|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 12:55 - |
 Nemes a párjával, Kavarkáddal poroszkált a kopár sivatgban.Vízet hoztak sokat magukkal, ha éhesek lennének akkor meg Kavarkád inycsiklandó gyepet varázsol köréjük.
|
[243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Cardassya lassan visszanyerte normális légzésritmusát, de észre sem vette, hogy mennyire vadul futott.
Borzongott, és a lábai földbegyökereztek, ahogy képtelen volt levenni tekintetét Szauronról.
'Nem hittem volna, hogy látom még...'
Aztán újra a holtakra nézett, és a szégyen vadul lángba borította a lelkét. Megfizetsz kegyetlenül megleckéztette volna ekkora hibáért. Ott voltak előtte az orkok, és nem vette észre őket! Csapdába eshetett volna! Ha gyorsabban fut, vagy jobban körülnéz, most nem kellene azon gondolkoznia micsoda szégyen ez! Megint megmentették! Őt! Mikor azt hitte már sosem lesz erre szüksége! Ráadásul.....valaki, akivel a találkozást semmivel sem kívánta kevésbé...
Megfizetsz ráadásul most azt is mondhatta volna, hogy ki tudja a megmentője nem ellenség-e....Cardassya biztos volt benne, hogy Szauron nem ellenség.....De ez nem mindig lehet igaz!!!!
Mellesleg, ha nem futott volna csapdába, akkor is ott volt a tény: nem ő vadászta le a lényeket....
'Szégyen....Ez már örökre az életem része?!'
Végül csak megszólalt:
- Szauron....üdv... - suttogta összeszorult torokkal, de nem tudta folytatni. |
 *Szauron dühösen fújtatva csapott le a magasból, mögötte sorozatosan le-lecsaptak láncvillámai, s sötét viharfelhők úsztak utána. Hatalmas, éjfekete szárnyai sebesen hasították az éjszakai égboltot. Szauron eszében még mindig az a neveletlen kölyök járt, s minél többet gondolt a ficsúrra, annál jobban behergelte magát.
Ő ilyen volt; akár gondolatokkal, emlékekkel is fel tudta bosszantani magát annyira, hogy dühében akaratlanul is viharos sötétségbe borítsa a környéket. Magában puffogott, és halkan szidta a kölköt, mikor végülis megakadt szeme egy fejvesztve menekülő és ordibáló ork-hordán. Örült, hogy végre van kiken kitöltenie mérgét, s azonnal lecsapott. Láncvillámai hetet közülük azonnal megsütöttek, a maradékra pedig ő maga csapott le, s erejét-dühét beleadva súlytotta halálra hatalmas rúgásokkal a szörnyeket... (...)
(...) Szauron fáradt elégedettséggel, s immár nyugodtan állt a puha homokban. Körülötte a legyőzött orkok hullái hevertek mindenfelé. Ahogy végighordozta tekintetét a hullákon, még élő, vagy legalábbis mozgó alakok után kutatva, hirtelen megakadt a szeme valamin... vagy sokkal inkább valakin!
Cardassya, aki ezt az orkcsapatot követte egészen idáig, most ott állt, alig pár méterre tőle, s őt nézte... Szauron érezte, hogy megborzong, ahogy a kanca gyönyörűszép szemeinek pillantását érzi magán, s a szava elakadt... |
Éj.....rászokott, hogy mindig éjjel éljen, így most már otthonként és gondoskdó társként kezelte a sötétet, és azt....hogy minden más.
Cardassya hihetetlen hajszán volt túl.....
'Ég veled, Megfizetsz...' gondolta, míg a homok valósággal suhant hangtalanul száguldó patái alatt és a szél hosszú-hosszú sörényébe kapdosott.
Az orkok.....sok-sok csapat ork....És ők....Ketten....
Éjszakáról éjszakára két bosszúálló szellemként cserkészték be a sötét lényeket, a semmiből kilépve, és odavisszatérve, mindig üvöltő lényeket, hullákat és óriási veszteségeket maguk mögött hagyva. A végén az orkok már éjjel-nappal a fegyvereikkel, csapatokban mentek mindenhova, és rémhistóriák terjedtek az ördögi gonoszról, ami a kőkemény, hideg, hangtalan éjszakákban jön a lelkekért...
És Megfizetszéknek mindez tökéletes fizetség volt.....A rettegés lassan már kifelé áradt a táborból, és az utolsó éjjel alig volt dolguk....Elég volt egy-két lényt eltüntetni, és a bepánikolt teremtmények egymást öldösték le....
Elmosolyodott az emlékre, míg futott és futott tovább.
Valóban kemények a sivatagi éjszakák...De ő már egy volt velük.... |
Cardassya egy magasabb buckán állt és a naplementét nézte. Sok-sok nap volt mögötte.
Napokig futott át a fél Birodalmon, mire végül a sivatagba ért. Belevágtatott.
És fél nappal később összeroskadt a homokon.
Mikor felébredt, egy kisebb barlangban volt, és egy különös egyszarvút vehetett észre.
A kanca is eriszi volt, és (bár Cardassya semmit sem akart kevésbé) nemsokára az ő tanítója és nevelője lett.
És Cardassya rádöbbent, ott és akkor, hogy mennyire más volt ez a tanulás, mint az otthonában, a Félelemben.
A kanca nagyon keveset beszélt, és Cardassya is lassan szótlanságot tanult, csendet, figyelmet.
Eddig se volt éppen bőbeszédű és hebrencs, de mostmár egészen ijesztőnek a változás, amin átesett.
A kemény kiképzés, aminek Megfizetsz (a nevéről sem mondott semmit) alávetette, egyszerűen tökéletessé formálta a korábban sem rossz alakját. Izmos lett, gyors, erős, hihetetlenül gyorsan reagált akármire, ami csak feltűnt körülötte.
A sivatag átnevelte.
Kemény lett, tiszta, nyugodt, határozott, kemény, szívós.
A társával már túlestek a tűzkeresztségen, amikor orkok rontottak rájuk egy éjjel, és ők egymást védve másztak ki a gyűrűből, a nyilak és dárdák erdejéből.
Most pedig, a kiképzése végével, Cardassya utolsó estéjét töltötte itt.
Felnézett a feltűnő csillagokra.
A gondolatai is nyugodtabbak lettek. Sokmindenen rágódhatott itt eleget, mostmár túl volt rajtuk.
A kezdet kezdetén sokat csapongott a fejében minden (sokszor egy hatalmas, fekete pegazus csődör...), de mostmár megtanulta, hog jó, ha egyszerre csak a fontos dolgokra koncentrál.....
Igazán komoly lett......
Elfordult a csillagoktól, és lelépdelt a buckán.
 - Készen állsz?
- Igen.
|
Nemes nem tudott fölkelni szinte majdnem meghalt.
Kavarkád férjéhez sietett, most egész vérpatakokat sírt, sok időbe teltmíg begyógyítgatta párját.Mikor teljesen felépült Nemes, Kavarkád rájött, hogy a csődör könnyüszerrel végezhetett volna vele, de nem tette.Hálából a messziségbe kiáltott:-Köszönöm!-azzal hátára egyeskedte még eszméletlen férjét, és haza vágtatott. |
 A pajzs feldühítette. És tudta jól, hogyha nem vet véget a harcnak hamarosan, akkor a dühe elhatalmasodik, és még a végén megöli a másik lényt!
Így pár pillanat alatt megtalálta a füstben és egyetlen súlyos rúgással a fejére befejezte a küzdelmet. A szürke lény kábultan és véresen feküdt előtte.
- Vége. - morogta.
Hátatfordított, és eltűnt a szétoszló füstben.... |
Nemes tehetetlen volt, csak összekuporodott, így védekezett, majd koncentrált, szarva egy lassan táguló pajzsot ami egyben támadás volt, a pajzs először a testére simult, majd lassan tágulni kezdett és amikor egy méternyire volt Nemestől, mintha kilőtték volna, Úgy söpört végig a pusztán. Ellensége mivel halhatatlan, nem ölte meg, viszont újabb mély sebekkel lett borítva teste, de kavarkádot sem bántotta, mert Nemes tudatalattiában megvan szabályozva kit bántson a támadás. Sajnos Nemes ezután nem állt föl, kábult volt pár pillanatra, és a füstben nem áltszott ellenfele sem, ami bármikor, bárhonnan támadhatott. |
Az Erő végigömlött a testén, az elméje kitisztult, a sebei fájdalma pedig eltompult benne.
- Akkor rajta!
Megint nekirontott a csődörnek és rugdosni kezdte. Semmi egyebet nem tett, mint kikerülte vagy eltűrte a másik támadásait, majd újra rúgni kezdte a másik részeit, mindig követve a szürke lény mozgását és nem adva neki esélyt a hátrálásra vagy a kikerülésére, egy pillanatnyi szünetet sem tartva.
Végül lesunyta a fejét és nekirontott az egyik oldalról, majd a másik oldalró, majd megint az első oldalról és így tovább, mindig véres csíkot hagyva maga után, és minden alkalommal rúgva egyet ellenfelén. |
| Nemes összeszorította fogait és nagynehezen tűrte a fajdalmat, majd moslygott és válaszolt ő is gondolatban:-Csak figyelj!-aztán koncentrálni kezdett, éséles hangot hallatott ami valósággal szétvetette a másik agyát.Addig csinálta ezt amíg a csődör el nem engedte.amikor ez is meg volt hirtelen a másik hasába rugott erősen, ami elrepítette pár méterre tőle.Kihasználva a pár másodpercet térdre ereszkedett, hogy lenyelje fájdalmát és Kavarkádon még egy vérkönnycsepp csorgott le és begyógyította a párja sebeit.Ő pont végzett, de férje még térdelt mikor a halhatatlan csődör feltápászkodott, még mindig gondtalanul ácsorgott, majd megkezte következő támadását... |
- Nem, csak azt szeretnéd hinni. - nevette és óriási adag vért köpött ki. Az orrából is kiprüszkölt egy adagot, aztán kényelmesen körbevágtázott a másik körül. És a körök fokozatosan szűkültek....
Aztán még erősebb vágtába ugrott és nekirontott a csődörnek. Egyszer fejberúgta, párszor vállon és oldalba, aztán pördült egyet és az ellenfele nyakát hátulról a fogai közé kapta.
Finoman mart csak bele, mert ha nagyon feltüzelte magát, akkor komolyan mérgeztek a fogai.
'Ha most nagyon mocorogsz, meghalsz. Lássam, mit tudsz még?' üzente gondolatban. |
Kavarkád egy vérkönnycseppet ersztett le fehér arcán, majd szarva világított és távolról begyógyította párja sebeit.
-Igen!-szólt vissza Nemes a gyógyulás után, de még mindig a sötétség vágy élt benne, ezért gyorsan felállt, fél körívet rajzolt le szarvával, majd fekete félkör az unikornist a szügyénél hátra nyomta, elég mély sebet hagyva ott, de a meszire elrepített unikornison látszott, hogy nem érdekelte a dolog.: -Biztos fájt!-mondta nagy hangúan. |
Jól tudta mi történik és egyszerre küzdött a nemtörődömség érzésével, ami lustán az elméjére ült, és a saját szokásos gyilkos vágyával, hogy hátradobja magát és legalább néhány cafatot kitépjen a lényből. Végül gazdája pillantása az elméjébe villant és megoldotta a kérdést.
'Küzdök, de nem ölöm meg és nem is nyomorítom meg!'
Megpördült, a fekete fénycsóva nekivágódott, mély, undorító sebet tépett a testébe, de szokásos módján nem érdeklődött eziránt. Sőt! Démoni módon felkacagott!
Aztán hatalmas homoktömeget felrúgva nekilendült és nekirontott a másik egyszarvúnak.
A szarvával az utolsó pillanatban kapott oldalra, így csak egy hosszú véres csíkot vágott ellenfelére, de nem szúrta át a mellkasát.
Aztán egyet ugrott és pördült, így a szürke senkiházi oldala volt előtte. És ő kihasználta az alkalmat....Felfelé ágaskodott, de míg felfelé emelte a testét és a mellső lábait, belevágta őket a szürke csődör bordáiba. Annyi erőt nem vitt bele, hogy ripityára törje a csontokat, de irdatlan rúgás volt, és a célzás miatt az egyszarvú az oldalára is zuhant.
Ledobbant a lábaira, és leengedte fejét az ellenfeléhez.
- Bírod még? - sziszegte a másik arcába még mindig csukott szemekkel és vigyorogva. Néhány apró vérpatak csurgott a szájából, még rémisztőbbé formálva őt, és ő már csak emiatt is kíváncsi volt a fekvő lény reakciójára.
|
| Nemes csak úgy fortyogott a haragban utána akart menni, hogy megmutassa, hogy tiszteli az ilyen csődöröket, de Kavarkád szúróan tekintett rá:-Nem mész te sehova!-súgta neki úgy, hogy csak ő hallotta.De Nemes elvesztette a fejét szószerint...a haragja úrrá lett rajta és az unikornis után szaladt, majd előre szegezet szarval megállt felágaskodott, aztán levágta bal patáját a földre és egy földön futó cikcakban haladó fekete fény csóvát indított a tőle 10 méterrel lévő unikornis felé. |
- Csak rajta. De néha nem kellene az a rejtőzködés, ami nélkül nem is kerülnének bajba. A senkiházi férje meg tanulja meg, hogy ha mással beszélne ilyen hangon, úgy halna meg, hogy nem tehetne semmit. A tisztelet egy olyan dolog, amit mások csikóként tanulnak meg. Nem véletlenül csukom be a szemeim....Van, ami ellen nincs védekezés.....
Egy szót sem szólt, csak hátatfordított és elügetett a homokon, de a hideglelős érzés, amit sugárzott, mindennél pontosabban jelezte útját. |
| Kavarkád komolyan vette a figyelmeztetést és komolyanválaszolt:-Uram ez a senkiházi a férjem és egyeseknek szükségük van rejtőködésre, lehet, hogy nem épp maga szorul rá, de én igen. A férjem pedig megtudja magát védeni és engem.Most pedig, ha megbocsájtana mennénk útunk ra. |
- Ha igen, akkor mégis van valami kicsiny szórakozás a mai napomban. - mondta mély, szinte susogásba hajló hangon, míg sötéten mosolygott.
- Oda mennek, ahova akarnak. De néhány lény az előre elrejtőzést alantasságnak veszi, és kérdés nékül támad. Szóval jobb, ha a jövőben nem használja ezt a trükköt kisasszony, vagy ne ilyen erősen és nyilvánvalóan feltűnő mágiával. De ez csak egy jótanács, és természetesen hagyja figyelmen kívül, ha ezt a szürke senkiházit próbára akarja tenni bátorságban vagy esetleg harcban! Csak aztán nehogy magára maradjon egyszer! |
-És,ha igen?-szólt vissza Nemes, de pimaszan.
-Úgy tűnik lebuktam!-szólt viccesen Kavarkád és átváltozott
-Nézze uram, mi nem akarunk semmi balhét hadd menjünk útunkra és nem legyünk senki terhére. |
Mielőtt végleg elhagyta volna a másik lényt, visszafordult és elvigyorodott.
- Na mi van kölyök? Csak nem félsz?
Megfordult és odasétált a semmihez, majd lefelé bökött a fejével:
- Vagy ezt a picinyke homokszemet félted? |
| Nemes béketűrő volt, nem támadott meg akárkit, ha az nem fenyegeti őt, de attól még nem vette le róla a szemét.Moikor elhaladt mellettük félre állt, de komlyon nézte az előte elhaladó unikornist és remélte a lagjobbakat. |
Mélyen beszívta a levegőt. Nem tévedett: a mágia túl erős volt és túl másmilyen, az egyszarvú előtte nem volt egyedül.
'Mindegy.'
Ezek az akárkik nem jelentettek számára érdekességet, így lépett egyet oldalra és ment tovább az egyszarvú felé, hogy nemsokára lehagyja és mehessen tovább. |
[243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nemes a párjával, Kavarkáddal poroszkált a kopár sivatgban.Vízet hoztak sokat magukkal, ha éhesek lennének akkor meg Kavarkád inycsiklandó gyepet varázsol köréjük. 
Cardassya lassan visszanyerte normális légzésritmusát, de észre sem vette, hogy mennyire vadul futott.
*Szauron dühösen fújtatva csapott le a magasból, mögötte sorozatosan le-lecsaptak láncvillámai, s sötét viharfelhők úsztak utána. Hatalmas, éjfekete szárnyai sebesen hasították az éjszakai égboltot. Szauron eszében még mindig az a neveletlen kölyök járt, s minél többet gondolt a ficsúrra, annál jobban behergelte magát.
- Készen állsz?
A pajzs feldühítette. És tudta jól, hogyha nem vet véget a harcnak hamarosan, akkor a dühe elhatalmasodik, és még a végén megöli a másik lényt!