|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
- Oh, hogy a nevek... - *tanácstalanul nézett a két kicsire.*
- Neked van ötleted? - *kérdezte végül.* |
 - Kérlek, segíts megtalálni a két csikó nevét! - mondta lágyan.
Nem értette mi ütött Despotába, de semmiképp sem akart dönteni nélküle. Ezt nagyon fontosnak érezte, így most komolyan nézte párja arcát. |
*Kicsit elmélázott.*
- Igen? - *kérdezett vissza, amikor a nevét hallotta.*
- Hm? |
- Ugyan! - legyintett kedvesen.
- Én nem vagyok éhes, nekik pedig még elég ennyi!
- Majd a fák közt legelünk, ha éhesek vagyunk! De most ideje eldönteni a neveteket! - mondta utolsó szavait a két kicsinek intézve.
Alaposan szemügyre vette a két csodálkozva felfelé meredő csikót.
- Tűzszilánk? - kérdezte az unikornist, aki láthatóan nem értette miről van szó.
- Békeláng? - próbálta a pegazussal, de akkor már a két csikó egymásra meredt értetlenül.
- Oh....nem értik...Despota? Kérlek, segíts! |
*Egy ideig a két csikó falatozását figyelte.*
- Úgy látom, kevés lett az alma. - *mondta, mikor mgállapította, hogy minden falat elfogyott.* |
Mosolyogva nézte a hármast.
- Csak nyugodtan! - biztatta ő is a két lényt.
 Érdekes mód most a is pegazus volt bátrabb, előrelépett, és vett egy darabka sült almát. Elnyámmogta, és úgy felderült a finomságtól, hogy unikornis társa elhűlten meredt rá, ahogy falni kezdett!
Jó pár másodperc késéssel csatlakozott csak. |
- Kértek Ti is? - *kérdezte.
Az utolsó almát átfogta szárnyával, majd néhány perc múlva el is készült a sült alma.*
- gyertek, vegyetek bátram! - *bíztatta a kicsiket.* |
Elmosolyodott, és megkóstolta a sült almát.
- Finom! Még sosem ettem ilyet korábban!
A két csikó közben nagyon-nagyon kíváncsin meredt a sült almára. |
*Brünhildéhez fordult.*
- Szereted a sült almát? - *kérdezte, de meg sem várta a választ.
Az egyik almát átvette a másik szárnyába, tollaival körbefogta, majd néhány másodperc múlva szétnyitotta a tollait.*
- Frissen sült! |
Felnevetett, és elvett egy almát. Szárnya villant, és hamarosan csinos almaszeletek feküdtek a tollain.
- Vegyetek belőle! - intett a két kicsinek, mire azok mohón falni kezdték az almát!
- Hohóó! Meg ne fájduljon a hasatok! - intette őket, de hiába.... |
*Despota is elmosolyodott.
Közelebb ment, majd megállt párja mellett, aki így a csikók és Ő közötte állt.
Aztán gondolt egyett, oldalra ugrott és eltűnt néhány fa törzse mögött. Néhány perc múlva visszaért és megállt ugyanott, ahol az imént.*
- Had halljam, ki szereti az almát? Hoztam mindenkinek.
*Egyik szárnyát kinyújtotta, amin 4 piros alma feküdt.* |
Fáradtan ázta meg a fejét.
- Nem is beszélnek - mondta halkan. Kis időre a csikókon felejtette szemeit, majd gyorsan, halkan folytatta, elnyomni igyekezve a hangjában torlódó keserűséget és bánatot:
- Nem tudom, hogy amiatt-e amik történtek velük, vagy mert tényleg nagyon fiatalok....Néha nyihognak, mindig figyelnek...de nem beszélnek....
Gyorsan elmosolyodott.
- De ne álljunk itt úgy, mintha két idegen faj találkozott volna össze! Gyere! - mondta hangosabban, és a csikók felé vonta párját.
A két kiscsikó elkerekedő szemekkel nézte a közelebb jövő hatalmas lényeket. Brünhildét már elfogadták, és látták, hogy hogyan viszonyul a másik pegazushoz, de most mégis egyre jobban lelapultak, és végül a kis pegazus hátrahőkölt.
Az unikornisnak több se kellett! Felnyihogott cérnahangján, és előreugrott, leszegezve kicsiny, aranyszínű szarvát! Nem mert előrébb lépni, épp csak társa elé, de ott aztán egy kőszikla szilárdságával állt meg! Egy kicsiny, könnyű, de elszánt kőszikla szilárdságával.....
Felnevetett, és rátette egyik szárnyát a csikóra, hogy megnyugtassa.
- Ugyan, Te csöppség!
Despotára pillantott, határozottan vígan mosolyogva. |
- Nincs nevük? - *kérdezte hüledezve.*
- Ez most komoly, vagy csak vicc volt?
*A két csikóra nézett újból, mintha tőlük várná a választ.* |
Zavartan és szégyenkezve elmosolyodott.
Aztán kissé felengedett, és tisztán mosolyogva nézte Despotát.
- Idővel Vino eljön értük.....
Aztán komolyabban nézte a két apró, hatalmas szemekkel rájuk meredő csikót.
- Kellene nekik név.... |
*Megvárta, amíg teljesen közel ért hozzá Brünhilde.*
- Mondtam már, hogy Te vagy a mindenem? - *súgta párja fülébe, majd magához húzta és megölelte.*
- Érted bármit.
*A két csikó felé nézett.*
- Majd csak lesz valahogy... |
| Közelebb lépdelt párjához. |
- Kérlek, gyere ide. - *szólt halkan Brünhildéhez.* |
Egy darabig hallgatott, némán nézve Despotát, aztán halkan, komolyan így szólt:
- Elmehetek velük..... |
*Legszívesebben ordított volna.*
- De én nem vagyok dajka! Ez nekem nem is menne! Ehez Üstökösnek van tehetsége! Engem harcra képeztek és nem normális családban nőttem fel! Azt sem tudom, hogyan is mit kell csinálni. Mire van szükségük... - *tört ki belőle.
Úgy érezte, szétrobban a feje. Ez nem történhet meg vele! Pont Vele! Ez lehetetlen!
Aztán, amikor kicsit másra is tudott gondolni, mint a maga bajára, rájött, hogy nincs joga ezt csinálni. Brünhildének ugyanilyen nehéz, de neki nincs választása.
Despotának egy fontos dolog volt az életben: Brönhilde. Érte mindent.
Megbékélt a gondolattal, hogy mostantól Édes-Négyes-ben fogják tölteni az időt. Elképzelhetetlennek tartotta, de majd csak lesz valahogy!...* |
Nem kerülte el a figyelmét Despota arcának egyetlen rezdülése sem, de nem szólt. Neki is nehéz mindez, hát még párjának!
Lassan közelebb lépkedett a ménhez.
- Én sem örülök mindennek - kezdte halkan - De emlékszem a saját csikókoromra, és bizonyos részeit senkinek sem kívánom....Nem tudom meddig tart mindez...nem hiszem, hogy soká....Eris ismer engem......De kérlek ne tedd még nehezebbé! Így is borzalmasan érzem magam! Szükségem van Rád!
Hátrapillantott az őket figyelő két kicsire.
- Talán nem is lesz olyan rossz.... |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Kérlek, segíts megtalálni a két csikó nevét! - mondta lágyan. 
Érdekes mód most a is pegazus volt bátrabb, előrelépett, és vett egy darabka sült almát. Elnyámmogta, és úgy felderült a finomságtól, hogy unikornis társa elhűlten meredt rá, ahogy falni kezdett!