|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.01. 17:37 - |
 Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
Tudta, hogy lenyűgöző látvány várja őket, de azért ő maga is meglepődött.
A bejárat ugyanis nem egy barlangrendszerbe vezetett, hanem egy kicsiny völgybe, amit virágok, magas, dús, biztosan mágikus, zöld fű és mindenféle gyümölcsfa töltött meg. Kétoldalt a sziklafalban üregek húzódtak, a völgy végében pedig egy nagyobb barlang szája ásított, pont szemben velük.
- Üdvözöllek titeket az Utolsó Reményben! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 - Ha Te képes vagy engem szeretni, akkor semmi sem lehet olyan erős, hogy elválasszon minket! - mondta olyan elhatározottsággal, amit csak igazán komoly alkalmakkor használ a pegazus.
Vett egy mély levegőt.
- Lilina. Én nem vagyok főnyeremény, de nekem Te az vagy.....Hozzám jössz? |
 -És mellesleg... -*szólalt meg újra halkan Lilina.* -...eddig mindennek láttalak, csak komolynak nem. -*mondta és kedvesen elmosolyodott.*
-Ami pedig a különcségedet illeti; -*folytatta a kanca.* -...nézz csak rám. Láttál valaha olyan unicornist, mint én? Szarv nélkül? Ha ez nem különcség, akkor semmi sem az!
-De... ha csak a kifogásokat keresed... én... én nem akarlak győzködni...-*fordította el bizonytalanul Lilina is a fejét, s hangja elszomorodott.* -Tudom, hogy én se vagyok tökéletes. Ügyetlen vagyok, nincs szarvam, csak ez a nyomorult kavics a homlokomon, ráadásul kétbalkezes is vagyok, és kivételes tehetségem van a bajba keveredéshez... de szeretlek, Micha! -*mondta, és most visszafordult, hogy a csődör szemébe nézhessen.* -Ha ez nem elég, akkor nem tudom, mi lehetne az...
*Ezzel kétségbeesetten megrázta a fejét, és újra elfordult.* |
| -Biztos. -*bólintott a kanca.* -Ha bármiben is biztos lehetek, akkor az ez. Nem érdekel a korod, Micha! Csak te érdekelsz, érted? |
Michaelangelo egyet tudott: miért nem tarthat örökké a csók?
Aztán elkomorodott.
- Lilina....Biztos ez? Én olyan öreg vagyok, olyan különc....olyan komoly.......biztos ezt akarod?
Fordította el a fejét..... |
| -Hát... -*nézett fel végre Lilina, és szürke sörénye végre félrecsúszott szeme elől.* -Azt hiszem, először meglepődnék és nem tudnék mit mondani, de kimondhatatlanul örülnék, és utána olyasmit tennék, ami után valószínűleg zavaromban elpirulnék, de azért... -*Lilina lassan odahajolt Michához, finoman elhúzta a csődört arca elől annak szárnyát, és gyengéden megcsókolta. Aztán, ahogy előre megjósolta, mélyen elvörösödött.* |
| - Mi lenne, ha azt mondanám én is? - húzta fel a szárnyait maga elé. |
| -Mi lenne, ha... ha azt mondanám, hogy... szeretlek? -*pillantott fel félénken Lilina is, félig-meddig még mindig sörénye mögé bújva.* |
- Ühm? válaszolt Michaelangelo hasonlóan értelmesen, de fel is nézett közben, egyenesen Lilina szemébe!
És sokmindent látott benne... Ami boldogsággal töltötte el. És olyan érzésekkel, amiket egy egész élettel ezelőtt, csikókorában érzett utoljára. |
*Lilina erre hirtelen nem tudott mit felelni. Sőt, hirtelen egyáltalán nem tudott mit kezdeni magával. Mámorítóan boldognak érezte magát, mint talán még soha, ugyanakkor fogalma sem volt róla, mit kéne most tennie, vagy mondania. Egyáltalán kéne bármit is?*
-Öhm... -*próbálkozott, de végül csak eddig jutott a mondatban.* |
Gyorsan bólogatott.
- Igen.
És valósággal belefúrta a tekintetét az előtte lévő porba. |
*Lilina hitetlenkedve kisandított az eddig menedékül szolgáló sörényzuhatag alól.*
-Tényleg? -*csendült halkan a kanca döbbent hangja.* |
Michaelangelo a földnek szegezte tekintetét. És alig hallhatóan (nevetségesen csengett egy ilyen csődörtől) cincogta:
- Én is..... |
-Nagyon rossz! -*vágta rá azonnal a kanca.* -Mármint nem, vagyis, szóval nem nagyon rossz, izé, úgy értem, én kedvellek, szóval egyáltalán nem rossz, izé... -*darálta ijedten Lilina, aztán szárnya nem lévén ő a sörényét rázta a szemébe, a már megszokott mozdulattal, mint mindig, ha el akarta rejteni arcát. Ezúttal példának okán zavarát.* -Jajj istenem... -*dünnyögte elkeseredve.*
-Nem, én kedvellek, Micha. -*hallatszott ki végül valahonnan a dús, selymesszálú sörényzuhatag alól Lilina hangja.* |
Micha érezte, ahogy teljesen elvörösödik, de közben mámorító érzés lett úrrá a szívében. Nem bírta sem visszafojtani, sem eltüntetni az eszelős vigyorgást, ami kiült az arcára, így pár másodpercnyi ijedt zavar után, az arca elé kapta a szárnyát. Aztán rájött, hogy Lilina bizonyára látta mindezt és leengedte a szárnyát.
És rájött, hogy valami nagyon kikívánkozik belőle.
- Khm...khm.....Lilina....én....jól sejtem.....persze javíts ki, ha tévednék......csak én épp érdeklődnék.....hogy vajon nagyon rossz-e...az a megérzésem.....hogy Te...khm...kedvelsz...engem...?
Ennyi tellett tőle. Aztán újra elvörösödött. |
| *Lilina észrevette Micha pirulását, és elmosolyodott. Mindig mulattatta, ha Micha, a komolynak és bölcsnek mondott pegazus csődört egyszerűen zavarba jön. Lilina odanyújtotta fejét és arcon puszilta a csődört, aztán észbe kapott és ő is elvörösödött merészségétől.* |
| *Lilina észrevette Micha pirulását, és elmosolyodott. Mindig mulattatta, ha Micha, a komolynak és bölcsnek pegazus csődört egyszerűen zavarba jön. Lilina odanyújtotta fejét és arcon puszilta a csődört, aztán észbe kapott és ő is elvörösödött merészségétől.* |
Michaelangelo elmosolyodott.
- Igen....Legjobb lesz minden sötét mágiát és rémálmot elfelejteni!
- És csak a találkozásunkra emlékezni, meg a többire.
Rádöbbent, hogy mindent kimondott, amit gondolt és elhallgatott. Meg fülig elvörösödött. Legalábbis úgy érezte. |
-Akkor arra is emlékszel, hogy már akkor képtelen voltam megállni a lábamon a segítséged nélkül. -*nevetett Lilina, aztán újra elkomolyodott.* -Vagy a sárkány a sivatagban... Ott is te mentettél meg. Na és az a földalatti bogár, vagy mi? Látod, nemhogy nem sodortál veszélybe, hanem mindig te húztál ki belőle...
-Mostmár felesleges ezen bosszankodni. Látod; én élek. A sárkányok pedig... nos, ők most találtak maguknak valami sokkal lebilincselőbb elfoglaltságot, mint ártatlan kancák hajkurászása. -*mosolyodott el finoman Lilina.*
-Én sokkal jobban aggódtam érted... volt egy borzalmas álmom, amikor nem voltam magamnál... |
Michaelangelo elrévedt.
- Igen...emlékszem....
- A Sötétség elmondta nekem, hogy sárkányokat küldött rád......Hogy el fogsz pusztulni......És nem tehettem semmit! - az utolsó mondat dühösen csattant. |
-Igen? -*kérdezte csöndesen Lilina.* -Mikor a Sötétség...?
*Lilina megértően pillantott Michára, türelmesen várva, hogy befejezze a mondatot. Nem akarta siettetni, nyugodtan hallgatott, hagyva, hogy a csődör befejezze a mondatot.*
-Könnyebb lesz, ha elmondod, hidd el. -*duruzsolta kedvesen.* -De ha nem akarod, nem muszáj.
-És ne kérj bocsánatot! Teljesen fölöslegesen hibáztatod magadat, Micha! Nem te voltál a hibás, nem te sodortál veszélybe. Csak mi ketten tehetünk róla, Illuval. Szokás szerint mindketten hoztuk az esetlen-bénázós formánkat, és meglett az eredménye! -*mosolyodott el Lilina.* -Emlékszel még, hogy hol találkoztunk először? |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
- Ha Te képes vagy engem szeretni, akkor semmi sem lehet olyan erős, hogy elválasszon minket! - mondta olyan elhatározottsággal, amit csak igazán komoly alkalmakkor használ a pegazus.
-És mellesleg... -*szólalt meg újra halkan Lilina.* -...eddig mindennek láttalak, csak komolynak nem. -*mondta és kedvesen elmosolyodott.*