|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Michaelangelo eleinte azt hitte rosszul hall......Elkerekedtek a szemei, és nem jutott szóhoz sem. Aztán megrázta a sörényét, és kemény lett a pillantása. Elengedte Lilinát, és ellépett tőle.
Halkan, szinte csikorgón felelt:
- Ennyit az együttmaradásról....Ahogy gondolod, Lilina. Tégy, ahogy jónak látod. De nem hittem volna, hogy azon beszélgetések után a lápban, ez történik. Azzal, hogy utánadjöttem az imént, azt hittem bizonyítottam kit választottam. Azt hittem tudod, hogy mennyire szeretlek.......
Nagyot csapott farkával.
- De legyen. Mindenesetre, én sosem kértem, hogy fordíts hátat a társaidnak, bármit mondtak az enyémek......És én kész lettem volna Veled menni bárhová. Ami pedig a megbántott csikót illeti, Neked kellene a legjobban tudni, hogy mire lehet képes a lélek....
Dobbantott, horkantott, és elkeseredetten, hamvadó szívvel elindult elfelé. Kivert kutyának érezte magát. Ráadásul úgy érezte, mintha ez valami rossz kezdete lenne...... |
 -Tudom jól. -*hüppögte, bár sírása lassanként csillapodott párja óvó karjában.* -De hiszen hallottad, mit mondtak a társaid. Nemkívánatos személy vagyok.... Neked viszont itt lenne a helyed. Itt, velük. Főleg most, hogy ilyen hatalmas gondjaitok támadtak a Hálóval. Te is hallottad, mit mondott Scytia. Szükségük van Rád, Micha.
*Hangja egészen elhalkult, s az utolsó mondata már szinte csak egy erőtlen suttogás volt.*
-Csak... csak az a helyzet, hogy nekem is szükségem van Rád....
*Elhallgatott és egy pár pillanatig csak állt, Michaelagelóhoz bújva, mélyen magába szívva kedvese illatát. Végül elapadtak a könnyei, légézse is egyenletessé vált, és immár semmi nyoma nem volt az arcán az iménti sírásnak.*
-Talán jobb lenne, ha most egy darabig itt maradnál. Csak addig, amíg tisztázódnak a dolgok és elcsitul ez a civódás a tieid és a szilnoriak meg a vorstandiak között. Miattam nem kell aggódnod, én visszamegyek és megkeresem a nővéremet, Corinelát. Vele biztonságban leszünk; én is, és a kicsi is. És ha... ha közben eljönne az idő, Corinela a... a szülésben is biztosan segítene... Ha itt rendeződnek a dolgok, majd utánunk jössz. -*nyerítette.* -Mit gondolsz? Nekem észszerű megoldásnak tűnik. |
Megölelte a kancát nagy szárnyaival.
- Ugyan....Mindent legyőztünk, ez is sikerülni fog. Sosem hagylak el, soha! Nagyon fontos vagy nekem, Te vezettél mindig is......
- De eriszi vagyok, ezt nem felejtheted el...... |
-Ne haragudj... -*bújt oda szorosan Michaelangelo oldalához, és könnyes arcát kedvese sörényébe temette.* -Ne haragudj, hogy elrohantam.... Nem kellett volna kiborulnom...
*Lilinát ismét a sírás kerülgette, és érezte, hogy a könnyek egyre jobban szorongatják a torkát.*
-Csak annyira kegyetlen, hogy.... illetve... úgy értem.... amióta csak összeházasodtunk, úgy érezem, örökösen arra játszik a Sors és mindenki más is, hogy elszakítsanak minket.... a háború, a sárkányok, most meg.... most meg ez....
*Lilina válla most már finoman rázkódott a néma zokogástól. Még szorosabban bújt párja védelmet nyújtó oldalához, és úgy hüppögött tovább.*
-...és most, hogy vége a háborúnak, amikor.... amikor végre nem kellene rettegésben élnünk... amikor boldogok lehetnénk együtt... hármasban.... -*hüppögte.* -....a társaid egyszerűen kitagadnak a szigetükről, olyasmiért, amit el se követtem...... csak mert valamelyik szilnori megbántotta egy csikó érzéseit....
*Némán felzokogott.*
-Ez olyan igazságtalan.... hogy ezért is nekünk kell felelnünk.... hogy megint minket próbálnak meg elválasztani egymástól....
*Könnyáztatta arcát Micha sörényébe törölte, majd felpillantott.*
-Ne haragudj.... -*suttogta.* -Ne haragudj.... |
 Még nagyobbra kerekedtek a szemei, ahogy Jezzyre nézett.
Fejében jópár gondolat átfutott, a rosszallástól Kegyetlen felidézésén át a kívánság okának megkérdezéséig, de végül inkább maradt a néma méregetésnél. Idősebb, tapasztalt mén volt, de fel nem foghatta, hogy a felületes viszony alapján miért akar Jezzy ennyire Sharo-val találkozni. Miért viseli szívén a sorsát.....Ennyire megszerette volna a rövidke út alatt? Vagy csak tőle akar így szabadulni a kanca? Esetleg valamit tervez??? Vagy Kegyetlen hatott rá így? Anyáskodni akar a szerinte keményen fogott fiatal felett?
Leonardo azonban inkább néma maradt, nem szólt egy szót sem. Világéletében udvarias, kompromisszumokat kereső, jólelkű, nemes, figyelmes lény volt, és Jezzy szeme tiszta volt, egyszerű, őszinte és szelíd kérést fejezett ki az arca, így rövid gondolkodás után a fekete mén lenézett a városra. Kis ideig mintha keresgélt volna benne, majd így szólt:
- Azt hiszem van rá mód. |
 -Ebben igazad van!-mondta.
-És esetleg lehetne...hogy...hogy .....egyszer akár egy pillanatra is de....láthassam? |
Biccentett.
- Sharo elég talpraesett lény, ha nem is látszik rajta, és a bátyja egyébként is védelmezi. Nincs miért aggódnod. |
Bólintott.
-Akkor jó és köszönöm ,hogy elmondtad.Tudod én őt nagyon megkedveltem és féltettem.-mondta. |
Csodálkozva nézett a kancára. Azt hitte már rég elfelejtette a két furcsa fivért.....
- Itt van a fővárosban, illetve néha kimegy a fiatalokkal a BoszorkányVidék más helyeire játszani. Miért? Nincs semmi baja már, ha azért vagy kíváncsi. |
-Miaz hogy!-mondta bolldogan.Nagyon kiváncsi volt a városra.Majd előtörtek emlékei.Nagyon hiányzott neki Sharo.Olyan vicces és aranyos volt.
-Leonardo!-szólt halkan-Nem tudsz valamit........Sharo-ról? |
*A tömegben kisuhant az épületből, majd a levegőbe szökkent és maga mögött hagyta először a fővárost, majd a Rémségek szigetét.* |
Nem is látta Hibernius apró bólintását, ami neki szólt, úgy vágtatott Lilina után.
Habár Lilina szélsebes volt, nem egy számára idegen városban, áldott állapotban, és Michaelangelo minden sérülése, öregsége, elmaradása és tudatlansága ellenére, még repülés nélkül is (aminek őszintén örült) hamar utolérte, amint meg tudott kerülni egy igen rút szarvast, aki a jelek szerint lábai mozdítása nélkül suhant a levegőben.
- Lilina, kérlek nyugodj meg! - zihálta, ahogy végre elérte és szembefordította magával párját.
Némi idő múlva kényszeredetten elmosolyodott.
- Mielőtt még végérvényesen kiátkoznád az eriszieket, remélhetek magam és a csikónk nevében még?
Körülnézett, mintha a zsúfolt utcáktól megoldást remélhetne tanácstalanságára (ami megőrjítette). A körülötte sertepertélő tömeg valahogy sokkal üresebb és barátságtalanabb volt, mint negyedórja......
- Ki kell találnunk mi történhetett....Sosem tapasztaltam hasonlót az erisziek közt....A hangulatuk.....valahogy megváltozott az érzés, ami belőlük árad.....Mindből - mormolta mély hangon, révedező, gondterhelt pillantással.
 - Valóban érdekel mi történt? - kérdezte egy halk hang egy sarokból.
Scytia komor, szomorú arccal lépett elő a homályos sikátorból, ahol eddig lapult.
Lilinát nézte egy ideig, majd Michaelangelónak is szánt pár pillanatot.
Végül nem is várta meg a választ, hanem a hozzá olyannyira nem illő, hamuszürke hangon, faarccal beszélni kezdett:
- Eris eltűntével, főleg a sok korábbi hatalmas varázs miatt, meggyengült a háló, majd a közelmúlt eseményei miatt el is pusztult....Eris nélkül nem maradhatott fenn, mert....... - sóhajtott - annyi fájdalom vegyült bele, hogy központ nélkül beleszakadt....Azt biztosan mindketten tudjátok, hogy a halhatatlanok szívében nem élhet bánat, mert megölheti őket az a sorvasztó érzés, ahogy ég bennük évszázadokon, évezredeken át.....És velünk, erisziekkel éppen ez történt.....Fájdalom ért több Alapítót is, ami hozzáadódva az eddigiekhez, szétáradva a hálón, olyan volt, mint egy hatalmas mérgezés....Emiatt szakadt szét a háló, miután az utolsó kínnal és dühvel teli üzenetet elvitte a lényekhez, akiket összekapcsolt: mindenkinek ide kellett jönni.....A legtöbb eriszit most is áthatja az a borzalmas zavar.....A természetüktől idegen ez a viselkedés....Azért olyan furcsák...Talán jobb is, hogy mind idejött....Én nem akarom tudni, hogy odakint, a Birodalom többi részén mit tehetett volna a két eszét vesztett Baziliszkusz.....
Lilinára nézett.
- Rátok, szilnoriakra azért haragszanak a többiek, mert Csillagvihar lelke lett megtaposva. Ő szinte még csikó, sokmindent nem tud a világról, hisz a hideg, hatalmas űr nevelte idáig.....Nagyon megbántódott, mostanában is kicsit gyenge. Akárhogy is okoztátok ezt, az erisziek szemében a csikó szent....Annak ártani: bűn. Talán akaratlan volt amit tettetek, nem tudom. De a kis kanca lelke áthatott még engem is. Szörnyű volt - borzongott.
- Ha jól tudom valami olyasmi volt, hogy egy bajra megoldást kerestetek, az eriszieket akartátok hozzá, azután mégsem kellettek, pedig Csillagvihar őszintén tenni akart, minden erejével, Értetek....Rossz érzés lehetett neki félreállíttatni.....
Michaelangelóra vándorolt a szeme.
- Ez még nem is lett volna tán olyan nagy baj....De ez már a második penge volt egy érzékeny szívbe...a vér meg mindenkiéből serkent ki......A vorstandiak voltak az elsők....Tőlük soha senki sem várta volna, hogy Draugheriten átnézve tegyenek valami fontosat, amiről a mai napig nem tudunk sokat.......Mellőzni a félsárkányt, aki mindig is büszke volt arra, hogy harcos veterán, és mondhatjuk, hogy nagy bajok idején meglehetősen hőslelkű - itt egy kis mosoly árnyéka futott át az arcán - rossz tett volt......
Elkomorulva nézett fel a föléjük magasodó toronyra, ahonnan épphogy kirontott a tejfehér és a gyöngyházszín lény.
- Szomorúság, amit düh izzít át....Rossz kombináció...Ez a szörnyűség létrejött, és képtelenek vagyunk eloszlatni.....Bennragadtunk a sötét, szomorú láp mélyén......
Végignézett a páron.
- Végülis.....valahol a legtöbb eriszit mindig is megvetették, vagy kinézték a Birodalomban...Ha egyszer félre kell állni...hát félreállunk.....Akár őrültek vagyunk, akár dühöngők, akár félrevonulók, vagy világmegmentő álmokat hajszoló idealisták, terhére másnak nem leszünk......Ezt megígérhetjük.....- mormolta.
Köszönés nélkül hirtelen elfordult, és elügetett a sikátorban, ahonnét előlépett.
Dermedten állt, még mindig felfelé meredve az Erisziek Tornyára.
- Azt hiszem, Lilina - kezdte lassan - nem a háló elszakadása miatt haragszanak a társaim a szilnoriakra...És akármilyen furcsák is, leginkább betegnek kell őket tekinteni.....Csak a véletlen szerencsének köszönhető, hogy az én lelkembe ez nem költözött be - borzongott össze úgy, hogy minden tolla, de még sörénye szálai is felmeredtek bele.
Megrázta magát.
'De mit tehetnék? A háló nélkül elveszett vagyok a saját társaim közt, és meg sem hallgatnak.....éppen azért, mert kilógok közülük...'
Hirtelen megértett egy különös mondatot Hibernius szájából! A tarka mén valóban értette őket......Sőt, az a szegény mén még rosszabb heyzetben lehet, hisz a borzalmas varázs elérte, és a párja vorstandi.....
Michaelangelo eleddig nemes, büszke tartása hirtelen összeesett.......Ugyan mit tehetne? Az is csoda lesz, ha Lilinával rendes helyet találhatnak maguknak ezek után, ahol békében élhetnek! Boldogan.... |
*Lilina először képtelen volt megszólaltni. Majd döbbent-kétségbeesett hangon törtek elő belőle a szavak.
-Hogy... hogy hibáztathattok minket?! -*prüszkölte.* -Ez... ez... ezt képtelen vagyok megérteni! Azt se tudom, miről beszélsz! A szilnoriakat teszitek felelőssé, csak mert az eriszi Háló felbomlott? Mégis, milyen alapon vádoltok minket?! Mi közünk van ehhez az egészhez?! Semmit sem tettük, amivel ilyen döntésre kényszerítettünk volna benneteket! -*nyerítette elkeseredetten.* -És még ha valamelyikünk tett is volna, amit, megjegyzem, mélyen kétlek.... hogyan okolhattok mindenkit néhány lény hibájáért? Hogyan..... hogyan szakíthattok el családokat?!
Lilina kétségtelenül rengeteget komolyodott az utóbbi időben, de a hallottak után minden érettsége elhagyta; ugyanazzal a gyermetegen akaratos, meggondolatlanul makacs hévvel válaszolt, amilyennel a nemleges választ elfogdni képtelen kiscsikó támad anyjának, és követeli az engedményt.*
-Ti csak bűnbakokat kerestek! -*zihálta indulatosan.* -Valakit hibáztatnotok kell, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy kellett volna, és mivel fogalmatok sincs, mi miatt történt mindez, hát úgy a kényelmesebb, ha minenkit vétkesnek tituláltok, nem igaz? Ti nem lehettek felelősek, neeeeeem, dehogy, az eszetekbe sem jut, de persze a másik fájdalmán és keserúségén nevetni, az igazán jól esik. Gúnyolódni, kegyetlenül, hidegen kikacagni..... igen, ez a ti módszeretek.
*Elhallgatott és csalódottan, fájdalommal telt szemekkel bámult Vanwára, majd Galbatorixra, és lassanként sorra végighordozta a tekintetét minden eriszin, majd szerelemmel telten rápillantott Michaelangelóra is, míg végül pillantása meg nem állapodott azon a különös, furcsa ménen - az egyetlenen, aki barátságot és megértést tanúsított. Ez a mén volt az egyetlen, aki emberségesen fogadta, aki úgy-ahogy megértette őket, aki nem nevetett rajta gunyorosan, hidegen. Lilina hálát érzett iránta emiatt - de mélységesen csalódott volt.*
-Ne haragudj, nem tudom a nevedet... -*kedzte csöndesen, immár jóval nyugodtabb, de végtelenül fájdalmas hangon.* -Miattam ne vállalj kockázatot; ha ebben a városban nem látnak szívesen, nem várom el tőled, hogy befogadj... Nem éri meg még nagyobb viszályt szítani egy ilyen aprósággal. Érzem, hogy amúgy sem látnak itt szívesen... -*ezzel felpillantott és ismét végignézett a gúnyosan, kegyetlenül rámeredő eriszi lényeken.* -Nézz csak rájuk... én még az engedélyeddel is, egyszerűen képtelen lennék így itt élni. Nem. Inkább nem. Elmegyek...
*Felpillantott és kihívóan meredt az erkélyen álló lényekre. Amikor újra megszólalt, hangja határozottan csengett, de még mindig szörnyen fájdalmas volt.*
-Gondolom, most ostobának tartotok mind. Egy ostoba, gyerekes idiótának, aki nem ért semmit, csak hisztizik.... Igen, valóban. Fogalmam sincs róla, mi folyik itt; ostoba vagyok. De ezek után.... ezek után tudjátok mit? Inkább vagyok ostoba, mit eriszi!
*Ezzel kitörtek belőle a könnyek és hangosan zokogva kivágtatott a torony előcsarnőkából.* |
- Ez nem lehet igaz! - harsant egy időben a két kegyetlenül kacagó lénnyel a hangja, amiben döbbenet és vad, sötét öröm vegyült egymással.
Nighthunter kegyetlenül, hidegen kacagott egy erkély mellvédjén állva. Mint egy sötét, hatalmas denevér.....
A fiatalabb lény egy sötét szegletből lépett elő, és szinte mustrálón nézegette a tejfehéres-szürkés, köves homlokú kancát. Nevetését ő sem tudta visszafojtani, de néha sikerült valami vigyorba elnémítani.
A legrémítőbb mégis ő volt. Pont Lilina és Michaelangelo fölött állt, egy erkélyen.
Hidegen, termet rázón kacagott Lilina csendben kivárt szavai után.....
Ő a földszinten állt, de szinte megigézve nézte a sámánlényt maga fölött.
Azután sötéten, hatalmasan ő is nevetni kezdett.
Végül lustán Lilinára függesztette pillantását.
- Azt hiszem a párod helyett válaszolhatok, kicsi Níniel - kezdte lustán - Jobb lesz, ha nem maradsz itt.... - fejezte be sziszegve.
- A Mágiára és mindenre, ami szent, mi az őrület folyik itt? - nyerítette magából kikelve, Lilina elé lépve. Egyszerre volt megrettenve az ilyen fogadtatástól, és feldühítve a hangnemtől. De nem volt bolond, hogy Vanwa Valának és a Sötétség jelenlegi nagyurának támadjon. Főleg, hogy semmit sem értett.
 - Michaelangelo, nyugodj meg - szólt a pár mögül. Belépett a csarnokba, aminek eddig niytva maradt kapujában állt.
Megállt a kapuszárnyak közül beáradó fényben, és alaposan megnézte magának a pegazust és az Új Unikornist. Azután fejet hajtott nekik.
- Üdv a városomban, mindkettőtöknek! - nyihogta nemesen. Egy gyors szemvillanással meggyőződött róla, hogy a többi eriszi kellőképpen felháborodottan és kíváncsian nézi őt. Csak azután folytatta, hol egyikőjükhöz, hol a másikójukhoz fordulva:
- Michaelangelo, Te nem tudhatod, hisz gyenge voltál és kissé még vagy is, de a háló megszűnt...Ha jól sejtem nem is érezted...Nem baj, nem Te vagy érte a felelős...A háló megszűnte előtt meg nem is voltál önmagad, így a történések híre sem ért el....A lényeg voltaképp egyszerűen kimondható: olyan dolgok estek meg, hogy az erisziek, egyrészt önmaguk megfontolása miatt, másfelől utasításra, idejönnek a Szigetre. Ide, ebbe a Városba. Mind. És itt is maradnak.
Ekkor szelíden Lilinára nézett.
- Azok a lények pedig, akiknek társai felelősek a ezért a döntésért, nemkívánatos személyek lettek.....Sajnálatos módon ez megnehezíti....például a házasságokat.....Nem szeretném folytatni...Hogy ezek után mihez kezdtek, az már nem az én hatásköröm.....Maradhattok is.....Én megengedem..... - itt hördülés hangzott, így szünetet tartott, csak kicsit később folytatva - De ettől még...a a baj azt hiszem baj marad, akárhogy takargatjuk....Nem épp békétlenséget, de valami fájót hoztok-hoztatok ide....Sajnálom, hogy ezt kellett mondjam, de így legalább értitek...És akár hiszitek, akár nem, tudom, hogy sovány vigasz, de mégis kimondom: megértelek benneteket.
Michaelangelo földbegyökerezett lábakkal állt.....Nem hitt a fülének!
Erisziek közt sosem volt diszharmónia...S most azt mondják szerelmével azt okoz? Micsoda őrület ez? Hisz ezzel a megosztással meg őt teszik félholttá! Épp neki okoznak békétlenséget!
Hogy is választhatna vagy hagyhatná el párját?! Miféle borzalom történt, míg távol volt? |
*Néma maradt és gondolataiba merült. Egyetlen szót sem szólt, mialatt Michaelangelo féltő gonddal végigvezette a városon, majd belökte a hatalmas, sötét torony kapuit és bekísérte őt a bejárati csarnokba. Párja szavain gondolkodott. Mi lenne a legjobb a kicsinek? Mi tehetné boldoggá? Ő maga majdnem biztos volt benne, hogy nehezen tudná megszokni ezt a nyüzsgő várost. De ha a csikónak itt mindene meglenne, ha itt valóban boldog lehetne, képes lenne rá. Érte megtenné. De vajon tényleg ez az, ami még meg nem született gyermeküknek kell? Ez a város biztonságot és menedéket adna, ez biztos. De mi elől? A Sötétségnek már vége. De mégis, mennyivel nyugodtabb lenne, ha ilyen erős mágiával őrzött falak közt tudhatná a kiscsikót. Biztos lehetne benne, hogy jól van, hogy biztonságvan van...
Első ízben szólalt meg azóta, amióta csak beléptek a Város kapuján.*
-Szerintem ezt együtt kellene eldöntenünk, Micha. Ne csak engem kérdezz, saját magaddal is légy tisztában. Ő a Te gyermeked is, éppúgy, ahogy az enyém. -*mondta csöndesen, komoly hangon.* -Nem tudom, miben és mennyire befolyásolná a kicsit, ha itt nevelnénk fel, ahogy azt sem, én képes lennék-e megszokni a Várost és hosszú távon maradni. Egyetlen dologban vagyok biztos; azt szeretném, ha boldog lenne. Ő is és mi is. -*simult Michaelangelo oldalához.* -De nem tudom, hogy ebben a városban megtalálnánk-e a boldogságot.... |
Utoljára még gyorsan átölelte Ármányt, majd kiröppent az épületből, és meg sem állt a társai tornyáig.
A kapu már nyitva volt, így könnyedén besuhant, és nem is kis csapatot vett észre! Michaelangelo meg épp középen állt, a párjával együtt. |
*Párjához bújt.*
- Mindent bele, Kedvesem. Én várni fogok Rád. |
Átölelte Ármányt.
- Ígérem, hogy megkereslek, ha véget ért ez a sok gond, és együtt bejárjuk a Fővárost! Megmutatok Neked minden titkos varázs-zugot benne! |
*Ármány befejezte a táncot és megállt.*
- Ez a baj... és azt sem szeretném, hogy neked bajod származzon amiatt, hogy veled megyek. Nem tudom pontosan, hogy most hányadán állnak az erisziek és a vortandiak, de nem kellene rontani a helyzetünkön. - *mondta halkan, bánatos pillantással.* - Ami meg azt illeti, nem vagyok diplomata típus... |
- Nem akarlak veszélyben tudni. Az erisziek közt most nincs harmónia. Ki tudja akár hozzám hogyan fognak viszonulni...? Neked kell tudni, hogy akarod-e látni mi folyik köztünk, akarsz-e a részese lenni....s esetleg akarod-e a vorstandiakat képviselni...Utóbbi miatt nem örülnék, ha jönnél, habár én nem engedném, hogy bajod essen - villant meg a szeme komor monológja végén. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
Michaelangelo eleinte azt hitte rosszul hall......Elkerekedtek a szemei, és nem jutott szóhoz sem. Aztán megrázta a sörényét, és kemény lett a pillantása. Elengedte Lilinát, és ellépett tőle.
-Tudom jól. -*hüppögte, bár sírása lassanként csillapodott párja óvó karjában.* -De hiszen hallottad, mit mondtak a társaid. Nemkívánatos személy vagyok.... Neked viszont itt lenne a helyed. Itt, velük. Főleg most, hogy ilyen hatalmas gondjaitok támadtak a Hálóval. Te is hallottad, mit mondott Scytia. Szükségük van Rád, Micha.
Még nagyobbra kerekedtek a szemei, ahogy Jezzyre nézett.
-Ebben igazad van!-mondta.
- Valóban érdekel mi történt? - kérdezte egy halk hang egy sarokból.
- Michaelangelo, nyugodj meg - szólt a pár mögül. Belépett a csarnokba, aminek eddig niytva maradt kapujában állt.