|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.23. 20:29 - |
 Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
És Ő egyébként sem félt a sötétben. Csak unatkozott.
'Bár jönne valaki! Még Mirautnak is örülnék, padig mi csak nagyritkán találkozunk és akkor is harc a vége...Már amikor nem kell valami világmegmentő akciójában vigyáznom rá és szövetkeznem vele.' |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Maud szimatolt. Az illat erős volt....Nagyon erős......Egész biztosan nem lehetett véletlen!
- Kövess! Megvan a kijárat!
Azzal felragyogtatta a szarva hegyét és vágtázni kezdett egy irányba.
Igaza lett: a szilárd tábla, ahol voltak a közepe táján ködös, homályos volt, egész szürke a feketeségben. Gyorsan lefékezett a folt szélén:
- Gyorsan! Vágtass bele! |
 *Ármány puhán leszállt az unikornis mellé, majd a parancsot várva nézett rá.* |
Amint érezte a másik távolodását, vett egy apró lendületet és leugrott!
A sötétség pedig, mint valami óriási puha kéz, alásimult és levitte a következő szintre. Mintha egy hatalmas, tökéletes lift lett volna!
Ott már csak kényelmesen lelépett a fekete fátyolról és figyelte, amint a pegazus rendben leereszkedett. |
| - Rendben - *bólintott Ármány, kitárta szárnyait, és elkezdett a kopár folt felé repülni.* |
Végül elértek a sötétség ezen szilárd pontjának szélére.
- Most repülnöd kell - mondta a pegazusnak.
Ott, balra lent, van egy nagy kopár folt, nem is tévesztheted el. Én is ott leszek, mire leérsz, ha bajbajutsz, jelzek Neked, merre gyere. |
| *Ármány érezte, hogy Maud nem örül annak, hogy Vele tartott. de ezen már nem változtatott. Jobbnak látta a csendben maradást. Így hát nem szólt, amíg nem volt muszáj.* |
Maud sosem volt igazi beszélgetőpartner. Akit pedig talált, csak felelősséget tett a nyakába és nem tette izgalmasabbá az utat, csak veszélyesebbé, hiszen most kettőre kellett vigyáznia.
Így most is tökletes csnedben lépdelt és midnen érzékével kifelé figyelt idegesen. |
| - Engem Ármánynak hívnak. - *válaszolta késségesen Ármány, majd ismételten néma csendben folytatták útjukat.* |
- Maud vagyok.
Hát Te? |
*Ármány jókedvüen az unikornis után ügetett, majd mellé állt, felvette a másik ttempóját és így lépkedett mellette. Néhány perc néma lépkedés után nem bírta tovább szótlanul.*
- Megtudhatnám a nevedet ? - *kérdezte Ármány.* |
Maud mélyet sóhajtott.
'Végül is...én ajánlottam fel...'
- Gyere. - mondta kicsit kedvetlenül és továbbindult útján.
|
*Ármány lelombozódva hallgatta az unikornis szavait. Majd amikor felajánlotta, hogy vele mehet, hirtelen sokkal jobb kedvre derült.*
- Szívesen mennék veled. - *válaszolta gyorsan Ármány, mielőtt a másik lény meggondolhatta volna magát.* |
Maudnak semmi kedve nem volt magyarázgatni, de ugyanakkor nem szívesen érezte volna felelősnek magát a pegazus pusztulásáért, így megállt, visszafordult és így szólt:
- Hogy hogy kerültél pontosan ide, azt nem tudom. De több tippem is van: az itteni lények olyan erős varázst használtak valamiért, ami végigsöpört a többi helyen (ez esetben hálás lehetsz a sorsnak, mert megúsztad hogy egegyenek vagy megkínozzanak a mágiádért), vagy valaki más használt egy olyan varázst, ami akár egyenesen, akár eltorzulva idehozott, vagy valaki innen egyenesen Téged akart, vagy Te használtál olyan mágiát, amiről nem is tudsz és az idehozott.
A kijárat spontán dolog: néha feltűnik, más egész életében keresi és nem találja meg.
Legegyszerűbb ha mágiával próbálod meg.
Vagy - itt mélyet sóhajtott - jöhetsz velem is.
|
*Ármány még az unikornis után lépett.*
- Lenne kedved elmesélni nekem, hogy mi módon kerülhettem ide, és hogyan mehetnék el innét ? |
- Hah! Na szép. Ne köszönd az életed! Ha így folytatod, úgysem sokáig élvezheted!
A Sötétségbe könnyű bejutni. Kapásból három módot tudok megnevezni. De ki? Az már biztos, hogy neked nem sook eséylt adok rá.
Azzal már fordult is el, hogy baktasson tovább. |
*Miután a fekete unikornis megadta a beszédre az engedélyt, az első szava ez volt:*
- Áuuuu ! - *de ezt alig hallhatóan mondta Ármány.*
- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. - *hálálkodott az unikornisnak.*
- Tulajdonképpen semmit sem keresek, csak valahogyan idekerültem. Amint repültem az égen, egyszer cask minden elsötétedett. Így kerültem ide. - *mesélte Ármány.* |
Maud már korábban észlelte a másik nem épp idetartozó lényt, aztán már tökéletes be is határolta a kilétét, mikor a másik fölé ért.
'Aha...Egy pegazus....'
Aztán észlelte a hatalmas teremtményt, ami épp akkor szállt a pegazus elé és lelki szemeivel látta is az ütközést.
Arra viszont nem volt felkészülve, hogy a másik nem érzékel a sötétben és teljesen kaotikusan zuhanni kezd.
'Óh, remek! Ezt is nekem kell megmenteni!'
Gyorsan hálót formált a zuhanó köré és beállt alá. Így teljes akaratával a lassítására koncentrálhatott. Két pillanat múlva a másik teremtmény mellette ült a földön. ő viszont rendkívül nyresen rászólT.
- Csend legyen! Ha kell az életed!
Azzal fülelt. Aztán óriásit sóhajtott.
A sötét szörny ugyanis észrevette az ütközést és elkezdte keresni a forrását. Alighanem táplákozási célokból. De végül feladta a kutatást és eltávozott.
- Megúsztad. Mit keresel itt, ha nem értesz a sötthez? - kérdezte durván....Hát....A sötétség felőrölte az idegeit.
|
*Ármány bizonytalanul repült a levegőben. A hatalmas Sötétségben nem látott semmit sem.
Repült, repült és repült...
Egyszer csak beleütközött valami keménybe és hatalmasba, ennek hatására elvesztette egyensúlyát a levegőben, és elkezdett zuhanni.
Sörényében néhány kristálydarab vészesen csillogni kezdett.* |
Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
És Ő egyébként sem félt a sötétben. Csak unatkozott.
'Bár jönne valaki! Még Mirautnak is örülnék, padig mi csak nagyritkán találkozunk és akkor is harc a vége...Már amikor nem kell valami világmegmentő akciójában vigyáznom rá és szövetkeznem vele.' |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
*Ármány puhán leszállt az unikornis mellé, majd a parancsot várva nézett rá.*