|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.15. 12:29 - |
 Michaelangelo leszált az iszapra, és ráparancsolt a földre, hogy tartsa meg. Fölnézett és kutatni kezdte a ködös eget a rettenetes küzdelem előtt...A földsárkány valahol odafent volt és épp úgy a küzdelemre készült, mint Michaelangelo. A föld bizsergett a pegazus alatt, ez mindennél biztosabb nyoma volt!
Eddig szerencséje volt, alig párszor akaszkodtak össze, így elég messzire csalta el sérülés nékül Lilinától.
De most már nem kerülgetheti tovább.
'Most majd kiderül, mennyit ér a kor!' gondolta sötéten, és a következő pillanatban valóban lecsapott az irdatlan barnásszürke alak a sápadt égről.
És hatalmas lángcsóvát fújt rá!
Michaelangelo földfalat emelt maga és a lángok közé, így a lángok nem égették meg, de ellenfele is értett ehhez az elemhez! A következő percben már az óvó lángfalak gyilkos erővel préselődtek volna rá! Ő megállította, de a biztonság kedvéért felrepült, mert a mágia-harcoknál nincs a földön veszélyesebb.
A sárkány újra lángokat köpött rá, ő meg újra és újra falakat emelt fel, majd parancsolt le, hogy ne lehessen azokat ellene fordítani.
Aztán ő lendült támadásba. Egy hatalmas földhullámot hajtva maga előtt nekirepült a sárkánynak és az utolsó szempillantásban rácsapta a dögre. Az pedig lesöpörte a bőréről a földet, így fennmaradt a levegőben!
'Na szép....Ez így el fog tartani egy darabig!!!'
A sárkány a lehanyatló földből épp előtte bukkant fel, így azegyetlen lehetséges megoldást választotta: nekirepült test-test elleni küzdelemre hagyva a dolgot.
Fejberúgta a lényt, majd oldalra vetődve, pengetoll-mágiával csúnyán megvágta a sárkány nyakát és vállát. Csakhogy a sárkány felbömbölt és dobott egyet magán, így az eredeti célját, hogy a szárny izmaiba vágjon bele, nem érte el. Sőt, a sárkány szikrákat köpve utána kapott, és csak a szerencsétlen testhelyzetnek volt köszönhető, hogy csak véres csíkokat tépett Michaelangelo bőrére, de nem tépte le a lábát! Túlpördültek egymáson, és egy körívet leírva újra szemberepültek. A sákány tűzgömböket küldött rá, de Michaelangelo kiválóan repült, fordulásokkal és nagy levegőlöketeket csapva el tudta kerülni a borzasztó hőt. Aztán a sárkány már nem tűzzel küzdött, hanem hatalmasra tátva a száját rémítő sebeséggel repült Micha mellkasának! A pegazus pedig épp a harapás előtt felkapta a lábait és óriásit rúgott a fogakon! A patái a sárkány ínyébe szaladtak és vérző csíkokat hagytak maguk után, de a hatalmas dög lendülete mindkettejüket elragadta! Micha hátrafelé repült, lábaival a sárkány fején támaszkodva, míg az ordított és rázta a fejét, még mindig előre repülve!!! Aztán a lény agya kapcsolt és Michaelangelo közvetlen közelről láthatta a születő lángkitörést!!! Az ő elméje azonnal tudta a megoldást: messziről alattuk egy iszaposzlop csapott fel és a sárkányt a hasánál eltalálva fellökte az égbe! De a dög mosmár fel volt pörögve, és ő is ráparancsolt a földoszlopra! Az levált róla és Michára zuhant!!!!!!
Fuldokolva próbálta elméjét annyira összehangolni hgy tehessen valamit, és végre rájött mi is történik: a sárkány nem elfogta, és most meg akarta ölni, hanem a földbe szorítva a föld felé hajította! Össze fog zúzódni, ha nem tesz valamit!!!De aztán rájött, hogy már késő......A szárnyai eláztak és összecsomósodtak, hacsak a földet rá nem veszi, hogy vigye őt le épen, semmiképp sem éli túl. De azt is érezte, hogy a sárkány valahol követi őt, és amint leérne újra küzdenie kellene, de mostmár egyáltalán nem is tudna repülni! És nem volt rá biztosíték, hogy míg a leéréssel bíbelődik, a sárkány nem találja meg a módját, hogy megölje!
'Ég veled Lilina....Szeretlek...Örökké......És ezért teszem ezt....'
Utolsó tiszta gondolati szikrájával az őt lehúzó földre parancsolt. Az levált róla kissé és magához rántotta a sárkányt!!!!
- Együtt halunk meg! - ordította.
Aztán becsapódtak és eljött a sötét.......
Az ébredés lassú volt és csupa kín.....
Kinyitotta a szemeit és lihegve, igyekezve nem gondolni a pokoli kínokra a testében kicsit körülnézett.
Az iszap miatt élt. Az elég puha volt, így mikor lezuhantak, magába nyelte a becsapódás erejét...és őt magát is! A marjáig belesüppedt az iszapba, és egyre csak süllyedt, lassan, puhán a sötét örökbe. A tollaiból alig pár állt ki.
'Na várjunk....Nem állhat ilyen szögben a szárnyam! Eltört!!!!!'
Lassan végiggondolta a fájdalmai eredetét, és rájött, hogy képtelen lesz kimászni az iszapból. Sőt! Amint megpróbálja, meghal! Az iszap tartotta össze a teste csontjait!
Minden erejét összeszedte és messze maga alá szilárd réteget alkotott. Így nem fog tovább süllyedni, élni fog, és kitalálhatja mit tegyen.
- Bejött a terved. - hörögte mögötte egy hang.
Lassan az egyetlen (nagyjából) épen maradt lábával megtámaszkodott és megtekerte a fejét.
A sárkány is élt!
Ő az oldalára zuhant le, így most a feje, és az egyik lába lógtak ki. Ő is haldoklott, mint Micha, láthatóan ő is az iszappal oldotta meg a problémát, és láthatóan nem akart csatázni.
- Neked köszönhetjük. - mondta dühében az első eszébe akadó választ.
- Én nem így mondanám, de azt hiszem mostmár tökéletesen mindegy ki a felelős. Meghalunk pegazus, együtt, elnyel minket az iszap, együtt és a testünk rohadni fog, kábé ezer évig, együtt. Micsoda sötét irónia!
- Ja. - morogta és valahol egyet értett a sárkánnyal. Meghalnak. Együtt.
Hörögve felnevetett a sárkány és végül letette a fejét az iszapra.
- Így nem tart olyan soká. - mondta a pegazusnak.
- Miért nem hívsz segítséget? Nem hiszem, hogy Te egyedül lennél! A Sötétséget szolgálod, nemde?
- Nem!...Én nem szolgálok senkit! És Te? Te miért nem hívsz segítséget?
- Az nem rád tartozik. - ő is letete a fejét. Aztán valami szöget ütöt e fjébe.
- Mi az, hogy nem a Sötétséget szolgálod? Akkor egyáltalán minek támadtál?
- Én nem támadtam. Te repültél fel és estél nekem.
- De jöttél felénk!
- Igen. Éhes voltam, de aztán rájöttem, hgy Ti nem azok vagytok, aminek láttalak....Rátok nem érdemes vadászni.....
'Ó igen.....Meghalunk és teljesen hiába.....Az erisziek közül.....Egy sem hinném, hogy időben ideérne....Minden mágia ellenére, az iszap előbb lehúz majd....És aki talán segíthetne, az most oly messze jár......Vége......Vége van.....' adta fel és keserűen nevetni kezdett.
Az oldala kínná vált, a tüdeje égett, de nem bírta abbahagyni.
- Megháborodtál? Rosszul esik, hogy meg fogsz halni, öreg? - gúnyolta a sárkány.
- Igen!- vágta rá és visszaejtette a fejét az iszapra.
'Kész.'
|
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
Felemelte a fejét és elcsigázottan elmosolyodott.
- Amint megteszed, megölsz.....Az iszap ad nekem erőt, az tartja még össze úgy-ahogy a csontjaimat.
Épp úgy esett a feje a földre, hogy egy pillanatra valami kósza emlék villant át az agyán.
'A sárkány!'
Felemelkedett és átnézett a lassan elmerülő "dögre".
- Hé! Te! Ne add fel! Hallod!!!!! - a hangja a régi erőtől csengett és az iszapon hullámok futottak végig.
A sárkány vinyogva, de kiemelte a fejét.
- Mit akarsz?
Észrevette a másik lényt, aki felettük és felhorkantott.
- Ettől remélsz bármit is?! - hörögte a kíntól megmámorosodott, gúnyos hangon.
- Hagyj meghalni és Te is inkább bukj alá! - majd valóban újra le akarta fúrni a fejét.
- Állj! Megmenekülhetünk! De ez korábban nem jutott eszembe! VÁRJ! - az utolsó szóra a sárkány feje alatt megszilárdult a föld és a sárkány újra felemelkedett.
- Mi a pokolbeli őrületet akarsz még tőlem?! - üvöltötte.
Méltóságteljesen, uralkodói stílusban nézett a hüllőre, mire az figyeni kezdte.
'Nem ezt a pegazust láttam az imént....'
- Azt akarom, hogy hívd ide a Sárkányok Hercegnőjét!
A mondat megállt a levegőben.
- Te...Honnan?....Mindegy...Te nem vagy eszednél! - vonyítota a sárkány.
- Te akkor valami meséből hallottál róla! Ő megöli azt, aki úgy hívja, hogy végül nem tetsző dolgot hall!!!! Ha egy gyenge sárkány meri szólítani az Őrült Úrnőt, az halott sárkány lesz! Én pedig igenis gyenge vagyok az ő mércéje szerint!!!!! - bömbölte.
- Nem.... - Michaelangelo megrázta a fejét.
- Mi????
- Nem lesz bajunk, sőt ő meg fog menteni minket.
- Bolond, vén, őrült, veszett...
- Hívd ide!
- Miért nem rögtön a Sárkányok Úrnőjét hívjam???
- Két okból: egy, mert ő nem adósa a gazdámnak, kettő: ő szerintem most nem elérhető....Lehet elég dolga az országával....De a Hercegnő, magad is mondtad, olyan uralkodógyermek, akit jobb minden fontostól távol tartani..Legalábbis még....Tehát őt el tudjuk érni.
- Adós??????
A sárkány megrázata fejét, majd hörrent egyet:
- Legyen..Legalább hamar halunk meg....Az Őrült Úrnő meg nem érzett rá a lassú halál okozásának gyönyöreire...Legalábis remélem.
A barna lény behunyta a szemeit, és mély csend terült a lápra.
- Jobb lesz, ha leszállsz mellém. - szólt fel a kancának. Egy kis folton még meg bírta szilárdítani a talajt, oda intett.
A kanca éppen jókor szállt le, mégha erősen kétkedő arccal is, mert alig egy szempillantással később hatalmas szürke felhő robbant ki az égen a semmiből!
És a felhőből egy hátborzongató csapat szállt le az iszapra, ami, ahogy hozzáértek, azonnal elkezdett megfagyni.....
A hatalmas csapat minden tagja kősziklaszürke szobornak tűnt, de idővel látszott, hogy élőlények, csak bizarr páncél borítja a testüket.
- Miért hívtál ide? - kérdezte egy nyafogó, fiatal, undorral és kelletlenséggel telt hang.
Aztán egy nagyon furcsa alak lépett elő a "szobrok" közül.
 Az előlépő lány valahol emberszerű volt, de öltözködése, viselkedése és az a rémülettel teli alázat, amivel a szürke páncélosok néztek rá, egyértelművé tette, hogy ez minden, csak nem egy egyszerű helyzet.
Bizarr, szarv-szerű fejdíszes (talán koronás?) fejét ide-oda forgatta, míg végre megláta a sárkányt.
- Te? Hogy mertél megszólítani?!?! Nem vagy rá méltó, hogy az időmet vesztegessem rád! - támadt fel a harag az eddig unott hangban. Harag....és hatalom....
Már emelte a kezét, és a szürke hadsereg néhány tagja megfeszült, a sárkányra meredt és már sejthető volt, mi is fog következni, mikor hirtelen Michaelangelo közbeszólt:
- Úrnőm! Ne! Könyörülj! Én mondtam neki, hogy hívjon ide...
A kislány a pegazushoz fordult, majd felé lépdelt. A szürke testőrök félkörívben követték, parázsló szemmel nézve a fehér lényre...Láthatóan nagyon vágyták már a vért, és most elmaradt a lakoma!
A lány végigmérte az itt feketébe hajló barna pegazust, majd újra lenézett az öreg teremtményre.
- És ki vagyTe? Azt kezdem hinni, hogy Te egyáltalán nem tudod mire is kérted és mire vállakoztál ezzel.... - a hang szórakozó és fenyegető volt....
- Kérlek, hallgass meg! Eris, a Boszorkány pegazusa vagyok....Könyörgöm, segíts!
Az arcon meglepetés futott át.
- Eris? Azt akartad mondani, hogy a Boszorkányúrnő, ugye? Akkor már értem honnan volt merszed....
Felkacagott.
- Segíthetnék rajtad....Valóban....De biztos ezt akarod? Erisnek tartozom ,ez igaz...De gondolom, hogy érdemes ezt rád pazarolni? sokan hiszik, hogy nem tudom mi történik a világban...Tévedés...Tudom. Sötét idők járnak....És még rosszabb, ó igen, szörnyű dolgok jönnek! Nem gondolod, hogy itt és most rád pazarolni ezt a hatalmas kegyet, a segítségem, ostobaság? Rád bízom! Dönts te! Akarod a segítségem, hogy megmentselek, vagy inkább esélyt adsz a jövőben valakinek egy nagy és csodás lehetőség megragadására? - mondta szelíden. A kegyetlenség ilyen csomagolásban megmutatta, hogy a legtöbben miért is rettegték és gyűlölték a Sárkányok Hercegnőjét....
Michaelangelo pedig hagyta, hogy a szavak bejussanak a lelkébe.....Valóban...Nem ostobaság a saját megmentésére gondolni, mikor Erisnek szüksége lehet még a Hercegnőre???? Megfordult a fejében, hogy Eris sosem hagyná őt, vagy bármely másik eriszit meghalni, de itt és most neki, egyedül kellett döntenie....És Eris.....nos igen...Eris most nem volt sehol sem....És nem véletlenül.....
Új ötlete támadt.
- És ha engem megkapnál cserébe?
- Mi? - a hang egyszerre érdeklődővé vált.
- Ments meg és szolgád leszek.
- Ó! - a lány felnevetett, majd vidám szikrákkal a szemében megszólalt. - Ha akartalak volna, már rég az enyém lennél! És nézz körül: nem gondolod, hogy elég szolgám van? De......de azért érdekelsz.....
Oldalra biccentette a fejét és lenézett a pegazusra, aki állta a pillantást.
- Érdekes. - szólalt meg újra, de ekkor merengő volt a hangja. - Kész lennél a halálra, de ha lehet, élnél.....Állod a pilllantásom, nemesen, dacosan és rettegve.....Hmm.....
Összecsapta a kezeit.
- Ám legyen! Szolgálni fogsz! Száz évig az enyém leszel! Csak az enyém!!!! De - itt huncut szikrák ragyogtak fel a szemeiben - van egy ajándékom Neked: évente egyszer elengedlek a kis kancához, akit úúúúgy szeretsz! És van egy feltételem: a sárkány a szolgád lesz. Csinálj belőle nekem egy erős lényt! És akkor nem foglak bántani. Megfelel? - az utolsó szónál a hangja sötét lett és rémítő. A szemei szürkén felizzottak és Michaelangelo tudta: ha nemet mond, azonnal meghalnak. Még az is lehet, hogy a kanca is, mellette.
Felemelte a fejét és bólintott.
- A tiéd vagyok száz évig.....
A lány felkacagott és a föld remegni kezdett, köd söpört végig az iszapon, zúgó szélben harsogott földrengetőn a rémítő nevetés.....
És a következő pillanatban Michaelangelo és a sárkány épen és egészségesen álltak a jégen, kicsit távolabb a pegazus kancától.
És mindkettejük fején, a homlokukon átvetve egy különös dísz ült.
Szürkés fém ölelte körbe a fejüket, kanyargó szalagok formájában, de a homlokukon egészen kiszélesedett, és végignyúlt a fejükön, az orruk felé kihegyesedve, és ott, szemeik környékén, különös lángnyelvszerű rúnák álltak rajta körben.
- Indulás! - kiáltotta el magát a lány és felkapott egyik bizarr szürke páncélosára.
- Mondd meg Lilinának, hogy örökké szeretem és nagyon köszönöm, hogy eljöttél ide segíteni! - kiáltott le a barnásfekete kancának, majd a sárkánnyal az oldalán tovatűnt a homályos felhőbe a Hercegnő után. |
 *Andurya lecsapott a halott fák ágai közt, egyenesen a fuldokló sárkány és a kínoktól elcsigázott pegazus felé. Nem szállt le, mert nem volt benne biztos, hogy a mocsár ingoványa megtartaná őt, de mindenképp segítenie kellett. Lilina - mint ahogy mindig is szokták - megérezte párja szenvedését, de ő most nem tud segíteni: az Utolsó Reménytől idáig hosszú az út, s nem valószínű, hogy időben érkezne...
Ezért kérte Anduryát. A kanca eleme az Erő és a Sötétség. Nem hitte, hogy bármit is tud tenni ezellen a föld-csapda ellen... Nem is értette, miért pont őrá gondolt Lilina...
~Bolond az a liba is... Ennyi erővel küldhette volna helyettem Windfolát is. Lüke egy csődör, de legalább többet ért a Földhöz. Most már mindegy, hát próba-szerencse...
Lilina sosem bocsánatá meg, ha hagyná, hogy ez a pegazus meghaljon.
Andurya látta, hogy a fehér csődör készül feladni.*
-Hé! -*kiáltott le kicsit még mindig mogorván.* -Nehogy megdögölj nekem! Tarts ki még egy kicsit, amíg kitalálom, hogy hogyan vakarjalak ki ebből a trutyiból! |
Michaelangelo leszált az iszapra, és ráparancsolt a földre, hogy tartsa meg. Fölnézett és kutatni kezdte a ködös eget a rettenetes küzdelem előtt...A földsárkány valahol odafent volt és épp úgy a küzdelemre készült, mint Michaelangelo. A föld bizsergett a pegazus alatt, ez mindennél biztosabb nyoma volt!
Eddig szerencséje volt, alig párszor akaszkodtak össze, így elég messzire csalta el sérülés nékül Lilinától.
De most már nem kerülgetheti tovább.
'Most majd kiderül, mennyit ér a kor!' gondolta sötéten, és a következő pillanatban valóban lecsapott az irdatlan barnásszürke alak a sápadt égről.
És hatalmas lángcsóvát fújt rá!
Michaelangelo földfalat emelt maga és a lángok közé, így a lángok nem égették meg, de ellenfele is értett ehhez az elemhez! A következő percben már az óvó lángfalak gyilkos erővel préselődtek volna rá! Ő megállította, de a biztonság kedvéért felrepült, mert a mágia-harcoknál nincs a földön veszélyesebb.
A sárkány újra lángokat köpött rá, ő meg újra és újra falakat emelt fel, majd parancsolt le, hogy ne lehessen azokat ellene fordítani.
Aztán ő lendült támadásba. Egy hatalmas földhullámot hajtva maga előtt nekirepült a sárkánynak és az utolsó szempillantásban rácsapta a dögre. Az pedig lesöpörte a bőréről a földet, így fennmaradt a levegőben!
'Na szép....Ez így el fog tartani egy darabig!!!'
A sárkány a lehanyatló földből épp előtte bukkant fel, így azegyetlen lehetséges megoldást választotta: nekirepült test-test elleni küzdelemre hagyva a dolgot.
Fejberúgta a lényt, majd oldalra vetődve, pengetoll-mágiával csúnyán megvágta a sárkány nyakát és vállát. Csakhogy a sárkány felbömbölt és dobott egyet magán, így az eredeti célját, hogy a szárny izmaiba vágjon bele, nem érte el. Sőt, a sárkány szikrákat köpve utána kapott, és csak a szerencsétlen testhelyzetnek volt köszönhető, hogy csak véres csíkokat tépett Michaelangelo bőrére, de nem tépte le a lábát! Túlpördültek egymáson, és egy körívet leírva újra szemberepültek. A sákány tűzgömböket küldött rá, de Michaelangelo kiválóan repült, fordulásokkal és nagy levegőlöketeket csapva el tudta kerülni a borzasztó hőt. Aztán a sárkány már nem tűzzel küzdött, hanem hatalmasra tátva a száját rémítő sebeséggel repült Micha mellkasának! A pegazus pedig épp a harapás előtt felkapta a lábait és óriásit rúgott a fogakon! A patái a sárkány ínyébe szaladtak és vérző csíkokat hagytak maguk után, de a hatalmas dög lendülete mindkettejüket elragadta! Micha hátrafelé repült, lábaival a sárkány fején támaszkodva, míg az ordított és rázta a fejét, még mindig előre repülve!!! Aztán a lény agya kapcsolt és Michaelangelo közvetlen közelről láthatta a születő lángkitörést!!! Az ő elméje azonnal tudta a megoldást: messziről alattuk egy iszaposzlop csapott fel és a sárkányt a hasánál eltalálva fellökte az égbe! De a dög mosmár fel volt pörögve, és ő is ráparancsolt a földoszlopra! Az levált róla és Michára zuhant!!!!!!
Fuldokolva próbálta elméjét annyira összehangolni hgy tehessen valamit, és végre rájött mi is történik: a sárkány nem elfogta, és most meg akarta ölni, hanem a földbe szorítva a föld felé hajította! Össze fog zúzódni, ha nem tesz valamit!!!De aztán rájött, hogy már késő......A szárnyai eláztak és összecsomósodtak, hacsak a földet rá nem veszi, hogy vigye őt le épen, semmiképp sem éli túl. De azt is érezte, hogy a sárkány valahol követi őt, és amint leérne újra küzdenie kellene, de mostmár egyáltalán nem is tudna repülni! És nem volt rá biztosíték, hogy míg a leéréssel bíbelődik, a sárkány nem találja meg a módját, hogy megölje!
'Ég veled Lilina....Szeretlek...Örökké......És ezért teszem ezt....'
Utolsó tiszta gondolati szikrájával az őt lehúzó földre parancsolt. Az levált róla kissé és magához rántotta a sárkányt!!!!
- Együtt halunk meg! - ordította.
Aztán becsapódtak és eljött a sötét.......
Az ébredés lassú volt és csupa kín.....
Kinyitotta a szemeit és lihegve, igyekezve nem gondolni a pokoli kínokra a testében kicsit körülnézett.
Az iszap miatt élt. Az elég puha volt, így mikor lezuhantak, magába nyelte a becsapódás erejét...és őt magát is! A marjáig belesüppedt az iszapba, és egyre csak süllyedt, lassan, puhán a sötét örökbe. A tollaiból alig pár állt ki.
'Na várjunk....Nem állhat ilyen szögben a szárnyam! Eltört!!!!!'
Lassan végiggondolta a fájdalmai eredetét, és rájött, hogy képtelen lesz kimászni az iszapból. Sőt! Amint megpróbálja, meghal! Az iszap tartotta össze a teste csontjait!
Minden erejét összeszedte és messze maga alá szilárd réteget alkotott. Így nem fog tovább süllyedni, élni fog, és kitalálhatja mit tegyen.
- Bejött a terved. - hörögte mögötte egy hang.
Lassan az egyetlen (nagyjából) épen maradt lábával megtámaszkodott és megtekerte a fejét.
A sárkány is élt!
Ő az oldalára zuhant le, így most a feje, és az egyik lába lógtak ki. Ő is haldoklott, mint Micha, láthatóan ő is az iszappal oldotta meg a problémát, és láthatóan nem akart csatázni.
- Neked köszönhetjük. - mondta dühében az első eszébe akadó választ.
- Én nem így mondanám, de azt hiszem mostmár tökéletesen mindegy ki a felelős. Meghalunk pegazus, együtt, elnyel minket az iszap, együtt és a testünk rohadni fog, kábé ezer évig, együtt. Micsoda sötét irónia!
- Ja. - morogta és valahol egyet értett a sárkánnyal. Meghalnak. Együtt.
Hörögve felnevetett a sárkány és végül letette a fejét az iszapra.
- Így nem tart olyan soká. - mondta a pegazusnak.
- Miért nem hívsz segítséget? Nem hiszem, hogy Te egyedül lennél! A Sötétséget szolgálod, nemde?
- Nem!...Én nem szolgálok senkit! És Te? Te miért nem hívsz segítséget?
- Az nem rád tartozik. - ő is letete a fejét. Aztán valami szöget ütöt e fjébe.
- Mi az, hogy nem a Sötétséget szolgálod? Akkor egyáltalán minek támadtál?
- Én nem támadtam. Te repültél fel és estél nekem.
- De jöttél felénk!
- Igen. Éhes voltam, de aztán rájöttem, hgy Ti nem azok vagytok, aminek láttalak....Rátok nem érdemes vadászni.....
'Ó igen.....Meghalunk és teljesen hiába.....Az erisziek közül.....Egy sem hinném, hogy időben ideérne....Minden mágia ellenére, az iszap előbb lehúz majd....És aki talán segíthetne, az most oly messze jár......Vége......Vége van.....' adta fel és keserűen nevetni kezdett.
Az oldala kínná vált, a tüdeje égett, de nem bírta abbahagyni.
- Megháborodtál? Rosszul esik, hogy meg fogsz halni, öreg? - gúnyolta a sárkány.
- Igen!- vágta rá és visszaejtette a fejét az iszapra.
'Kész.'
|
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo leszált az iszapra, és ráparancsolt a földre, hogy tartsa meg. Fölnézett és kutatni kezdte a ködös eget a rettenetes küzdelem előtt...A földsárkány valahol odafent volt és épp úgy a küzdelemre készült, mint Michaelangelo. A föld bizsergett a pegazus alatt, ez mindennél biztosabb nyoma volt!
*Andurya lecsapott a halott fák ágai közt, egyenesen a fuldokló sárkány és a kínoktól elcsigázott pegazus felé. Nem szállt le, mert nem volt benne biztos, hogy a mocsár ingoványa megtartaná őt, de mindenképp segítenie kellett. Lilina - mint ahogy mindig is szokták - megérezte párja szenvedését, de ő most nem tud segíteni: az Utolsó Reménytől idáig hosszú az út, s nem valószínű, hogy időben érkezne...