|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Körülnézett.
- Itt még sosem jártam.....Hatalmas vidék lehet.... |
 "Na végre!Csakhogy találtunk egy bejáratot"gondolta magában, mikor átértek.
Avégtelenség dimenziója...végtelen!Jó rejtek, s erősen remélte, hogy nem itt lesz az, akit keresnek...vagy akkor legalább találják meg...de ne is 500 év múlva! |
Elszomorodó arccal nézett Névtelen után.
'De ha egyszer másutt nem találom a helyem...' gondolta keserűen, majd megrázta fejét, és lassan továbbindult...maga sem tudta hová. |
 Bólintott.
- Igen. Nagyon veszélyes és semmit sem tudunk róla, amitől még inkább félelmetes.
Megállt.
- Mennem kell, Amon. Szólítanak, és új bajba kell menni....El kellene felejtened, és elhagyni ezt a vidéket....
Azzal rá se nézve a kancára, a magasba röppent, és hatalmas, beboruló felhőkbe burkolózva eltűnt. |
Ahogy Névtelen után lépdelt fürgén, megpillantotta a mén kissé elgondolkodó arckifejezését.
Elmosolyodva csóválta meg fejét.
-Azon a furcsa idegen lényen töröd a fejet, nem igaz? Meg akarod találni.-mondta, inkább az arcából, mintsem a gondolataiból olvasva. |
Körbepillantott.
- Megértelek, de ha nem akarjuk magunkra haragítani az éjlényeket, akiknek a nyugodt éjjelt köszönhettük, jobb, ha inkább elhagyjuk az erdőt.....
Azzal fürgén elindult kifelé, szinte utat törve a helyenkénti sűrűn.
Közben azon töprengett mit tegyen....Kezdje keresni a viharokat varázsoló lényt, vagy inkább menjenek tovább elfelé a nagy gombától? |
Szarvát hozzáérintette a közeli fához, mire az kissé szétnyitotta lombkoronáját, jóleső fényt engedve Amonra és Névtelenre.
-Zavart ez a homály.-szabadkozott. |
| Névtelen bólintott, és felállt. Amon miatt szárnyát kissé megfeszítve tartotta egész éjjel, így tornáztatni kezdte. |
Lassan bólintott.
-Értem.-mondta. Világosodni, kezdett, de Amon már meg sem lepődött rajta, hogy milyen rövid ideig volt éjszaka.
Feltápászkodott, és kinyújtózott, a fák lombkoronáján azonban kevés fény hatolt át.
-Indulunk tovább?-kérdezte. |
Névtelen higgadtan felelt:
- Én sosem alszom igazán, Amon. Réges-rég így van ez.... |
Megnyugodva bólintott, de biztos volt benne, hogy ezután már úgysem fog tudni visszaaludni.
Névtelent fürkészte egy pillanatig.
-Egyáltalán aludtál?-kérdezte. |
- Mindenkinek vannak néha - mondta komoran.
- Ne törődj vele....Csak álom volt. |
Felkapta fejét, kizökkenve a szörnyű rémálomból. Rádöbbent, hogy szemei valóban könnyesek, ígyhát gyorsan megtörölte, de Névtelen elől már nem tudta elrejteni őket.
Mikor úgy-ahogy összeszedte magát, halkan mondta az orra alatt:
-Ostoba rémálmok. |
Névtelen újra felriadt. Valami hideg ért hozzá!
Körbenézett, és rádöbbent, hogy a nekidőlt Amon sír!
- Amon! Amon! - mondta komolyan, és szárnyával még meg is rázta kissé a kancát.
- Ébredj fel! |
Hozzászokott, hogy rémálmai vannak, de a mostani igazán makacs álomnak bizonyult.
Ebben az erdőben sétált, mikor hangokra lett figyelmes. Egy éles nyerítés, majd egy súlyos test puffanása a földön. Amon vágtatni kezdett a hang irányába, és hirtelen egy ismerős testet látott meg lábai előtt.
'-Névtelen..'suttogta álmában, és ahogy a pegazusra nézet, szeméből könny csordult ki. Könnye a valóságban is patakzott, de ő akkor még mindig a szörnyű álom rabja volt. |
| Felriadt Amon érintésére, és kissé össze is borzongott, de aztán elfojtott magába mindent, és visszasüllyedt szendergésébe. |
Ahogy hallgatózott, szemeit felemelni már nem volt akaratereje, és hamarosan elszenderedett.
Feje Névtelen vállára bukott. |
| Névtelen szokásos félálmába merülve elpihent.... |
Megnyugodva bólintott, majd leheveredett Névtelen mellé.
Az égre nézett. Lassan teljesen besötétdedett, és az első bizonytalan csillagok fényei is kigyúlni látszottak.
Egy pillanatra lehunyta szemét. Így hallotta csak igazán az erdő apró neszeit-néha egy-egy levél zizzenését, vagy ág roppanását, elvétve a madarak szárnysuhogásait is. |
Bólintott.
- Ránk nem veszélyesek, főleg ha nem zavarjuk őket, de nagy csapatban másoknak nekimehetnek....Ragadozók. Itt, miattuk, biztonságban leszünk.
Le is heveredett egy nagy fa alá. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Körülnézett.
"Na végre!Csakhogy találtunk egy bejáratot"gondolta magában, mikor átértek.
Bólintott.