|
Témaindító hozzászólás
|
2008.04.22. 00:13 - |
 Nem volt könnyű idejutni, de meglepő módon nagyon nehéz sem! Madár magabiztosan egy kicsi, de rendkívül tisztavizű pocsolyaféleséghez vezette a másik lényt. Az mély volt, nem is lehetett látni a fenekét, csak kék mélységet. A közelben sok hasonló tavacska volt. De nekik ehhez kellett jönni.
- Itt mindenki önmagát látja. Nézz bele a tavacskába, és látni fogod mi lakik a szíved mélyén! Bármiféle érzelem, kép, emlék vagy akarat van ott, meglepően kevesen ismerik igazán. Itt láthatod, és fontos látnod most. Nézz bele! - mondta könnyedén a fekete kísérőnek.
Aztán elmosolyodott.
- Megígérem, hogy nem fogod megbánni....Vannak, akik őrülten rohannak el, miután látták a szívük mélyét, vannak, akik sosem lesznek képesek elfogadni......de Te nem tartozol ezek közé. |
[27-8] [7-1]
Madár töprengett egy ideig. Aztán szélesen, megdöbbentően elmosolyodott.
- Tudok egy remek helyet, ahol nagyszerű gyümölcsöket lehet enni. És nagyon szívesen látnak minden máguslényt! Látogassunk el oda!
Ügetni kezdett, és habár mókás látványt nyújtott, hirtelen feltűnt előttük a gyümölcsös, és mögötte a falu házai. |
*Rövid hallgatás után válaszolt csak.*
- Ami azt illeti... de... eléggé.
*Meg sem próbált visszaemlékezni, mikor evett egy kiadósat.* |
Elnevette magát.
- Látom már, hogy te a legjobb típusba tartozol az idelátogatók közül! Jól meglepődtél, ugye? Pedig nem kellene. Ami a szíved mélyén van, és jó, az nagyon jót jelent az életedre nézve. Sokszor teljesen elfelejti a lény, hogy mi van alant, és amikor az élete szembehozza az úton, megdöbben. Ugyan, ugyan! Inkább érdemes nyitott szemmel járni minden csodára. Főleg a sajátjainkra! És azt kérdeztem, hogy nem vagy-e éhes. Én azt hiszem lassan felfrissíteném magam. |
*Továbbra is elámulva bámult ki a fejéből. Alig fogta fel, amiket Madár mondott neki, azt pedig pillantnyilag sehova sem tudta tenni, amit Madár tükörképében látott. Végül úgy döntött, megpróbálja az imént látottakat elrejteni elméje egy részébe, hogy tudjon mással is foglalkozni.
Kezdetként megrázta sörényét és mélyet szippantott a levegőből, hogy kitisztuljon a feje. Madár felé fordult.*
- Mit is kérdeztél? |
Madár rejtélyes mosollyal nézett a pegunira.
- Nekem az első képed tetszett a legjobban. A kis fehér csikó. Az orrod hasonlított Zenitére! Én ugyan nem voltam ott a kiszabadításánál, de Steel szinte minden képét átadta róla, hogy ha találkozunk, tudjam ki is ő.
Ő is a pocsolya fölé hajolt. A képe sohasem tűnt fel a víztükrön....Az ehelyett felragyogott, és valami hatalmas lényt mutatott, akinek teljes képe el sem fért a kis felületen. Napfénynek, lángolásnak, lég és fény áramlásának látszott, habár nagyon elmosódott volt. Madár hátralépett, és elégedetten biccentett.
Aztán elgondolkozva nézett Dignified-re.
- Nem vagy éhes? Nekem, azt hiszem, kedvemre való lenne valami jó. |
*Kis ellenérzettel ugyan, de közelebb lépett a "pocsolyához" és először óvatosan, de belekukkantott. Valószínűleg nem lehetett elég, így még egy lépéssel közelebb ment és kissé lehajtva fejét saját arcába bámult.
Már épp akart volna kontrázni, amikor arcképe elkezdett örvényleni. Követhetetlen képsorozatok következtek. Dignified csak késöbb jött rá, hogy eddigi életéből voltak pillanatok. A képsor nem állt meg, csak pörgött tovább. Aztán egyszerre csak elszürkült...
Már épp fordult volna el, amikor halványan derengeni kezdett valami. A szürkeség kivilágosodott és egy békés, zöldellő fákkal övezett tisztást látott maga előtt. Túl tökéletesnek találta a képet, túl jónak, hogy csak igaz lehessen.
A történések ekkor újfent felgyorsultak. Egy fekete pegunit látott a családjával. Boldogok voltak. Semmi bánat és nehézség, minden olyan idilli volt.
Összeráncolta homlokát. Miért kell neki még most is, ilyenkor is Salvart látnia?
A fény sugarai áttörtek a lombkoronákon és az éppen nevető fekete peguni arcára vetődnek. Dignified csaknem felordított! Nem Salvart látta, hanem önmagát... Elképedve bámult maga elé, észre sem véve, hogy a képek eltűntek és a "pocsolya" szokványos pocsolyának tűnt.* |
Nem volt könnyű idejutni, de meglepő módon nagyon nehéz sem! Madár magabiztosan egy kicsi, de rendkívül tisztavizű pocsolyaféleséghez vezette a másik lényt. Az mély volt, nem is lehetett látni a fenekét, csak kék mélységet. A közelben sok hasonló tavacska volt. De nekik ehhez kellett jönni.
- Itt mindenki önmagát látja. Nézz bele a tavacskába, és látni fogod mi lakik a szíved mélyén! Bármiféle érzelem, kép, emlék vagy akarat van ott, meglepően kevesen ismerik igazán. Itt láthatod, és fontos látnod most. Nézz bele! - mondta könnyedén a fekete kísérőnek.
Aztán elmosolyodott.
- Megígérem, hogy nem fogod megbánni....Vannak, akik őrülten rohannak el, miután látták a szívük mélyét, vannak, akik sosem lesznek képesek elfogadni......de Te nem tartozol ezek közé. |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem volt könnyű idejutni, de meglepő módon nagyon nehéz sem! Madár magabiztosan egy kicsi, de rendkívül tisztavizű pocsolyaféleséghez vezette a másik lényt. Az mély volt, nem is lehetett látni a fenekét, csak kék mélységet. A közelben sok hasonló tavacska volt. De nekik ehhez kellett jönni.