|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
-Éjmadarak?-ismételte csodálkozva, majd az egyik fa vastag ágainak egyikén egy furcsa, kisméretű, ébenfekete, hollóhoz hasonló madarat pillantott meg. Rábökött.
-Mármint rájuk gondolsz?-kérdezte, maga sem tudta miért, de halkan beszélve. |
 Körbenézett az erdőbe lépve.
- Éjmadarak és -griffek - mondta, miután a csendes, nagy, néha mozduló, fényesszemű alakokat figyelte egy darabig.
- Miattuk nincs itt más... |
Névtelen után fordult, és megnézte magának az erdőt.
-Egyetértek.-bólintott helyeselve, és különösebb haobzás nélkül kezdett ügetni az erdő felé.
Nemigen lehetett a sűrűbe látni, de Amon nem félt az erdőtől, inkább kíváncsi volt rá. |
Majdnem a (szokás szerint) hirtelen érkező napnyugtáig vágtattak.
Egy csendes erdő jelent meg nem messze, Névtelen pedig arra fordult.
- Éjszakázzunk ott! Jobb lenne, mint kinn, a nyílt terepen. |
Elkomolyodva bólintott, de nem haragudott Névtelenre. Elvégre nem önakaratból csinálta, és az is lehet, hogy már sikerült lezárniuk a furcsa lényt.
A mén mellé lépett, és együtt haladtak tovább a földön.
Amon kicsit még fújtatott a hosszú vágtától, de ez is csak kellemes fáradtság volt számára. |
Néhány óra után lassított, sőt le is szállt.
Gondterheltnek tűnt.
- Azt hiszem a varázslatod nem tünteti el az én nyomaim.....Sajnos megfeledkeztem erről... - mormolta, és felnézett az égre. Bizarr és hihetetlenül félreérthetetlen nyomjelzőkként felhők borították az eget, szép, egyenes vonalban sorakozván jelölve, hogy merre jött........
- A mágiám - nyögte.
- Ezek mögött bárki elbújhat.....Lépjünk ki, mostantól elfojtom! - fogadkozott, és elindult a talajon. |
Dobbantott egyet, és gyors vágtába kezdett, közvetlenül a mén alatt.
El kellett mosolyodnia. Együtt vágtatni a semmi közepén...úgy hogy nem tudod, mikor mi vagy ki áll utadba! Izgalmas volt, és ő nem fáradt el soha. |
Szétbontotta szárnyait, és a levegőbe ugrott.
'Csak el innét' gondolta, és suhanni kezdett, nem messze a talajtól. |
Bólintott.
-Egyetértek.-mondta. Lehajolt, és pár másodpercig csak fülelt, és ki-be szívta a levegőt. Majd kis koncentrálás után száján át rózsaszínes felhőt fújt köréjük, ami a levegőben gyorsan szertefoszlott, különös ürességet hagyva maga után. Majd az érzés eltűnt.
Végeztével, visszafordult Névtelenhez.
-Nos, a nyomainkat már nem fogja itt lelni.-mondta. |
- Mindenképp - mondta komoran, és végre elfordult a bozóttól.
- Tűnjünk el innét! Ha visszajön, jobb, ha csak a nyomainkat leli....vagy inkább azokat sem... |
Elkomorodva követte Névtelen tekintetét, és pár másodpercig csak nézte a semmit.
-Ezek szerint iagzam volt, ami a biztonságot illeti...-rázta meg csillogó sörényét, kissé elszontyolodva. |
- Amennyire én tudom egy sötét lény, aki meglehetősen undorító, becstelen életet él! - mondta gyűlölettel telt hangon, arra a pontra meredve még mindig, ahol az idegen eltűnt.
- Ezek a lények annyira kitartóak, hogy általában sárkányvadászoknak szegődnek nagyobb, hatalmasabb gonoszokhoz! Ha csak utánozza is őket valaki, az semmi jót nem jelent! |
Rémülten nézte a kössé váló félelmetes alakot.
-Egy micsoda?-nézett aztán Névtelenre, még mindig kicsit megrendülve. |
Felnézett a nagy, derengő gombára, amin eddg töltötte napjait.
- Remélhetőleg csak a gomba miatt jött valaki..... - mormogta.
Aztán felemelte egyik szárnyát, és hatalmasat csapott vele. Viharos szél robbant a gomba környékére, szétzilálva a bokrokat, és megriasztva a fekete csuklyás, görnyedt alakot, aki feléjük lopakodott! A csuklya alatt feketeség feléjük fordult, Névtelen úgy hitte ki tudott venni egy hosszú csőrre emlékeztető valamit és egy izzó szempárt, aztán hirtelen az alak beugrott a sűrűbb bozózba, és eltűnt.
- Úgy nézett ki, mint egy ra'zac! - hörögte a mén. |
Nyugtalanul bólintott, sötét szemeit a messziségbe fúrta, de egyelőre nem látott senkit.
-Vajon mi lehetett? Vagy ki?...-lehelte halkan. |
Zajt hallott nem is messze, így felkapta a fejét, és fülelni kezdett arra.
- Hallottad? |
Bólintott, és Névtelenre nézett.
Ebbe a mondatba magát is belegondolta...
'Minden...' |
Fejét lehajtva, halkan felelt:
- Minden kapcsolat átalakulhat.... |
Némán, figyelve hallgatta Névtelent, majd bólintott.
-Közöttünk is van ilyesféle kapcsolat, bár még nem alakult teljesen ki. Mi is képesek vagyunk megtalálni egymást, és egyből észleljük, ha valakivel baj van. De...-itt ő is a semmibe nézett-ez még nem az a fajta erős kapcsolat.-elhallgatott. |
- Minket, eriszieket egy.....háló köt össze, legalábbis annak lehet elképzelni. Nem egy sokszög, hanem afféle háló, ki a közepéhez közel, ki a szélén van...Egy a varázs összeköt minket, a gazdánktól való. Minden eriszit összeköt. Legtöbbünket nem zavar, nem is nagyon használjuk, de ha akarjuk, megtudjuk vele keresni egymást vagy kérhetünk segítséget.....Habár a Sötét Nagyúr idejében, mikor hatalma teljében élt, néhányunkat elrabolta, és nem értük el őket......Nos, ez a régi, erős háló megváltozott, manapság kissé gyengébb, van, hogy egyes lények nem is tudják hogy létezik és hogyan kell használni....Sokan lettünk, de nem arról van szó, hogy emiatt kerültünk volna távolabb egymástól....Inkább könnyebb lett közénk lépni, korábban javarészt csak különcök voltunk......
Kissé megriadt, hogy sokat beszélt, és a távolba révedt. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Körbenézett az erdőbe lépve.