|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.09. 23:11 - |
 Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Ezért állt most egyedül a tó partján. Fájt ez a mostani, újabb bizonyíték, ami miatt most például nem játszott a többi eriszivel a cseppkőbarlangban. Ide hallotta őket. De nem érdekelte.
'Közülük vajon hányan fogadtak el igazán?' kesergett. Itt, egyedül, megtehette, másnak sosem mutatta volna ki ezeket a gondolatait. A sötétségben volt egyedül igazán őszinte. Máshol kemény és zárkózott. Bár a gazdája is így talált rá és valósággal kirobbantotta abból az életéből, ami korábban az övé volt, hogy helyette egy őrjítő örvénybe lökje. És az is igaz, hogy akkor és ott, szinte rögtön kapott két barátot, akik azóta is mindig vele voltak, ha kellett.
Felkapta a fejét.
'No igen..Innen nézve már nem is olyan rossz.' Visszanézett a tükörbe.
'Ha ők elfogadtak így, akkor nem lehet akkora baj. És Eris is rajong értem. Így.'
Hátat fordított a tónak és ügetni kezdett a vidám zsivaj felé.
- Kösz. - szólt hátra elmentében. - Még jó, hogy van valaki, aki mindig a megfelelő irányba tereli a gondolataim!
- Szívesen - válaszolta a sötétből egy testnélküli hang.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 *Zenit örült Asylon jókedvének.
Boldogan próbálta beérni játszópajtását.*
~Igen. Nem is lehetett volna jobb.~* |
 Vidámság költözött a lelkébe. Odaugrált Zenithez.
Rácsapott egyik szárnyával.
- Te vagy a fogó!
De ezúttal a kijárat felé indult.
Steel fáradtan, de vidáman nézett Üstökösre.
'Elégedett vagy?' kérdezte az elméjével. |
*Üstökös bólintott.*
- Igen, de ezt biztos nem fogják elfelejteni egy darabig. - *válaszolta Steelnek.*
*Zenit viszonozta a kacsintást Asylonnak.* |
- Örülök, hogy jól vagy. - mosolygott.
- Azt hiszem elég érdekesen alakult az eslő találkozás. - nézett fel Üstökösre.
Asylon csak kacsintott Zenitre.
'Ugyan! Te is megtetted volna értem!' üzente telepatikusan. |
*Zenit bólintott.*
- Igen, jól vagyok, hála Asylonnak. - *mondta elismerően.* |
Szorosan magához húzta a csikóját és lasan megnyugodott.
- Zenit! Te is rendben vagy? - nézett fel és kérdezte kedvesen a másik csikót. |
*Üstökös közelebb ügetett a többiekhez.*
*Zenit fekve maradt, miután Asylon magával rántotta.
Végignézte, amit Steel művelt.
Miután megpillantotta Üstökös, mellé ügetett.* |
Asylon elkerekedett szemekkel nézte....
'Hát persze... Ő az Örökös! Akkor a pajzs a Sötétségé! Hisz én nem tudtam korábban átkelni rajta!!!' döbbent rá.
De csak odalépett.
- ZENIT! Mögötted! VIGYÁZZZ! - ordította.
A csiga Zenit mögött volt!!!!!
Teljes erejéből nekiment a pajzsnak és mikor a homloka hozzáért az ripityára tört!
A lendület tovasodorta és átesett Zeniten, de hála az égnek a másik csikót is magával rántotta! Így a csiga melléjük suhintott csupán.
Ekkor meglátta az anyját!
- Anya! Segíts! - szaladt ki belőle.
És a csiga itt követte el a hibát. A hatalma különös volt, de nem elég erős...Nem elég erős egy anyának.
Steel úgy zúgott el Üstökös mellett, hogy az csak valami rettenetes nyomást érezhetett egy pillanatra az agyán.
Nekirontott a csigánal, tovasodorta, el a csikóktól és irtózítos gyűlölettől vezérelve nekipréselte a barlang falának. Felnyársalta és a következő pillanatban a csiga apró, fehér szilánkokra robbant szét!
Rettenetesen zihált. Az egész teste homályos fehérség volt csupán és a szemei hófehéren ragyogtak.
- Asylon! Jól vagy? - fordult meg és szólt kicsit remegő hangon.
Odaszaladt anyjához és hozzábújt.
- Anya.... |
*Zenit szarva ért először a pajzsnak, ami erre elkezdett füstölni, pattogni, sercegni és villogni.
A szarva egyre jobban belement a pajzsba. Kisvártatva már a feje, a nyaka és a teste is átért a pajzson.
Visszafordult a pajzs másik oldala felé és ránézett Asylonra. A teste közben füstölgött.*
- Gyere, szerintem Te is át tudsz jönni. - *odalépett a pajzshoz és beleérintette a szarvát.*
- Nem, nem tudtam használni. - *felelte.*
- Valahogyan ki kéne csalogatni,hogy lássuk, mivel is van dolgunk.
*Aztán hirtelen pattogást, sercegést és villogást hallott és látott jobb pata felől. Odakapta tekintetét, de nem látott semmit. A sötétség rátelepedett arra a valamire, akármi is volt az.* |
Aggódva nézte mire készül Zenit!
'Nem hiszem, hogy menni fog....'
- Te sem tudtad használni a varázst, ugye?
- Márpedig anélkül nehéz lesz.....Hisz azt sem tudjuk micsoda!
Közben végig hátrált a víz felé.
'Hátha...' |
*Zenit nem hitt a szemének.*
- Azért jöttük, hogy bemennjünk ! Most nem állhat elénk egy olyan akadály, amin nem tudunk átmenni ! - *dühöngött hangosan.
fel alá járkált.*
- Mi lenne, ha megpróbálnám... ?
*Lendületet vett és nekifutott a mágikus pajzsba...*
*Üstökös hátrált néhány lépést.
Szemeit a sötétbe mersztette és várta, hogy meglássa a szörnyet.*
- Nem tudom. De az biztos, hogy semmi jót. Csak azt nem tudom, hogy fogjuk elpusztítani... - *felelte Steelnek.* |
Végre elérték a bejáratot, ami közvetlenül a cseppkőbarlangba vezetett, végigfutottak rajta, berobbantak a cseppkőbarlangba....és nem tudtak továbbmenni!
A többi eriszi nem volt már ott, de a földalatti tóhoz vezető út el volt zárva! Egy erős mágikus pajzs fedte! Asylon útközben érezte a képességit és hogy anyját zárja körbe a mágia-zár, de most újra "vak" volt ő is!
- Ezen nem jutunk át! Bárki is csinálta....Bármiért...- mondta csüggedten.
Steel gyorsan felállt, hála Üstökös közbelépésének.
- Mi ez?! Mi a fészkes fene lehet ez?!
A sötétbe meresztette a szemeit és érezte az az érzéseket, amik régóta nem borították el az agyát: rémület és pánik! |
*Zenit követte Asylont. Nem is volt ideje körbenézni. Nem akarta szemelől téveszteni társát, bár ez kissé nehéz lett volna, mivel Asylon úgy világtott, mint egy csillag.*
- Rendben ! - *válaszolta.*
*Üstökös követte tekintetével Steelt. Látott mindent:
Azt, ahogy a csápok a földre rántják a kancát és hogy Steel nem használ mágiát.
Egy ugrással ott termett a két fél mellett. Megpróbálta megdermeszteni a szörnyet, de nem ment neki. Végül a nyers etőszak mellett döntött.
Szarvát beledöfte a hozzá legközelebb lévő csápba, amit Steel lábaira tekeredett.
A szúrásra a csáp elengedte Steelt és eltűnt a sötétben.* |
Asylon végre elérte a kürtő szélét. A nagy rohanásban nem nézte a távot, így most döbbent csak rá, hogy voltaképp nagyon messze kerültek a bejárattól!
- Gyere, siessünk! - és teljes erővel száguldani kezdett a messzeségbe.
Steel végül döntött.
- Megnézem mi tart ennyi ideig! Valami nagyo nagagszt: nem érzemm Asylont! Remélem, hogy csak valami ostoba tréfa! Me..
Idáig jutott, mikor a sötétből csápok vágódtak felé, rátekeredtek, a földre rántották és húzni kezdték!
És ekkor megállt benne az ütő: képtelen volt használni a mágiát!!!! Semmilyen értelemben!
'Ez nem lehet!'
De nem adta fel. Ha nem is tudott többet egy átlagos lónál jelenleg, azért rúgni, marni kezdett a csápokba és próbált kiszabadulni. |
- Oké, rendben.
*Továbbra is követte Asylont.* |
- Ha kijutunk innét, már tudni fogom hogyan jussunk be! Kintről betalálok!
- És biztos, hogy aggódnak, de.....ha utánunk is jöttek, vagy a szörny ment feléjük, egy biztos: a csiga blokkolja a mágiát...LEgalábbis az enyémet és Anyáét, de lahat, hogy a Te apádét is! És én nem fogok itt ülni és várni, hogy mi lesz!!!!
- Tudni akarom mi folyik odalent!!! |
*Zenit követte Asylont a levegőbe.*
- Jó, akkor mennjünk be kintről. De tudod, hogy most hol vagyunk ? És hogy hol van bejárat ?
- És szerintem Nekik több esélyük van azzal a szörnyel szemben, mint nekünk...
- Viszont már biztosan nagyon aggódnak ! Nem ?
*Közben egyre feljebb emelkedett a levegőben és szemével pásztázta a környéket, hátha meglát valami ismerős helyet, vagy lényt.* |
- Nem....
Hirtelen elhallgatott és elkerekedett a szeme a a rémülettől.
- Zenit! Gyere gyorsan!
Felkelt és elrúgta magát a párjkánytól.
- Nézd, ha a lény nincs itt és én nem tudom elérni Anyát.....Akkor mi van, ha a dög a szüleinket támadta meg??? ÉS mi van, ha minden varázst blokkol? Hogy fogják legyőzni?!
Gyorsan emelkedni kezdett.
- Kintről kell bemennünk! |
*Zenit elmosolyodott.*
- Azt jól teszed, ha megtanulsz fagyasztani.
- Csak az ne legyen, amire Én gondolok... Reménykedjünk benne, hogy az a valami nem itt tölti alapvetően az idejét. Mert ha igen, akkor... ... akkor szépen fogunk kinézni.
*Ránézett Asylonra.*
- Most nem tudod elérni Steelt ? |
- Igen, ez mindenképp pozitívum.....
- Talán előbb-utóbb elunja....És akkor elérhetem Anyát!
Lefeküdt és úgy nézett tovább mereven le.
- Egy biztos: megtanulok tökéletesen fagyasztani! |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
*Zenit örült Asylon jókedvének.
Vidámság költözött a lelkébe. Odaugrált Zenithez.