|
Témaindító hozzászólás
|
2008.12.01. 21:37 - |
 Zeiron mély szusszantással fékezett a tóparton. Előtte hatalmas, nyílt, gyönyörű víztükör nyújtózott a Nyugodt Sík terében. Mindig szabadnak érezte a lelkét itt.
- Ez a tó a színéről kapta a nevét. Mindig a lehető legtisztább, és legszebb kék a víz színe! De ez az egyetlen tulajdonsága, semmi más különlegessége nincs. Ezzel egyben a Nyugodt Sík legkülönlegesebb tava, hiszen az összes többinek van valami egyedi mágikus jellemzője. Ez viszont csak tiszta víz.
Rámosolygott Amenóra. Ahogy az apák szoktak a lányaikra, mielőtt valami meglepetést lepleznek le előttük.
- Most megtanulsz úszni és repülni! |
[42-23] [22-3] [2-1]
*Pallas csak azért is szárnyai közé vette Zeiron sérült szárnyát. Lehunyt szemmel, elmerült arckifejezéssel vizsgálgatta a szárnyat, majd egyik szárnyát ő is börtönük falaihoz nyomta.*
*Ameno odébb lépett, hogy lásson mást is a hatalmas lény arcán kívül és szemrevételezte annak a szárnyait.*
- Ami azt illeti, Te sem panaszkodhatsz - *válaszolta egy vállrándítás kíséretében.* - Kizárt, hogy bárki is versenyre kelhessen veled. - *engedett meg magának egy halvány kis bókot.* |
- Semmi értelme - sóhajotta Pallas sörényébe fáradtan - Lidérc mágiája nem engedné, hogy segíts.....Az a célja, hogy gyötörjön. Meg is fogja tenni......
Elcsigázottan nézett körül az éjsötét falra. Lidérc és Ameno ott vannak valahol.......
Kicsit eldöntötte oldalra a fejét, hogy még inkább betöltse a látóterét a peguni arca (és persze ő meg a peguniét).
- Biztos? Sosem mesélték neked a szüleid, hogy miért ilyen nagyok a szárnyaid? Nekik nem ilyen...Biztosan elgondolkodtál már rajta, hogy miért - dorombolta elbűvölő, andalító hangon. |
*Összeszorított fogakkal, összeráncolt homlokkal, őrjöngő lélekkel nézte tehetetlenül, ahogy Kedvese szárnya csúfos véget ér. Amint lehetett, átcsusszant hozzá és szorosan magához ölelte Zeiront. Először el se akarta engedni, annyira tartott attól, hogy újra el lesznek egymástól szakítva, de lassan erőt vett magán és enyhített a szorításon.*
- Hagy nézzem - *suttogta erőtlenül és egyik szárnyát felfordítva várt.* - Hagy enyhítsek rajta.
*Ameno elsődleges célja az volt, hogy maradjon a saját ura, így amikor Lidérccel csaknem érintették egymás arcát, próbált vakon kibámulni a fejéből, nem pedig elveszni a gyönyörűen rejtelmes szempárban.*
- Ha ilyenekről akarsz többet megtudni, rossz lényre tettél. - *válaszolta természetesen, mert őszintén így is gondolta. Ugyan mit tudhatna ő a Sötétség dolgairól? Akkor még nem is élt...* |
Megpördült, mert eddig észre sem vette, hogy Lidérc átkozott mesterséges tere Pallastól is elzárja! Felhördült a döbbenettől, ahogy ő sem ment semmire a fénymágiával, és a homály kegyetlen mód zárta egyre szűkebb térbe! Hatalmasat rúgott a falba, de csak saját magának okozott fájdalmat vele.
Végül belenézett Pallas szemeibe, és mélyet sóhajtott. De nem fordította el a fejét az annyira szeretett kedvestől.
Gyorsan, gondolkodás nélkül emelte fel egyik szárnyát, és mielőtt tétovázhatott volna, teljes erejéből nekinyomta a falnak minden oly kín-keserves mód kinövesztett tollát. Az aranyló derengés sistergős hang kíséretében született meg, ahogy a fekete homály megzavarosodva oldani kezdte a gyönyörű, nehéz tollakat....Zeiron szárnya szépen, lassan, módszeresen elkezdett lecsupaszodni, mintha savba mártotta volna, de az általa teremtett derengés széttépte az éjmágiát, és Pallas néhány pillanaton belül mellette volt a sötét ketrecben, ahová Lidérc zárta őket.....
- Sajnálom - lihegte nehézkesen, bénán csüngő szárnnyal - de ennél többre nem vagyok képes......Lidérc...túl erős......
A rémúr kihúzta magát, és pajkosan mosolygott bele a fiatal peguni szemeibe. Milyen bátor! Milyen ragyogó!
- Tulajdonképpen semmit - dorombolta bársonyos hangon, és lassan közelebb lépdelt a csikóhoz - Bár vehetjük úgyis, hogy nagyon is sokat.
Leengedte fejét, hogy nagy szeme közvetlenül a kis kanca arca előtt ragyogjon.
- Azon merengtem hogyan lehetséges az, hogy a Sötétség olyasmit hozzon létre, mint ami te is vagy, Kicsi Fenség? Hogyan moshatta ki a szüleidből minden maradványát, és alkothatott meg téged? Zeiron az apád, nemde? - kérdezgette a hang vidáman és kihívón a pegunit. |
*Pallas addig tartotta, amíg csak bírta Amenót, de esélye sem volt a rémmel szemben. A fiatal kanca súrolta az oldalát, erre feléje nyújtott szárnyai után kapott, de egy szempillantás múlva már csak a korom sötétet látta maga mellett, szárnyaiban néhány kitépett tollal.
Az idő megállt Pallasszal, csak saját dübörgő szívverését hallotta. Magában kérdőre vont minden élőt és holtat, amiért azt a képességet kapta, amivel jelen helyzetben egy cseppet sem tudott mit kezdeni!
Amint első kétségbeesése csillapodni kezdett, Zeiron után nyúlt, de nem érte el aranyszín-ménjét. Könnyáztatta arca összetörtségről árulkodott, de hangja szinte hasította a feketeséget körülöttük.*
- Zeiron!!!
*Ameno nyeríteni akart szüleinek, de a torkára fagyott a szó, ahogy ott állt egyedül és védtelenül a sötétben. Még sosem érezte magát ennyire egyedül, habár még sosem volt egyedül...
A kérdés ott lebegett körülötte és tudta, hogy nem kerülhet ki alóla, de azzal is tisztában volt, hogy ha túl akarja élni ezt a találkozást, muszáj lesz cselhez folyamodnia. Megköszörülte torkát, hogy még véletlenül se cincogjon, amikor megszólal.*
- Pompás - *válaszolta felszegett fejjel, kissé fel is bátorodva, amiért sikerült határozott hangot megütnie. Nem kellett visszakérdeznie, hiszen tudta, hogyan hívják a fenevadat.* - Mit akarsz? - *tette fel tettetett bátorsággal kérdését.* |
Zeiron felnyerített, és olyasmit csinált, amihez biztosan nem lett volna bátorsága előző életében: ráágaskodott Lidércre!
Hatalmas szárnyai a lény arca elé tárultak, így megszakadt a szemkontaktus, onnantól pedig Zeiron minden erejével azon volt, hogy annyira ragyogjon, amennyire csak bír!
Körülöttük szinte tapinthatóvá komolyodott erre a sötétség! A három szárnyas lény fehérsége vak szürkeséggé sápadt, ahogy a hatalmas fekete falak körülzárták őket. Lenyomta az erejüket, a lelküket....
Gonosz, kegyetlen, diadalittas ragadozóra emlékeztető, mély kacaj zengte körbe őket, megremegtetve a levegőt.
Aztán egy óriási, anyagtalan és mégis jéghidegen simító árnyék átsüvített Pallas és Zeiron közt és kitépte közülük Amenót!
Zeiron úgy nyerített, mint egy őrült, és eszét vesztve tombolt de akárhogy rontott a feketeségnek, az könyörtelenül visszalökte őt.....
A fehér lény úgy állt Lidérc előtt, mint ahogy a bukott mágusvilágok utolsó, fakón fénylő unikornisai a szörnyek előtt, akik a pusztulásból születtek éhesen és mohón.
Ártatlan volt, és elérhetetlen.......
- Mi a neved? - sziszegte Lidérc hangja körülöttük, a semmiben és a sohában, a vaksötétségben, amiben csak Ameno színe, és Lidérc sörénye jelentettek kapaszkodót a szemnek. |
*Pallas meglepődött a kialakuló helyzeten, de cseppet sem érezte magát kellemesebben. Nem volt egyike a sötétben jól látóknak, de így is rabul ejtette az a kevés is, amit látott. Arról nem is beszélve, amit azután hallott... Lehunyt szemmel lelke végigtáncolta a dallamot, nem is egyszer, míg nem enyhe nyomást érzett szárnyain. Szemei nyomban felpattantak és szárnyaival vaskeményen húzta vissza Amenot, aki megbűvölten ment volna csak előre és előre.*
- Nézz rám - *suttogta remegő hangon, mégis parancsolón lányának, aki azonban mintha meg sem hallotta volna. Pallas egyik szárnyával fogást váltott Amenón, a másikkal pedig megfogta a fiatal pegazus fejét és maga felé fordította. Amenó elhomlyosult pillantása lassan kitisztulni látszott.* |
Zeiron örült, hogy Pallas gyorsan rádöbbent a helyzet súlyosságára, és sziklaszilárdan állt az Éj Fejedelme előtt, csakhogy a hideg belemarkolt a gyomrába, mikor rájött, hogy Lidérc kit és mit néz immár egyedül......
Ha a féllény meglendül, egyedül ő tudja megállítani......Lidérc így is vagy két fejjel föléje magasodott, de nem akarta megadni magát az elkerülhetetlennek: olyan mágiával áll szemben, amivel csak néhány évvel ezelőtt tudott egyenrangúként megállni.
'Legalább Hébé nincs itt' sóhajtotta magában.
Aztán rámordult a még mindig némán álló rémre:
- Miért vagy itt?
Az idegen hosszú szünet után válaszolt csak, mélyet sóhajtva. Szemét egy pillanatra sem véve le Amenóról....
- Zeiron, Zeiron, így kell üdvözölni egy régi jó nemesi társat? Hisz éppcsak rád, illetve, bocsánat, rátok akadtam nagy szerencsémre! Milyen gyönyörűség egy ilyen szerencsés véletlen! Oly ritka, hogy az ősvilágból megmenekültek összefussanak! És épp te! Mondd, miért nem mutatsz be bűbájos társaságodnak? - Lidérc torkából bársonyosan simító, mély, nyugodt, dallamos, lelkeket elcsábító hang áradt elő, ringatva mindenkit körülötte....és jéghideg félelmet sejtetve a szívekkel..... |
*Ameno csaknem felborult, ahogy apja szempillantás alatt maga mögé söpörte szárnyaival. Pallasnak mindkét szárnyára szüksége volt, hogy meg bírja tartani igencsak megnőtt lányukat. Szorosan maga mellé húzta a dermedt Amenot és lassan, amennyire csak tudtak, halkan próbáltak hátrálnia a gigantikus teremtmény elől.* |
Zeiron villámgyorsan párja szemeibe nézett, és gyorsan nemet intett. De hiába próbálta még jobban sürgetni családját......Elkésett......
Egyetlen pillanat alatt szakadt rájuk a sötét éjszaka. Zeiron tudta, hogy az orráig sem fog látni, ha fénymágiával próbálkozik, így szárnyait lobbantotta aranyos ragyogásra. Aztán egyetlen szempillantás alatt előrevetette magát, szárnyai mögé söpörte lányát, és szembenézett azzal a hatalmas lénnyel, aki földrengető dobbanással fogott talajt szemben vele.
Ha a mágiának vannak iszonyatos torzszülöttei, akikről a lény mégsem tudja levenni megdelejezett tekintetét, hát ez az volt. Sárkány és pegazus vegyületének tűnt, ahogy négy lábán állt velük szemben, se nem sárkányra, se nem lóéra egyértelműen nem hasonlító testét ingatva jobbra-balra. Izmos, tökéletes arányú test volt, csak nem lehett volna megmondani, hogy mié.....A hatalmas hattyúnyak is féllényekére hasonlított, csakhogy közvetlen a tövénél még egy pár ízelt, vékony kar csatlakozott a testhez.....Fémből valónak tűntek......Tenyérnyi hosszúságú négy karomban végződve....A lény farka az általa gerjesztett sötétségben tekergett, de Zeiron tudta, hogy az oroszlánokéra hasonlít, csak hosszabb és vékony....És iszonyatosan fájdalmas a csapása. Mégis, nem a feketesége volt a legrémítőbb, vagy a hatalmas, vérvörös sörény, ami az üstökétől kiindulva a háta közepéig lobogott, vagy szárnyai, ami égig érőnek tűntek, abnormálisan hátul kezdődtek a hátán, és futottak rajta végig két keskeny sávban......és amik majdhogynem áttetsző fekete selyemnek tűntek, ahogy hangtalanul lebegtek-lobogtak a magasba......Mégcsak nem is karmos lábai, amiken úgy tűnt egyszerre tud sárkányként törni-zúzni, tigrisként lopakodni, vagy lóként száguldani...
Zeiront a lény arca és a szemei töltötték el vad rémülettel. Az arca szögletesebb volt mint bármely lóé vagy lóféléé, de szebb és kecsesebb mint a legcsodálatosabb sárkányoké, akik az angyalok szféráiban élnek. Szemei úgy figyelték a hármast, élénken, másvilágian, mintha nem lehetne tudni, hogy a lelküket akarja-e magának, hogy mindörökké csodák és gyönyör, fény és játék, simítás és dal közt tartsa őket......vagy egyszerűen csak tökéletlen jelentéktelenségükön szórakozna.........Fekete, ékkőként ragyogó, hatalmas, feneketlen tekintet volt, Zeiron úgy érezte szinte égeti őt, ahogy állja.
- Lidérc... - sziszegte a fehér-arany mén tisztelettel és gyűlölettel, rezzenéstelenül állva el a teremtmény útját a két kanca felé. |
*Ameno értetlen arccal ugyan, de szó nélkül előreügetett, habár fogalma sem volt arról, merre is kellene menjen.
Pallas nyugodt türelemmel pillantott párjára.*
- Mit érzel? - *suttogta szelíden.* |
Zeiron váratlanul emelte fel a fejét az égre. Teljesen kinyújtott nyakkal hatalmas termete igazán szembetűnővé vált, és az az előny is mellette volt ezúttal, hogy senki sem láthatta arcát.
Azon ugyanis félelem árnyéka suhant át. Aztán megfeszültek az izmai.
- Menjünk, szeretnék minél hamarabb kijutni innen! Azt hiszem elég volt a Nyugodt Síkokból! - mondta váratlanul, és el is indult, Pallast átkarolva szárnyával, Amenót pedig türelmetlenül előreintve. |
- Nem lesz egyszerű... - *mormogta maga elé Ameno, tettetett sértődöttséggel.
Pallas nem tudott megállni egy mosolyt és egyik szárnyával Kedvesébe karolt, a másikkal pedig játékosan maga mellé húzta Amenot.* |
Elmosolyodva pillantott Amenóra.
- Lassan fogunk haladni, de az biztos lesz! Ha egy nap levegőbe emelkedik, és az talán nem is lesz olyan soká, mindent szinte ösztönösen tökéletesen csinál majd!
Visszafordult párjához, hogy csókot leheljen a szép arcra.
- Csak addig bírja türelemmel! |
*A végén már ajkába kellett harapnia, hogy bírja a szárnycsapásokat imitáló mozdulatokat, de előbb ájult volna el, minthogy abbahagyja! Ha ez kell ahoz, hogy mihamarabb a levegőbe emelkedhessen, hát nem lesz rest!
Így hát meglepetten vette tudomásul apja határozott mozdulatát, amivel elvágta mozdulatsorát majd kituszkolta a vízből.*
- Máris végeztünk? - *kérdezte értetlenül és meglepetten.*
- Hogy ment? - *kérdezte családjától és gyengéd csókot nyomott Zeiron arcára.* |
Zeiron úgy tett, mintha ügyet sem vetne Ameno egyre fáradtabb "szárnycsapásaira", holott épp azok erejét vizsgálgatta. Ameno meglepően hamar elfáradt, de Zeironnak nem kellett hozzá sok ész, hogy rájöjjön miért: a lányuk vitorlázó.....Sosem lesz a legerősebb a szárnya, habár kétségtelenül még edzenie kell, hogy egyáltalán megtarthassa önmagát, ugyanakkor elég lesz ráhasalnia a szélre, és valószínűleg még akkor is repülni fog, méghozzá teljes sebességgel, mikor ő már rég lezuhant az égről, mert elfogyott az egész életereje.
- Ügyes! - mondta végül, és egy ügyes mozdulattal elkapta Ameno szárnyát, és a helyére tette. A másik oldalán megismételte a segítséget, és kiterelte csikójukat a vízből.
- Büszke vagyok rád! Nem kezdtél el csapongani, mint sok kezdő! És végig szimmetrikus maradt a mozdulat, a vízgyűrűk gyönyörű és szabályos sorrendben születtek Neked hála. Jól dolgoztál! Tudom, hogy most fáradt vagy, de talán vigasztal a tudat, hogy nemsokára szabadon úszhatsz, és a repülés könnyebb lesz. Csak ahhoz ki kell várnunk a megfelelő szelet.....
'Vagy keresnünk kell egy szélelemű segítőt....' tette hozzá gondolatban, de nem akarta siettetni vagy ötletekhez juttatni Amenót, aki valószínűleg már másnap szárnyalni akart volna az égen... |
*Rajongón hallgatta apján, majd eltökélt pillantással fordult a feladata felé. Nem leplezte, tökéletesen akarta csinálni!
Nagy levegőt vett és tollas szárnyait a víztükör tetejéről a víz alá nyomta. Először elmosolyodott, hiszen nem nem különösebben megerőltető a mozdulat, de a másik pillanatban már tova is tűnt a mosoly, amikor azon volt a sor, hogy ismét a víz felszínére helyezze szárnyait. Az átázott, összetapadt tollak jóval súlyosabban hatottak így Ameno még ha akarta volna sem tudta volna leplezni a sokadik le-és-fel szárnymozgatásnál az erőlködését.* |
Zeiron kitárta saját szárnyait, és a víz színére fektette.
- Csináld pontosan így! - mondta nyugodt mosollyal - Mivel a tollaink nagyok, szét lehet teríteni őket a víz színén, egy darabig, míg teljesen el nem áznak, nem süllyednek el!
Azt nem tette hozzá, hogy ő, akinek valódi arany volt a tollaiban, persze most is meg kell feszítse őket. Nyugodt mosolyát pedig nem halványíthatta el a tény, hogy a Sötétség tombolásának hála megritkult tollai még mindig nem nőttek vissza teljesen....Az aranytoll értékes dolog, és kiváló mágiához, de lassan nő, és egy sor negatívuma van......
- Próbáld érezni, hogy a víz más, mint a levegő! Tömörebb, sűrűbb anyag. Ezért fáj, ha túl magasról ugrasz bele rosszul. Viszont ezt a sűrűségét ki is tudjuk használni! Épp úgy lehet benne evezni, épp úgy lehet taposni, ahogy repülés küzben a levegővel tesszük ugyanezt! Megtartja a testünket, ahogy majd a levegő is meg fog, ha eljön az ideje. Evezz kicsit, nyomd le a szárnyaid a víz alá, majd érezd, mikor felfelé húzod, hogy micsoda munka! - utasította Amenót, és árgus szemekkel figyelte a gyakorlatot.
- Ez megerősít, megszokod, hogy hogyan kell mozgatni a szárnyaid helyesen, és persze egyúttal megtapasztalhatod milyen, mikor egy hétig repülsz egyvégtében, és a fáradtságtól már majd leszakad minden tagod! - nevette el magát.
Aztán komoly arccal kifelé bökött a víztükör nagyobb kékje felé. Épp mint valami égdarab a földön!
- Ha már tökéletesen megy az evezés itt, kiúszunk a mélység fölé! Ott majd megtudod milyen érzés, ha a szárnyaidra vagy utalva, és semmi sincs a lábaid alatt! Persze, itt vízben nehezebb lesz evezni, mint a levegőben, viszont nem fogsz zuhanni, ha a szárnyaid ritmusa elcsúszik. Ha ez bekövetkezne, nem lesz más dolgod, mint elkezdeni dolgozni a lábaiddal, hajtani magad alatt a vizet, és fenn fogsz maradni. Az úszás önmagában pont olyan, mint a vágta, csak folyamatosan kell csinálnod, nem állhatsz le, és kicsit felfelé is kell dolgoznod, nemcsak előre.....De ez még messze van! Egyelőre csak evezz! Sokat kell még dolgoznunk, amíg lejön az ideje, hogy lábat és szárnyat váltogatva játszhatsz a tóban - mosolygott szelíden a fénylően fehér csikóra. |
*Amenot zavarba ejtették a szabályok és a sok feladat, így hirtelen el is bizonytalanodott. Csendesen hallgatta végig apját, majd kihúzva magát ügyelt arra, hogy orra neigen érjen a vízbe, de még csak a vízhez se.*
- Rendben, itt vagyok - *mondta és beállt Zeiron mellé a vízbe.* - És engedjem a szárnyaimat a vízbe, vagy tartsam kissé fölötte? - *kérdezte, miközben a víztükreiket nézegette.* |
Zeiron elmosolyodott, megtámasztotta szárnyát lánya szügyén, és kicsit kitolta a partra.
- Első szabály: nem vagy hippocampus, és azok közül sem tud mind lélegezni a víz alatt! Így a fejedet tartsd a vízfelszín felett! Amikor pedig merülni fogunk, ne akarj levegőt venni odalenn! Ha idősebb leszel, megtanulsz majd lélegezni a víz alatt, de ahhoz már a Mágia kegye is kell! A második szabály: a vízalatt a nehéz test elmerül. Mi, Simbelmyne lényei, csak akkor maradhatunk a felszínen, ha varázsolunk, vagy teleszívjuk a tüdőnket levegővel. Csakhogy akkor nehezen tudsz lélegezni, és a tollaid előbb-utóbb eláznak, akkor pedig lehúznak. Épp ezért tanulunk meg úszni! Az úszás egy olyan mozgás, ami segít, hogy mozoghass, fennmaradhass a vízben! Sokan imádják, és szabadidős tevékenységnek tekintik. Mások munkának. Ami a mi szempontunkból igazán érdekessé és fontossá teszi, az az a tulajdonsága, hogy a szárnyas lény pontosan úgy képes úszni, ahogy repül. Úszhatsz máshogy is, de az sokkal nehezebb és kényelmetlenebb!
Széles mosolyt villantott lányára.
- Gyere ide mellém, ahol még leér a lábad! A szárnyaid terítsd szét a víztükrön! Persze csak ha készen állsz kezdeni! |
[42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Zeiron mély szusszantással fékezett a tóparton. Előtte hatalmas, nyílt, gyönyörű víztükör nyújtózott a Nyugodt Sík terében. Mindig szabadnak érezte a lelkét itt.
