van pár társam, aki nem túl jó múlttal csatlakozott hozzánk...de mi segítünk mindenkinek.-mondta.
-És ők is nekünk. Csodás élmény, mikor egy új lényt fogad be a gazdánk, és összeismerkedhetünk vele. |
Bólintott, és mintha melegség járta volna át.
- Hallottam, hogy megszaporodtak az orbisziek. Milyenek a társaid? - kérdezte végül, jobb híján. |
Megértően bólintott.
-Egy ilyen dolgot valóban elég sokáig tarthat felemészteni...de úgy mondják: az idő mindent megold.-mondta.
-Nem mondom azt, hogy tudom mit érzel...nem nem tudom. De értem.-tette hozzá őszintén. |
Visszakapta pillantását Amonra, hosszan figyelve őt sötét szemeivel, majd lassan-lassan felengedett. Hihetetlenül természetellenesnek tűnt Amon közvetlensége és nyugalma a sok tűz....sok halál.....után....
De ez valóság volt, nem álom....Ő pedig nem halt meg, pedig talán azt kereste a messzi úton...
- Igazad van - mondta halkan.
- De nehezen felejtek.... |
Orrával finoman megbökte a mén vállát vigasztalóan.
-De mostmár vége..a Sötétségnek, és a veszélynek is. Persze olyan soha nem lesz, hogy tökéletesen biztonságos hely...de mindenesetre a fő forrás elapadt.-mondta apró mosolyt engedve magának. |
Az égre pillantott.
- Szörnyű dolog a háború...És miután itt legyőztük a Sötét Nagyurat, kiderült, hogy máshonnan is veszélyek várnak ránk, arról nem is beszélve, hogy másutt a Gonosz csatlósai szörnyű dolgokat műveltek...Jónéhány társammal együtt én is elmentem harcolni....Borzalmas volt...... - mondta komoran, fakó hangon. |
Még egy utolsót inett az egyre távoldodó párnak, azután eltűntek szemelől.
Névtelenre pillantott, és kicsit közelebb lépett.
-No és Te merre jártál idáig?-kérdezte csendesen. |
 Ívesen és finoman szállt fel, mint egy angyal!Szelíden hasította a levegőt párja mellett, most nem volt kedve vadsághoz!
Egyszer csak feltűnt egy épp halványuló kapu.Gyorsabb tempóba fogtak és épp, hogy tcsúsztak rajta! |
 - Akkor indulás!! - ujjongta, és felágaskodva kisebb szélvihart kavart, csak azután szállt fel.
- Viszontlátásra! - kiáltotta le Névtelennek és Amonnak, téve felettük egy kanyart, majd elindult kifelé a dimenzióból. Remélte, hogy hamar talál egy kaput!
Szárnyával intett a távozóknak, aztán Amonra pillantott....Csend hullt rájuk.... |
| Felnevetett.-Örömmel megyek bárhova veled!-mosolygott Mithre |
Mélyen beszívta a dimenzió különlegesen tiszta, és egyedülálló levegőjét. Még soha nem szeretett meg egy helyet sem ennyire, mint ezt.
Valamiért úgy érezte, ide tartozik, és amióta Névtelennel találkozott, ez az érzése csak erősebb lett.
A párra mosolygott, látva felhőtlen boldogságukat, rá is átragadt valamennyi ebből az érzésből. |
- Szívünkből beszélsz!! - nyerítette kitörő örömmel.
- Ezért is járok be annyi vidéket. S immár nem is egyedül - kacsintott párjára.
- S most, hogy Névtelen jól van, azt hiszem lassan mehetnénk is felfedezni egy eleddig ismeretlen vidéket - nézett kérdőn Angelre.
Névtelen eddig csendben állt, és most is csak némileg kérdővé alakult a pillantása, ahogy Mithrandir gyors távozási vágyáról hallott. Igaz, nem bánta.
Amit nem tudott, hogy utána mit szóljon Amonhoz.....Az is meglepte, hogy a kanca olyan hosszú ideig élt itt..... |
Ő is bólintott a mén szavaira.
-Nos igen...ez a hely valóban különbözik a többitől. Bár szerintem minden helyben van valami egyedi, valami különleges.-mondta.
Érdekes, általában Amon igen szűkszavúnak mutatja magát... |
| Bólintott helyeselve Mith szavaira. |
- Angel és én vándorlunk - felelte párjára mosolyogva.
- Névtelennel úgy találkztunk, hogy őt kerestük. Az én gazdám lénye ő, és már aggódtunk. Ez a dimenzió eléggé el van vágva a világ többi részétől...... |
Bólintott Névtelennek.
-Azóta is itt vagyok, mióta elváltunk.-vallotta be, és elmosolyodott.
-Nagyon megtetszett ez a hely, olyan...erővel és mágiával teli.
-Nos és mi szél hozott titeket erre? Talán maga Névtelen?-nézett a ménre, majd a másikra, és egyből látta is, hogy jó barátságban vannak. |
| Kicsit elmosolydott, amikor látta a kanca örömét. |
Kissé idegesen fordult Angel után, és mikor párja akcióba lépett, és már ő is izzította volna egyik varázslatát, csak aztán épp időben előlépett a teljesen ártalmatlan unikornis....
Gyorsan eltüntette kicsiny, pusztító tüzét, és biccentett a bemutatkozásra.
És teljesen elképedt, mikor a kanca úgy szólt Névtelenhez, mintha ismerné!!!
Rezzenéstelenül, szinte hidegen vette szemügyre Amont, holott valójában szinte kínosan érezte magát. Be nem vallotta volna soha, hogy a kanca jópárszor eszébe jutott utazása során, igaz, mindig hamar elűzte a képét magától.
De most itt állt előtte, és sokkal udvariasabb volt, minthogy kimutassa, mennyire furcsa ez az érzés, ami nála veszi elő a lélkét, és hogy az érzés mennyire zavarja és megijeszti.
- Üdv, Amon....Rég találkoztunk.....Csodálkozom, hogy itt látlak - mondta mindig komor hangján, szíve mélyén őszintén örülve, hogy nem remegett meg. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Bólintott.
Ívesen és finoman szállt fel, mint egy angyal!Szelíden hasította a levegőt párja mellett, most nem volt kedve vadsághoz!
- Akkor indulás!! - ujjongta, és felágaskodva kisebb szélvihart kavart, csak azután szállt fel.