|
Témaindító hozzászólás
|
2008.01.04. 14:11 - |
 Michaelangelo a szép, széles spirálon lépdelt felfelé, ami a kedvenc éttermébe vezette. Trükkös, érdekes épület volt a nagy fehér alappal és az üveghajóval a tetején! De mindig megérte idelátogatni.
A Fűszeres Negyed az egyik leggazdagabb hely volt Csillagvizsgáló-városban...Gyönyörű kilátás, de messze a kikötőtől, dús kertek, meseszép épületek, széles, tiszta utcák.......A lakók legalább udvariasak voltak. |
[58-39] [38-19] [18-1]
Enyhén szólva megdöbbent az eriszi megjelenését látva, de hamar visszanyerte nyugalmát.
"Halottlátó..." ismételgette magában az unikornis szavait.
Komoly tekintettel fürkészte a csikókat.
A bemutatásra biccentett Shassának.
-Halottlátóak...-mondta ki hangosan ő is.-Ez jó képesség, de egyben rémisztő is. Talán...talán a csikók most még fel sem fogják, hogy képesek erre, de később...más lesz.-jegyezte meg halkan.
-Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy másként kell élniük. |
A mellette lehajtott fejjel álló, fáradtnak tűnő Theodore álla alá tolta szárnyát, és felemelte fia fejét. Az ő homlokköve egyre homokszínűbb lett, a korábbi rózsaszínesség is bizonytalannak tetszett....
- Talán keressünk egy orvost.... - javasolta halkan.
- Biztos, ami biztos...... - nézett Dolerie-re bocsánatkérőn. Örült volna, ha az egyszarvúnak igaza van, sőt, remélte, hogy így lesz, és a legfőbb törvény Ezilit is kötötte, de ki tudja, hogy a szíve ferdesége folytán mit okozhatott a csikóknak? Attól, hogy nem érezte annak, Ezili tehetett rosszat....
Ráadásul homlokköves ikerpegazusok ritkán jönnek világra....Főleg olyan szülők gyermekeiként, mint ők....Lilina három őselemet birtokolt, és ismerte a Sötétség legmélyét, hisz épphogy túlélte azt. Ő a Föld ura volt, ismerte a sárkányok tüzes világát, megfertőzte a Sötétség átka és hónapokat töltött gyémántbazárt álomban....Óvatosnak kell lenniük!.......
Felkapta a fejét. Valami különöset érzett. Körbekémlelt. Ezt az érzést ismerte.....Ó igen!
- Nem a Szigeten kellene lenned? - kérdezte fennhangon a semmitől, komoran, de mégis megkönnyebbülten.
Homályos zúgás felelt neki:
- Néhányaknak szabad vándorolni....Engem egyébként sem lehet bezárni.....
Michaelangelo erre, magát is meglepve, elmosolyodott.
- Igaz.... - fiára pillantott, hogy megsimogassa fejét még indulás előtt, és elkerekedtek a szemei! Theodore pontosan egy irányba nézett meredten, kissé értetlenül, de inkább kíváncsian, mint riadtan. Aztán apjára pillantott, mintha kérdezni akarna, de látta, hogy a nagy, gyöngyházszín lény már őt figyeli, így visszafordult a semmi felé, majd lassan elkezdte fordítani fejét, mintha....követné valami mozgását!
- Mondd, hogy nem ott vagy - nyögte Michaelangelo arra, amerre Theodore nézett.
- Sajnálom..... - zúgta szomorúan a hang - Tényleg lát engem....Azért is mozdultam meg, mert feltűnt....De már biztos: engem követ a szemeivel......
- Jelenj meg! - csattant fel a mén.
 - Üdvözöllek - zúgta hirtelen ködösen megjelenve az unikornis. Javarészt a feje látszott csak, a többi része afféle sejtelmes jelenés lett, de nyilvánvaló volt: Shassa pontosan ott állt, ahová Theodore nézett.
A kanca a másik kiscsikóra pillantott, és az sem tűnt meglepettnek hirtelen materializálódása miatt. Lehet, hogy csak nyugodt csikó lett volna? Vagy a bátyja üzent neki? Shassa őrá nem figyelt, így nem tudta,
De kimondta azt, amit ki kellett:
- Hát halottlátó a fiú! Sajátos élet vár rá......Nagyon erős képessége lehet......
Fogcsikorgatva köpte ki a szavakat:
- Hát ez lenne Ezili "áldása".....Ezt adta a csikóknak.....Legalábbis remélem, hogy Liliana is legföljebb ezt kapta,,,,,
Lilinára emelte pillantását.
- Vagy volt a felmenőid között halottlátó, esetleg idéző?
Dühös lett az egész világra! Ilyen képességet soha nem akart a csikóiknak!!! Ezili őrültséget csinált!!
Shassa csendesen lebegett szemben, de Michaelangelo azt tudta, hogy őt semmilyen jogon nem hibáztathatja......
Nagyot nyelt, és némiképp higgadtabban szólalt meg:
- Lilina, kérlek ismerkedj meg Shassával! Shassa, ez a párom, Lilina! Ők a csikónk, Liliana és Theodore! Dolerie, Shassa egy eriszi társam. Shassa, Dolerie-vel itt találkoztunk! - mutatott be mindenkit mindenkinek.
Mindenkinek fejet hajtott.
Aztán egy pillanatra Michaelangelóra meredt. Sajnálta a mént. Nagyon megriaszthatta az, ami történt. Pedig nem nagy dolog....
Habár ő nemigazán tudhatja és nincs joga beleszólni..... |
 *Együttérzően bólintott egyet Dolerie szavaira, de válaszolni már nem volt ideje. Liliana kibújt édesapja szárnya mögül, odakocogott Lilinához és anyja oldalának döntötte fejecskéjét. Lilina aggodalmaskodva pillantott le rá.*
-Mi a baj, kincsem? Fáj valamid?
A kis kanca nem válaszolt, így Lilina lehajolt hozzá, és szelíden megbökte orrával. Ekkor vette csak észre, hogy lánya homlokköve halvány rózsaszínről immár ibolyalilára változott. Elsápadt, és rémült-tanácstalan arccal pislogott Michaelangelóra.* |
Mintha csak hallotta volna Lilina gondolatait, megszólalt:
-Ez igaz. Régebben, ha társaságban voltam, sosem mertem elmondani senkinek, hogy alakváltó vagyok.-vallotta be egy röpke mosoly kíséretében.
-Nem tudtam, megértik-e majd... |
-Megértelek. -*szólalt meg most első ízben. Eddig lefoglalta az aggódás, és Dolerie szavai is mélyen gondolkodóba ejtették* -Az igazság szép dolog, de nem mindig kellemes. Sőt, néha kegyetlenül fáj... Valószínűleg én is kerülném a társaságot, ha módom lenne rá.
*Eszébe jutott, hogy csikókorában soha senki nem volt hajlandó játszani, de még csak szóbaállni sem vele, mert nem volt szarva. Gúnyolták, csúfolták, és kegyetlenül Lilina szemébe vágták másságát. Igaz a mondás, hogy a gyermek szava a legőszintébb. A gyerekek még bármiféle gátlás vagy udvariasság nélkül mondják ki a gondolataikat. Az ő nyelvükre még nem köt csomót sem az illem, sem az etikett, sem semmi...* |
Lassan bólintott.
-Én nem igazán vagyok lénykerülő, de való igaz, a zsúfoltságot nem kedvelem... ezért inkább a levegőben tartózkodom.-vallotta be.
|
Michaelangelo elgondolkozva nézett a kancára.
- Vannak ilyen képességű társaim......Már értelek.....De ők is megtalálták a maguk útját, bizonyára Te is meg fogod! Érdekes, de ők is lénykerülők..... |
Pár pillanatig hallgatott.
-Nos...-kezdte-az igazság az, hogy valamiért a lények nekem...nem tudnak hazudni. Akaratukon kívül is mindig az igazság hagyja el a szájukat.-mondta lassan.
-Én magam sem értem teljesen. |
Leengedte a szárnyait, szinte lepel alá rejtve csikóit, akik a tollak közül kukucskáltak ki és fel.
- Remélem, hogy igazad van - mondta csendesen. Lelkében, mint tűz után a bodorodó füst az esőn, szállt az oldódó bűntudat és az óvatos megkönnyebbülés.
'Szeretem őket.....Talán az elég lesz.......'
- Miért mondod azt, hogy másokra is ilyen hatással vagy? - nézett a kancára értetlenül. A mondat szöget ütött a fejébe! |
Mostmár teljesen megfordult, és visszalépett a kis csapathoz.
-Ne vedd úgy magadra.-szólt különös csengéssel hangjában.-Nem te vagy az első...én mindenkire ilyen hatással vagyok.
Lilinára, és a csikókra pillantott.
-Nagyon jó szülők vagytok. Nagyon is. De mindenki véthet hibát, és ha mindegyiket kudarcnak fogja fel, és feladja, az számít igazi hibának.
Itt elmosolyodott.
-Én bízom bennetek. Ezek az apróságok egyszer a nyomdokaitokba lépnek majd, erős, kitartó, és tiszteletreméltó lények lesznek. Sőt, már most azok.-mosolygott. |
- A viselkedésem az én hibám - mondta mély szégyennel.
- Mivel egyedül én vagyok érte a felelős, egyedül az én dolgom, és senki másé evilágon......És erre valóban nincs bocsánat....Őszintén megbántam a szavaim. Azok után, ahogy viselkedtél velem, ez igazán az én hibám....Szörnyű hibám....... - mormolta becsülettel, egyenesen, sötéten.... |
Egy pillanatra lehunyta szemeit.
-Sajnos magamnak köszönhetően nincs családom...
-Ne kérj bocsánatot.-mondta, majd hirtelen megfordult, és lassú léptekkel elindult...egy pillanatra megvillant, és mintha sas alakot öltött volna fel...de aztán mégsem repült el.
-Nem a te hibád. |
Döbbenten nézte a kancát, aztán haragja fellobogott!
- Honnan tudod Te, hogy mit tettem jól vagy sem?! Nem vagy a helyemben! Még csak nem is sejted milyen érzés lehet!!! Van családod?! Vannak olyan szeretteid, akikért felelős vagy, és nagy veszélyben elbuktál a védelmükben?! Van fogalmad róla ez milyen érzés?! Nincs!!!! - nyerítette hihetetlen vehemenciával!
Nagyot sóhajtott, megremegtek a lábai. Megdöbbent magától, és attól, ahogy viselkedett.....
- Sajnálom - mondta tompán kongó hangon, sörényét arca elé rázva. |
Dolerie csak állt. Ledöbbent, hogy a pegazus ilyeneket gondol...mert bár nem akart a gondolatai között ásni, mégis meghallotta a foszlányait. És nem akart hinni a fülének.
Mindamellett barátságosan biccentett Lilinának. De a dolog nem hagyta nyugodni, így felbátorodva újra a ménhez fordult:
-Nyugalom.-mosolyodott el alig láthatóan.- Nem Ti tehettek róla. Bár én nem ismerem azt a kancát, azt megéreztem, hogy ezúttal nem rossz szándéka volt.-a kicsikre pillantott.
-Ide nem kell orvos. Ide jó szülők kellenek. Ugyanis a csikók homlokköve azért változott meg, mert majdan kialakuló elemeik erősebbek lesznek, és hamarabb meg fognak jelenni.-mondta. Nem mondta el, honnan tudta mindezt. De tudta.
Hirtelen Michaelangelo-ra pillantott.
-Ráadásul te megvédted őket. Megtetted, amit kellett, és láthatod, hogy a kanca már nincs itt. |
Lepillantott fiára, a korábban homokszín, és most enyhén narancsos árnyalatot felvett homlokkőre. Addig bámulta, míg már csak saját tükörképét látta, az öreg, tanácstalan pegazust.
- Lilianát is elérte, igen..... - mondta halkan - Talán máshogy regaáltak rá....Vagy Theodore köve mindenképp változott volna.....Vagy az egész csak egy ostoba tréfa....Vagy más bűbájt bocsátott rájuk.....Vagy nincs összefüggés..... - mondta, és közben összefacsarodott a szíve.
Igenis felelősnek érezte magát! Hogy ne érezte volna? Hát a sok szenvedés így tönkretette volna? nemhogy megerősödött volna, hanem szánalmassá vált......Egy szellembűbájos egyszerűen megbénítja, és a számára legdrágább lényeket megrontja??? Hát milyen apa ő?? Lilinát sem tudta megvédeni, és mostmár a jelek szerint senkit sem......Akármennyire is akarja!!! A gyermekeit, ártatlan kiscsikókat változtattak meg!!!! Miközben ő csak állt!!!
- Talán kereshetnénk egy orvost. Ha ért a varázslathoz, segíthet nekünk - javasolta rekedtes hangon, kerülve párja pillantását.
'Addig sem kell rámnézned.....Egy semmi vagyok......Egy semmi férj, egy semmi apa, egy semmi pegazus.....'
Ekkor vette csak észre a még mindig mellettük álló egyszarvút.
- Bocsáss meg! Dolerie, ő itt a párom, Lilina! Lilina, ez az egyszarvú itt Dolerie! - intett szárnyával mindkét kanca felé, zavartan, szégyenkezve, és makacsul a csikóit, vagy a földet nézte. |
-Te...tessék? -*hebegte hitetlenkedve. Úgy nézett Michaelangelóra, olyan meglepetten és csodálkozva, mintha csak ebben a percben vette volna észre, hogy a mén itt áll előtte.*
-Ezili...? -*kérdezte az ijedtségtől kissé rekedten.* -Ő is olyan, mint azok, igaz? Mint Sagulonék...
*Nem várta meg, hogy kedvese válaszoljon. A pegazus tekintete mindent elárult.*
-Úristen...! -*suttogta riadt borzalommal.* -Úristen!
Hátradobta sörényét, és kapkodva lehajolt a gyerekekhez. A két csöppségen semmi elváltozás nem látszott, első ránézésre mindketten épp olyan egészségesek és élettelik voltak, mint máskor. Legalábbis első ránézésre...*
-Theodore... -*rémülten és már-már a hisztéria határán pillantott fel párjára* -Megváltoztatta... Micha, az a bestia megváltoztatta Theodore homlokkövét! Édes istenem! De hiszen ő még csak egy csikó! Egy ártatlan kiscsikó!
*Nem! A pánikkal nem segít! Meg kell nyugodnia, hogy képes legyen higgadtan gondolkodni. Mélyet szusszantott, és behunyta szemeit. Lassan, fokozatosan kifújta a levegőt, és nyugalmat kényszerített magára.
-Nem a Te hibád volt! -*nyerítette halkan kedvesének.* -Ha én lettem volna itt, úgyanúgy megtörténhetett volna. Ne magadat okold, Micha!
*Megnyugtatónak szánt, kedves hangon beszélt, és szemét felváltva járatta párja és két csikójuk között. Aztán tekintete hirtelen megakadt kislányukon.*
-És Liliana? Őt...őt is? |
Szégyen....vad bűntudat.....kudarc.....fájdalom......Kavargott a lelke, ahogy párja kedves és értük, őérte is aggódó hangját hallotta.
Egy pillanatra bocsánatkérőn biccentett Dolerie-nek, és csikóit magával vonva Lilina elé lépdelt.
Kínlódva kezdett beszélni, nem nézve még a kanca arcára sem:
- A csikókkal történt valami......Nem tudom pontosan, hogy mi, mert.....egy olyan lény varázsolt, akinek a hatalmát nem birtoklom....
Nehezen folytatta:
- Ezili jött ide....Valószínűleg megint egy lélekért.....De minket is meglátogatott. Azt mondta...azt mondta, hogy a megszületett csikóknak illik valami ajándékkal kedveskedni. Igen, pontosan így mondta - idézte fel a történteket - És meglehetősen furcsa dolgokat is mondott....Ez nem vall rá! Egyébként sem hittem neki, hisz a többi csikónál nem járt. De ahogy Lilianára és Theodore-ra nézett, az meg is rémített.....
Megrázta a sörényét.
- Az én hibám. Háborús veterán vagyok, és nem tudtam útját állni?! Tudni akartam kiért jött, nem is tudom miért.....Miközben válaszolt, elvarázsolt engem. Megbénított....És aztán......aztán.....csinált valamit a gyerekek homlokkövével.
Elfogyott az ereje, és csak suttogva bírta befejezni:
- Azt hiszem beleavatkozott az erejükbe...... |
~Ó, hol maradnak már? Micha mindig pontos, és tudja jól, hogy ilyenkor van a kicsik fürdésideje...
Lilina sietve lépkedett fölfelé, a nagy üvegkupolához vetető lépcsőn. Párját és gyermekeit kereste, s az egyik ápoló említette neki, hogy alig egy órája látta felmenni a hatalmas mént a csikókkal.
~Csak nem történt valami baj? ~*aggodalmaskodott.* ~Talán Theodore megint elesett és felhorzsolta a lábát...
Megszaporázta lépteit. Soha nem volt aggodalmaskodó, nem látott feleslegesen rémeket... de az anyaság megváltoztatja a lelket. Egyfelől határtalan békét és elégedettséget ad, másrészt viszont kiélesíti az érzékeket és belénktáplálja a rossz előérzet nyugtalanságát.
Lilina mindezt már az első héten megtanulta. Régebben minden éjjelen mélyés zavartalan álma volt, ám gyermekei születése óta a legapróbb nesz is felkeltette, és első dolga volt a kicsik ágyához sietni, hogy megbizonyosodjon róla; minden rendben van.
Az anyai ösztön súgott neki most is efféle balsejtelmeket. Ez az érzés volt az, amely lépteit sürgette fölfelé a lépcsőn, s amely a szívébe csöpögtette a kételyt, hogy talán történt valami.... Hiszen minden anya ilyen.
Lilina a lépcsősor tetejére érve kifújta magát és kapkodó pillantással szétnézett a tágas, alkonyi fényben fürdő teraszon.
Párja ott állt egy másik kanca társaságában a növényekkel szegélyezett galéria mellett, és szárnyával óvón átkarolta két kiscsikóját.
Lilina megkönnyebbült és felsóhajtott. Innen minden nyugodtan tűnt - úgy látszik, feleslegesen aggódott. Lilina arcára szelíd mosolyt csalt a pillanat képe. Micha talán csak megfeledkezett az időről... Hiszen úgy szeret itt lenni, foggal-körömmel ragaszkodik ezért a friss levegőn töltött órácskáért. Vagy esetleg annyira belemerült az idegen kancával való beszélgetésbe, hogy nem vette észre, milyen mélyen jár már a nap.
-Drágám! -*kiáltott jó előre, és megindult családja felé.* -Drágám, késő van... Gyertek le, a kicsiknek fürdeni kell.Ma már eleget játsz... -*hirtelen elakadt a szava. Micha remekül leplezte az érzelmeit. Soha semmi nem látszott az arcán, hacsak ő maga nem akarta. De Lilina épp eléggé ismerte ahhoz a mént, hogy észrevegye azt az egyetlen, apró csillanást a tekintetében, amikor hátrafordult. A düh és a féktelen aggodalom kósza fényét...
-Valami baj van? -*kérdezte és megszaporázta lépteit.* -Mi történt? |
Ezidáig a csikókat figyelte, minden rezzenésüket szinte felfalva szemével, de nem történt negatív változás. Aggódott, de úgysem tudott mást tenni, mint félretenni nyugtalanságát.
Felegyenesedett, és halkan, érzelmektől eltorzult hangon válaszolt Dolerie-nek:
- Ez...egy eriszi volt. A neve Ezili. Átkos egy lény! Szellemekkel társalog, mások élete mit sem jelent neki, akárcsak az érzelmek....Deviáns, ehhez kétség sem férhet, de nem mondanám, hogy a hagyományos eriszi értelemben véve,....Eris megtűri, sőt szereti az ilyet, de most azt hiszem túl messzire ment!!! Nem szabad, sőt, szigorúan tilos ártatlan csikók mágiájába beavatkozni! Én nem is értem!!!! - dühödött fel lassan újra.
- Ezért még felelnie kell! Akármiért is tette! Akárki is ő! Egyenlők vagyunk, mi erisziek, de ez a csikókra is áll! - dobbantott nagyot.
A két kicsi összerezzent, mire bocsánatkérőn megsimogatta a fejüket.
- Sajnálom - suttogta. Szinte csak maga elé.
- Talán most először igazán hasznát látom annak, hogy egy kórházban vagyunk, Keresek egy orvost..... - gondolkozott hangosan. |
Dolerie, mikor az idegen kancát először megpillantott, szólni sem tudott. Talán megrémült? Vagy csak egyszerűen meglepődött? Ő sem tudta...de furcsa érzés kerítette hatalmába a lény jelenlétét érezve.
Gyanakodva figyelte, és mikor ráfújt a két kicsó homlokkövére, maga sem tudta miért, de dühös lett! Ám mielőtt bármit szólhatott volna, Michaelangelo földrengető rúgást vitt véghez, hogy még Dolerie is összerezzent belé.
Fejét a kicsikre kapta, és aggódva fürkészte őket, ahogy a lény végre elvonult.
-Ki volt ez?-pillantott komoran a ménre. |
[58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo a szép, széles spirálon lépdelt felfelé, ami a kedvenc éttermébe vezette. Trükkös, érdekes épület volt a nagy fehér alappal és az üveghajóval a tetején! De mindig megérte idelátogatni.
- Üdvözöllek - zúgta hirtelen ködösen megjelenve az unikornis. Javarészt a feje látszott csak, a többi része afféle sejtelmes jelenés lett, de nyilvánvaló volt: Shassa pontosan ott állt, ahová Theodore nézett.
*Együttérzően bólintott egyet Dolerie szavaira, de válaszolni már nem volt ideje. Liliana kibújt édesapja szárnya mögül, odakocogott Lilinához és anyja oldalának döntötte fejecskéjét. Lilina aggodalmaskodva pillantott le rá.*