|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 19:12 - |
 *Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
-Nos, eddig hogy tetszik? Gondoltam, a Félelem után jobb lesz, ha először egy effajta, homályos, ijesztőbb helyre hozlak. -*mondta a kancának, és még ő maga is meglepődött saját magán.
Szauron, a nagy és félelmetes csődör figyelmes és törődik másokkal?! |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
*Szauron dühösen három hatalmas láncvillámot szabadított a csődörre. Az sem érdekelte, ha nem árt neki. De egyetlen vágya volt minden dühét és haragját ezen a pimasz álomkóroson levezetnie.*
-Rólam azt mondasz, amit csak akarsz. Rég megszoktam már a sértegetést. Ennél jóval cifrábbakat is vágtak már a fejemhez... De Cardassyát ne keverd bele! -*szólt figyelmeztető, fenyegető hangon.* |
 - Csak rajta, nekem nem árt. - mondta és felkelt.
Közönyös, unott képpel nézett a másik csődörre, majd megrázta magát, hogy megszabaduljon a portól.
- Szóval ismered? Végül is, nem mondom, hogy nem értem mit eszel rajta annyira....Illik hozzád.....Öntelt, ostoba, az élet és a fájdalom feléről sincs fogalma....Játssza az eszét, meg hogy milyen önálló és hatalmas, de közben egy fuvallat elviszi! És olyan kegyetlen, ha épp őnála van a hatalom, hogy nem is hiszi a normális lény, hogy van bármi más a mellkasában a tömény gonoszságon kívül! Kívülről csak a vakoknak szép, belülről meg minden, csak nem jó! Neked való! - köpte, majd hirtelen elugrott, mert nem tudta, hogy a hatalmas pegazus nem támadja-e meg.
Persze, be nem vallotta volna, hogy a kancák listáján, akikért odavolt (vagy valaha odavolt és még mindig nem bírt róluk lemondani), Cardassya igencsak előkelő helyet foglal el. |
*A másik csődör észre se vehette, mi történik, máris a földön találta magát. Szauron ugyanis azonnal, dühödten rontott rá, s úgy fellökte, hogy a fekete lény még jó fél métert csúszott az oldalán.
Szauron dühösen fújtatva, haragosan villámló szemekkel meredt rá.*
-Ne... merészelj... még... egyszer... így... beszélni... róla...!!! -*nyögte a méregtől szaggatott hangon, miközben fejük fölött újra összegyűltek Szauron viharfelhői.*
-Különben megízlelheted a láncvillámomat... |
- Ebben az életedben még szenvedhetsz eleget! És nem vagyok sem az öcséd, sem a fiad! - fújt.
- Alvás nélkül, de álmok nélkül? Ó igen! Minden alvóhoz szeretek közelférkőzni, és gyötörni és gyötörni....Miért kell ezeknek felébredni?! - nevette el magát sötéten.
- Hopp, mi ez? - a földre ugrott, és felkapot valamit. A rózsaszár volt, amit Szauron tartott és az ütközéskor ejthette el.
- Ez egy fekete rózsáé. Pfhu!
A rózsaszár a földre esett és hamuvá égett egy lobbanásban!
- Mintha Cardassyáé lett volna! Az a kanca....Azt hittem a Félelemben tör meg lelkeket! Remélem csak egy rossz álom ez, hogy - ne adja az ég! - itt járt. - hörögte, majd elvigyorodott szóviccén.
- Jobb, hogy nincs itt! Remélem minél messzebbre megy innét, a lények közé, akiket rémálmokban szoktam alkotni! Odavaló!
|
-Hidd el, öcsi, feleslegesen töröd magad. Nem hiszem, hogy nekem lesz következő életem. -*felelte gúnyos kacajjal.* -Halhatatlan vagyok, de ha egyszer mégis végeznének velem, többé nemár m jöhetnék vissza...
-És hiába fenyegetsz, fiam, én ugyanis már láttam olyat, aki képes volt meglenni alvás nélkül.
-Nos, drága Álomkóros Álomúr, nem szeretnélek tovább feltartani. Biztosan még rengeteg a dolgot, és sok szerencsétlennek akarsz lidérces rémálmokat szerezni. -*gúnyolódott Szauron.* |
- A Rémálmok Ura vagyok, és ha elkövetkezendő életed nem ébren akarod tölteni (már ameddig bírod), akkor vigyázz rá, mit beszélsz! - sziszegte.
Gonoszul felkacagott.
- Én még olyna lénnyel nem találkoztam, aki képes volt alvás nélkül meglenni! Legalábis élve... |
*Most már ő is kezdte behergelni magát.*
-Miért, kivel beszélek?! -*vágott vissza.* Csak nem a Vaksi Galopplovak Császárával személyesen, aki olyan vak, vagy olyan béna, hogy egy háromméteres ösvényen nem képes kikerülni egyetlen árva pegazust?!
-Már ne is haragudj, öcsi, de ha én vagyok a madár, miért tőlem várhatod el, hogy én figyeljek arra, épp merre tatja kedved száguldozni?
-Talán neked vannak tollak az eszed helyén! Különben is, ki vagy te, hogy belémkötsz?!
|
Felhúzta magát. A pegazus jó fejjel magasabb volt mint ő, de ez nem zavarta! Kihúzta magát és visszahörögte:
- És Te mégis hova nézel? Az égre? Jól halhatóan jöttem! Te vagy a süket! Vagy holdkóros! Az erdő mindnekié! Ne töltsd ki az ösvényeket!!!!! És nem nagy az orrom, de valakinek akkorára nőttek itt a tollai, hogy az eszéből is abba ment az anyag!!!!!Te madár!!!!!Annyira az vagy, hogy nem is veszed észre kivel beszélsz!!!!!
|
*Szauron haragosan az idegenre nézett. A fájdalom, ami egyre csak gyötörte, már így is épp eléggé feldühítette és ingerültté tette. Erre most jön ez a ficsúr...Mindenesetre igyekezett higgadt maradni. Sokat tanult a Félelemben, és bár még mindig hirtelenharagú volt, de legalább nem volt elhamarkodott és forrófejű.*
-Már megbocsáss...! -*kezdte dühösen, miközben hangja fenyegetően mennydörgővé vált.* -...hogy... hogy érted, hogy én mit képzelek magamról?! Már ne is haragudj, de ha nem vetted volna észre, te jöttél nekem. És néhanapján igazán te is nézhetnél azelé a szerencsétlenül nagy orrod elé, mielőtt nekimész másoknak. -*fújtatta morcosan.*
- |
Vígan, önfeledten, csak az izmai erejét élvezve vágtázott át az erdőn.
Aztán nekiment valami nagy és fekete, tollas alaknak és lehuppant.
Felpattant és gyűlölettel fújta:
- Ki vagy Te?! Mit képzelsz magadról?! |
*Szauron botladozva hagyta el az erdőnek ezt a részét. Sebei külsőleg ugyan begyógyultak, de belül továbbra is égette, és meggyötörte őt.
Lassan, kínlódva ballagott, szájában egyre csak a rózsa szárát szorngatva, és gondolataiban merült.* |
 Teljes sebeséggel száguldott ki az erdőből....és üszkös romoknál találta magát!
'Mi ez?'
Körbejárta és rájött, hogy valaha ház volt, de valami porig rombolta!
Méghozzá nem is olyan rég......
Beszívta a mágiát. Eriszi járt itt!
'Talán keresnem kellene valakit, aki elmondja mi folyik itt....' született meg benne egy új döntés.
'Cardoron túl sokáig tartott távol a fontos dolgoktól....Most ki akarom deríteni, hogy ki akarhatta és főképp miért lerombolni az erőben állló házat....'
Higgadtság és eltökéltség töltötte el.
A tisztást már egy igazi hercegnő hagyta el, óvatosan, figyelmesen, éberen, de büszkén lépdelve. |
*Szauron utána akart menni, de valami visszatartotta. Egy hang azt susogta, hogy hagyni kell, hogy lecsillapodjon. Ha megnyugszik, ő sem látja majd ilyen borúsan és lehangolóan a dolgokat. És különben sem tarthatja itt erőszakkal. Ha vissza akar menni, nem állhat az útjába; el kell engednie, hogy maga dönthessen. A döntés jogától senkinek sem szabad megfosztania Cardassyát.*
*Nehézkesen feltápászkodott a földről, s szeme megakadt a földön heverő, immár csupasz rózsa szárán. Mielőtt odébbállt volna, még sietve lehajolt, és óvatosan felvette a földről... |
Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Túl sok volt mindez....
Kitört belőle a zokogás, sötétszürke szőrén éjszín erekben csordogált a könny és valósággal rázkódott a kimerültségtől, meg a sírástól.
Aztán szavak is kirobbantak belőle.
- Hiba volt idejönnöm! Én tényleg nem tudok semmi jót, sőt egyáltalán semmit sem tenni itt! Csak egy ostoba, elkényeztetett, meggondolatlan senki vagyok! Végig Cardoronnak volt igaza, hogy bezárt!!!!!
Megrázta a fejét.
- Nekem semmi keresnivalóm itt!
Mielőtt még valamit mondhatott volna (mostmár a szégyentől is égett az arca és a lelke, hogy milyen gyerekesen viselkedik, hisztizik és botrányosan beszél), megpördült és egyre gyorsuló léptekkel elindult.
Egyelőre nem tudta hová megy, de el akart szaladni, el mindentől és mindenkitől.
Aztán......valószínűleg vissza kell találnia a Félelembe..... |
*Szauron csak a szemét forgatta ide-oda, s csak megrovó pillantása rebbent a könnyező kancára, míg továbbra is hörögve levegőért küzdött.
Mikor a rózsa szirmai begyógyították sebeit, egy pillanatra megdöbbent, de továbbra is megrovó tekintettel meredt Cardassyára, és halk, a kíntól rekedt hangon szólalt meg:
-Ejnye, hiszen te nem szoktál sírni. -*de ez volt minden, amit mondani tudott.* |
- Szauron! - ordította és ledobta magát a vilám felé.
A mágia többször is cserben hagyta, és csupán zuhant, de ez sem érdekelte.
Le akart jutni, haladéktalanul!
Végül nem zúzta halálra magát, hanem durván ledobbant a csődör mellé.
A lábai csaknem összerogytak, de észre sem vette. Egyre csak a szörnyű sebekre meredt, szemei egyre jobban elkerekedtek, és aztán peregni kezdtek a könnyei. Tintafekete könnyek áradata csordogált végig az arcán le a földre.
'Ezt én tettem. Én! Én! Én!' égett bene a gondolat, és a lelke visszhangzott, mintha a fülébe is üvöltötték volna a tényt.
- Én...Ne haragudj! - mondta akadozó hangon a csődörnek, majd fölé hajolt, hogy lássa, tehet-e valamit.
Ahogy egyre jobban szemügyre vette a sebeket, egyre jobban potyogni kezdtek a könnyei.
'Ezt most nem szabad! Ki kell találnom valamit!' szólt magára és megrázat a fejét. De nem lett jobb.
Hirtelen, a rázogatástól kilazult sörény miatt, a fekete rózsa kihullott egyenest Szauron sebeire, de úgy, hogy közben szirmaira esett.
Cardassya elátkozta magát óvatlanságáért, és elkezdte törni a fejét mit tegyen, illetve hogyan szedje le a szirmokat, de közben újra eleredtek a könnyei. És ráestek a szirmokra a sebeken!!!!
- Jaj ne... - kezdte volna, de aztán elakadt a szava. A szirmok felizzottak, elolvadtak és teljesen szétfolytak Szauron sebeire. És aztán beolvadtak a pegazus fekete színébe, és a következő pillanatban Cardassya azon kapta magát, hogy tökéletesen ép testfelületre néz le!
'Mi? Hogyan?' döbbent meg. |
*Szauron hallotta Cardassya hangját, de képtelen volt felelni neki. Hiszen levegőt is alig kapott!! Minden lélegzetvételnél úgy érezte, száz meg száz kést döfnek belé. Minden egyes lélegzetvételért meg kellett küzdenie, s kínokat kellett kiállnia. Legszívesebben iegyáltalán nem is vett volna levegőt. Inkább megfullad, mint hogy ez a kín őrölje fel! De régi büszkesége dacolt ezzel az elhatározásával.
Lassan, nagyon lassan felemelte a fejét, de a nyakán levő mély, szúrt sebektől ehhez minden akaraterejére szükség volt. Majd lassan, nagyon lassan, a fájdalomtól most már újra és újra felszisszenve az ég felé fordította tekintetét, s a következő pillanatban megjelent egy villám... és ahogy megjelent, úgy is maradt, dermedten a levegőben, a végével pontosan őrá mutatva... Ezután visszaejtette fejét a földre, és hörögve igyekezett lélegzethez jutni.* |
- Szauron! Szauron! - kiáltozta és retegett, hogy rosszul látta és a csődört már nem élve fogja megtalálni.
- Szauron! - sikoltota mostmár és egyre gyorsabban futott.
'Merről jöttem?' egy helyen eltűntek a nyomai, amiken eddig jött visszafelé!
'Merről jöttem?!'
- Szauron! - ordította újra szinte rögtön, mostmár teljesen kétségbeesetten.
Végül nagy levegőket vett, behunyta a szemeit és kényszerítette magát, hogy megnyugodjon. Mágiát nem lehet zavarodottan használni. Főleg nem ezt.
Nagy nehezen lehiggadt, és felrepült.
- Szauron! Szauron! - kiáltozta a levegőben egyre lefelé nézve, hogy hátha meglátja többszörös megmentőjét. |
*Szauron hörögve, levegő után kapkodva feküdt a földön. Körülötte a föld mindenütt nedves volt a vérétől.
~Esküszöm, 100 éves pályafutásom alatt még összesen nem éltem át ennyi fájdalmat és kínt, mint itt, most egyszerre...~*gondolta keserűen.
Összeszorított fogakkal és szemekkel próbált tűrni, amit sziklaszilárd akarata utolsó morzsáival ért el, de kevés választotta el attól, hogy fájdalmában ordítson.* |
'Mik ezek a zenék? Mik ezek a színek?.....Ki kezek?!?!?!?!' süllyedt és mostmár nem tetszett neki, amit látott!!!! Rájött, hogy az árny utolsó trükkje az volt, hogy nem engedte védekezni, míg beljebb hatolt az elméjében! Mostmár semmit sem bírt tenni!
'NEEE!' sikoltotta.......volna.
Aztán hirtelen újra a szemeivel látott, és mostmár igazán kétségbeesett: a kép nem véletlenül volt ködös, nem ő irányította a testét!
Az idegen akarat felemelkedett vele és Szauron felé fordult.
Aztán minden figyelmeztetés, jel vagy bármi nélkül leszegte a fejét és nekiment a csődörnek!!!!
A tüskék csúnya csíkokat hagytak maguk után, majd Cardassya azon vette észre magát, hogy a teste észveszejtő tempóval vágtázik elfele onnét, ki tudja hová?
Az elrablása, a legyőzés, a félelem most mind új érzelembe csaptak át. Vele, eszközként tettek kárt a lényben, aki megértette őt, aki szabaddá tette, akivel olyan jó volt lenni!!!!!!
'Ebből elég!'
Minden erejével küzdeni kezdett, és néha érezte, hogy Cardoron nevelése nem volt hiába, a királyi vér megfelelő környezetben tartása megtette a magáét. Itt-ott újra érezte a tagjait, és már nem olyan ködösen látott, meg fényeket, amik nem is voltak ott (vagy valami másról volt szó, nem illúziókról?)......
Aztán hirtelen kín vágott a belé és gúnyos kacaj zengett körülötte.
A semiből óriási csapás érkezett és a tudata csaknem összeroskadt.
'Nem hagyom magam!'
Tovább kínlódott, hogy ő irányítson, hogy az idegen akarat, emlékestül, kísértetestül, mindenestül eltűnjön belőle, végig dacolva a rettenetes fájdalommal.
'Nem....adom....fel......'
És aztán rájött. A Fájdalom a kulcs. Ha azt legyőzi, övé lesz minden!
Ahelyett, hogy kizárta volna, magáb aengedte a fájdalmat, és így valóban egyre erősebb lett, a gondolatai összeálltak és ő nekiesett az idegen akarat legerősebb pontjának.
Egymásnak feszültek és egy pillanatig úgy tűnt, hogy az erőfeszítéstől a teste, a tudata és minden más, ami valaha is ő volt szerteszéthasad, majd egy utolsó lökettel elordítota magát "Takarodj!!!!" és aztán elvakította a fájdalom.
A földön zihálva feküdt, remegett, de győzött!
A nyomokban benne bújkáló fájdalom tovatűnőbne volt és a győzelem édes íze mindent szebbé varázsolt.
Felkelt és örömmel nyugtázta, hogy újra a régi. Az az....csak majdnem. Az árny végső pusztulásával azok áldozatai is kiszabadultak, de míg az árny nem volt több, mint gonoszság, azok a lelkek emlékekkel volta ketel. És ezek mostmár mind őhozzá tartoztak.
Kis ideig megrendülten állt, aztán hirtelen észbekapott.
- Szauron! - kiáltotta, és kicsit lassan és törődötten, de futni kezdett vissza a nyomain. |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
- Csak rajta, nekem nem árt. - mondta és felkelt.
Teljes sebeséggel száguldott ki az erdőből....és üszkös romoknál találta magát!