Témaindító hozzászólás
|
2006.04.26. 14:09 - |
* Ari felmászott a sziklaszírt tetejére és felnézett az égre könnyes szemekkel * < vajon mit rontottam el? > |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
- Örvendek - *felelte Pallas.
Tisztes távolságban megállt.* |
Zeiron hosszú, kellemes séta után ért a sziklás vidékre.
Végül úgy döntött próbára teszi magát a kaptatón és elindult felfelé.
Egy éles kanyar után egyenesen szembetalálkozott egy peguni kancával.
- Üdvözletem! - mondta zengő hangon és bemutatta egyik gyönyörű meghajlását. Örült, mert sikerült ellepleznie meglepetését.
|
- Én is örültem - *mondta Pallas csak úgy magának, majd folytatta útját lefelé a sziklákról.* |
- Igen. Valószínű.
- Örültam a találkozásnak! Ég Veled!
Azzal elrúgta magát és könnyedén repülve tovatűnt... |
- Ne is gondolj erre, hiszen ez a probléma immár megoldódott. Inkább mennj, és látogasd meg ilyen formában. Biztosan nagyon örülne neked. - *mondta Pallas mosolyogva.* |
- Igen! Igen! IGEN! - kiáltotta diadalittasan.
Valósággal ragyogott a teste.
- Végre nem kell félnem, hogy mi lesz, ha a fiam szeme elé kerülök!
Lehuppant a peguni mellé.
- Ő nagyon szeret engem, ahogy én is őt. Ha úgy, gyengén meglátta volna a védőbástyáját....nem is tudom mi lett volna.... |
- Ugyan, semmi baj ! A lényeg, hogy már jól vagy. Nemde ? |
Könnyedén csapongott és száguldozott, végül odahúzott Pallashoz.
- Bocsáss meg, hogy így elhagytalak! Csoda történt!!! |
*Pallas tekintetével követte egy darabig Leolant.
Amikor már biztos volt benne, hogy a pegazus jól van, nyugodt szívvel folytatta útját lefelé a sziklákról.* |
Bólintott és botorkált tovább.
Aztán valami különös érzés kerítette hatalmába.
Mellette rettenetes mélység tátongott, alig pár lépésre.
A köd és bódulat valami hihetetlen könnyedséggel párosult, így engedett neki és a meredély felé lépett!!!!
Pár pillanat múlva ott állt a legszélén és lenézett. És nem szédült! Korábban soha nem rémült el a mélységtől, csak a sérülése óta, de most újra a réginek érezte magát!
Nézte a mélységet, érezte a levegőt, a szelet és a következő pillanatban engedett a megérzésnek: leugrott!
Az agya egy kicsit megbénult, de ez a furcsa akarat nem engedte, hogy baja essen: anélkül, hogy akarta volna, vagy a megszokás diktálta volna, a szárnyai kinyíltak és ő újra repült! Úgy mint régen!
A teste, mint egy hatalmas lámpás, fényt árasztott, de nem vakítón, hanem belülről, derengve!
És a fájdalom, mintha egy rossz álom lett volna, nem volt többé, sőt, egyre kevésbé tűnt valósnak!!
Az akarat még vele volt, de mintha fokozatosan gyengült volna. De nem hagyta el.
'Azt várod, hogy magamtól csináljam ugye?'
Az akarat boldogsággal simított végig a lelkén.
'Jó!'
És érezte, hogy a korábbi biztonság, a korábbi erő újra vele van. Az övé.
Már nem volt szüksége segítségre, így az akarat szépen tovatűnt, egy utolsó boldogság-érintéssel (mint egy...búcsúképp?), ő pedig boldogan zúgott a mélybe, majd a magasba! |
*Pallas közben óvatosan lépkedett lefelé.*
- Az attól függ. |
Merev, fájdalmas mozdulatokkal követte.
- A lefelé vezető út rendben. Utána következik a búcsú perce? - kérdezte realistán. |
*Pallas bólintott és elindult a lefelé vezető út felé.* |
- Igen. Azon jöttem fel. Bírni fogom. |
- Jó.
*Pallas körbenézett, hogy merre lehetne lemenni.*
- Az a lefelé vezető út jó lesz ? - *kérdezte, majd orrával a kiszemelt hely felé bökött.* |
Leolan bólintott.
- Úgysincs mit csináljak itt. |
- Mhm. - *bólintott Pallas.*
- Lenne kedved velem lejönni ? |
- Gyalogoltam. Már nem bírom a tétlen pihenést és mások szánakozó arcát nézni... |
*Pallas végignézett Leolanon.*
- És egyáltalán hogyan jöttél ide föl ? |
- Nem tudom. - mondta csüggedten.
Kínlódva felállt.
- Látod? Nem tudok szabadon dönteni a vágyaim szerint....Meglehetősen korlátoltak a lehetőségeim. |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|