|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 19:12 - |
 *Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
-Nos, eddig hogy tetszik? Gondoltam, a Félelem után jobb lesz, ha először egy effajta, homályos, ijesztőbb helyre hozlak. -*mondta a kancának, és még ő maga is meglepődött saját magán.
Szauron, a nagy és félelmetes csődör figyelmes és törődik másokkal?! |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
*Szauron leszállt Cardassya mellé, s nagy dobbanással ért földet, hogy a talaj valósággal megrázkódott alatta. Sietve a kancához fordult.*
-Jól vagy? Nem esett bajod? -*kérdezte aggódva. Ha az árny már túl mélyen betört a tudatába, akkor... nem, erre gondolni sem akart.*
-Cardassya! Mondj valamit! |
 A földön lapult, míg Szauron végzett és azután sem kelt fel.
Meg kellett volna köszönnie, hogy megmentették, fel kellett volna kelnie, hogy bizonyítsa erős, mindent kibír, szüksége sem lett volna segítségre, és ezzel a mentőakcióval egyenest meg lett sértve! Meg kellett volna mutatnia, hogy ő önálló, megáll a lábán.
De mindez egyre messzeb kúszott tőle.
'Hogy lehetek ilyen gyenge?' cikázott a fejében a mondat, zavaros foszlányok közt. Az rány tudata nagyon mélyen belefúrta magát Cardassyába, és a pusztulása fizikailag is fájt a kancának.
Az előző áldozatok, és a gonsoz szándék ott munkáltak benne, kerestéka a helyüket, ő pedig csak figyelte ezt belülről. Ahogy betörnek a testébe és átveszik a hatalmat.
De a vágy a boldogság után és az elmaradta miatti csalódotság, fásultság erre is érzéketlenné tették.
'Mit számít már?' gondolta és tovább sajnálkozott lenn a födön, és a szeme előtt minden egyre homályosabb lett, de közben, ahogy kezdett átcsúszni, egy új világot kezdett látni..... |
*Szauron észrevette az árny moccanását, és szemével követte...*
-Cardassya! Menj onnan! -*ordított le mennydörgő hangon.* -Menj onnan! Bántani fog téged! A fák közé! Gyorsan!
*A következő pillanatban az árny tovasiklott, egyre csak a kancát környékezve.*
-Affene... -*morogta. Cardassya túl közel van... a végén még őt is megpörköli. Szauron gondolkodás nélkül lecsapott a levegőből, s egy lendületes rúgással odébbtántorította az árnyat.*
~Huh...nagyon erős... ~*állapított megmagában, de ez csak még jobban feltüzelte elszántságát.* ~Nem baj! Annál jobban fogom élvezni!
*Kaján mosoly jelent meg szája szegletében, majd szeme tökéletesen üressé, tejfehérré vált, s a következő pillanatban egyik leghalálosabb láncvilláma csapott bele az árnyba, s 5 méteres körzetben minden másba. A fák megperzselődtek, némelyik meg is gyulladt, a fű hamuvá pörkölődött, és az árny lassankén eloszlott saját ködébe fulladva, egy utolsó sikoltással... Fülsértő sikoly volt, de hamar elhalt, s utána nem maradt semmi...* |
Cardassya megállt egy lépés közben.
Fájdalom csendült a fejében, így megrázta.
A ködös, csodás boldogság disszharmóniába csapott át, és ez megszédítette, elkeserítette, mint mikor egy megígért csodás dolog mégsem következik be.
Aztán egy pillanatra kitisztult a feje és a köd lecsusszant az agyáról. Ő pedig meglátta maga előtt a nagy árnyat, ami felé hajolt, két szem villogott rá a sötét éj egy darabjából, ő pedig megrettent és a riadalma hamar dühbe csapott át.
-Mi ez?! - kiáltotta, de akkor az árny szemmel nem is követhető sebeséggel rárontott!
- Ne! - sikoltotta rémülten, és a hatalma egy pillanatra megvédte: az árny nekiütközött a semminek őelőtte és lepattant! Valami pajzs megvédte Cardassyát. De ő nem kapott alapos kiképzést a mágiára! Ez a véletlen, tudatalatti mágia is teljesen kimerítette, főleg mert az árny iszonyú erővel támadott neki.
Szédelegve hátrált és már fogalma sem volt mi folyik itt és mit tegyen. |
*Szauron homlokráncolva nézte a kancát.*
-Cardassya! -*szólította most már kissé emeletebb hangon, erélyesebb, gyanakodva a kancát.* -Cardassya! Mondd, jól érzed magad?
*Mi a fene van itt?! Érzett valamit, valami gonoszat a közelben! De nem tudott rájönni, hogy mi lehet az...!*
~Pedig itt van, érzem!!
*Már tudta, mi az. És egy cseppet sem örült neki... Mérhetetlen düh és aggodalom kezdett gyülekezni a szemében.*
-Mutasd magad, te dög! -*hördült le.* -Hagyd őt békén! Ne merj hozzáérni! Ha bármi baja lesz, nagyon megbánod! Gyere, engem kóstolgass, ha mersz! De őt hagyd mékén, mert velem gyűlik meg a bajod! -*mennydörögte, s hangjában harag gyülekezett. Szeme kezdett teljesen elfehéredni, s az ég egy pillanat alatt beborult.*
-Szeretnél közelebbről megismerkedni a láncvillámommal? -*dörrent újra Szauron hangja.* -Ereszd el őt, vagy ígérem, összehozok vele egy randevút neked! |
Szauron hangja valahol az elméje legtávolabbi sarkában szólt csak és gyorsan elhalt. Nem is érezte, hogy válaszolnia kellene, hisz a szavak értelme el sem jutott hozzá.
'Ez olyan...jó...' gondolta a zsibbasztó ködben, ami az agyán lebegett. Az a valami egyre közelebb ért és ő olyan erős késztetést érzett, hogy ő is elinduljon felé!
'Nehéz az a test, ugye? Gyere, gyere, csak gyere! Én megszabadítlak tőle és együtt fogunk szárnyalni az örök boldogságban. Csak kicsit fog fájni, aztán vár az örök gyönyör! Gyere!' szólt egy suhogó hang a fejében.
És ő érezte, hogy enged....
A kősziklanehéz láb végre engedelmeskedett és ő csaknem előre esve, lépett egyet. |
*Szauron felfigyelt a kanca bukására, s egy széles ívvel visszakanyarodott.*
-Cardassya! -*kiáltott le.* -Jól vagy? Minden rendben? |
Tovább vágtázott a csődör alatt, arra gondolt, hogy majd ha beérte, felrepül.
- Na várj! - kiáltotta kihívóan.
Lassan a csődör földön suhanó árnyéka már csak közvetlenül előtte haladt, majd Cardassya alá ért, és elkezdte lehagyni!!!!
MIkor lassan elkezdett kiérni, felpillantott és intett a fejével egyet.
'Na mit szólsz?' mutatta a mozdulat.
Aztán, épp mikor felugrott volna, hogy a csődörnek dobja magát, hatalmasat esett!
Többet fordult a földön, majd fájdalmasan elnyúlt. És ekkor belémarkolt a félelem!
'Emlékszem, hogy sima volt a talaj előttem!!!!! Nem én hibáztam!!! De miben estem el?!'
Feltápászkodott és a talajra meresztette a szemeit.
'Mi az?' futott át rajta a rémület.
A földön keresztben feküdt valami. Valami, ami akkor került oda, mikor épp ő arra vágtázott!
És az a valami lassan mozogi kezdett. Lassan és vészjóslóan. Két parázs szem meredt a kancára és ő egyszerre úgy érezte, hogy nem tud mozdulni.
Köd borította be az agyát.
'Végül is....mitől kellene tartanom?' gondolta kábult, kósza boldogságban. |
*Szauron nevetve lendült a kanca után, majd felvetette magát a levegőbe, és könnyedén szlalomozva a fák között csak suhant. Így hamar be is érte a kancát: elsuhant közvetlenül fölötte, szárnyával végigsimítva Cardassya hátát, s közben lekiáltott:
-Megvagy! Te vagy a fogó! |
- Nekem az is megfelel, ha csak itt fogócskázunk. - mondta mosolyogva, majd közellépett Szauronhoz, ellépett mellette, de közben hozzásimult.
Aztán hirtelen előreugrott, és visszakiáltott:
- Te vagy a fogó!
És kacagva nekifutott újra az erdőnek. |
-Nincs mit. -*mosolygott Cardassyára.*
-Nem tervezek semmit. -*mondta Szauron vállvonogatva.* -Pontosabban nincs konkrét tervem. Ha esetleg szeretnél megnézni valamit, vagy kíváncsi vagy a környékre, odavihetlek. De csak ha akarod. |
Kedvesen oldalra billentette a fejét.
- Te híííízelegsz! - mondta mosolyogva, finoman gúnyolódva, tagadhatatlanul élvezte, hogy valaki így viselkedik vele.
- De köszönöm.
- Mondd, most mit tervezel? |
-Zsemmij, dzsak ezs a józsa nyem ijjik a döbbi közsé. Túl zsép. Hozzsád inkább 'aló. -*préselte ki Szauron magából, miközben óvatosan a kanca sörényébe tűzte a fekete rózsát, majd ellépett, és megszemlélte az eredményt.*
-Nem hittem, hogy ez lehetséges volna, de így még szebb vagy. -*mondta kissé oldalra billentett fejjel, Cardassyát szemlélve.* |
Lassan, értetlenkedő képpel odament a csődörhöz.
- Mi az? |
*Szauron követte Cardassyát a lugason keresztül. Mikor odaért a rózsákkal telefuttatott lugashoz, észrevett egy gyönyörű, fekete rózsát. Óvatosan leszakította, és a virággal a szájában intett a kancának.*
-Gyele ije! -*motyogta rózsával teli szájjal.* |
Hirtelen lefékezett, mire egy valódi lugas nőtt körülötte. Kicsit megfordult, hogy visszanézzen a lugas rózsái közt Szauronra.
- Nem jössz? - kérdezte kajánul.
- Akkor csupán lassúság miatt maradok magamra! - nevette, míg az ég felé dobta magát, hogy kijusson a lugasból, és újra nekiiramodott. |
| *Szauron csak szótlanul nézte, és gyönyörködött a mámoros boldogságtól sugárzó kancában.* |
Sötét és vad mosollyal válaszolt.
Aztán hirtelen szökkent egy hatalmasat a levegőbe és hihetetlen tempójú vágtába ugrott!
'Szabad vagyok!!!' ujjongtak a gondolatai!
A vad vágtában észre sem vette, hogy mágia kezdődött el miatta: ahová lépett, sötét bokor nőtt ki a földből, éjfekete, hatalmas rózsákkal, vagy amihez csak hozzáért, elsötétült és éjszín virágok nőttek rajta! |
| -Örülök, hogy tetszik! -*mosolygott Szauron.* -A lakók miatt meg ne fájjon a fejed. Nem mernek belém kötni, aki meg mégis, annak személyesen látom el a baját. Ne aggódj, nem lesz semmi baj. -*kacsintott bíztatóan Cardassyára.* |
- Ó, köszönöm. De a fénnyel és a kinti világgal nincs semmi bajom. Csak a lakókkal.....És szép.
Felnézett a fákra.
- Szebb, mint amilyenre emlékeztem! |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
A földön lapult, míg Szauron végzett és azután sem kelt fel.