|
Témaindító hozzászólás
|
2019.08.13. 01:32 - |
Nagyon csendes út után a némán áradó fekete folyam éjbe burkolózó partján állt.
Már nem volt biztos benne, hogy helyes döntés volt a Mindenség Erejét így bevezetni a Birodalomba, nagy titokban. Talán egyáltalán nem volt helyes döntés a vizet elhozni ide....
De ezt már nem változtathatta meg......és most segítségre volt szüksége. |
[48-29] [28-9] [8-1]
A semmiből érkezett. Mintha egy székben ült volna, úgy ereszkedett a magasból, viszonylagos folytonossággal. Aztán meg lehetett hallani a szárnycsapásokat, ám tulajdonosaikat nem lehetett egyáltalán látni. Teljesen beleolvadt a három pegazus a végtelen Sötétségbe.
Először a csontsovány, már-már thesztrálokra hasonlító Skywalker fogott puhán talajt, hátán Úrnőjével. Őt követte nem sokkal Logos és Logan, olyan szorosan, ahogy csak a szárnyaik engedték. A három fekete pegazus nem ment közel a folyóhoz, tisztes távolságban megálltak.
Catly lassan, de magabiztosan lecsusszant Skywalker hátáról és tudatosan megindult egy bizonyos pont felé, egyenesen bele a folyóba. A folyó először csak a lábfejét lepte el, majd a térdét, végül pedig a derekát is, ekkor állt csak meg. Kezét finoman a folyóba merítette, tenyérrel lefelé fordította és lehunyta a szemeit.
- Catly vagyok, első ezen a néven, Simbelmyne Birodalmának teremtője és Úrnője.
Ahogy beszélt, finoman hullmámozni kezdett a folyó, de nem a folyási iránynak megfelelően, hanem körkörösen, Catlyvel a középpontjában.
- A hatalom, aminek a birtokában vagyok, lehetővé teszi, hogy megváltoztassam a megváltoztathatatlant...
A vízfelszín egyre hevesebben fodrozódni kezdett, mintha alulról rázták volna a talajt.
- Éppen ezért visszaadod most nekem az Elveszettemet!!!
A hangja folyamatosan egyre erősödött, míg végül szinte kiabált. A víz komoly hullámokat vetett, néhány veszélyesen közel csapott le Catlyhez. Volt olyan, ami egyenesen keresztül akart csapni a feje felett, de az utolsó pillanatban ezek is szétnyíltak. Hol Logos, hol Logan mozdultak előre, hogy az Úrnőjük után ugorjanak, amikor a hullámok veszélyesen közel csaptak le, ám Skywalker minden alkalommal mindkettejüket visszatartotta.
Catly nem is kellett sokáig várjon és megtapintotta ujjaival a víz alatt, amit akart: puha vászon és bőr. Lassan, óvatosan elkezdett kifelé hátrálni, mire a folyó csendesedni kezdett. Mire kiért, már előre görnyedve kellett erőlködve kihúzza a Boszorkányúrnőt. Logos és Logan ismét oda akartak menni segíteni, de Skywalker némán, alig mozdulva, ismét rendre utasította őket.
Végül Catly nagyot szusszantva lehuppant a hátsójára, egyenesen a partra rángatott, egyelőre öntudatlan Erisszel szemben. Alig telt pár másodpercbe és a Boszorkányúrnő ismét lélegzett, egyenletesen, mintha csak éppen szundikálna.
Catly kényelmesen elhelyezkedett, térdeit maga elé húzta, hogy aztán két karjával átkarolja azokat. Beesett, szürke arca volt, a haja a legutóbbi találkozásuk óta sem nőtt ki. Félelmetesen vékonyak voltak a karjai és lábai is, ám ezeket hosszú, széles szoknyája eltakarta. Egy dolog viszont jelentősen megváltozott a korábbi időszakhoz képest: bár arca sápadt volt, bőre fakó és félelmetesen fekete karikák övezték a szemeit, a szempárja csillogott és nagyon is elevennek, élettel telinek hatott!
Egyik kezét kinyújtotta, beleérintette a mellettük lévő folyóba és lefröcskölte Erist, hogy térjen magához! Amikor már biztos volt benne, hogy a kékes alak hallja és érti is, amit mondani fog, csak komolyan így szólt:
- Beszélnünk kell! |
Hosszan, nagyon hosszan nézett a semmibe a víz felett, ami centiről-centire egyre közelebb ért a lábaihoz.
- Én nem ezt akartam. Sohasem akartam, hogy így legyen - mondta végül fájdalmas, megtört hangon a levegőnek és a szemeiben bánat ült.
'De nem számít mit akartam. Lejárt az időm' fejezte be gondolatban, és a gondolat kegyetlen vaskapocsként zárult a lelkére.
A víz elérte a lábait, és élő palástként körbefonta.
Eris lenézett a fekete víztükörre, és lassan elindult előre. Be a némán, tökéletesen áradó hatalomba.
A folyam megállíthatatlanul, végtelen és tükösima fekete lapként terült végig egyre nagyobb és nagyobb területen.
A boszorkányt lassan, némán nyelte magába, ahogy egyre feljebb emelkedett az ár.
A fekete sima égbolt nem küldött jelet, és szép sem volt, de a magányos, tovatűnőben lévő alak mégis felfelé emelte a tekintetét egyre.
'Nem minden változás rossz.....És most elkerülhetetlen a változás. Remélem egy jobb kor következik ezután'
A boszorkány nyugodt, félelem nélküli mozdulattal hanyattdőlt, bele a mágia folyamának erejébe, ami rezzenetlenül ölelte magába, és egyetlen apró fodrozódás nélkül zárt össze felette. |
- Megtiszteltetés volt, hogy személyesen találkozhattunk veled! - búcsúzott végül a homokszín lóféle, hogy egy félmeghajlást követően ugyanolyan váratlanul eltűnjön a sötétben, mint ahogy érkezett. |
A víz szinte már a faunos lábfejeknél tartott.
- Nem hagytok magamra...Egy igazi eriszi sosincs egyedül. És én nem félhetek a változástól - sustorogta furcsa hangon a boszorkány. |
Consce egy ideig csak egyik lábáról a másikra állt.
- Nem jó érzéssel hagyunk magadra itt egyedül, Úrnő. - vallotta be kicsit leeresztett fejjel, a sörénye alól kipillantva. |
Távoli hangon felelt.
- Nem feltétlen bajt jelent. Változást.
A szemei messzire távedtek az éjfekete semmiben, mi itt az eget jelentette.
- Minden változik....
A kettősre nézett.
- Nektek mennetek kell. A víz nem feltétlenül tenne bennetek kárt, de alighanem.....nem magatokfajta lényeknek való az ereje... |
'A FOLYÓ DUZZAD! ÉS KI FOG ÖNTENI!' - zengte Clasp a mágián keresztül, így mindketten hallhatták.
Consce meglepetten pillantott a mágikus folyó felé és kikerekedett szemekkel konstatálta, hogy valóban... a vízszint jócskán megemelkedett a korábbihoz képest és szemmel láthatóan duzzadt tovább!
Kérdőn nézett a Boszokrányúrnőre.
- Ez mekkora bajt jósol? - tette fel a kérdés óvatosan. |
Nem volt válasza a különleges kanca számára, így csöndben maradt.
Viszont a körülöttük mágiával megtelő levegőt nem tudta nem észrevenni.
- A társad alighanem mondani akar valamit.... |
- Bocsáss meg - felelte szinte azonnal Consce. - Azt hittem, a megoldást keresve jöttél el ide, nem pedig, hogy elfogadj egy olyan Sorsot, ami nem a Sajátod.
Clasp vészesen elkezdett az aranyszín lény előtt ugrálni, mintha magára akarná vonni a figyelmet, vagy mintha el akarná takarni a Boszorkányúrnő elől.
Consce egy gyengéd fejmozdulattal odébb libbentette társát, aki erre sipitozni kezdett a fejében.
"Mennünk kell! Mennünk kell! AZONNAL!" |
Eris visszafordult a víztükör felé, és az arca távoli és üres lett.
- Nem vonhatom felelősségre a Birodalom Úrnőjét. Hozott egy döntést, ami az ő döntése, és ebbe nincs beleszólásom. Senkinek sincs. Tetszeleghettem ugyan egy ideig a régens szerepében, de ha a valóságot nézzük, ugyanolyan birodalmi lény vagyok, mint akárki. Elfogadom a döntését, és el fogom szenvedni a következményeit - mondta halkan, kifejezéstelen, fakó hangon. |
Ahogy Eris hozzáért Consce nyakához, az érintését követően halványan felfénylettek a megmozgatott szőrszálak.
- Én egészen biztosan ki merem jelenteni, hogy mindkettőtök célja azonos kell legyen. A kérdés csak az, hogy az oda vezető utat miért látjátok különbözően... - suttogta, majd finoman kibontakozott az ölelésből és hátrált pár lépést, hogy visszaadja az Úrnőnek járó személyes teret.
- Ahhoz, hogy a döntését megértsd, meg kell tudnod a kiváltó okait. Ha megismerted az okokat, már érteni fogod a viselkedését... amit vagy elfogadsz, vagy nem.
Egy rövid ideig hallgatott és a Boszorkányúrnő arcát fürkészte.
- Ha hatalmamban állna, én megkeresném és feltenném neki a kérdéseimet... amíg még nem késő. |
Egy pillanatra megdermedt a máguslény közvetlenségétől, és elkerekedett szemekkel állt a barátságos félölelésben.
Sok eriszi nem merte volna megengedni magának azt, amit ez a nagyon-nem-idevaló lény olyan könnyedén megtett!
Jópár pillanatig nem tudott felelni a hallott szavakra. Az érintés és a kanca merészsége és a világuk pusztulásának abszurditása ebben a pillanatban tolult a lelkére és azt érezte, hogy nyikkanni sem bír, mert ha bármi másra figyelne, mint a saját légzése és a szívverése, szétesik a teste és elillan az egész lénye a semmibe....
Aztán a pillanat végre tovagördült, és Eris úgy érezte képes folytatni az életet.
Egyik kezét ráhelyezte a lény nyakára, habár az érintés nem volt több, mint egy baráti simítás. Meg se próbált a kanca mágiájába belenyúlni. Nem is akart.
- Én a káosz lénye vagyok - felelte végül távoli, öreg, elgyötört, száraz hangon - Nem sokat mondhatok róla, hogy milyennek kellene lennie egy békés világnak. De azt tudom, hogy itt most semmi sincs rendben. Én mindent odaadtam a Birodalomnak, ami voltam. És igen, most azt látom, hogy az Úrnő bármit is akar, az nem a folytatás.......
Egészen meggyötörten suttogta még:
- Nem tudom mit is akar. És félek a jövőtől. Mert amit én akartam, az nem a járható út, minden jel szerint.
Rápillantott a kancára, de nem nézett a szemébe.
- Félek, nincs jövőnk....Nincs tovább. Én nem folytathatom azt, amit ő elkezdett. Képtelen vagyok rá, és nem is tehetem......De nélküle....ez a világ semmivé lesz....Én most csak ezt látom a jövőnkben.....És nem találom a megoldást. |
Consce gondolt egyet, a Boszorkányúrnő mellé lépett és barátságosan rátette a fejét a vállára, mintha nagyon régi cimborák lettek volna mindig is.
Az érintés hatására Consce egy kifejezetten részletes lelki helyzetjelentést tudott kapni Erisről és meg tudta osztani vele a saját lelki állapotát is, ami meglepően derülátó volt a helyzethez képest.
- Az Úrnőkkel sosem egyszerű - mondta ki a váratlan mondatot. - Legfőképpen akkor nem, ha kettőtökről van szó. - lassan beszélt.
Clasp rosszat sejtve közbeszólt.
'Én a helyedben végiggondolnám, mit engedek meg magamnak... Jó lenne, ha távozni is tudnánk erről a helyről...'
Consce belül elmosolyodott, hogy a mindig szókimondó Clasp mondja pont azt iméntieket.
'Mintha felcserélődtek volna a szerepek, nem gondolod?' küldte vissza gondolatát Consce.
'Én csak arra törekszem, hogy életben maradjunk...' szólt a rideg válasz.
- Bár nem találkoztam az Úrnőmmel már nagyon régen, azt gondolom, hogyha feladta volna, már nem lennénk itt... Vagy Te máshogy látod? - érdeklődött. |
Hirtelen változni kezdett az alakja. A derengés megfakult a testéből, a színei fakóbbak, sápadtabbak, piszkosabbak lettek. Az arca öregebbnek tűnt, a vonásai szikárabbak lettek.
Szinte fekete szemekkel nézett vissza a kérdezőre, nagyon-nagyon öreg pillantással.
- Már nem tudom, hogy mit akar. De az biztos, hogy nem a Birodalmat...... - felelte rekedten, csikorgó hangon.
- Azt hittem sosem adja fel......De ki tudja? Talán eleve tévedtem, és olyasmit akartam erőltetni, ami már réges-régen elveszett. |
Consce halványan elmosolyodott, ám Clasp indulatosan keresztülzúgott mindkettejükön derengő szellemtestével.
Consce nem vett róla igazán tudomást, csupán megrázta sörényét, hogy rendezze az összeborzolt tincseket.
- Miből gondolod, hogy nem akarja? Milyen Úrnő lenne, ha nem ezt akarná? Elképzelhetőnek tartod ezt róla? - kérdezett vissza csendesen. |
Eris arcán leírhatatlan fájdalom suhant át.
- Hogyan akarhatnám? A Birodalom teremtője maga se akarja...Mit tehetnék? |
Conscience nagyon elmerült a gondolataiban a Boszorkányúrnő szavait hallva. Egy teljesen új gondolat és jövőkép volt kialakulóban az elméjében, amit még maga sem értett teljesen.
Clasp nem akarta zavarni, ezért némán lebegett egy darabig körülötte, néha ki-kisodródott a furcsa vízhez.
- És most? - törte meg a dermesztő csöndet végül Consce. - Feltételes módban beszéltél végig, mintha már nem ezt akarnád... |
Eris egy hosszú pillanatig nézte a kettőst, latolgatva válaszoljon-e.
De miért ne mondhatná el az igazat?
- Azt akartam, hogy a Birodalom örökéletű legyen. És ez a folyó biztosíthatja ezt. Akkor is, ha én tovatűnök, akkor is, ha minden megváltozik. Az élet....sosem tűnt volna tova a Birodalomból, a világunk létezése....akármilyen....viharok után is, de....biztosítva lehetett így.... |
Consce érdeklődően hallgatta Erist, miközben Clasp el-eltávolodott tőlük, egyre jobban megközelítve a furcsa vizet. Bár szinte biztos volt benne, hogy neki nem árthat, ha belebeg fölé, mégis óvatos maradt, egyelőre csak a partról "szemlélődött", de inkább érzékelt.
- Ahogy mondod, Úrnő, mi nem hozzád tartozó lények vagyunk. - adott igazat a Boszorkányúrnőnek Consce.
- Ettől függetlenül az, ami benned... - kicsit elhallgatott, kereste a megfelelő szót - tombol?... az számunkra érezhető. Valószínűleg ezért találtunk Rád.
Mindketten érdeklődve hallgatták a víz történetét, még Clasp is visszasuhant melléjük.
'Ha nem akarta, hogy bárki, bármikor is rátalálhasson erre a... víznek tűnő... veszélyes mágiára, akkor mégis miért vezette be a Birodalomba?' - szegezte Clasp kertelés nélkül a kérdését Consce-nek.
A kanca kicsit oldalra billentette egyik fülét, hogy nemtetszésének jelt adjon.
'Fogalmazhatnál egy kicsit finomabban is.' - dorgálta meg Consce saját maga másik felét.
A közöttük folyó beszélgetést ugyan Eris nem érthette, de Consce így is megkövetelte Clasptól az Úrnő tiszteletét. Ő maga is elvárta volna ezt fordított helyzetben.
- A víznek igazán rendkívüli mágiája van, ezt bárki érezheti. Ahogy azt is, hogy nem ártalmatlan. Miért döntöttél mégis úgy, hogy bevezeted a Birodalomba? - érdeklődött a kanca. |
Egy pillanatra nagyon keserűnek tűnt az arca, és a hangja is ilyen volt, ahogy válaszolt:
- Én biztosan nem hívtam ide semmilyen lényt, még a sajátjaimat se. Ti pedig biztosan tudom, hogy nem tartoztok hozzám. Nem való ez a hely senkinek. Így nem hiszem, hogy a mágiája érdekes lenne a számotokra.
Kivándorolt a vízre a tekintete.
Távoli, élettelen hangon kezdett beszélni:
- A Sötétség Birodalmának egy titkos, rejtett, elfeledett zugában vagyunk most. Ennek a helynek az elhagyatottsága miatt vezettem el ide ezt a vizet, sok évvel ezelőtt. Nem akartam, hogy bárki is bele bírjon botlani, valaha is.
Óvatosan, lassan, nyugodtan kifelé intett a víz fölé a kezével, a semmibe. Kicsit tétova mód ért véget a mozdulat.
- Ez a víz ad létezést a mindenségnek, és minden létezésnek életet. Minden világ az Élet Vizében gyökerező világmindenség tagja. És egy nap belé tér vissza minden....Amennyit éreztek a mágiájából...az össze is foglalja a lényegét. Legalábbis annyira, amennyire egy élőlény elméje egyáltalán befogadhatja. |
[48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
