|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
 Csodálkozva nézett Pactenantóra.
- Ezen még sosem gondolkoztam......Honnan tudod, hogy lenne kivel megbeszélnem a dolgokat? Hiszen mi a biztosíték, hogy van, akit érdekel, hogy van, aki megértené?....Ezért elfogadtam az egyedüllétet - fejezte be csendesen.
- A csend jó - mondta kissé erőtlenül, hisz Pactenanto kérdése jogos volt...és valóságos...
- Mi a helyzet Veled? - kérdezett vissza hirtelen, sötéten ragyogó szemét a sárkány kékjébe fúrva. |
- Nem nyomaszt az egyedüllét? Az örökös csend, hogy nem tudod kivel megbeszélni a dolgokat? - *törtek ki belőle a kérdések, pedig már nem szándékozott tovább kérdezősködni. Nem akart túl sokat...nehogy pórul járjon* |
Kis ideig hallgatott. Őszintén szólva nem várt újabb kérdést.
- Semmit - felelte végül, mert úgy érezte nincs oka hallgatásra.
- Pihenek, merengek....vagy járom a Sötétséget, ha nem találok nyugalmat....Nem keresem a többiek társaságát...Ha nem akarunk, nem kell járnunk a közös ünnepekre, például. |
- Mit csinálsz a szabadidődben? - *érdeklődött tovább.* |
Elfintorodott, de aztán arca zord, kelletlen mosolyba olvadt át.
'Ez a lény elég makacs.....'
- Calundren vagyok, menekült. Egy majdnem teljesen elpusztult világ szülötte vagyok, a Sötétség úgy körbezárta az utolsó lények élőhelyét, hogy fénylény szüleim is már eltorzult lények voltak, én pedig csak a Sötétségben bírok hatalommal. Nem volt miért harcolni, próbáltunk túlélni, de a Sötétség nem kegyelmezett. Szétdúrta az otthonom, így menekültünk mind. Nem tudom mi lett barátaimmal, rokonaimmal, a családommal, én elszakadtam tőlük, és végül hosszú vándorlás után találkoztam a Boszorkányúrnővel egy magányos, de már szabad vidéken. Ő hívott magával...nekem pedig már nem volt vesztenivalóm....Itt nagyjából megtaláltam a helyem. |
- Időm, mint a tenger - *mondta és ismét elhelyezkedett a hatalmas párnán.*
- Mellesleg kifejezetten jó hallgatóság vagyok, nem kell aggódnod.
*Fejét oldalára billentette.*
- Mondhatom máshogy is. Tegyük fel, most látjuk egymást először. Hogy mutatkoznál be? Csak egy kicsit részletesebben... |
Hihetetlen döbbenettel nézett a lényre. Sosem szokott magáról mesélni! Ez olyan....képtelen ötletnek tűnt....Megütközve rázogatta a fejét, majd lassan így szólt:
- Hisz én sem tudok semmit Rólad, azon kívül, hogy Téged is aggaszt a jövő, hogy nem szívleled a Sötétséget, és Te is elvesztettél már...valamit...Nem is tudom mit mesélhetnék magamról....Nem szép történet.... |
*Pactenanto hirtelen ötlettől vezérelve szólalt meg.*
- Mesélhetnél magadról... és esetleg a múltadról. - *folytatta kicsit halkabban.
Szeretett volna többet megtudni Cal-ról.* |
Kissé zavartan horkantott.
- Csak tudom milyen, ha megfosztatunk valamitől...Miért ne akarnád visszakapni az épséged?
Elmerengett.
- Különös...Kevesen ismerik...Pedig azt hinné a lény, hogy köztudott a léte. |
- Kedves tőled, hogy így törődsz velem. - *mondta mosolyogva.*
- Nem, nem jártam még arra... |
| - Ahogy gondolod....De lehet, hogy a Gyógyulás dimenziójával többre mennél, mint bármi mással. Jártál már ott? Egy társam párja a halál torkából tért vissza ott....Állítólag mindenkin segít. |
*Megrázta a fejét.*
- Köszönöm, de azt hiszem, inkább kihagynám. |
| - Ússz egyet! Eris maga is javasolta sérülteknek. A víz tökéletes hőmérsékletű - intett a liliomok felé. |
*Megvonta a vállát.*
- Fogjuk rá.
*Elengedte egyik szárnyával a másikat és a helyükre igazgatta őket. Igaz, a bal még mindig merevebb volt, de majd idővel ellazul* |
Calundren jó erősen tempózott végig a medence mély szakaszaiban, majd hagyta magát lesüllyedni.
Lustán bámult felfelé, a liliomok közti sötétbe, aztán fogyni kezdett a levegője. Jó hosszú ideig várt, majd inaszakadtával kiküzdötte magát a lépcsőkön a szárazra. Kicsit köhögött, és megállapította, hogy továbbra is veszélyes játékot űz az életével, mikor a vízalatti légzést gyakorolja. Nem ment....
Ekkor vette észre, hogy útitársa már ébren van, és valami különöset művel.
- Minden rendben? - kérdezte, és víztől csöpögve kimászott a medencéből. |
*Pactenanto nem szándékozott elaludni, de a kényelmes párnának, amin feküdt, a megnyugtató csöndnek és annak, hogy nincs egyedül nem lehetett ellenállni. A régmúlt gyötrelmei és az álmatlan éjszakák után úgy érezte, újjászületett.
Először halk vízcsobogást hallott, erre fülei nesztelenül hallgatózni kezdtek és mire kinyitotta szemét, tudta, mi folyik körülötte. Mozdulatlanul feküdt a párnán. Szokásához híven első mozdulatai a nyújtózkodáshoz vezettek. Púposította hátát, kifeszítette végtagjait és szárnyait is. Legutóbbit azonban nem kellett volna.
Irdatlan nyomást és hasogatást érzett rossz szárnyán. Nem győzte volna gyorsan összehajtogatni és a helyére helyezni, azonban a szárny nem engedelmeskedett.
A teendő hamar eszébe jutott. Egészséges szárnyával elkezdte először dörzsölni, majd masszírozni fájó szárnytövét. Néhány perc elteltével kezdett alább hagyni a fájdalom. Addig folytatta a kúrát, amíg teljesen helyre nem jött bal szárnya.* |
Calundren nem tudta mennyit aludt, sokat-e vagy keveset, de meglepően nyugodt szívvel, kipihenten ébredt. Szarva homályt kezdett árasztani a vaksötétben, így hamar rájött, főleg a vízcsobogásból és virágillatból, hogy "otthon" van. Hamar felidéződtek benne az elmúlt napok élményei, így hasra fordult, és feltámaszkodott. Pactenanto is ott aludt még a szomszédos párnán.
Nyugodtan szusszantott. Remélte, hogy a jövőben is minden őrjárata így végződik. Sőt, örült volna, ha minden harcnak vége lesz egyszer, mégha ez azt is jelenti, hogy élete végleg értelmét veszti.
Elgondolkozott a tegnapi beszélgetésen.....Igen, kell a jövő....Kell a jó, hogy a Sötétség után a világ sebei meggyógyuljanak....De vajon mennyire lehet nehéz a változás azoknak, akik a harchoz szoktak? Mi lesz a túl mély sebekkel?
Összerázkódott. Felesleges ezen gondolkozni. Majd az idő meghozza...
Lecsusszant párnájáról, és a szökőkúthoz lépett. Könnyedén belépett a vízbe, és hamarosan el is merült benne, a liliom alá bukva. Szerette a medencét: lépcsők vezettek befelé, ahol már egész mély volt.
Mindig elcsodálkozott, hogy az átalakítók, javarészt ork vezetők, trollok és sárkányok mindent magukhoz szabtak. A medence kintről legföljebb térdig érően mélynek tetszhetett....ehhez képest a közepén már Pactenanto és elmerült volna.....Naaaagy, trükkös külsejű tölcsér.
Felpillantott, a felszínt borító liliomokra.....Megszaporodtak, míg elvolt.......Bizony, a világ változik....Talán illő neki is.... |
*Pactenanto szemei csak úgy világítottak a sötétben, így elszürkítette őket, hogy ne látszódjanak. Jó ideig némán figyelte az unikornist, de nem szólt.*
- Azt hiszem, már megleltem - *mondta végül halkan, mielőtt leengedte volna fejét.* |
Bólintott.
- Én is azt hiszem így alakult a sorsom a legjobban, de eszembe jutnak még a régi idők, amiknek nyomát sem lelem itt. Azt hiszem ebben benne van a bűntudatom is - fejezte be halkan.
Megint elfáradt a beszédtől, de közben lelke egy kis része elcsodálkozott, hogy ezzel a lénnyel könnyebben érti meg magát, hogy mer beszélni előtte. Azt hitte sosem lesz ilyen!
- Remélem egy nap megtalálod a Jót itt magadnak - dünnyögte, ahogy letette fejét maga elé, és szarva kihunyt, sötétbe burkolva a termet. Úgy érezte a sárkány komolyan megérdemli. Jó lénynek tetszett. |
- Nem tehetek mást. hiába marcangolnám magamat mindörökre, hogy elvesztettem az egyik szárnyamat, attól még nem nőne vissza...
*Visszarendezgette és összehajtogatta szárnyát.*
- Nem, még nem teljesen. Kétségkívül ez számomra a legjobb hely, de még nem igazán érzem magamat itthon. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Csodálkozva nézett Pactenantóra.