|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 -Gyümölcs!-vágta rá jókedvűen, és lassan elindult az alma kupac felé.Megvárta Ködlángot és pár almába már bele is harapott. |
 Jókedvűen kerülték meg a sziklát, és újra átvágtak a táboron.
A legtöbben még reggeliztek...
- Óh, mikor kezdjük már a munkát? - fakadt ki.
 - Ha ti is ettetek! - vágta oda Ködlángnak csattanós válaszát.
Aztán fejével egy nagy kupac szalma felé intett.
- Van gyümölcs is, fű is, válasszatok!
< |
| Mit mindig, Ködláng bókjaira ismét elmosolyodott, majd bólintott a kérdésre. |
- Meglepő! nevette el magát.
- Vagy épp azért. De gyönyörű vagy!
Elpillantott a többiek felé.
- Megnézzük, hogy kezdjük-e már? |
| -Pedig sivatagi lény vagyok.-mosolygott, miközben visszafordult párja felé. |
Felnevetett, de nem ment párja után, csak kedves pillantással nézte.
- Mondtam már, hogy csodásan áll Neked a Víz? - bókolt végül vidáman. |
| -Valóban?!-kérdezte játékos hitetlenkedéssel.Úgy mgrázte magát, hogy Ködlángra is menjen, majd hirtelen bevágtatott a vízbe-s e közben egy puszi súrolta a csődör arcát |
- Igen.....
Hirtelen, egy szó nélkül beugrott a vízbe! Alaposan lefröcskölte Íziszt, bár csak a saját hátát akarta eláztatni, és le is nyomta a fejét a hűs tóba egy időre. Csak aztán vette észre mi történt.
- Bocsáss meg! - sietett ki a partra, és sokkal óvatosabban rázta meg magát.
- Nem állt szándékomban ez! |
Mosolyogva indult el a tóhoz, s amikor megpillantotta, tátva maradt a szája.Noha régen elszakadt a sivatagtól, mindig elcsodálkozik és újneki, akár egy pocsoja is....
-Még, ha nem is természet alkotta, pompás képet alkot a tájról!-mondta, s ivott egyet. |
- Jó reggelt! - szaladt oda a pároshoz kitörő örömmel, és kedves orrdörgöléssel köszöntötte mindkettőjüket.
- Remélem jól aludtatok! Reggelizzetek, aztán kezdjük!
- Jó-jó! De merre van a tó? Én odamennék!
- Nyugatra! Igazán sok munka van benne!
Biccentett, és elindult néhány nagy szikla felé. Mögöttük egy gyönyörű sötétkék tó volt, épp árnyékban, jól láthatóan mágiával kialakítva.
|
| Odakint már zúgott a tömeg!Mindenki sürgött-forgott, egyesek reggelit csináltak, mások neki láttak a fűnek... |
| Követte Íziszt. |
Boldogan bólintott.
-Már alig várom!-és kilépett a sátorból. |
- Készen állsz a Birodalom múltjába ásni? - kérdezte vidáman, és hatalmasat nyújtózkodott.
Odakinn a többiek is ébredeztek, a tábor lassan kezdett életre kelni, és kellemes zsongás ígért csodás napot. |
| Madár csicsergés szűrte t az álmot, s a köd felengedett.Látta Ködlángot, s csak mosolygott.Így is ébredt fel.Kint már hajnal pír is elmúlt.Ő a sátorban volt párjával, s mosolyogva nézte őt. |
Úgy érezte ez a csodás világ tényleg megszokható lenne a számára, és Ködláng mosolyogva futkorászott, élvezve, hogy nem fárad el.
Vérpezsdítő érzés volt ez az egész álom!
De aztán.....hirtelen oszlani kezdett körülötte a világ, minden homályos és színtelen lett, és Ködláng rémülten ugrott Ízisz felé, hogy elérje, de nem sikerült!
Riadtan ébredt, kapkodva a levegőt, de megnyugodva látta, hogy Ízisz ott fekszik mellette, és mindketten épségben vannak - a valóságban!
Elmosolyodott. Eljött a reggel. |
| Felnevetett.Nevetése messze hangzott az álomvilágban.Ő is futni kezdett, vagy akár ég repült is:nem érezte patáját a talajon, de nem is volt a levegőben... |
| Ködláng újra a ködös tájon találta magát, és újra maga előtt látta a messzeségben a sötét alakot, és újra érezte a vágyat, hogy elérje. Meg is iramodott újra. |
Vidáman futott valahol, kifáradhatatlanul.Néha hallotta kedvese nevetését, egyszer fenn, aztán a földön.Egyszer csak hallotta, hogy felugrik, de nem dobban le!Megállt, megfordult.Megnyugodva látta, hogy egy alak közelít feléje, ám hirtelen eltűnik.Riadtan nézett körbe, ám a háta mögött újra ott nevetett párja.
Ők még álomban is együtt voltak. |
Ködláng álmodott.
Nagyon zavaros volt minden körülötte, de mégsem félt, sőt, jókedve volt! Vágtázott, de hatalmas szökkenésekkel, és olyankor mindig hosszú ideig lebegett a ködben, ami körülvette. Ez sem zavarta.
Néha nevetve ugrált tovább, lebegve egy darabig, majd újra kereste azt, amit végig követett.
Mert valamit követett. Csak nem tudta mit. Aztán hirtelen kivált előtte a ködből egy alak, és Ködláng felé iramodott, de mielőtt kivehette volna a sötét idegen részleteit, felriadt.
A mellette alvó Íziszre esett a pillantása, és ettől megnyugodott, sőt, el is mosolyodott.
Hamarosan újra az álmok birodalmát gazdagította. |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
-Gyümölcs!-vágta rá jókedvűen, és lassan elindult az alma kupac felé.Megvárta Ködlángot és pár almába már bele is harapott.
Jókedvűen kerülték meg a sziklát, és újra átvágtak a táboron.
- Ha ti is ettetek! - vágta oda Ködlángnak csattanós válaszát.