|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.05. 22:48 - |
 - Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
- Nemsokára..aha! Látod? Kijött elénk!
 Végignézte a kettős leszállását.
- Remélem rendben ment az utatok során minden! - mondta mély, hatalmat sugárzó, dinamikus hangján.
Aprót hajolt Brünhilde felé.
Majd Beatlashez fordult, de a hatalams lény mosolygott.
- Szóval Te vagy Beatles. Ha nem tévedek, a tanítványon szeretnél lenni, ugye? Üdvözöllek itt! |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Arwen elterült a hóban, miután Fátum kilökte. Mozdulni, szólni sem tudott....Érezte, ahogy, mint görcsös ujjakat, lefejti a bűbáját valami a kő pajzsáról, aztán hihetetlen szürkeség szakadt rá......Behunyta a szemeit, és teljesen elcsöndesedett.....
 Steel félig-meddig ködös tagokkal ugrott Csodaszarv után, miután felébredtek. Neki így nem árthatott nagyon semmi, a mén pedig biztonságban kijuthat. De ő is gyengének érezte magát, és saját varázsa is alig-alig engedelmeskedett neki....Borzalmas volt!
Ahogy a felfelé vezető alagútba ugrott, még látta az erőlködve homályló pajzsot, és hirtelen döntést hozva jéghideg, pusztító varázst küldött be telejsen megfeszülve, elsöpörve a pajzsot!
Hatalmas energiahullám volt a válasz, de akkora, hogy teljesen elvakította a kancát, aki erejének végére ért. Megpördült, felkiáltott, ahogy a sokezernyi vagy tízezernyi lény varázsa korbácsként végigsuhintott rajta, aztán száguldani kezdett felfelé. Ő legalábbis annak érezte, de később sem tudta megmondani soha, hogy valójában mennyi idő lehetett.
Csak érezte, ahogy lába hóba süpped hirtelen kő helyett, elbotlott, és rádöbbenve, hogy nem lát, a hideg talajra zuhant.....Az utolsó dolog, ami eljutott hozzá kőcsikorgás volt, ahogy a lejárat bezárult mögöttük, elrejtve újra a tomboló követ...... |
*Végre közvetlenül a kijáratnál állt. Fejét Arwen oldalának támasztotta és kilökte a napsütésbe és a hóba a kancát.
Végtelenül nehéz döntés volt meghoznia azt, hogy Ő maga is kilépjen... Először csak egyik lábával, majd a másik elsővel is, végül pedig a két hátsóval. Ahogy havat ért patája, elvágódott és ismét nem mozdult meg.
~Amíg ki nem értek, nem engedem el~ -jelentette ki magában. ~Csak siessetek...~
A mellette heverő Arwenre pillantott, aki látszólag nem volt már a maga ura. Fátum kicsit mozgolódott a pajzs védelmében és megtalálta, hol van a kanca. Nem kis erőfeszítésébe került, hogy kilökje onnan a tünde-varázst. Utána azonban ismét teljes egészében magára maradt a küzdelemmel. Egy utolsó pillantást vetett Arwenre, majd összepréselte száját és szemeit és kitartott...*
*Csodaszarv fáradtságán ismét túltett a megmenekülés keltette remény. csak bólintott Steelnek és a két unikornis kifelé robogott a kapu felé. Ahogy beugrottak az átjáróba, hirtelen félelem fogta el, hogy mi fogja odakinn várni. Aztán mintha kikerült volna időből és világból. Elájult...
Hatalmas dörrenésre ébredt. A padlón feküdt és egy villám csapott a feje felett a plafonba, amiből ennek hatására egy nagy darab kő zuhant le. Csodaszarv odébb gurult. Gyorsan összeszedte magát és felállt. Mindene szúrt és zsibbadt, remegett és alig akartak a végtagok engedelmeskedni.
Szinte nem látott semmit. Egy gondolat volt csak a fejében: Ki innen, minnél hamarabb! A jelenlegi max. sebességén nekiiramodott az emelkedőnek. Most olyan hosszúnak hatott...* |
Arwen csak a fényt nézte, izzó, sötét szemeivel, és már nem is érzett semmit....Mintha kővé vált volna!
Steel egyre vadabbul vergődött a szorításban, egyre több trükköt próbált használni, mindig egyre bonyolultabbakkal akarta védeni magát, de az egyetlen eredmény az volt, hogy lassan, de biztosan kezdett elhomályosulni a világ. Hiába akarta aláásni a lelkét morzsoló borzalmas, kérlelhetetlen erőt, ami felfoghatatlanul szorongatta, csak azt érezte, hogy összepréselik.....
Kétségbeesetten felsikoltott. Hogy történhet ez vele??!?!? Mi ez a borzalom?!
A saját halkuló üvöltése hirtelen felébresztett kihunyó elméjében egy gondolatot...Ösztönös viselkedés...Állatias...Ősi...A felismerés szikrája valóságos lángözönt indított el az agyában! A kő a birodalmi lények erejével, lelkével rendelkezik....Az ő erejével is, és mindenkiével, aki hozzá hasonló! Ezért nem tudja legyőzni! Önmagával és a többi lény erejével nem is bírhat el! Most...talán a kő belsejében vannak, ahol minden erő tökéletes ellentéte támad...
Ebben a pillanatban abbahagyta a küzdelmet. És a gyilkos erő eltűnt! Néhány szempillantásig csak hevert, majd nagy levegőt vett és talpra küzdötte magát.Csodaszarv nem messze tőle kecmergett előre.....A szürke alakok eltűntek....
- Hát persze! - suttogta. Egyikük sem küzd már...A kő talán azt várta, hogy mindig egyre kétségbeesettebben harcolnak majd, míg meg nem ölik saját magukat...De hála az égnek, mindketten gyengébbnek bizonyultak...Gyorsan a mén mellé ugrott.
- Tűnjünk innen! Futás! - mondta rekedten és nagyot lökve a csődörön melendült kifelé.
- Ne varázsolj! Ha kiértünk, akkor is fuss, ahogy csa tudsz!
Ha kiérnek, a kő támadni fog....Odakinn már nem csak lelkekről lesz szó, a gonoszság pedig ellenállhatatlanul pusztítani akar majd...De talán az a pajzs adhat nekik egy-két másodpercet.... |
*Már nagyon közel jártak! Már majdnem kint voltak! Fátum vár számolta visszafelé a lépéseket.*
- Már csak 10 méter... - *nyögte. Látta, hogy a beszéd fontos tényező Arwen kitartásában, így folytatta, hiába esett nehezére.*
- 8... -*számolt vissza.* - Támaszkodj rám.
*Fátum most először érezte magát végzetesen fáradtnak. Már az is megfordult a fejében, hogy a sötétséget hívja segítségül, de nem tudta, Arwen hogy viseli azt. Arról nem is beszélve, hogy tartott attól, hogy nem bírja megtartani a varázst és elszabadul a pokol.*
- 6 - *suttogta.*
*Csodaszarv nem akart hinni a szemének. Hogy történhetett meg ez?! Ott voltak... csak egy lépésnyire... Most pedig úgy érezte, ugyanoda repül vissza, mint ahonnan indultak.
Mielőtt földet ért volna, megpróbált ismét jeget varázsolni, de nem ment. Próbálta volna enyhíteni a becsapódást, de a várt puhítás helyett kemény, dúrva talajnak csapódott. Elakadt a lélegzete, arról nem is beszélve, hogy nem egy jégdarab fúródott a testébe.
Átfordult és lendületet vett, majd felállt. Néhány méternyire már ott voltak a szürke lények. Pillantásával kereste társát, de sehol sem látta... Az idő mintha még ködösebb, szürkébb lett volna!... Mikor felállt, feje ismét zsongani, hasogatni kezdett. Már nem ment a józan gondolkodás. Ereje nagyon kevés, varázsa elfogyott... Most úgy érezte magát ezen a varázzsal teli helyen, mint egy egyszerű ló. Nem tudott mit tenni... menekülni kellett. Mindig csak előre!* |
Szinte özönlött kifelé belőle az erő! Arwen nem értette, próbálta legalább csökkenteni a kapcsot, de nem sikerült! Nem akarta így! Mi lehet vele?
Miközben próbált nyugodt maradni, és menni kifelé, egyedül Fátum szavaiba kapaszkodott, és mikor a mén fényről beszélt, remegőn felemelte fejét. Úgy érezte a remény éri el a szemét és az arcát a homályos szürkülettel! Összeszorította a fogát, és elindult tovább.
Abban a pillanatban, ahogy a kettejük közös koncentrációja megszűnt, hirtelen a jégpálya felrobbant alattuk! Steel is és a mén is oldalra zuhantak, és hiába voltak közel a kapuhoz, hirtelen a kanca úgy érezte, hogy valami felfoghatatlan hatalom telepszik rá, és elsöpri minden ellenállását és védelmét! Minél jobban próbálta kizárni, annál inkább letörte a próbálkozásait, és minél inkább próbálta a szörnyű erőt lerázni, annál inkább fojtogatta! |
*Nemsokára már Ő húzta felfelé Arwent, nem pedig fordítva. Feje ismét zsongani kezdett és úgy érezte, ólomból vannak a végtagjai. Lentről fehér villanásokat vett észre... vagyis a pajzs kezdett nem elég lenni!
~Kijutni, vagy a pajzsot tartani?~ -tépelődött magában. ~Hol vagytok már?!~
Ismételten visszaszállt a pajzs tartásába aktívabban, de folyamatosan beszélt. Eleinte Arwennek, de azután már csak úgy...*
- Már mindjárt kint vagyunk... Közel van... Nincs sok... - *egyre halkabban beszélt és egyre kevesebbet.* - Fény... ott...
*Csodaszarv már ugrott volna a fényes kapuba, amikor 5 macskaféle lény termett előttük! A közelükben rajtuk kívül nem volt több lény, de rohamosan közeledtek. A jégpályával egy kis előnyre tettek szert.*
- Majd Én.
*Mély lélegzetet vett és még utoljára előhívta segítségül a jeget. A szörnyek feléjük vetették magukat, de a levegőben sikerült az összeset megfagyasztani, és ahogy a földhöüz csapodtak, összetörtek...* |
- Nagyon hosszú... - mondta szinte sóhajtva. Néha már homályosan látta csak a hosszú-hosszú járatot, de megdöbbentő dolgot tapasztalt: megpróbálta megszüntetni a pajzsot....és nem tudta! Nem értette hogyan is történhet ez, de nem is akart erre gondolni, csak harcolt tovább az izmaival, teste kimerültségével, minden reményét a lelke kitartásának adva.
'Csodaszarv...kérlek gyere!' mondta valahol az elméje legmélyén, és lépett tovább....Mindig csak egyet....
Félrecsapva a feléjük kapkodó magasabb lényeket, egyensúlyozott Csodaszarv oldalán, és saját erejével is segítette a jeget, ahogy tudta.
Aztán elérték a fénykaput..... |
*Érezte, hogy valami segít a pajzsot fenntartani, így szusszanhatott kicsit. Tudta, hogy Arwen a segítség. Mivel a pajzsra nem kellett annyira ügyelnie, megállt saját lábain (nem támaszkodott a kancának) és gyorsított a tempón.*
- Hagyd, ha nem bírod. - *mondta egész halkan a mellette botorkáló kancának. Jó ideig haladtak tovább felfelé.*
- Mi a ménkű? Milyen hosszú ez? - *zsörtölődött. Nem volt elég, hogy már jópár perce haladtak, de az emelkedő egyre nagyobb volt.*
*Csodaszarv hátán jónéhány vastag karmolás emlékeztette a nagymacska támadására.
Mikor meglátta a hosszú, szabad utat, úgy érezte, ez neki nem fog menni... elfogyott az ereje. Eddig sokkal jobban bírta, de most ismét rohamosan fáradt! nem értette, mi lehet az oka. Találkozott pillantása Steelével és hírtelen sosem érzett elszántság vett rajta erőt.
Összeszorította a száját és szarvából irdatlan sebességgel lőtt ki a jég, ami az utat előttük végig megfagyasztotta és egy egy méter magas falat ghúzott a két oldalára, hogy a lények ne állhassák utukat. A tervben az volt, hogy egy alagutat csinál, de csak ennyire futotta az erelyéből.*
- Akkor rajta - *mondta szinte csak magának. Oldalán a higanyszín unikornissal ráléptek a jégútra, ami mintha magába szívta volna patájukat és gyors tempóban vitte őket a fényes kapu felé.* |
Fátum mellé szökkent, megtámasztva a tántorgót.
- Gyerünk! Sietnünk kell! - kiáltotta, és látta, hogy sógora morgásának ritmusára kezd pulzálni a kő köré húzott pajzs! Szarvával a gyengülő erőmezőre bökött, hozzáadva a saját erejét, és elindult a felfelé vezető, hosszú-hosszú úton, Fátumot támogatva és lökdösve, éezve ahoyg sajátlábai is egyre bizonytalanabbak.
Aztán egy utolsó pillantást vetett a mögöttük lassan eltűnő kettősre, majd imát mormolva minden égi hatalomhoz küzdeni kezdett tovább minden lépésért.
Csodaszarv mellé érte mindenképp pozitívum volt, de Steel tudta, hogy innen nem tudnak kimenni semmítéssel, hanem el kell érniük a mögöttük hihetetlen messze nyíl fényes kaput. Az vezet a valóságba és a menekülésbe!
- Gyerünk! Valahogy muszáj kijutnunk! Különben megtudjuk mennyire féljük a halált! - ordította, és szarvaiból hosszú ködcsápszerű nyúlványok vágódtak ki, egyszerűen eltüntetve mindent, ami elébe került! Hamar véget ért a varázslat, Steel pedig remegőn kapkodott a levegő után, de a lények előttük eltűntek! Csodaszarv felé fordult, hogy induljanak, de a csődörön egy hatalmas szürke alak kapaszkodott, azzal küzdött a bajbajutott lény. Steel felé szökkent és kínlódva leszúrta a támadót, majd megtaszította az egyszarvút.
- Futás!!!!! |
*Mintha két világ között lavírozott volna... A feje szinte elviselhetetlenül zsongott, minden mozfulat olyan volt, mintha ezer tű szurkálta volna.
Testvére párját korántsem olyannak ismerte, mint amilyen most volt. Arwen teljesen kivetkőzött önmagából. Tudta, hogy nincs esélye hosszú távon ellent mondania, így inkább erőtt vett magán és az utolsó szóval egyszerre lendületet vett és felállt.
Forgott vele a világ ezerrel. Minden homályos volt és csak fekete-fehéren látta a dolgokat. Kezdte magát kifejezetten rosszul érezni!
A fájdalom, ami érte, kezdte kiborítani. Tehetetlennek és kicsinek érezte magát. Hogy valamivel kiadja magából a felgyülemlett kínt, elkezdett morogni. Először csak halkan.*
*Csodaszarv látta, hogy Steel gyorsan közeledik, de a bámészkodásra nem maradt ideje, mivel a lények körülötte vészesen közeledtek.
Hátulról vékony jégfalat húzott, hogy ne támadhassák hátba. Végül rájött, hogy felesleges, mert ha a szürke lények körbeveszik, esélye sem lesz.
Eleinte egy helyben toporgott, majd összeszedve maroknyi erejét vágtába ugrott és az előtte lévő lényeket sorra megfagyasztotta és összetörte a szobrokká vált lényeket.
Látta, amint Steelt az egyik hatalmas lény visszatartotta. Arra kanyarodott és pillanatok alatt már Steel mellett állt. A magaméretű lényeket gyorsan hatástalanítani tudta, de a hatalmas szörnyeket csak 5ször annyi idő alatt tudta megfagyasztani. Eddig kerülte azokat, de most kénytelen volt belevágni, mivel közvetlenül mellettük állt csapásra készen egy szörny. Amint elkezdte a fagyasztást, a lény felé fordult és hatalmas öklével lesúlytott. Csodaszarv nem mozdult, hanem megfagyasztotta a lény vállát. Nem sokkal a fejük fölött állt meg a hatalmas kar. Kezdte volna ártalmatlanná tenni a szörnyet, de hátulról egy nagymacska féle a hátára ugrott. Figyelmét elfordította a szörnytől és a macskára összpontosított.* |
- Nincs választásunk! Ki kell jutnunk, majd Steel kihozza magukat! De a kő még őt is elintézné, nem bír vele, ahogy te sem! Ki kell mennünk! Ez az egyetlen esély! Ha elszabadul, végünk van! Tartsd fenn a pajzsod, míg tudod, segítek! De ki kell jutnunk! - kiabálta olyan elszántsággal, olyan izzó szemekkel, a félelemtől hajtva, hogy szinte démoni lett az arca!
- Gyerünk! Most!
Valaki varázst szabadított fel a közelében, és ahogy jobban körülnézett egy pillanatnyi szünetben, végre meglátta Csodaszarvat, teljesen körülzárva, de még épen! Szürreális valóságuk kezdett egyre vészesebb lenni, így Steel összeszedte minden erejét, és leszegve fejét vágtatni kezdett a mén felé, elsöpörve, megfagyasztva és szétroppantva az elébe kerülő szürke óriásokat, mert az eddig arányos lények formátlan, hatalmas dögökké alakultak át!
Óriási küzdelem alakult ki egy szorosan gyűrűbe bezárult csoporttal, de ahogy végül keresztülért rajtuk - és legnagyobb döbbenetére fáradt!!! - végre odaért a fehér unikornishoz! Mellé akart szökkenni, de a levegőben megállította és hatalmas erővel visszadobta valami! Nagy puffanással a földre zuhant, és látta, ahogy a szürke alakok kezdik körülvenni...... |
*Csodaszarv az előtűnő lényt bámulta. A hosszú fülekről egyből atonosítani tudta a lényt.
~Fátum? Ő hogy került ide?~
Aztán hirtelen összeállt a kép.
~Jaj ne...~
A kör zsugorodni, a feje pedig elviselhetetlenül hasogatni kezdett. A lények körülötte mocorogni kezdtek és egyre közelebb kerültek. Tudta, hogy ez mit jelent: a pajzs rohamosan gyengült. A két testvér egymás erejéből merített újabb és újabb erőt, de mivel mindketten padlón voltak, ez kezdett járhatatlan út lenni.
A rémületből egy éles kiáltás zökkentette ki, ami nem is olyan messziről érkezett. A fehér kapu felé nézett, ahol egy négyszarvú unikornist vett észre. Egy név furakodott elméjében: Steel. Nem tudta, találkoztak-e eddig, vagy sem... Ez most lényegtelen volt. Segítség jött! Segítség! Kiáltani akart azonnal! Kiáltani hatalmasat, hogy minden és mindenki hallhassa! De csak tátogott... Valami gúzsba kötötte a hangszálait!
A kör továbbra is egyre kisebb lett. Egy pillantást vetett még arra a helyre, ahol Fátumot látta előtünni, de nem látott semmit és senkit. Ez kicsit feldobta.
Mivel szólni nem tudott, más jelzést kellett kitalálnia. A fehér kapunak ugyan csak nagyon halvány fénye volt, de az is megtette. Steel biztosan észreveszi... legalábbis ezzel nyugtatta magát.
~Csak a varázs működjön!~
Üveget akart varázsolni, ami visszatükrözné a fényt... Igen, üveget. Megerőltette elméjét és a rengeteg megtanult varázs közül kezdte bogarászni, melyik lehet a segítségére. Pechére semmi extra nem jött elő. Csak jeget tudott varázsolni. Semmi többet.
Mivel nem volt jobb ötlete, rücskös felületű jeget varázsolt maga fölé a levegőbe. Remélte, hogy a fény megtörik rajta, így jelezni tudja, hol van.*
*Fátum már épp becsukta volna a szemét, amikor Arwen megszúrta szarvával.
Felszisszent és kinyitotta a szemét. Fejét továbbra is a padlón pihentette. Nem akart semmivel erőt kifejteni, hogy tovább tudja tartani a pajzsot. Részben örült is, meg nem is. Mivel a kő őt támadta, Csodaszarvnak nagyobb volt az esélye, hogy magához térjen, viszont semmi kedve nem volt elpusztulni.
Szerette volna, hogy kicsit gyorsabban pörögjenek az események.*
- Nem - *válaszolta halkan Arwen minden mondatára.* |
Rémülten nézte Fátum összecsuklását.
'Jaj ne!' ordította a fejében egy hang, és gyorsan Fátumhoz ugrott.
- Szakítsd meg a kapcsolatod vele! Különben elpusztulsz!
Rájött, hogy ezzel épp aztsürgeti, hogy a kő borzalmas ereje kiszabaduljon, így kétségbeesetten nézett körül. Steel még mindig Csodaszarv fölé hajolt, aki még mindig ájultan feküdt. Mi lesz itt, ha a kő kitör??? Steel...talán elbírna vele, és talán ketten együtt sikeresen megmenthetnék magukat innen, de már alig van idejük! És akkor mi lesz a párjával, ha Steel mással kezd varázsolni?
- Ki kell jutnunk innen! Fátum, ki kell jutnunk innen! Kelj fel! - szinte megszúrta szarvával a barna-ezüst mént, és próbált neki segíteni felállni.
- Steel, ki kell menekülnünk! - kiáltotta közben.
Meg sem rezzent Arwen kiáltására, hanem belemerült Csodaszarv zavaros fejébe, és elkezdte ripityára törni az elébe kerülő akadályokat és ellenvarázsokat. Jópár lehetett eredetileg Csodaszarvé, de Steelt ez nem érdekelte. Ha nem szabadítja ki hamarosan magukat innen - hisz már mélyen a bajbajutott unikornis elméjében kószált - akkor minden hiába! Hogy meneküljenek ki időben, amikor szinte elfelezte a testét és a lelkét? Nincs más hátra - csak az előre!
- Menjetek ki - nyögte valahogy összecsikorduló fogai közt szűrve Arwennek, és aztán feladta a kapcsolatot a külvilággal.
Fura alakok közt találta magát, akik körbevették. Felnyerített, és nekikugrott. Négy szarva tépte-vágta a tömeget.
- Csodaszarv! Hol vagy? - kiáltotta közben messzehangzón. Vészesen fogyhatott az idejük.... |
*Csodaszarv nem tudta, hogy került jelen helyzetébe. Hirtelen nem emlékezett semmire, csak bambán nézett ki a fejéből, de nem látott semmit. Sötét volt, hideg és a levegő szinte folytogatta!
Végtelenül kimerültnek érezte magát. Azt is megerőltetőnek találta, hogy forgassa a szemét, de a furcsa hely iritálta, így megerőltette magát.
Felemelte fejét és nem kicsit ámult el! Egy 5 méteres sugarú kör közepén állt, amit szürke lények vettek körbe és mindegyik felé fordult.
~Nem tűnnek túl barátságosnak...~
Bármerre nézett, csak szürke tömeget látott. Aztán valahol a távolban... egy fehér kapu... alig pislákolt a fénye, de ott volt! Oda kellett kijutnia, ami elég lehetetlen küldetésnek hatott... Ezen a rengeteg lényen verekedje magát keresztül...
Erőt vett magán és megpróbált a tömegbe férkőzni... de egy láthatatlan fal vette körbe... még a lények előtt. Megpróbálta kitapogatni. Masszívan állt előtte. Törhetetlennek tűnt. Odébb sétált és megpróbált gondolkodni, ami ezen a helyen nem volt egyszerű mutatvány. Jó 20 perc múlva összeállt a kép. A pajzs, ami körbe veszi, az az, amit Ő állított fel. Csak éppen a gond az volt, hogy most Ő volt belül, és a többiek kívül. De ennek pont fordítva kellett volna lennie! Lehet, hogy valamit elrontott a bűbáj közben? Nem, az nem lehet, már többször csinálta, igaz, ennyire ellenállóvá még sosem kellett tennie.
Aztán hirtelen a tömeg elkezdett mocorogni. Részben elfordultak Tőle és baléra vették az irányt. Csodaszarv követte őket pillantásával és nem akart hinni a szemének!!!*
*Fátum egyik pillanatról a másikra elszédült. Szerencsére a fal mellett állt, így annak neki tudott támaszkodni. A következő pillanatban hatalmas ütést érzett, aminek következményeképp rengeteg energiája tűnt tova!
Arca elsápadt. Gyorsan a kőre nézett és annak védőburokjára. A kitörni vágyó elemek most egy helyen püfölték a pajzsot. Mivel eddig máshol sikerütelenül jártak, úgy döntöttek a kis másik részt támadják be, hátha...
Fátum mindig csillogó fekete-barna színe rohamosan szürkülni kezdett, hófehér sörényével együtt. Lábaiból elszállt az energia, ezért összecsuklottak.
Fejét még tartotta, de a beszéd kifejezetten nehezére esett.*
- A pajzs... ki fog törni - *suttogta halkan és fejét a padlóra eresztette.*
*A tömegben egy kör kezdett kialakulni. Egy Csodaszarvéhoz hasonló. A fehér mén annyira figyelt, hogy majd kiesett a szeme.
A szürkeségben egy körvonal kezdett rajzolódni. Egy ismerős körvonal...
Csodaszarv szíve a torkában dobogott.
~Csak ne Arwen legyen!~
A lény lőször csak halvány formájában látszódott. A szürke területen Csodaszarv nem tudta kivenni, ki lehet az, így várt...* |
Arwen rövid ideig állt csak összeszorított szemekkel, mozdulatlanul, mikor jeges hideg söpört végig a termen, még jobban lehűtve azt....Csodaszarv párbaja után a levegő újra hideg lett......
- Kérlek segíts! Szabadítsd ki az elméjét! A kő elsöpörte! Ne engedd elveszni! Kérlek! - kiáltotta.
A hidegből előlépett egy higanyszín alak, alig láthatóan a sötétben. Alig vetett egy pillantást a kőre, Fátumra, vagy magára Arwenre.
Egyenesen odalépett Csodaszarv fölé.
Lehajolt hozzá, és homlokára fújt.
- Gyere vissza, a kő csak árnyképeket őriz, nem a Birodalom lényeit. Törj át az árnyképeken, gyere vissza! - suttogta hátborzongató, átható susogással. Ijesztő szemei a fehér lény arcára szegeződtek, és szinte égető erővel figyelt. |
*Tudott volna mást mondani, mint hogy...*
- Rendben. |
- Hacsak Vanwa Vala itt nem terem, nem tudok érte többet tenni....Bár - hirtelen hagyta abba a mondatot, és elkerekedett szemekkel felállt.
Csodaszarv sebeit begyógyította már, elméjével pedig nem tudott áttörni a köztük magasodó őrült falon....
- Ide hívom azt, aki segíthet! - mondta hihetetlen elszántsággal.
- Te ügyelj a Kőre! - villant szeme keményen a különös lény felé. |
*Fátum nem kicsit lepődött meg Arwen konkrét diagnózisán és informáltságán.
Nem tudott semmit tenni a földön fekő unikornisért és mivel cseppet sem konyított a gyógyításhoz, Arwennek sem igen tudott segíteni, de jobbnak látta felajánlani.*
- Tudok valamiben segíteni? - *kérdezte halkan.
Szemeivel a követ fürkészte és meglepődve látta, hogy a kő tombol! Nem éreztek belőle semmit, mert körbefogta Csodaszarv bűbája, amit Fátum fejezett be, de látszott, hogy a kőből áramló energia ki akar törni!* |
- Hogy mi baja? - kérdezte halkan, nem nézve hátra.
Hosszú szünet után felelt csak.
- Tudom mi ez a szörnyű kő....A Lelkek Köve, ugye? Ha valóban olyan képességekkel rendelkezik, mint tartják, akkor Csodaszarvra a Birodalom minden lényének ereje sújtott le...Ezt nehéz is kiheverni...Csak az Alapítók ereje, nemhogy minden eriszié vagy minden lényé képes szétzúzni egy magányos lényt.....Nem tudom engem miért nem bántott ennyire...Talán mert épphogy felhúztam köré valami falat, ami inkább a bentet védte a kinttől...és nem fordítva...Azt hiszem, hogy Csodaszarv azért nem felel, mert lényének a mi mindnyájunk lelke feszül......és azokkal küzd.....Hatalmas zavar, káosz tört be a lelkébe...Én most is szólítom, még ebben a pillanatban is, hogy Veled beszélek....De nem felel.... |
*Fátum fülei kifejezetten egyenesen és széttárva álltak.
A hallottaktól semmivel sem érezte jobban magát.*
- Ki tudod deríteni? - *kérdezte furcsa, halk hangon.* |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
Végignézte a kettős leszállását.
Arwen elterült a hóban, miután Fátum kilökte. Mozdulni, szólni sem tudott....Érezte, ahogy, mint görcsös ujjakat, lefejti a bűbáját valami a kő pajzsáról, aztán hihetetlen szürkeség szakadt rá......Behunyta a szemeit, és teljesen elcsöndesedett.....
Steel félig-meddig ködös tagokkal ugrott Csodaszarv után, miután felébredtek. Neki így nem árthatott nagyon semmi, a mén pedig biztonságban kijuthat. De ő is gyengének érezte magát, és saját varázsa is alig-alig engedelmeskedett neki....Borzalmas volt!
