|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.01. 22:14 - |
 Mya csendes léptekkel vágott át egy óriási, halott fákkal körülvett, kihalt téren.
Itt nem érezte rosszul magát, de...igazán jól sem.
Hiányzott neki Nimród, aki gondoskodott róla, a többi eriszi...és a biztonság...boldogság...amiket csak hírből ismerhetett..... |
[365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
 - Nos.....kissé hosszú lenne mindenre válaszolni.....Ismerkedj meg Whisperwinddel! Mi társak vagyunk a gazdánknál, igen.
 Fejet hajtott, majd megszólalt nyugodtan zengő-sóhajtó hangján:
- Hogy a másik kérdésedre válaszoljak, ő Steel volt....Leginkább a bármi írhatja le a tevékenységét, és biztos vagyok abban, hogy tudja milyen hálás vagy neki...és egyáltalán nem érdekli....- Heru itt felszisszent, de a fekete lény csak higgadtan nézett rá, majd vissza Sugárra - Ez az igazság. Ez Steel volt.....
- Rendben, rendben! Igaz! - adta meg magát, és őszinte örömmel nézett a pirkadatszín kancára.
- Úgy örülök, hogy minden rendben! Ez....ijesztő volt. |
 -Igen, köszönöm! -*bólintott Heru felé.* -Most már sokkal jobban. És... ki volt ez a kanca az előbb?... mert bármit is csinált, hálás vagyok érte! Egészen elmúlt a fejfájásom!
A távolabb áldogáló, sötét pegazus felé fordult és csöndesen végigmérte, mielőtt megszólalt volna.
-Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást. Én Sugár vagyok. Te pedig - ha jól sejtem - Heru egyik barátja, nem igaz? |
 Még egyszer végigsimított jeges hűvösével Sugáron, hogy kissé csillapítsa a fájdalmát, majd semmitődött.
'Köszönöm, Steel' gondolta egy pillanatig komoly arccal a kanca utolsó helyére meredve, majd hatalmas, megkönnyebbült sóhajjal Sugárhoz lépett.
- Én hoztalak ide. Segítség kellett, hogy meggyógyulj.....Nem tudtam mi történt veled. Mostmár jobban vagy?
Csendben állt kissé távolabb. |
*Sugár egy pillanatra megdermedt, ahogy eszébe jutott Fényzápor. Igen, ki kell jutnia innen érte! Érte muszáj!... Egy röpke percig még mozdulatlan volt, de aztán határozottan rálépett a jeges nyomra...
....Sugár mélyet lélegzett, majd lassan, kissé kábán kinyitotta a szemét és felemelte a fejét, hogy körülnézhessen, ám látása csak apránként tisztult, és az elején nem látott többet homályos alakoknál. A feje zúgott a sok elmétől, amely nem sokkal ezelőtt még szinte teljesen betöltötte a tudatát, és éles fájdalom hasogatta a fejét. Halkan felnyögött, majd megszólalt.*
-Könyörgöm, hozzon valaki egy kis bezorda-füvet, - vagy mi a neve annak a gyógynövénynek -, különben mindjárt széthasad a fejem...! -*nyögte, bár közben igyekezett humorosra venni a dolgot.*
-Egyébként hol... hol is vagyok? Ki hozott ide? |
Steel kinyúlt a suttogás felé újra, és fényt teremtett a sötét éterben.
Aztán a kettejük összeköttetését egyre erősítve, egyre növelve, elindult ki.
Jeges, hatalmas, fényes ösvény maradt mögötte, hogy kivezesse Sugárt, akinek már csak az útra kellett lépnie.
- Gyere! Odakinn már várnak! Kapaszkodj beléjük! Én megmutatom az utat a múltadon át a jövőbe, de másokba kell kapaszkodnod. Hisz magadtól is úgy jutnál ki, hogy.....a fiadat....igen, például őt vágyod újra. Nos rajta! Menj a fiadhoz! - suttogta, és kiszökkent az idegen lélekből, hideg nyomot-jelet hagyva. |
| -Ha vezetsz, én követlek. -*suttogta Sugár elméje.* |
Némán tűrte Eledhwen érintését, majd nyugodtan fellélegzett, ahogy a lény távozott a fejéből.
Aztán kinyúlt Sugár felé, és belezúgott a lelkébe:
- Akarod, hogy kivezesselek, vagy magad keresed meg az utat ki innét? |
*Sugár erőtlenül felnyögött, homlokán gyémántszerű izzadságcseppek gyöngyöztek.
~Telin le thaed. Lasto, beth nín... ~*suttogta újra hang, majd lassanként átfolyt Steel elméjébe. Nem tolakodóan, ó dehogy. Inkább kedvesen, finoman és szelíden, ahogy egy gyönge kis szellő siklik a fűszálak közé, és surran be a levelek alá.
~No dhínen, Steel. Eledhwen eneth nín. Ne félj tőlem. Szövetséges és jóbarát vagyok. A nevem Eledhwen. Úrnőnk, Niphredillie eltűnt, s ereje akkor egy pillanatra megcsappant... Ahogy Ő elvesztette az erejét, mi éppúgy veszítettük eszméletünket, s az, hogy ki meddig nincs tudatánál, csak akaratának s lelkének hatalmától, és Úrnőnkhöz való kötődésének erejétől függ... Volt, aki pár pillanatra ájult el csupán, ám volt közöttünk olyan is, aki hosszú-hosszú órákig nem tért magához. Avo 'osto, Steel! Kérlek, ne félj. Csupán segíteni szereték. Ám látom, hogy Sugár miatt aggódnom hiábavalóság; jó kezekben hagyom itt nálad. Köszönet a Szilnoriak nevében. A csillagok óvjanak téged, s tieidet, míg a magas égbolt le nem szakad. I Melian berio le! Namarié! ~*susogta a hang, majd visszavonult Steel elméjéből, s lassanként Sugár tudatát is elengedte.*
*Sugár ismét felnyögött és megvonaglott, ahogy Eledhwen tudata távozott belőle, majd újra elcsitult.* |
Steel sosem volt türelmetlen. Soha. De hatalmas volt, akarata erős volt, és sok dolgon ment át.
Így most felszabadította erejét, és szétáramoltatva hangját az idegen elmében, felzengett:
'Mi történik itt?! Ki vagy?!' fordult figyelmével a másik idegen akarat felé, aki szintén beavatkozó volt. |
*Sugár hallotta az idegen, fagyos hangot, amitől egész testét, sőt, még lelkét is átjárta a jeges hideg. Ám emellett a hang mellett közben végig ott motozott az a halk, erőtlen suttogás, amely végig bezengte elméjét, s amely most lassanként hangosodott... Sugár egyre tisztábban értette a különös szavakat, bár jelentésüket nem ismerte.
~Telin le thaed. Lasto, Sugár, lasto beth nín. Avo 'osto, hebo estel! Sedho, ceno! Lasto beth nín, tolo dan na ngalad. ~
És a suttogás egyre csak ismételgette ezeket a szavakat, halkan, de tisztás és érthetően.
Sugár elméje kezdett összezavarodni. Nem tudta, melyik hangot kövesse; a fagyos és különös idegenét, vagy a furcsa és számára érthetetlen sóhajokat?* |
Valósággal besétált az idegen elmébe és lélekbe, és mintha egy hatalmas, üres térbe kiáltana egy magányos csikó, hívni kezdte a lény öntudatát, de "hangja" nem halt el a mélységben, magasságban, távolban és közelben, hanem bezengte Sugárt, mint egy elemi harangszó.
'Mi történik itt?' |
*A furcsa érintésre Sugár szinte alig érezhetően moccant meg az ezüstös unicornis hátán, majd halkan, erőtlenül felnyögött. Leírhatatlan érzés tölötte be egész lényét, és egy kísérteties, idegen tudat simult hozzá az övéhez...* |
A BoszorkányVidék szélén inkább leszállt, és futva hívott segítséget.
Sosem lehetett itt tudni mibe fut a lény, Sugárral meg nem akart kockáztatni.
- Heru! - kiáltotta könnyedén, és leszálllt társához.
- Mi történt? - kérdezte döbbenten meredve a másik eriszi hátán heverő lényt nézve, akit csak most vett észre.
Az összezavarodott mén továbbfutva mondta el a történteket.
Whisperwind elkomorodott.
- Épp ilyenkor nincs itt Vanwa!!! - kiáltotta megrendülten.
- Nincs itt?! - nyögött fel és komolyan kétségbeesett!
- Nyugalom! Megoldjuk! - mondta gyorsan biztatón.
Aztán hirtelen megállt, és Heru is vele. A szürkéskéken ragyogó lény leírhatatlan kifejezést látott pegazustársa arcán.
- Ki?.....
Whisperwind pillantása megadta a választ.
Heru Silme szemei elkerekedtek.
- Neeeem - suttogta. De egy pillanattal később tudta, hogy de.
A hátán fekvő lényért.....
Behunyta a szemeit, és a fekete pegazus is így tett.
Jónéhány perc telt el csendben.
Aztán...........
Rettenetesen hideg lett. Jégvirágok futottak szét a talajon, lehelletük látszott a fagyos levegőben, és hatalmas köd kavarodott a semmiből!
Aztán léptek, csendes, de határozottan kivehető léptek hallatszottak, és hirtelen mintha egy körvonal kezdett volna kirajzolódni a ködben. Egy unikornisforma lényé, aki alig látszott a szürke háttérben.
Aztán Heru és Whisperwind szembetalálta magát Steellel!!!! A kanca nagyon rég nem mutatkozott eriszi szemek előtt sem. De most nem látszott rajta semmi változás, mintha nem is járt volna a Sötétségben, mintha nem Ő lett volna a három lény egyike, akik kilökték a Nagyúr lelkét a Semmibe, csaknem Vele tartva oda.
Mindkét lény fejet hajtott a kancának, aki könnyedén biccentett, majd Sugárhoz lépett.
Hozzáérintette néhány szarvát a kanca homlokához, és megszólította a lelkét. |
 Könnyedén nevetett ő is, majd a benti dlgok felé fordult.
- Mintha nagyobb lenne belülről! - lelkendezett. |
Vágtázni kezdett de mikor látta ,hogy nincs túl sok eséje vékony jégréteget csinált és hasra feküdve becsusszant.
-Beértem!-nevetett fel. |
Neki egy "azta" sem jött a nyelvére. Mindig meglepte a város ezer védőmágiája!
A fal áthatolhatatlanul, hatalmasan magasodott föléjük, és kicsit ijesztő is volt.
De azért Sharo követte bátyját, és végül megállt mellette, pont a fal előtt.
 Élete egyik legnehezebb próbája volt jelen helyzetben, de behunyta a szemét, és elcsitította elméjét.
Lassan kialakította szándékai összefoglalását.
Aztán kinyitotta szemeit.
Irdatlan, boltíves kapunyílás kellős közepén álltak.
A méreteket tekintve hangyák álltak egy ajtóban....
Kegyetlen gyorsan összeszedte magát, és Sharót taszigálva elindult be.
'Huh......azt hittem nem nyílik ki!' gondolta.
- Jezzy! Siess! - kiabált vissza. |
A dombon kicsit megtorpant de újra megindult.
-Azta!-mondta. |
A kaptató nagyon hosszú volt, és Sharo alaposan elpilledt, mire végre a domtetőre ért, de ott aztán újra elámult.
Imádta a várost. Ott minden megvolt, amire egy fiatal vágyhat, és Sharo mindig mindent ki akart benne próbálni....de mindig maradt valami meglepetés!!!
- HUrrááá! - nyerítette csengőn, és ugrándozni kezdett!
Lemondón megcsóválta a fejét, és elindult a tömör, hatalmas fal felé. |
-Igen.Hallotuk.-mondta.Továbbra is ügetett.Élvezte az utat és látta ,hogy Sharo is így érez. |
Lassan igazán gyermeki öröm töltötte el.
Ugrándozni kezdett néha menet közben, aztán gyorsan visszatért a könnyed ügetésbe.
Tudta, hogy Kegyetlen mennyire dühös, és mennnyire nem nézi jó szemmel a viselkedését, de most ez sem érdekelte! Tudta, hogy bátyja nem fog rászólni, így bolondozott tovább.
 Hirtelen dobbant le eléjük.
Szinte a semmiből, ahogy szokott.
- A dombon túl ott a város. Remélem az utolsó szakaszt már kibírjátok. Én megyek tovább, Ti meg menjetek be!
A pegazus nem várta meg a választ, hanem a magasba rúgta magát, és pillanatokon belül eltávolodott.
- Hallottátok - morogta, és továbbment. |
[365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mya csendes léptekkel vágott át egy óriási, halott fákkal körülvett, kihalt téren.
- Nos.....kissé hosszú lenne mindenre válaszolni.....Ismerkedj meg Whisperwinddel! Mi társak vagyunk a gazdánknál, igen.
Fejet hajtott, majd megszólalt nyugodtan zengő-sóhajtó hangján: 
-Igen, köszönöm! -*bólintott Heru felé.* -Most már sokkal jobban. És... ki volt ez a kanca az előbb?... mert bármit is csinált, hálás vagyok érte! Egészen elmúlt a fejfájásom!
Még egyszer végigsimított jeges hűvösével Sugáron, hogy kissé csillapítsa a fájdalmát, majd semmitődött.
Könnyedén nevetett ő is, majd a benti dlgok felé fordult.
Élete egyik legnehezebb próbája volt jelen helyzetben, de behunyta a szemét, és elcsitította elméjét.
Hirtelen dobbant le eléjük.