|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Raffaello végül begyorsított, és kisebb légvihart kavarva kutatott az erdő felett, aztán hirtelen meglátta egy tisztáson!
Egy fát ültetett éppen, lehajolva nézegette művét, és olyan szép volt, hogy Raffaello ezúttal nem talált dalt, vagy szavakat, hanem elnémult, és szívenütötten lebegett egy helyben.
'Büszkeüstök' gondolta összeszoruló torokkal. |
*Büszkeüstök megfordult és elindult a másik irányba.
Ha találkozott elszáradt, vagy rossz állapotban lévő növényekkel, újat ültetett a helyükre. Amelyiket tudta, azt pedig helyrehozta.* |
Éjfél érintése az elméjén a hálónak hála végre olyan hírt hozott, amitől az idős pegazus úgy érezte őt is eléri a tavasz!
Boldogan szárnyalt az erdő felé, aztán végignyúlva egy kellemes szellőn, széttárva mesés kék szárnyait kutatni kezdett Büszkeüstök után.
Annyira vágyott már párját látni! |
*Büszkeüstök sorban mindenkitől elköszönt és már éppen készült indulni, amikor Kyrador visszaérkezett hozzá.
Teljesen váratlanul érték a csikó szavai. Elpirult és mosolyogva az elhaladók után nézett.* |
 Éjfél elmosolyodott, aztán különös pillantással társaira nézett. Mindnyájuk arcán ugyanazt látta, amit ő is érzett: keserédes megértést. Tudta, hogy ugyanarra gondolnak: ők vajon mikor látják újra ki tudja merre járó párjukat?
- Mi talán mehetünk is, akkor. Elmehetnénk a patakhoz! - indítványozta erőteli hangon.
Társai bólintottak, és lassan elindultak. Rámosolyogtak Büszkeüstökre, és biccentettek neki elhaladtukban.
 Thalion már messzire előrerohant, és a többiek is eltávolodtak a fák közt, de hirtelen Kyrador újra feltűnt és Büszkeüstök elé vágtázott.
- Olyan párom lesz majd, mint Te! Épp ilyen kedves és szép kancát akarok! Sőt, ha idősebb leszek, akár Téged is megkereslek! - mondta kihúzva magát, aztán nyihogva felágaskodott, és kilőtt a szülők és a csikók után. |
- Remélem. - *felelte izgatottan. Már alig várta, hogy újra láthassa párját!.* |
Előrelépett.
- Alighanem elkerült Téged! Most a legtöbben a családjukat keresik, Raffaello is ilyen. Nemsokára bizonyosan erre is jön majd!
Hirtelen felkacagott, aztán gyorsan hátratekerte a nyakát.
Heru sikeresen rájött, hogy hol csiklandós az apukája, és most lelkesen paskolta tollas szárnyával apja kényes pontját.
Éjfél ráhorkantott, mire a csikó angyalian elmosolyodott, és abbahagyta a szórakozást.
A hatalmas peguni figyelmét most sem kerülte el Heru szárnya. Valami nem volt rajta rendben vele, vagy legalábbis másmilyen volt, mint Kyradorék szárnyai. Éjfél élt a gyanúval, hogy fia változni fog a jövőben.
 Thalion odagaloppozott Heruékhoz, és feltámaszkodott a sötétszínű ménre mellső lábaival.
Kinyújtózva éppen összedughatta orrát a kis peguniéval.
Rámosolygott, majd könnyedén ellökte magát Éjféltől, aki szintén kapott egy mosolyt.
Senki sem tudta miért, de Thalion az öccsének tekintette Herut, és valósággal dajkálta néha. |
- Nem történt semmi. - *felelte Kyarának.*
- Persze, megértem. - *bólintott.*
- Igen, Raffaello a párom. |
 - Remélem nem történt baj! Kyrador....újabban kicsit szeles. - mondta bocsánatkérő mosollyal, fia vállán hagyva szárnyait, aki csak a fejét csóválta, és fintorgott.
 Büszkeüstökre mosolygott újra.
- Most, hogy a Sötétségnek vége, a csikók nagyon felszabadultak lettek! Remélem megérted....Egyébként Raffaello párja vagy, nemde? |
- Üdv - *viszonozta a köszönést. Kicsit csodálkozott, hogy a pegazus tudta a nevét, de manapság már semmin sem tudodt igazán csodálkozni.* |
Örömmel elmosolyodott a kedves szavakra.
- Köszönöm! - kiáltotta, és meghajolt, ahogy egyszer valakitől látta.
Kicsit lenézően pillantott Kyrador "mutatványára".
- Nos, akkor jó, hogy nem esett senkinek baja! - tett pontot az ügyre.
Kyradorra pillantott, majd fel a kedveshangú kancára.
- Meg kellene keresnünk az anyukáinkat. - mondta komolyan.
De erre végül nem lett szükség.
Aggodalmasan robbant ki néhány tölgy mögül, nyomában Reménnyel.
- Kyrador! Miért kellett úgy eltűnni? - kiáltotta, és fiához sietett.
Remény ellenben megállt nem messze, és megvárta, míg Thalion ment oda hozzá.
A csikó odabiccentette fejét anyja vállához, aki erre összeborzolta a sörényét és rámosolygott.
Látta, hogy Kyara is eltekintett a szidástól, és csak magához húzta fiát.
- Üdv, Büszkeüstök! - mondta ekkor elmosolyodva Remény.
 Éjfél és ő megmaradtak egy-egy főhajtásnál.
|
*Büszkeüstök a két érkezőre pillantott.*
- Sziasztok!
*A fehér pegazus felé fordult.*
- Ugyan, nem történt semmi. Biztosan a nagy játékban elfelejtett a lába elé nézni... - *mondta gyengéd hangon.* |
Kyrador vágtázott és vágtázott, egyre a fák lombjait nézve, emiatt persze nem egyszer elhasalt....
Aztán nekiment valami nagynak és puhának, visszapattant róla, és a közelmúltra, anyja óvó (és soha komolyan nem vett) szavaira gondolva elöntötte a rémület!
Majd észrevette minek is ment neki.
Egy nagy pegazus.....
- Üdv! - nyögte legyűrva riadalmát, és feltápászkodva.
Óvatosan leereszkedett a talara, és arra indult, amerre Kyradort hallotta.
Megijedt, hogy hátha baja esett, de mikor észrevette a nagy pegazust, lehiggadt.
- Hahó! - köszönt hangosan, és vidáman odaügetett.
- Már megint bajt csináltál? - kérdezte megbökve Kyradort. |
*Lógatott orral sétált az erdőben. Lassan kerülgette a fákat. Szomorúan nézte az elhalt, kidőlt törzseket. Azokat a fákat, amikben nem látott semmi életet, eltüntette és a helyére facsemetét ültetett.
Már jó ideje végezte ezt a munkát. Eléggé elfáradt már, de méginkább hiányzott neki a társaság.
Rengeteget gondolt a párjára és remélte, hogy mihamarabb láthatja!* |
Kényelmes ügetésben haladt a fák között.
- Kyrador, kérlek!
- Ugyan anyu! - nyűgösködött, és elengedte Thalion szárnyát.
Kihúzta magát.
- Úgysem tudtál volna sokáig tartani! - mondta büszke hangon.
Aztán megiramodott, nyomában Kyradorral!
Megdöbbentően Kyara-szerű arcal nézett fiaik után, és lemondóan sóhajtott.
- Legalább már nem kell félnünk, hogy a Sötétségbe szaladnak! Megaztán.....voltak elég ideig bezárva.
Nem válaszolt.
Megint elmélázott. Sosem felejtette el azt az éjszakát: végeztek a Sötétség lényeivel és a mágusokkal, és Éjfél nagyban kocogott előre egy üres járatban, amikor a semmiből feltűnt Eris, és a karjában ott aludt Heru.
Éjfél azóta a nap huszonnégy órájában apa volt. Most is: a hátán keresztben elnyúlva, szétdobva szárnyát-lábát ott feküdt a fia.
Megérezte apja tekintetét, így hasára gurult, és rámosolygott.
Megnyugtatta a viszontmosoly.
Szárnya lelógott kétoldalt, ahogy trónolt Éjfél hátán, a tollas szárnyak ölében.
Elmosolyodott, és ő is hátára pillantott.
 Kryanna, mint egy igazi úrhölgy, nemesen ült anyja hátán, kihúzva magát, a környéket vizsgálgatva.
Csak néha vetett lesújtó pillantást a mellette utazó csikóra, aki néha éppen hogy nem hempergett Éjfélen. |
 Mosolyogva bólintott, majd követte. |
 Megrázta a sörényét, és elmosolyodott.
- A tó is él. - mondta halkan, de aztán a mosolya eltűnt, az arca újra kemény, közömbös, figyelmes, nemes lett.
- Nos, azt hiszem mindenképp meg kell néznünk a kis tisztást! Ott van az egyik legjobb füvű hely a Birodalomban!
Könnyedén ügetni kezdett a fák közt. |
| -Igen, ez igaz...mindenhol ott mozog a varázslat,...az let varázsa. Még ott is jelen van, ahol a táj nem él, de a benne lévő dolgok igen, mint tó, az se él, de benne a halak igen.Nagyon jó, ha felfedezzük ezeket az apró dolgokat.... |
- Semmiről sem ítélkezem elsőre...Biztos vagyok benne, hogy rengeteg csodás dolog lehet benne....S talán képes lennék meglátni....De...én nem bírom sem a meleget, sem a fényt igazán...Ennélfogva nem hinném, hogy nekem való lenne. - mondta, míg lassan sétált a kanca oldalán.
- Az erdő maga is csodás. - kezdte.
- A legtöbb unikornis mindenképp képes érezni.....A fák...a föld...Mind él, mind suttog..mind erőteli...Csodás ez....Rejtélyes és varázsos....A világban annyi csoda van...ha az egyik, illetve pár nem lehet az enyém...hát enyém egy, illetve néhány másik helyette.... - mondta, fejét a rezgő, suhogó lombok felé fordítva. |
| Elmosolyodott:-Hát,....az valóban nem ennyire hűs hely, és csodáit nem mindenki veszi észre.Több napot kell eltölteni, hogy megszokja valaki a tájat, és készen álljon bírálkodni e rejtélyes földön.Viszont vannak olyan "vándorok", akik első pillantásra meglátyák azt, ami másoknak sok időbe telik.Én a mondó vagyok, hogy rengeteg kincset tart magában, denekem is száz év kellett ahhoz, hogy rátaláljak.-azzal tovább nézelődött. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Raffaello végül begyorsított, és kisebb légvihart kavarva kutatott az erdő felett, aztán hirtelen meglátta egy tisztáson!
Éjfél elmosolyodott, aztán különös pillantással társaira nézett. Mindnyájuk arcán ugyanazt látta, amit ő is érzett: keserédes megértést. Tudta, hogy ugyanarra gondolnak: ők vajon mikor látják újra ki tudja merre járó párjukat? 
Thalion már messzire előrerohant, és a többiek is eltávolodtak a fák közt, de hirtelen Kyrador újra feltűnt és Büszkeüstök elé vágtázott. 
Thalion odagaloppozott Heruékhoz, és feltámaszkodott a sötétszínű ménre mellső lábaival.
- Remélem nem történt baj! Kyrador....újabban kicsit szeles. - mondta bocsánatkérő mosollyal, fia vállán hagyva szárnyait, aki csak a fejét csóválta, és fintorgott.
Büszkeüstökre mosolygott újra.
Éjfél és ő megmaradtak egy-egy főhajtásnál.
Kryanna, mint egy igazi úrhölgy, nemesen ült anyja hátán, kihúzva magát, a környéket vizsgálgatva.
Mosolyogva bólintott, majd követte.
Megrázta a sörényét, és elmosolyodott.