Témaindító hozzászólás
|
2006.09.06. 18:19 - |
Az úton lépdelt a fényfoltos lombok alatt, és bár gyakran magával ragadta a szépség, ami mindenünnét sugárzott, azért erősen koncentrálva figyelt előre. A fák világoszöldek voltak, magasak, sudárak, az egész erdő szellős, tágas, itt-ott tisztásokkal, egyszerűen mesés volt, örök tavaszt éreztetve... |
[270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
- Jól vagy? - *kérdezte a pegazusra nézve, torkából azonban egy hang sem jött ki.*
~Jééé. Miféle hely lehet ez?~- kérdezte magában.
Rápillantott Glorfindelre, aki igencsak elkerekedett szemekkel nézett rá.* |
Csodálkozva bámult körbe. Nem bírt felkelni, de nem tudta miért. A feje hideg, nedves talajon feküdt, és csak a szemei nyíltak nagyra.... |
*Amint áthaladt a két fa között, fordult vele egyet a világ, ennek következtében elesett.
Mire egyet pislogott, egy szürke, borult, vihartépte helyen találta magát.
Körbenézett és nem messze megpillantotta a földön fekvő Glorfindelt.* |
A fák egyre sűrűbbek lettek, és egyre magasabbak, egyre vadabbul próbálták elérni, ő pedig egyre vadabbul rugdosta őket, és próbálta kikerülni a felé száguldó ágakat!
'Közel lehet a cél...'
Aztán még látta, hogy Niobé kikerül egy súlyos csapást, és befúrja magát két fa közé egyolyan helyre, amit ő nem látott, aztán fogalma se mvolt mi törtémik, csak azt látta, hogy ugyanoda száguld a levegőben, pedig nem is akarta, aztán nagy puffanás....és sötétség....... |
*Niobénak feltűnt, hogy egyre kevesebb fa próbálja agyoncsapni. Felpillantott az égre, és látta, hogy Glorfindel vonja el a fiygelmüket.
Megnyújtotta vágtaugrásait, hogy gyorsabban célt érjen.
A fák egyre sűrűbben voltak, így egyre több csapás elől kellett elugrania.
~Biztos hamarosan megérkezek~* |
Felrepült, és elkezdte vad rúgásokkal elcsalni a fák figyelmét.
Sikerült! |
- Na, akkor rajta!
*Azzal a fa csapkodó ágait kerülgetve elkezdett befelé vágtatni.* |
- Abban nem vagyok biztos....Ezt itt nem a Gonosz teremtette...Eredetileg is valami védelmét látta el...Az már más kérdés, hogy az a mágus bevihetette-e ide valamijét....De ezt csak egyféleképp tudhatjuk meg! |
*Niobé szemei felcsillantak.*
- Még szép!
*Glorfindelre pillantott.*
- Lehet, hogy megtaláltuk, amit kerestünk? |
Lehuppant a kanca mellé.
- Ezek őriznek valamit! Biztos vagyok benne. Meg akarjuk nézni? |
*Niobé közelebb sétált a csapkodó fához.
Igyekezett minnél közelebb menni, hogy jól lássa a helyzetet.
Amikor viszont túl közel ért, az egyik hatalmas ág pont előtte sújtott le.
Gyorsan hátra lépdelt.* |
- Igen, azok.....
Felrepült és elkezdett a fa körül körözni a magasban. Igyekezett minél több részletet kivenni.
És a félelme nem volt alaptalan: a fa mögött több ugyanilyen húzódott! De azok csak ébredeztek, figyeltek, még nem lendültek támadásba.
'Ezek tényleg őriznek valamit......Nem hiszem, hoyg másért itt lehetnének....A Fényben nem teremthet valaki rosszat...Nem lehet.....' |
*Niobé tanácstalanul ingatta a fejét.*
- Folyton csak kérdések... |
- Nem tudom....Elég furcsa itt...Hacsak nem védelmet szolgál...De vajon miét? - merengett összeráncolt orral. |
*Niobé aggódva nézte Glorfindelt.*
- Minden rendben?
*Ránézett a még mindig örjöngő fára.*
- Vajon ez miért van itt? |
Épp egy nagyot ugrott, mikor hirtelen kinyúlt az út mellett egy faág a semmiből, és hatalmasat csapott rá!
Glorfindel a földre zuhant, de még arrébb tudott gurulni, hogy a teljes egészében kinyúló fa ne érje el az ágaival, amikkel a földet döngölte.
Vérző szájszéllel felkelt, és megállapította, hogy eltörtek a bordái.
Nekiállt a gyógyításnak, és közben a fa túloldalán rekedt Niobét figyelte, meg a fát, amihez hasonlót, főleg itt, még sosem látott...
- Kerüljünk! - kiáltotta, mikor már kapott levegőt.
Felszállt, és a fa ágait kerülgetve visszarepült a kancához.
|
*Igaz, valamivel lemaradva, de követte Glorfindelt.* |
A Fény minden csüggedés ellenére tetszett neki, és az őt is éltető tündefény lassan csak felderítette!
Hirtelen felágaskodott, nagyot nyerített, és hihetetlen vágtába ugrott! Nem volt olyan gyors, mint a legtöbb általa ismert hihetetlen erejű lény, de belőle is leginkább egy fényes, szürke villanás maradt, ahogy zúg az út felett. |
*Niobé követte Glorfindelt.* |
- Nagyjából eddig is így volt, nem? - kérdezte lemondó mosollyal, majd csak úgy rálépett egy útra, és ment is rajta tovább. |
[270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|