|
Témaindító hozzászólás
|
2008.10.19. 13:15 - |
 Koloss lassított, ahogy a távolban meglátta az indián sátrakat.
Lejjebb ereszkedett, majd ledobbant a földre, de egy pillanatra sem állt meg.
Vágtában folytatta az útját a sátrak széléig.Ott megállt, s csak bámult maga elé........ |
[46-27] [26-7] [6-1]
Reggel Koloss különösen korán kelt.Óvatosan kilépdelt a sátorból, nehogy felébressze Szélrózsát, vagy a többi sátorban alvókat.
Érdekes módon nem volt egyedül.
Alass ült a sátor előtt.Egyszerre elmosolyodtak, majd Alass felpattant, Koloss a hátára dobta kis barátját, majd a levegőbe dobta magát.... |
 Mosolygott.
-Jó éjt, Koloss! |
-Bocsáss meg...de a családot akkor sem láttam!Egyedül Sziklatoll van itt köztünk...vagy nem?De hagyjuk is....Sziklatoll okos, becsületes fiú.Ha ő itt van, a családja is a közelben vannak!
Koloss nagyot ásított.
-Jó éjszakát neked!Szélrózsa! |
-Mit tudtam volna? - mosolygott kesernyésen - A törzsem a szemem láttára pusztult el, kivéve a család, akik minden erejükkel hittek bennem. (Tőlük származik Sziklatoll.) Ha arra gondolsz, nem hozott hírt, hogy valahol távol újra össszegyültek. A törzsem többi megmaradt lezszármazottja itt van veletek. Hogy mi történt velük a múlt során, még nem esett szó.... |
-Hát igen....talán majd egyszer előkerülnek, s újra több, óriási csapattá válhatnak!
-És, megtudtál valamit a törzsedről Sziklatolltól? |
Bólintott.
-Ilyen szempontból jó, de ez azt jelenti, ha különválnak, kevesen vannak. - lehajtotta a fejét - Valóban csupán ennyi indián lenne manapság? Hova tűntek a régi idők, ahol bölényeket vadászva 1000fős csapatokba verődve kergettük Manitu Bölénycsordáját?! |
-Hát a törzsem tagja!Ahogy neked Sziklatoll!Csak én kiskora óta ismerem!
-Nekem elég furcsa, hogy keveredtek a törzsek!De legalább együtt vannak....többen vannak.... |
Elbúcsúzott Sziklatolltól, majd Koloss mellé telepedett.
-Nagyon szeretreméltó fiú Alass. Honnan ismered? |
Felnevetett.
-Ezen a tájon semmi nem zavar!
Lassan minden család nyugovóra tért saját sátrában.A lángok fénye alig-alig, de még elhatolt a sátrak mögötti területekre.
Ott több, félig nyitott sátor állt.Mindegyikben egy-egy ló aludt, de az egyik üres volt.Alass bevezette oda a két pegazust.Lábuk alatt friss széna volt....Alass mégegyszer átkarolta a csődört, amjd hátrálva elindult kifelé.
-Jó éjszakát!-suttogta, miközben Szélrózsát is megsimogatta, majd megfordult és futva távozott, mert szülei várták.
Koloss nagyot szippantott a levegőbe, majd elhelyezkedett, hogy kényelmesen elférjenek. |
Nevetett,
- Ha nem lesz gond, hogy huzat lesz, szívesen! |
A tüzre bámult.Szemei elhomályosulva meredtek a még egész magasra csapkodó lángokra.
Szemei előtt, hirtelen a lángokban táncoló alakok jelentek meg.Még halkan szólt a dob...vagy csak Koloss hallotta?Indiánok alakjai mulattak a tűzben....Koloss szinte közöttük érezte magát....majd hirtelen átölelte valaki Koloss nyakát.Alass volt.
-Gyere Koloss!Megmutatom hol lesz a legjobb helyetek estére, neked és Szélrózsának!
Koloss elmosolyodott és átkarolta szárnyával kis barátját, majd Szélrózsára és a kamaszfiúra tekintett.
-Szélrózsa?Megtisztelsz azzal, hogy velem tartasz? |
Figyelemmel hallgatta végig a mesét. Mosolygott, hiszen valamennyi törzsnek más az elképzelése erről, hát az ő népéé is más volt.
Ahogy az ásítozó gyerekek után nézett, nosztalgia ébredt benne. Mindig ő terelte el az árvákat a Nagy Sátorba, ahol éjszakánként együtt aludtak. Ha eléggé hittek benne, nemcsak érezték, hogy ott van, de még melegítette is őket szárnyával.
Most Kolossra nézett. Kiváncsi lett, miért vár... |
-Mesélj a kalumetről!-szólalt fel a tömegből egy fiatal lányka.
-Inkább a teknősbékáról!-szólalt meg egy kisfiú.Halk, rövid nevetér tört ki az indiánok között.
-A Nap lenyugodott, s a Tűz is kialszik lassan!Holnap folytatom a mesét!
-Jó éjszakát!-mondta, majd miután mindenki nagy ásítással elköszönt, nyugovóra tértek.
Koloss még várt... |
Koloss és a törzsfő elmosolyodtak a válaszon.
-Mindig szívesen fogadunk Téged, Szelek Úrnője!-válaszolta a törzsfő.
Újra csönd, néhány boldog szó az indiánok között.
-Történetünk sok Napfelkeltével és Holdtöltével ezelőtt kezdődött!-kezdte mesélni a törzsfő, egyrészt Szélrózsának, de az indiánoknál szokás volt, az esti történetmesélés.
-Az ember teremtése előtt egy "Fenséges Manitu" - egy hatalmas Mennydörgés Madár, amelynek lábnyomai minduntalan fellelhetőek a vörös pipakövek darabjain - járta magányosan a prérit, bölényekre vadászva. Ő ejtette el a hatalmas csordákban vándorló állatokat, s a bölények sűrű vére festette pirosra a köveket. A szellemvadász akkor fogott egyet a piros kövekből, irtózatos erejével emberalakúvá gyúrta, és letette a préri füvébe. A kő csakhamar nőni kezdett, gyökeret eresztett, és sokáig, míg csak nagyon öreg nem lett, ott állt azon a helyen, ahová a földöntúli vadász állította. Később a Fenséges Manitu egy másik embert is gyúrt a vörös kőből, és odaállította az előző mellé. Ekkor jött egy nagy kígyó, mely a föld felszíne alatt elrágta a gyökereket úgy, hogy a két fává változott kőember - az egyik férfi, a másik nő - tovább vándorolhatott együtt. Tőlük származik minden ember....
|
Ellgondolkozott. Sziklatollra nézett, akinek arca bíztató mosolyt mutatott. Kicsit nehéz volt új törzsbe tartozni, mégha a fiú is idevaló...
Aztán végül megszólalt komolyan, határozottan:
- Én, a Szelek Úrnője, sehova sem tartozhatok egészében, ezen nem változtathatok. Viszont szelem sokszor fog erre fújni, s megpihenni itt, ha tudhatom, itt szívesen fogadnak mindig. |
-De neked is!-mosolygott Szélrózsára és a fiúra.
-Épp időben értünk!Sötétedik!
Koloss hátán már két kisfiú ült, és jónéhányan símogatták, de ahogy Szélrózsa a közelbe jött, rá is rászálltak a gyerekek.Vannak aki nem láttak még pegazust, s nagyon oda voltak.Több gyerek a pegazusok hátára kéreckedett, többen beérték a csodálattal és a símogatással.
Koloss közben megtudta, hogy több kisebb indiáncsoport is csatlakozott az ő törzséhez, ezért nem ismeri a fél törzset.Boldogan ismerkedett, s látta, Szélrózsát sem hagyják ki a kérdezgetésből és ismerkedésből.
Időközben a törzs férfiai megrakták a tábor közepén lobogó tüzet, ami egyre feljebb kapaszkodott.Lassan mindenki a tűz köré szivárgott.Koloss intett Szélrózsának, majd ő is a tűzhöz lépdelt.
Az egész indián törzs itt volt.Körbeülték a tüzet, s csend volt.Csak a halk, jellegzetes indián dobszó szólt.Még pár pillanatig csend, majd a Törzsfő megszólalt:
-Ma csodálatosan csillogott a Nap, s megérkezett a boldogság a táborba, a két pegazus képében.Üdvözlöm őket a törzsben!Koloss visszatért hozzánk!Szélrózsa pedig, ha szeretne, közénk tartozhat!
|
-Éreztem!-nézett vissza hálával a kanca. - Lelkem mléyén mindig éreztem, hogy táplál valali. Végre találkozhattam vele! - s mégegyszer megölelte hosszán, mint egy régi jó barátot, nem, családtagot!
-Menjünk oda a többiekhez. - javasolta. Szélrózsa beleegyezett, s már ott is álltak Koloss csapata hátuljában, s mosolyogták a nagy és boldog ember tömeget.
-Koloss, igazán örülnek neked!-mosolygott örömmel a kanca. |
A fiú szorosan átölelte a pegazust.
A tömeg közben szétoszlott.Szélrózsát majdnemhogy kettesben hagyták a fiúval, tudták, ez mindkettőjüknek fontos "esemény".De Kolosst nem hagyták annyiban.
Alass Koloss hátán utazott, miközben a többiek Koloss-t símogatták, kényeztették.
Közben a pegazusoknak kikerült egy nagy tál étel is, gyümölcsökkel együtt.
A fiú hátrébb lépett.-Én mindigis hittem benned, Szélrózsa!-mondta szeretetteljesen.
|
Megrendült, ez látszott tartásán. Alig tudta elhinni, amit hallott.Régen vágyott vagy menekült ezektől a szavaktól, s most oly hihetetlennek tűntek.
Önkéntelenül hullatott pár könnycseppet, közelebb lépett a fiúhoz, átöleltenyakával és szárnyaival, s ennyit suttogott a fülébe:
-Üdvöz légy! |
Koloss boldogan karolta át nyakával régi barátait, de fél szemmel és füllel figyelte Szélrózsát.Sőt!Nagyon is figyelte, iderángatta, s most nem hagyhatta egyedül!Otthagyta barátait a félig ismeretlen tömegben és Szélrózsa mellé állt, hogy legyen aki támogatni tudja, de persze nem közvetlen mellé, kicsit hátrább, hogy azért tudjon beszélni a fiúval.
Az indiánok nagyrésze már a dolgát tette, egyesek még mindig ünnepeltek, a gyerekek körülujjongták, s csodálták a fura lovakat, néhányan viszont Szélrózsát és a fiút kémlelték.
-A pegazus, aki életét adta egy törzsért!A pegazus, aki már csak a legendákban élt!A pegazus, aki már csak a legendákban élt!-ismételte szinte suttogva, szemét lesütve a fiú.
De mosolyogva emelte fel újra arcát.
-Szélrózsa!Te szent pegazus!-térdelt le előtte-Én a Te szeretett törzsed leszármazottja vagyok! |
[46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mosolygott.