|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.26. 14:09 - |
* Ari felmászott a sziklaszírt tetejére és felnézett az égre könnyes szemekkel * < vajon mit rontottam el? > |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 - Egyáltalán nem vagy akadály. - *sietett a válasszal Pallas.*
- És egyáltalán nem sietek sehová sem...
*Ismételten elhallgatott.*
- És Te mennyi ideig szándékozol itt maradni ? |
 - Nem. Nem a bú. Hanem a fájdalom..... - mormolta.
- Köszönöm a jószándékod. - mondta végül hangosan és tisztán.
- De megleszek. Folytathatod utad. Nem szeretek akadály lenni. Még így sem... |
- Csak körbenéztem errefelé is. - *válaszolta kurtán Pallas. Nem akarta részletezni, miért is jár erre.*
- Igen, megláttalak, mert a hófehér szőröd jó messziről elárul. Láttam, hogy kissé bús vagy, gondoltam megnézem, mit tehetek érted. |
Keserűen felkacagott.
- Hát....nagyon remélem. Csak amiatt szálltál le, mert kiszúrtál? Miért keveredtél erre a kihalt vidékre egyáltalán? |
*Pallas (látva Leolan pillantásait) annyi lépést hátrált, amennyit az imént közeledett.
Közben persze figyelmesen hallgatta a pegazust.*
- Értem. - *mondta halkan.* - De ne aggódj, biztosan felépülsz ! Csak a hozzáállás számít ! |
Pár pillanatig bizalmatlanul méregette, majd hatalmasat és keserveset sóhajtott.
- Súlyos sérüléseket szenvedtem a Sötét Csatában és a gyógyulásom hosszú ideig fog tartani...Már ha meggyógyulok egyáltalán... |
| - Mi a baj ? - *kérdezte Pallas, és néhány lépéssel közelebb lépett Leolanhoz.* |
- Leolan a nevem. - mondta lakonikusan.
'A hangom! Még az is eltorzult!' rettent meg a lelke mélyén. Bizony, olyan rekedt volt, mintha hetek óta nem beszélt volna.... |
*Pallas figyelemmel követte a pegazus minden moccanatát.*
- Szia ! A nevem Pallas. Erre repültem, és megláttalak.
*Egy kicsit elhallgatott. Arra gondolt, hogy hátha szólna erre valamit a pegazus, de Ő csöndben maradt. Így hát folytatta.*
- Megtudhatom a neved ? |
Leolan érezte a dobbanást maga mögött, de a sérülése óta már nem volt ugyanaz....Most is előbb kerekre tágult a szeme a rémülettől, de elfogadta, hogy csak meg kell fordulnia, és a sötétség lénye még nem támadt rá...
Lassan megfordult, de hatalmas megkönnyebbülésére egy peguni állt mögötte, nem valami szörny, amivel még meg kellett volna küzdenie.
De nem szólt. A másik jött később, úgy érezte, ha akar valamit, majd megszólítja. Fel sem kelt. Minden tagjának jólesett a pihenés. |
*Pallas a hegyek fölött békésen és magányosan repült (mint mindig).
Pillantása egy vakítóan fehér pegazuson akadt meg.
Messziről szemügyre vette a pegazust. Látta, hogy annak valami bánata van. Gondolta, megpróbál segíteni rajta.
Egy éles balra kanyarodással puhán, nesztelenül leszállt a perem belső részére. Kíváncsi volt, észre veszi-e a pegazus, vagy sem.
Így hát szótlanul nézett a pegazusra.* |
Leolan nemrég érkezett. Napok óta céltalanul vándorolt. A sérüléseit meggyógyították, de ő még gyenge maradt és minden mozdulat fájt. Az izmai merevek voltak, hiába volt a rettenetes energia, amit Draugherit a testébe kényszerített.
Megállt a sziklaszirt legtetején és kisétált a szélére.
'Korábban nem szédültem volna itt. Korábban csak a gyönyörű látvány érdekelt volna....Amit most alig tudok értékelni....Olyan zsibbadt a lelkem.....Olyan öregnek érzem magam.....Mit fog szólni a fiam?.....Mi lesz velem?....' szomorkodott.
Olyan gyenge volt! A szárnyait nem is próbálta használni....Ha már ennyi séta is kiszívta az erejét....
Elcsüggedt és lerogyott a peremre.
'Fél lépés és nekem végem lenne...' |
 - Rendben ! - *válaszolta Üstökös. Azzal Ő is kitárta szárnyait, néhány vágtaugrást tett a sziklán, majd Ő is felemelkedett a levegőbe.*
|
 - Jó utat, Göncöl. - mondta halkan és nagyon remélte, hogy senki sem hallotta a hangjából kiérződő sóvárgást. Csillagok felett uralkodni és az űr végtelenjében szállni! Csodákat látni és tenni! Ez lenyűgözte és mint minden, ami felette állt, sóvárgással és a tehetetlenség, kicsiség, jelentéktelenség érzésével töltötte el.
- Hát, akkor induljunk! - kiáltotta és remélte, hogy eléggé elnyomta a hangjában valódi érzelmei utolsó morzsáit is és elég vidáman hangzott kiáltása.
Kitárta szárnyait és elrugaszkodott... |
- Óh, Razor. Ok, induljunk hát hozzá.
- Szia Göncöl ! Zökkenőmentes utat kívánunk !! - *kiáltotta Göncöl után Üstökös.* |
 Göncöl bólintott, s mondta:
-Oké, akkor én is megyek eléggé fáradt vagyok, és hosszú az út az Uránuszig.-azzal felröppent, s eltűnt a felhők között. |
| -Razort. Ő is egy eriszi. Az egyik legelső teremtménye az emberemnek. Unikornis és lábadozó.... |
- Azért nem kéne a két végletet taglalni. Mivel Én a tengerben élek, hagy ne mennjek veled a sivatagba. Jó ? De szívesen megismerném ... kit is ? ... Ömmm... Olyan furcsa neve van... |
-Éppen feloszlunk. - válaszolta az érkező különös teremtménynek.
- Nem, Üstökös, úgy képzeltem hogy a dombos erdők féle veszem az irányt meglátogatni Razort. Majdnem ottpusztult a lápban, szeretném megnézni hol tart a gyógyulásban. Vagy menjünk a sivatagba! Kicsit átalakítottam egy részét... - azzal kicsit szégyenlősen elvigyorodott.
|
Göncöl épp a sziklák fölött repült, mikor meglátott egy ló csapatot.Gondolta megnézi, mitcsinálnak a lovak.Lassan leereszkedett, s egy szárnycsapással már lent is volt.
-Sziasztok! mit csináltok itt?-kérdezte kiváncsian. |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Egyáltalán nem vagy akadály. - *sietett a válasszal Pallas.*
- Nem. Nem a bú. Hanem a fájdalom..... - mormolta.
- Rendben ! - *válaszolta Üstökös. Azzal Ő is kitárta szárnyait, néhány vágtaugrást tett a sziklán, majd Ő is felemelkedett a levegőbe.*
- Jó utat, Göncöl. - mondta halkan és nagyon remélte, hogy senki sem hallotta a hangjából kiérződő sóvárgást. Csillagok felett uralkodni és az űr végtelenjében szállni! Csodákat látni és tenni! Ez lenyűgözte és mint minden, ami felette állt, sóvárgással és a tehetetlenség, kicsiség, jelentéktelenség érzésével töltötte el.
Göncöl bólintott, s mondta: