|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 21:36 - |
 *Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
|
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
*Porthos nyugodtan feküdt a földön, ahová az emberek taszították.
~Rendesen ránk lett támadva~- küldte a gondolatot Scytho-nak.* |
 - Szárnyam, lábam nem tört el, így nincs okom bármit is felróni.
- Most pedig...
Sosem fejezhette be a mondandóját. A mellettük lévő bozótból nagyjából-egészéből emberformájú lények sereglettek elő és hálókat dobtak rájuk!!!!!
Scytho rájött hol hibázott: a szélirány felőlük fújt, a lények (emberek!) így meg tudták őket közelíteni észrevétlen!
Az emberek furcsa ruhákat viseltek és rongyokba csavarták a lábukat, így a szaguk maradt az egyetlen probléma, de azt is megoldották...
Míg a megoldást próbálta kitalálni, az emberek egyre szorosabban megkötözték, és ő kezdte érezni, hogy gond van.... |
- Értem... - *bólintott Porthos.*
- Ezek szerint épp megzavartam. |
- Az utat kerestem el innét, de már meg is van.
- Én az erdők lénye vagyok. Néha bennük edzek, most is ez történt, mikor maga megjelent a képben. |
- Ugyan, aki ismeri az erdőt, annak semmi sem elzárt rész. - *felelte.*
- Egyszerűen csak sétálni indultam és a lábaim erre a helyre hoztak.
- És maga mi járatban van errefelé ?
*Aztán amikor látta, hogy a peguni valamit keres, ismét megszólalt.*
- Keres valamit vagy valakit ? Esetleg segíthetek, ha gondolja... |
Csak biccentett.
- Hogy került ide? Ez az erdőnek elzárt része. - mondta végül csak úgy, mert nem jutott más eszébe és mert kíváncsi is volt.
Közben egy jó ösvényt keresgélt, ahol kimehetett volna a szűk folyosóról, ahol állt. |
- Az én nevem Porthos. - *felelte udvariasan.* |
- Scytho vagyok. - mondta.
- És maga? - kérdezte végül nem minden érdeklődés nélkül. De ügyelt rá, hogy a hangja kellőképp hideg és közönyös maradjon.
'Végül is nem titok a nevem, de ha már elmondtam az enyémet, nekem is jogom van az övét birtokolni!' |
*Porthos állta a peguni pillantását.*
- Megtudhatom a nevét ? |
- Magam is.
Kicsit még fürkészte a lényt.
- Hát akkor jó. - mondta. |
*Porthos meghökkent a 3 szemű lényen.
Legszívesebben hátra ugrott volna egy métert, de ezt nem tette meg. Fegyelmezte magát és egy helyben maradt.*
- Ennek örülök - *felelte közönbösen.* |
Összehúzta a szárnyait és lassan megfordult.
Aztán szemügyre vette az egyszarvút mindhárom szemével.
- Minden rendben. - mondta kissé színtelen hangon, mert egyfelől az oldala fájt, ahogy ráesett, de nem akarta kimutatni, másfelől pedig kíváncsi volt, hogy hogy reagáll a csődör három szemére. |
*Porthos meglepődve nézett a feltápászkodó pegunira.*
- Jól van ? - *kérdezte és közelebb lépett, hogy ha kell, akkor tudjon segíteni.* |
Zöld levelek kavarogtak mögötte, ahogy merészen röpködött a fák közt a maga kis szélviharában. Szlalomozott, féktelen sebességgel cikázott, kerülgette az életveszélyes akadályokat..
Aztán a semmiből egy mélyebbre ereszkedett résznél egyenesen nekiment volna egy unikornisnak!!!!
De egy pördüléssel kitért és belezuhant egy lombsátorba.
Onnan meg lezuhant a földre.
'Még jó, hogy ez egy alacsonyabb szakasz volt...' tápászkodott fel. |
*Porthos egykedvűen sétálgatott a ködben.
Már jó ideje nem találkozott a barátival. Kezdte azt hinni, hogy elfelejtették.
~Biztos együtt vannak valahol és engem meg kihagynak.~ - gondolta.
Kissé szomorkásan lépkedett tovább.* |
 A köd egy pillanatra sűrűvé vált a csődör körül és egy hang a fülébe suttogott:
- Ha egy nevet akarsz, a Kary és van éppoly jó, mint bármelyik másik.... |
*Nautilusz meg elindult a másik irányba. Még egyszer utoljára odaszólt a kancának.*
- Mellesleg a nevem Nautilusz.
*Behunyta szemét, és eltűnt a sűrű ködben.* |
- Való igaz.
Azzal elindult a legsötétebb köd felé, át a kis tisztáson, ahol eddig állt. |
*Nautilusz megrázta fejét.
- Jól van, lehet, hogy ide tartozol. Ez elismerem. De ha eddig el tudtuk egymást kerülni, akkor szerintem mostantól is el tudjuk egymást kerülni...
- Kerüljük el az összetűzéseket. Te ebben úgyis már tapasztalt vagy. |
Sagulon úgy fúrta a tekintetét a másik szemébe, hoogy az már szinte égetett.
- Rámnéztél Te egyáltalán? Szerinted én hova illek? Egy napos, virágos mezőre, a nyuszikák és pacsirtácskák közé?
Ha ki is mennék oda, vagy engem vernének meg, vagy én ölném meg azokat, akik nekemtámadnak. Mert már elég erős vagyok, hogy ne menekülés legyen az életem. De inkább elkerülöm a bajt....Mindenkinek jobb így, hogy ilyen helyekre húzódom.
De azt hiszem ezt is el kell hagynom. Mert már itt is megjelentek mindenféle lények, akik a legszánalmasabbak közé sorolnak. |
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
- Szárnyam, lábam nem tört el, így nincs okom bármit is felróni.
A köd egy pillanatra sűrűvé vált a csődör körül és egy hang a fülébe suttogott: