|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.31. 21:01 - |
 Illu félelemmel eltelve vezett a karavánt. Érezte a többiek kínjait, a harc hevét és tudta, hogy magát is fétenie kell, hiszen a sötétség lényei idekinnvoltak.
Ezidáig nem történt semmi, de jobb volt az óvatosság.
Még csak a hegyek lábánál jártak, a kanyonhoz pedig hosszú az út!Ki tudja addig mi éri őket. Lilinára nézett maga melett és kicsit jobban lett.
'Nem vagyok egyedül. Nem vagyok egydül...' |
[265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
 Erre ő kuncogott kicsit.
-Milyen irónia!De talán emiatt is élvezem mindennél jobban társaságodat!-erre magában megdermedt....mert amit modott, a szíve titka volt....Ködlánggal sokkal jobban érezte magát, mint mások társaságában....sokkal jobban.
Aligláthatóan elpirult, aztán kicsit szégyenlősen lassított, hogy összeszedje magát.Aztán visszaváltott a normál tempóra. |
 Felnevetett a kanca hasonlatán.
- Óh, bár hallottam már azon mesterséges csodákról, azért ritka, hogy a természetet valami olyasmi felül tudja múlni! Igaz, nekem nincs igazi szemem a szépre.....csak látom, és vagy megfog, vagy nem...De a Hegyeket szeretem. - mondta, kissé merengve, elmosolyodva, miközben felfelé mentek egy kaptatón.
- Azért különösek vagyunk mi....Egy olyan unikornis, akinek többezer év van a háta mögött, de azoknak eseményeit vagy nagyon sokáig kell mesélni, vagy át kell élni, vagy szót sem érdemes vesztegetni rájuk, és egy olyan unikornis, akinek ami múltja van, bár formálta, mégsem fontos neki...és nem is jó mesélni róla, bár tanulságos..... - keserűen felnevetett.
- Óh, Ízisz, nem sok közös van bennünk! Egy magamfajtával kifejezetten kevés mély beszédtémát találsz! |
| -Váó!Egy piramis sem ilyen magas mint ezek a hegyek!Csodálatos!-mélyült el.Bizony.A hegyek fekete vehér csíkokban pompáztak.A havat eleinte hidegnek és hegyesnek érezte, aztán fokozatosan megszokta.Élvezte a vidéket, ahogy a zöld fehérre vált, hogy a csúcsok szint nem is látszanak. |
Ködláng lefékezett, és hörögve kapkodott levegő után. Nagy utat tettek meg, de valahogy mégsem érezte magát fáradtnak. Kissé zsibbadt a lába, a testét verejték borította, de úgy érezte könnyedén meg tudná mászni az egész hegyvidéket még ma!
- Hm, nos ez az. - mondta végül Ízisznek, és felnézett az égbenyúló csúcsokra.
- Szépek, nemde? |
 Éjfél földbegyökerezett lábakkal állt.
'MIt tegyek? Mit tegyek?!?!?! MIT TEGYEK?!?!?!?!?' ordított a kérdés a lelkében.
Nagy szerencse volt, hogy Hekaté "arra járt".
- Rád semmi szükségünk! - hörrent Éjfélre, és felé szúrt a szarvával. A döbbent csődör hátratántorodott, de Hekaté nem is törődött vele.
Visszapenderült a kancához.
- Maradj nyugodt! - mondta szigorúan, majd hozzáérintette a szarvát a kancához.
Mindketten tovatűntek.
Egy különleges dolog várt rájuk a barlangrendszer csendes, biztos mélyén.....
De legalább Hekaté értett hozzá! |
 *Levia hirtelen hatalmas fájdalmat érzett az alhasában, és lábai olyannyira elgyengültek, hogy kis híján lerogyott a földre. Zihálva kapkodott levegő után, majd kétségbeeséssel teli öröm csillant a szemében, és Éjfélre nézett. Pihegve szólalt meg:
-A...a...azt hiszem... jön a kicsi...! -*zihálta, és kissé összerándult arca a fájdalomtól.* -A Valák minden erejére, most mit csináljunk? -*kérdezte riadtan. Nem a hegyek közt tervezte megszülni kiscsikóját. Nagy nehezen erőt vett magán, és nyugalmat erőltetett egész testére, de belül továbbra is riadt volt.* |
 Megadóan próbált önmagánál maradni, és figyelni.... |
- Rendben.
*Elrúgta magát a talajtól és felszállt.* |
Megpróbált felkelni, de a lábai (bár legalább már engedelmeskedtek), olyan eszelősen remegtek, hogy visszazuhant.
- A kanyonok a hegyek közt....Ahol a legnagyobbak vannak, az aljukon erős sodrú folyókkal.....Ott van egy rejtett hely....Oda kell eljutnom.... - mondta halkan és bágyadtan.
- A Nagy Fától nem messze...Három elem zárja le...... |
*Ledobbant a földre.*
- Hol vannak a társaid? Nem szívesen hagynálak egyedül... - *fordult hátra a pegazushoz.* |
Ő is kérdőn nézett a kancára.
Hekaté felvonta a szemöldökét.
- Azt hittem erre válaszoltam. Fél, igen. Mint bárki más. De sokkal inkább tanul. Megfigyel, benneteket is, és tapasztal......Már születésekor is nagyon-nagyon erős lesz......Az Éj lényei új urat vagy úrnőt kapnak...... |
| -Vagyis? -kérdezte Levia, és felvonta fél szemöldökét. -Fél? |
- Óh igen! - mondta Leviára pillantva.
- Hadd mutassam be Hekatét, Levia! Az egyik legkülönösebb lény közülünk, az ereje a természetben, a lelkekben, a Boszorkányerőben van. ÉS szerintem azt is meg tudja mondani, hogy mi a baja a csikónknak...Ha van egyáltalán! Ugye, Hekaté? - pillantott a másik kancára.
- Ó hogyne! Megbocsátasz? - nézett Leviára, majd meg sem várva a választ, lazán odalépett a lény oldalához, leengedte a fejét, és szarva-szemei felizzottak, ahogy Levia hasára bökött a fejével.
- Semmi baja. - egyenesedett fel.
- Hacsak azt nem vesszük bele, hogy akkora ereje van, ami eléggé különös hozhat....Főleg az Éj világában.....Tart a Sötéttől, ezért figyel.....Ez okozza azt, hogy nem nagyon mozog.... - foglalta össze megfigyeléseit. |
Az idegen hirtelen felbukkanása igencsak meglepte, és Levia első reakciója az volt, hogy támadóan leszegte szarvát. Aztán még időbe észbe kapott, és újra felemelte fejét.
-Hát... nem tudom. -párjára pillantott. -Őt keressük? |
Kedvesen átölelte a kancát szárnyaival.
- Hidd el, mindjárt minden rendbe jön!
Magával vonta Leviát, és elindult tovább felfelé.
- Engem kerestek? - kérdezte tárgyilagosan, a semmiből kilépve. |
-Jól van, na, ne haragudj! -mondta Levia és mosolyogva odabújt Éjfélhez. -Egyébként még nem mondtad, de ha valóban így van, akkor gyakrabban fogok felcsattanni, hogy mindig szépnek láss!
-És hidd el, próbálok türelmes lenni, csak hát... annyira félek, hogy történt valami a kicsivel. -harapdálta idegesen a szája szélét. |
- Rendben. - mosolygott ő is.
- Mondtam már mennyire szép vagy, mikor felcsattansz? És egyébként meg: lehetnél kissé türelmesebb! Legalább most, mikor apa leszek, hadd aggódjam kicsit! - mondta tettetett megbántódással. |
-Éjfél, drágám! Nagyon jól tudod, hogy ami szívemen, az a számon. -pillantott kissé sértődötten párjára. -Azt hittem, már ismersz ennyire, hogy megtanuld; nem kenyerem az udvariaskodás. Ha problémám van, nem habozok szóvá tenni.
Aztán elmosolyodott.
-De rendben, azonnal szólok, ha baj van. |
Könnyed séta és ügetés volt, amiben elérték végre a hegyeket.
- Akkor gyerünk fel! De kérlek, szólj, ha baj van! Semmiképp sem akarok bajt!!! |
 - Ég veled! |
[265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu félelemmel eltelve vezett a karavánt. Érezte a többiek kínjait, a harc hevét és tudta, hogy magát is fétenie kell, hiszen a sötétség lényei idekinnvoltak.
Erre ő kuncogott kicsit.
Felnevetett a kanca hasonlatán.
Éjfél földbegyökerezett lábakkal állt.
*Levia hirtelen hatalmas fájdalmat érzett az alhasában, és lábai olyannyira elgyengültek, hogy kis híján lerogyott a földre. Zihálva kapkodott levegő után, majd kétségbeeséssel teli öröm csillant a szemében, és Éjfélre nézett. Pihegve szólalt meg:
Megadóan próbált önmagánál maradni, és figyelni....
- Ég veled!