Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/Galbatorix_mini.JPG)
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/armany.JPG)
*Arcáról lehervadt a mosoly.*
- Te mit gondolsz? - *kérdezte halkan.* |
- Mivel a párom vagy, nem hiszem...Egészen egyedi helyeket is építtettem bele, csak Neked! - mosolygott Ármányra szinte pajkosan.
Aztán felkapta a fejét. Elkomorodott.
- Idővel minden részét megismered majd....De nem most....El kell mennem a többiekhez. Velem tartasz? Lehet, hogy jobb lenne, ha maradnál... |
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/armany.JPG)
*Sóhajtott.
Olyan szép órákat tölthetett együtt párjával. Élete legszebb óráit!*
- Csodás hely ez - *merengett.* - Remélem idővel minden részletét ismerni fogom. |
- Igaz. Ráadásul úgy tűnik olyan tiszta a szívünk, hogy egyből megjelent nekünk a bejárat - mosolygott Lilinára. A kapu közben lassan, kinyílt, de Michaelangelo nem állta meg, hogy ne szóljon még:
- Gyönyörű város ez, de azt meg kell fontolnunk meddig maradjunk, a Te állapotodban...Egy csikó felnevelésére ez a hely....egyedi választás! Olyan szabadságot és lehetőségeket kapna itt, ami....másmilyenre formálná tán, mint amit szeretnél, amit szeretnénk. Másfelől épp ez a szabadság talán boldoggá teheti....A mágia itteni ereje talán még így, születése előtt is hathat rá. Nem vagyok benne bizonyos, de...szeretném, ha semmiben sem lépnénk rosszul, ha valóban boldog lehetne majd ő is és mi is. Itt kényelmesen lehetünk és biztonságban....De nem tudom mennyiben jó ez Neki - tette hozzá kissé elgondolkozva és elkomorodva, aggódó hangon, miközben Lilina gömbölyödő pocakjára pillantott.
Azzal átkarolta a szemében egyre gyönyörűbb kancát, és belépdelt a kapun.
A város úgy tűnt sosem hagyja abba a növekedést! Még a hatalmas, gyöngyházszín pegazus szemében is óriási két ház magasodott kétoldalt, amiket egy cifrázott híd kötött össze tornyocskákkal díszített tetőik közt.
Michaelangelo elgondolkozva méregette az építészet alkotásait, majd észbe kapva továbbindult, fürgén kerülgetve a jelek szerint tébolyodottan ügyintéző kereskedőket és nemeseket, óvón lépve mindig kicsit Lilina elé. A város legalacsonyabb szintjének legdrágább negyedében kötöttek ki a jelek szerint.....Ahol épp valami ünnepre készültek nagy-nagy nyüzsgéssel.
Michaelangelo mostmár kilépett, de vigyázott, hogy ne vigye túlzásba. Emlékezett, hogy Hibernius szereti a csillogást.......
Jól tudta. Az erisziek lakhelyéül szolgáló robusztus, magas torony nem messze emelkedett, egy irdatlan csigalépcsőn kellett csak felmenni a város azon szintjére, ahol be lehetett lépni. Michaelangelo gondját az a nyugodt, de erős folyású patak adta, ami a csigalépcsőn folydogált lefelé, afféle műalkotást varázsolva a közlekedés eszközéből......
Egy pillanatig Lilinát akarta megkérni, hogy parancsolja félre, de aztán rádöbbent, hogy micsoda őrültség lenne ilyet kérni párjától most.
Inkább felemelte saját szárnyát, és intett egyet. Reccsenés, földrengető roppanás hallatszott, és egy repedés futott végig a lépcső közepén. A víz eltűnt benne, egy pillanat alatt.
- Menjünk - mosolygott Lilinára újra, és szárnyával újra átölleve őt, elindult fel. A lépcső még így, hogy csak a felén mehettek együtt, olyan széles volt, hogy több lény is elfért volna mellettük.
Michaelangelo büszke volt. El tudta rejteni, hogy micsoda gyengeség és fájdalom fogta el ilyen kis bűbájra is......
Hamarosan felértek. A lépcső újra ép lett, ahogy elhagyta hátsó patájuk, és a patak újra áradni kezdett lefelé.
Michaelangelo meg sem ált a hatalmas, de sötét díszekkel épített torony előtt.
- Megismered még? - humorizált sötéten, Lilinához szólva, de meg sem állt. Belökte a kétszárnyú kaput, és csak a bejárati csarnokban állt meg.
Körülnézett.
Sötéten villogó szempárokat látott a nagy, homályos teremben. A sarkokban, a felfelé vezető nagy lépcsőn, annak árnyékában, némelyik ide nyíló ajtóban....... |
*Lassan felemelte fejét és áhítattal mérte végig a hatalmas, erős kaput.*
-Úgy hiszem, megérkeztünk. -*suttogta.* |
- Te is nekem, Ármány, Te is nekem! - mondta halkan. |
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/armany.JPG)
- Ha tudnád, hogy hiányoztál! - *sóhajtotta boldogan.* |
Meglepetten nézett Ármányra.
Aztán elmosolyodott, szórakozottan és szédülten, és visszacsókolt. |
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/armany.JPG)
*Jó ideig rajongással fürkészte párja arcát.
Válaszként orrát párjáéhoz érintette, majd gyengéden megcsókolta.* |
Könnyedén elmosolyodott.
- A díszek csak arra valók, hogy emeljék a valódi szépség fényét! - mondta furcsa hangon. |
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/armany.JPG)
- Az öltöztetőket dícsérd! Hevesen tiltakoztam ellenük, de végül Ők győzedelmeskedtek. - *válaszolta párjának.* |
- Hatttározottan az volt! - felelte komolyan, még nagyobb lendülettel vezetve a csodás kancát.
- Gyönyörűek a díszeid, mondtam már? |
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/armany.JPG)
*Kíváncsian-mosolyogva fürkészte párját.*
- Csak nem volt kellemetlen a korábbi táncpartnered társasága? |
Kiléptek a kapun.Ő kissé lehajtott fejjel, kifejezéstelen arccal haladt Anor mellett. |
Kissé elrejtve szomorúságát, bólintott, és nekivágott a a lejtők erdejének. Különös gyanú költözött a szívébe, és Valinorra pillantott, de a barna lény csak követte őket, rájuk sem nézett.
Anor magában vállatvont, és ment tovább lefelé.
Megnyerőn elmosolyodott, és gyorsan rávágta:
- Szabad!
Biccentett a feldühödőben lévő hárpiának, és elkapva Ármány derekát, jókora pördüléssel beleveszett előle a tömegbe.
- Megmentettél! - mosolygott vagányan párjára. |
Szomorkásan aprót biccentett. |
![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/armany.JPG)
*Jónéhány lény megnézte magának, de Ármány nem foglalkozott velük, csak ment tovább.
A táncoló tömeget igyekezett mindig tisztes távolban tartani, de mikor több új lény lépett be, a tömeg őket is elragadta. Ekkor kisebb-nagyobb felfordulás jött létre, miközben Ő a táncolók közé sodródott.
Jobbra, majd balra nézett és végre fellélegzett! Nem is olyan távol megpillantotta párját. Átverekedte magát a tömegen és lágyan megérintette párja vállát.*
- Szabad? |
Finoman, kifejezéstelen arccal bólintott.
- Elkísérjelek a kikötőkbe? |
-Igen!-követte Anor pillantását és elkomorodott.-Talán ideje mennem!Félre ne értsd, jó volt a körtad, de sok időt töltöttem a Rémségek szigetén!Mint vándor, örökké járom az utam...![](//gportal.hu/portal/simbelmynes/image/news/VadSzel_mini.JPG) |
Hibernius jó ideje cirkált a tömegben, mikor kinézte magának egy hárpia. Bár udvariasan és keményen lerázta háromszor, a lény a nyomában maradt, és mikor óvatlanul megállt körülnézni Ármány után, a díszes, szürke lény elkapta a szárnyát, és berántotta táncolni! Hibernius szinte undorral tűrte (a táncot tilos volt megtörni) és remélte, hogy közben vagy Ármány őt, vagy ő párját, de meglelheti ezzel a feltűnő hadmozdulattal....
|
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|