|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.01. 19:39 - |
 Michaelangelo elfáradt. Hosszú út vár még rá, minek szenvedjen? Ha siet, véthet egy ostoba, felesleges hibát és megsérül és sosem ér célba. Jobb, ha lassabban jár és tovább él. Jobb, ha vigyáz magára és minden rendben lesz. Annyira nem sietős a dolga.
Kényelmesen leszállt, a maga feszes, örökké elegáns és hatalmas-terjengős módján, majd behúzta a szárnyait és körülnézett.
'Szép, virágos, tavaszi mező, friss fűvel. Sehol senki és semmi. Jó!'
Azzal élvezettel legelészni kezdett, nem kímélve füvet és virágot. Elvégre ínyenc volt!
|
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Kardfia végre földetért.
-Na,itt jó lesz.Ugye?-szólt oda a ménnek. |
| (Bocs, elírtam: a pusztaság sziklás részére reag, mert az nem foglalt:D) |
Mosolygott.
-Akkor mire várunk?-kiáltotta lelkesen, és átvágtattak a 'képzeletbeli határon'.
(reag a pusztaság lapos részére) |
 -A határ a csillagos ég! |
Úgy érezte, sosem tudja abbahagyni ezt a vágtát. A kilométerek csak úgy suhantak a lábuk alatt...míg végül a rét szélére értek.
-Menjünk tovább?-kérdezte Bátort, miközben a gyérülő virágtakarót nézte. |
| Lábai viték, ameddig tudták, ő viszont nem érzett fáradtságot, hisz kedvese mellett vágtathatott.Nagyon boldog volt.Csak Riát nézte... |
Felnevetett, hisz legszívesebben ő is ezt csinálta volna.
Egyszerre ugrottak vágtába Bátorral, és őrült tempóban száguldottak a virágok között. |
| Ettől olyan nagy öröme kerekedett, hogy hirtelen vgtába a ugrott, és mint pajkos csikó, Ria körül körözött, és bakozott. |
Elmosolyodott, és határozottan mondta ki:
-Igen. |
| -Ez azt jelenti, hogy igen?-lágyult meg a tekintete |
Figyelmesen hallgatta végig Bátort, bár az elején még nem sejtette, hová akar kilyukadni.
És akkor, mikor már értetlen képet vágott volna, Bátor feltette a Kérdést...Ria őszintén megdöbbent, de pozitív irányban, habár egy pillanatig csak némán hápogni tudott.
-Őszintén örülök, hogy egyáltalán ért akkora szerencse, hogy találkozhattunk...és most először hallhattam a történetedet.
-Csikókoromban, hogy őszinte legyek, én is mindig magam voltam...felnőttem, és jöttél te...-itt elmosolyodott.-Én már akkor megfogadtam, hogy soha nem hagylak el.
-Az az egyetlen lény, akivel elkötelezném magam, te vagy.-bökte ki végül. |
-Elgondolkoztam az életen.Anyám, a "Csillagok Úrnője", apámat csak csikókoromban láttam utoljára.Vajon hol van most?S, ha most idetoppanna hogy viselkednék.Megvetném? Elüldözném, és ráhánynám, hogy nem volt jó apa?Nem!Talán neheztelnék rá, de..áh, nem tudom, talán soha nemm fogom megtudni!Anyának két szülőt kellett helyettesítenie, nem is volt könnyű, ezért nagyon szeretem.De igazából nem volt senki mellettem, amikor játszani akartam...Senki, akinek elújságoljam, milyen hullócsillagot láttam, aki ott helyben mellettem volt, mert nem volt jó hosszútávú memóriám....De nem ezaz érdekes, hanem a mostani helyzet...Itt vagy most te, aki mindig itt van mellettem.-Ekkor mosolyogva visszafordul.-Csoda, mi ?Egyszer végre komoly vagyok!-majd letekint és visszatér az előző témához-Szeretném, ha örökre mellettem maradnál, s, ha szükségem van támaszra, te lennél az!Persze fordítva is ez lenne.Legrosszabb napjaidban ott szeretnék lenni, hogy lássalak, hogy érezzem, ami nyomja a szíved, s pajtásod lenni minden játékban....
Közelebb megy hozzá, szemébe fúrja tekintetét, és kiböki.
-Elutasítástól nem félek, tszteletben tartom az érzéseidet, de megkérdezem:Hozzám jönnél? |
-Mi a baj?-kérdezte kedvesét, nem értette, mit ronthatott el. |
| Szószerint öszsedugták az orruk.Bátor egy gondolattól hirtelen megkomolyodott, lassan leemelte Riaáról szárnyait, és ellépet tőle.Pár lpést tet előre, egész végig komoly fejjel.A távolba meredt... |
Pirulva mosolygott, majd saját szárnyait Bátor köré fonta. |
| -És te!-ölelte át szárnyával kedvesét. |
Elmosolyodott, és Bátor nyakára hajtotta fejét.
-Ebbe te is beletartozol!-mondta még mindig mosolyogva. |
| Mellé lépett.-Simbelmyne....Itt minden olyan...csodás!-nézett Riára. |
Merően nézte a lepkét, de az mégegyszer nem üzent.
-Talán csak képzeltem... reménykedett, majd megrázta fejét. A pille mintha intésként libbentette volna meg szárnyait, majd odébbállt.
Ria vállatvont, de azért addig nézte a pillét, amíg az el nem tűnt a szemük elől.
|
| -Nem!-nézett furcsán, és közelebb lépett. |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo elfáradt. Hosszú út vár még rá, minek szenvedjen? Ha siet, véthet egy ostoba, felesleges hibát és megsérül és sosem ér célba. Jobb, ha lassabban jár és tovább él. Jobb, ha vigyáz magára és minden rendben lesz. Annyira nem sietős a dolga.
Kardfia végre földetért.
-A határ a csillagos ég!