|
Témaindító hozzászólás
|
2007.10.19. 19:32 - |
 Pysra magányosan ügetett a Romvidéken.Nem tudta, hogy Ő az első aki itt jár.
Látszott, hogy a vidék miről lett elnevezve!Romos, sziklás, lábtörős terület volt, és sehol egy fa...
|
[107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Draugherit utánuk eredt, fél szemét Noxon és Shassán tartva. Ha a szellemkanca is belekeveredett ebbe, akkor semmi jó sem vár rájuk a jövőben.
Hát még ha Desmond két hátborzongató farkasára gondolt.... |
- Szuper! - szólalt meg derűsen és váratlanul Nox, nem kis meglepetést okozva ezzel Pallasnak, aki csak némán, elképedve pislogott.
- Akkor akár mehetünk is! - indítványozta még mindig a fekete kanca és a kijárat felé fordult, mintegy nyomatékosítva, hogy ő bizony indulna.
Pallas... értetlenül nézte Noxot. Nem igazán értette a kanca viselkedését... vagyis... részben talán igen, de teljesen nem tudta hová tenni, illetve azt se tudta, mit várhatnak tőle a jövőben. Végül elhessegette ezeket a gondolatokat magától és vetett egy rövid pillantást Draugheritre, mielőtt a lányához fordult volna.
- Nem lesz semmi baj. - nyugtatta a fiatal pegunit, aki láthatóan fel volt zaklatva.
Ameno erre csak elhúzta a száját, nemigen tudott mit felelni.
- Elkísérlek titeket a torony rom kapuig. - mondta Pallas mindenkinek és maga mellé húzva Amenot, megindult egy könnyed ügetésben a megfelelő irányba. |
Draugherit hatalmasat fújtatott egy agresszív dobbantással kísérve.
- Mi a szándékod?! Mondd meg! - förmedt rá Shassára.
A szellemlény gunyoros mosollyal körbelengte-tekeregte a kis csoportot.
- A fekete pegazusnak igaza van. Túl könnyen bejutottam én is, és a kísérőim is!
Nox felé biccentett.
- Azért ne törjön össze nagyon a lelked....Nem jutottunk be egyenesen. De ez a hely messze nincs olyan jól elrejtve a szellemlények elől, mint amilyen jól álcázva van az élők számára. Átlátni rajta nem tudunk, sem bejutni, deee......érezni érezzük, hogy itt vagy ott valami nincs rendjén. Érezzük az élők erejét....Innentől kezdve csak várni kellett és figyelni, majd egy vorstandit követve bejutottunk....
Amenora fordultak a kísérteties szemek.
- Ha nekünk sikerült...másnak is sikerül.....És tudjuk, hogy a vadászok, akiket a mágusok küldtek, foglalkoznak szellemekkel is......Az én jelenlétem a bizonyíték, hogy a fehér peguni nincs itt biztonságban.
Draugheritre nézett és a következő mosoly...szinte már-már gonosz volt.
- Kíséret vagyok és segítség..... |
Pallas az utolsó két mondatot követően kérdőn tekintett Shassára.
- Azt hiszem... - kezdte óvatosan és Draugherithez fordult. - ... nem egészen értem.
Kérdőn tekintett Noxra, de a fekete kanca láthatóan nem különösebben izgatta magát, se a váratlanul feltűnt unikornison, se a nem sokkal mögötte várakozó szellemlénynek tűnő farkasokon. Pallas egyedül volt és ez... nem volt egy túl jó állapot így.
- Mit akarsz? - szegezte végül az érkezőnek a kérdést és nyomatékosan hozzátette:
- Nem akarunk bajt. |
Draugherit dühöngve, fújtatva figyelte Shassát, aki szórakozottan nézett vissza rá.
- Tulajdonképp a jelenlévők egyike sem tehet értem semmit, mert a helyzet fordítva van. Én tehetek értetek valamit. Meg ők - biccentett valahova Nox mögé.
A két fehérszemű, hatalmas, túlságosan is sovány farkaszszellem kiismerhetetlen arccal nézett a csoportra.
- Tulajdonképp pont miattunk kell a kislánynak eltűnnie innen. Mielőbb. |
Pallas hálásan nézett Draugheritre.
- Igen, tudom.
A továbbra is szomorkodó Amenora pillantott, majd visszafordult az eriszihez.
- Mit tervezel? Megkeresed őket? Vagy ha visszatértek, küldjem utánatok őket?
Az idegen hang, majd alak feltűnésekor Ameno úgy megijedt, hogy egy szökkenéssel az anyja mellett termett, aki gyorsan magához is húzta közelebbi szárnyával.
Nox csak gunyorosan kuncogott.
- Azért figyelitek... én, mint vorstandi, alig jutottam be... de ez az idegen, simán benn termett!
Pallas rosszallóan nézte Noxot. Az első ijedtsége gyorsan elszállt, mivel Draugherit ismerte az érkezőt... tehát akkora baj mégsem volt.
- Üdvözöllek, Shassa. - fordult a lassan kirajzolódó testű unikornis felé. - Mit tehetünk érted? |
Draugherit borzalmasan kényelmetlenül érezte magát anya és gyermeke búcsúja közben. Nem gondolta, hogy Ameno és Pallas ilyen borzalmasnak élik meg az elválást.
De hát....mit tudhatta volna ő? Őt magát olyan fiatalon tépte el a világ bármiféle családi kötelék közeléből, hogy sohase ismerhette meg az érzést....Akkor hogyan is érthetné meg ezt a veszteséget?
Elfordította a fejét a kettősről, de pár elkapott szó gondolkodóba ejtette. Pallas, és talán még mások is, készülnek valamire......És szinte biztosra vette, hogy erről a drága táborvezető nem tud...
Vajon lázadni akarnak? Ezért engedi ennyire könnyen elvinni Amenót?
Vagy valami másról lenne szó?
Bízott benne, hogy választ kaphat a kérdéseire, talán épp Amenótól.....
Végül Pallas neki intézett szavait hallva elszánta magát, és nagyot szusszantva kihúzta magát.
- Vigyázni fogok rá. Épp ezért viszem el.
Egy pillanatra a fiatalra nézett, aztán vissza Pallasra, de a mondanivalója már mindenkinek szólt.
- Szeretném azt hinni, hogy ez a tábor biztonságos. Hiszen magam is láttam a védőpajzsot, működés közben.....De valami azt súgja, hogy hibás döntés lenne erre bízni Ameno és a másik kettő biztonságát...
Alig hallgatott el, a semmiből, és mindenhonnan, valahogy körülöttük, hihetetlenül gúnyos sziszegés hallatszott.
- És mennyire igazad van ebben, Draugherit!
A sárkánylény később őrjöngve tagadta volna a döbbent felhördülést és apró ágaskodást, ami kirobbant belőle a hang miatt.
- Shassa!!!
A kavargó ködként lassan előttük kirajzolódó áttetsző unikornis-alak gúnyos mosollyal bólintott a szót hallva.
Mert bárki bármit gondolt volna, Draugherit nem elkáromkodta magát, csak megnevezte a hozzájuk csatlakozó szellemlényt. |
Pallas egész testén égnek állt a szőr. Túlságosan sokkolódva volt, hogy hirtelen bármit is ki bírjon nyögni. Ő volt ugyanis az egész táborban az egyetlen, aki tisztában volt ennek a helyzetnek a súlyosságával. Mármint a szomorú valóság, amit Draugherit elmondott, önmagában is borzasztó volt, de az, hogy éppen most történt ez... akár végzetes is lehet mindannyiuk számára.
Ameno érezte, hogy Pallast megviselik a dolgok, amiket Draugherit mondott, de azt gondolta, csak azért, mert ő is érintett benne.
- Tinwe és Argento azok, akik gyakran megfordulnak a táborban. - válaszolt végül a már korábban is feltett kérdésre, végre.
- Tinwe utoljára egy kisebb csoporttal karöltve kereste az apját, Fátumot, de sikertelenül jártak és visszatért. Azóta csak rövidebb őrjáratokra megy ki, jellemzően egyedül. Azt nem tudom, hogy most épp hol lehet...
Mivel Pallas még mindig hallgatott, Ameno folytatta:
- Argento is jellemzően egyedül jár és ő hosszabb időket tölt távol... általában pár hetet. Ő többnyire kutat, fogalmam sincs, miket... - vallotta be kissé félszegen, még mindig anyja nyakán pihentetve fejét.
Pallas gondterhelten sóhajtott és kedvesen kibújt Ameno feje alól.
- Az érintettek többségéről semmit sem tudunk... - folytatta fájdalmasan.
- Fogalmunk sincs, hol vannak Csodaszarv és Despota lányai, vagy Üstökös fiai... Büszkeüstök hál' Istennek oszlopos tagja a tábornak, bár éppen most ő is távol van. Hajnali Táncosról konkrétan tudjuk, hogy nyoma veszett, már évekkel ezelőtt... Nem találtunk semmi nyomot, amit követhettünk volna...
Szomorúan pillantott ki üstöke alól Draugheritre, ami a szemébe lógott.
Szeretetteljesen átölelte közelebbi szárnyával Amenot és lányára nézett. Egy darabig csak nézte, Ameno először nem is tudta mire vélni, miért... aztán megértette, összeráncolta a homlokát és tiltakozásul kapálózni kezdett a szárnyaival.
- Nem gondolhatod komolyan! - esett kétségbe és felváltva meredt Pallasra és Draugheritre.
Az anyja békésen, de nagyon szomorúan pillantott vissza rá.
Ameno nem bírta elviselni ezt a nézést. Egyszerre volt teljesen ledöbbenve és dühödött fel. Nagyokat fújtatott és toporzékolt egy helyben, mintha legszívesebben kiszaladna a világból! Holott senki sem tartotta vissza...
- De miért? - csattant fel végül és továbbra is ide-oda forgatta a fejét a két lény között - Miért lenne nekem jobb vele? - folytatta dacosan.
- Miért küldesz el? Nem is ismerem! Igazából te se! Miért lenne nekem jobb idegenekkel?
Pallas azért, hogy kicsit megnyugtassa Amenot, két szárnya közé fogta lánya fejét és összeérintette homlokukat, már amennyire a két szarv ezt engedte.
- Nem jobb... biztonságosabb - válaszolta csendesen, egyenesen a lánya szemeibe bámulva.
- Nekem és apádnak a te biztonságod a legfontosabb. És ki tudja? Talán őt is könnyebben megtalálod, ha a vorstandiak helyett az erisziek társaságát választod. - folytatta bíztatóan, miközben Ameno szemeiből könnycseppek gurultak végig gyönyörű arcán.
Pallas apró tollmozdulatokkal felitatta a könnycseppeket.
- Azt pontosan tudod, hogy itt mi vár rád... és mindketten tudjuk, hogy ez nem a te utad.
Ameno erre csak még jobban itatta az egereket és hatalmas szárnyaival magához ölelte az anyját, olyan szorosan, ahogy csak tudta.
- Gyere velünk... kérlek! - könyörgött elfúló hangon.
- Tudod jól, hogy nem tehetem... - válaszolta már szintén homályos szemekkel Pallas, miközben újra és újra letörölte Ameno arcáról a könnyeket.
- Nem érdekel! Nem érdemlik meg! Rád semmi jó nem vár itt! - zokogta Ameno.
Pallas eddig hősiesen nyelte a könnyeit, de nem bírta tovább.
- Ne felejtsd el sose, Ameno, hogy kihez tartozol... Majd ha idősebb leszel, megérted, mit miért teszünk most és miért hozunk olyan döntéseket, vagy cselekszünk olyanokat, amiket mások nem értenek...
- Nem... érdekel... - zokogott tovább Ameno. - Túl nagy... az ár!
- Óóóóh, dehogy! - nevetett fel Pallas és az ég felé fordította Ameno fejét. - Nézd, milyen gyönyörű! Hát ezért ne érné meg harcolni?
Miközben ügyelt arra, hogy Ameno az eget nézze, ő csak és kizárólag a lányát nézte és hagyta, hogy patakokban follyanak a könnyei. Aztán viszonylag gyorsan összeszedte magát, egyik szárnyával elengedte Ameno porcelánszerű arcát és letörölte a saját könnyeit is.
- Az én feladatom az, hogy ott legyek, ahol segíteni tudok, azt tegyem, amire szükség van és azért küzdjek, amiről, vagy akiről már mások lemondtak.
- Nekem is szükségem van rád! - vágta rá azonnal Ameno, miközben visszafordította arcát az anyjára.
Pallas ismét a szárnyai közé vette Ameno arcát.
- Mindig veled leszek... - suttogta egészen halkan, egészen közelről.
Pallas finoman kibújt Ameno szárnyai közül, aki beletörődve a dolgok alakulásába, hagyta ezt. Végtelenül szomorúan álldogált egy helyben. Pallas közelebb lépett Draugherithez.
- Kérlek, nagyon vigyázz rá... |
Draugherit úgy érezte, beszélnie kellene ezzel a Hannonnal kicsit többet. Akár négyszemközt. Nagyon nem tetszett neki, hoyg egy ilyen lény basáskodik a többi vorstandi felett. Nagyon nem értette a lény viselkedésének okat. És tudja egyáltalán Hannon mi zajlik a kis rejtekük határain túl???
Azt a keserű tényt sajnos biztosra vehette, hoyg ha a vorstandiaknál ennyire nincs rend....akkor a Birodalomban sem lesz. Legalábbis belátható időn belül...
De Hannon túl dühös volt, és Draugherit volt annyira öreg és tapasztalt, hogy félretegye a sárkányoktól kapott makacsságot, és kiódalogjon a sátor maradványai közül.
Amikor a kis kancacsapat összegyűlt előtte egy pillanatig nem tudta mihez kezdjen velük. De három kérdő pillantás tartotta fogva, mind más, és mind egyenlően kétségbeesett erejű.
- Az erisziek közt sok a magánakvaló lény. Nem szoktuk őket zargatni...legalábbis ez volt a szokás....Főleg, hogy régen ott volt a háló, hogy tudjuk melyikük mikor szorulhat segítségre...Amikor a háló foszladozni kezdett....kisebb bajunk is nagyobb volt annál, minthogy a magányos lények épsége és elérhetősége a figyelem középpontjában legyen....Így utólag ezt mind bánjuk. Egy Gleccser nevű társunk sokáig járt a Birodalomba került mágusok nyomában....Az erisziek egyik legértékesebb információja tőle származik. Gleccsernek évekkel ezelőtt nyoma veszett, de az idei havazás közepén egy kimerült faun érkezett az erdő határán őrködő erisziekhez. Gleccser üzenetét hozta. Amikor a Sziget végleg elvész számunkra, tudnunk kell, hogy a mágusok ereje túl nagyra nőtt....Mert megtalálták az utat a Birodalom varázsának leigázására: fiatal lényeket szednek össze, olyanokat, akikben keveredik a régi birodalmi varázs ágának több verziója. Őáltaluk rontják meg és teszik magukévá a közös varázst.
A lény nagyot szusszantott és a szemei felizzottak.
- Túl sok időbe került megfejteni az üzenetet.....Sólyom és sok más fiatal, akik vele éltek, talán az életükkel fizetnek ezért...
Ameno szemeibe nézett.
- Te nem juthatsz erre a Sorsra. Sem azok, akiket még megmenthetünk. |
Ameno teljes testében megfeszült, úgy várta, hogy a két varázs átcsapjon rajta. Még a szemeit is összeszorította! Aztán... nem történt semmi! Bátorkodott kinyitni a szemeit és látta, hogy valami fehéren lobogó, tűzhöz hasonló dolog közepén áll. Nem teljesen látott jól kifelé, de azt fel tudta mérni, hogy mekkora pusztítás történt a sátorban (ami már nem volt sátor), illetve látta, ahogy Hannon épp tápászkodik fel. A pillantásával az anyját kereste, de ő túlságosan messze volt, hogy lássa, így kifejezetten kétségbeesetten nyújtogatta a nyakát és próbálta megtalálni.
Hálásan pillantott Draugheritre, amikor a félsárkány odament hozzá.
- Köszönöm.
Nox csak egy prüszköléssel válaszolt Draugh megrovó tekintetére. Szégyellhette volna magát... de nem tette. Továbbra is feszítette a düh, felháborodás és sértettség belülről, amit nagyon szeretett volna magából kiadni és rászabadítani arra a lényre, aki kiváltotta ezeket az érzéseket...
- Ugyan... - kezdte a választ Pallas, miután sikerült magához térnie a történtek után - ez csak egy icipici kellemetlenség ahhoz képest, ami történhetett volna, ha nem avatkozol közbe.
Áttáncolt Draugherit másik oldalára, hogy közelebb kerülhessen Amenohoz. Szeretett volna feltenni néhány kérdést az eriszinek, mert amiket mondott... kifejezetten rosszat sejtettek. Ameno veszélyben van? Ahogy a hasonló félvorstandi csikók is? Mi ez az egész?
Az arcára kiült a megrökönyödés és az értetlenség, de nem volt ideje feltenni a kérdéseket.
Hannon közben feltápászkodott és körbenézett. Feldúltan vette tudomásul a sátor jelenlegi állapotát és a folyamatos és egyértelmű engedetlenséget, amit irányában tanúsítottak ezek a lények...
- Takarodjatok - szűrte a fogai között, vészjóslóan halkan. Pont, mint egy kitörni készülő vulkán.
Nox gyilkos pillantást vetett a szó tulajdonosára.
- Kifelé! - emelte fel a hangját Hannon és minden, a volt sátor területén lévő lényen végignézett.
Nox, Ameno, Pallas, sorban vetettek egy-egy pillantást, végül a fekete pegazus kanca indult meg elsőként a volt kijárat felé.
- Egyikőtöket sem akarom többet itt látni!!! - üvöltötte még Hannon, legfőképpen Nox hátának címezve.
Nox erre csak büszkén felszegte a fejét és kiügetett az ajtón.
'Mindegy, hova, csak minél messzebb innen.'
Pallas finoman kitessékelte Draugheritet és Amenot a sátorból, minél távolabb Hannontól, aki elég... őrültnek tűnt. Nem is értette, mi ütött a pegazus kancába. Be kellett vallania, hogy sosem volt teljesen normális, na de ez a mai, kifejezetten veszett viselkedés azért mégiscsak meglepő volt!
Kiérve a sátorból, lézengett a környéken 1-2 vorstandi, de látszólag senki nem mert közelebb jönni, hogy megnézze, mégis mi történhetett.
- Minden rendben, csak egy kisebb baleset történt - szólt oda nekik Pallas és egy kicsit távolabb eső részhez hívta Draugheritet, Noxot és Amenót.
- Mi folyik itt, Draugherit? - fordult végül az eriszihez, amikor végre csak maguk között voltak. - Mit nem mondasz el?
Miközben a szemeit le nem vette volna semmi pénzért a félsárkányról, szárnyaival finoman magához húzta Amenot és kibontogatta szárnyait. Először az egyiket, majd a másikat vette saját szárnyai közé és gyógyította meg szempillantás alatt azt a néhány megpörkölődött tollat, amit a lángok megkezdtek.
Ameno, akár egy kiscsikó, belefúrta az arcát anyja sörényébe, majd hozzábújt és a fejét Pallas nyakán pihentetve pillantott várakozón Draugheritre. |
És a kibonatkozó tébolyult káosz közepén Draugherit felbődült, de nem egy peguni, hanem egy ereje teljében lévő, iszonyatosan dühös sárkány hangján:
- MEGVESZTETEK?!!??!!
Hófehér, ropogó lángok tölcsére robbant fel a levegőben Ameno körül, és a vakító lángok pusztító hője messzire lökte egymástól a két pegazus kanca varázsát......meg magát a lényeket is.
Hisz minden energia hathat egymásra, és mi más lenne egy erős lángmágia, mint elképesztő lendülettel megáldott energia, ami egyszerűen ellöki magától a többi varázst a sodrával?
A tölcsér megcsavarodott önmaga körül, és a kicsi, de gyilkos erejű lánghurrikán annak rendje és módja szerint vitte magával a sátortetőt is, ahogy kitört felfelé.
A tákolmány másodpercek múlva egy romhalmaznak tűnt, amin átment egy dúló sárkányhorda: a gyúlékony dolgok vagy épp parázsló szélekkel készültek meggyulladni - vagy már rég hamuvá égtek, és a legtöbb üvegtárgy kormos, repedezett vagy törött emléke volt csak hajdani önmagának.
A lánghurrikán helyén Ameno állt, akit eddig a tölcsér körbeölelt. Nagyjából semmi baja nem esett, bár a legnagyobb evezőtollai szélei kissé megpörkölődtek.
- Az a szerencséd, hogy nem irányították precízen a varázsukat, hanem csak egymásnak estek - biccentett neki halkan morogva Draugherit, akinek még mindig ezüstös-fehéren izzott a szarva, és remegett a feje körül a levegő a rettenetes hőtől, ami a szarvból áradt.
A sárkánylény megvetően végignézett a sátor tartalmán, Hannon feltápászkodó alakján egy vitrin törmelékén túl, aztán Noxon állapodott meg a tekintete. Volt valami száraz megrovásféle a szemeiben, aztán kérdőn végigpillantott a fekete lényen - majd tőle is elfordult.
Pallashoz tekergett, akinek nem akart ugyan ártani, és aki nem is előtte állt, de a vad, spontán varázslata csúnyán meglökte a kancát, és Pallas a sátor egyik tartókötelének kusza fonadékában állt.
- Elnézésed kérem - mormogta, és apró lángok nyalták végig a kötelet - ami semmivé lett egy pillanat alatt.
Draugherit felemelte a fejét és Pallas szemébe nézett.
- Ha Ameno nem jön velem, bármikor olyan sorsra juthat, mint sok más hozzá hasonló fiatal. Rengetegen tűntek el közülük. És ez a hely nem biztonságos, tetszik vagy sem. Ha akarsz, gyere velünk, de nem fogom őt itthagyni, ahol túl nagy kockázatot jelent rá a tábor....arculata - az utolsó szót undorodva, sziszegve ejtette ki.
- Akármiért is járőrözött eddig, azt más szárnyas lény is meg tudja majd oldani, ha álozatok árán is. De aligha hiszem, hogy lenne más lény itt, főleg abban a poziícióban elhelyezve, akire olyan súlyos veszedelem lesne, mint őrá.
Ameno felé fordult.
- Van a táborban más korodbeli, akinek a szülei más-más hajdani csoportok tagjai? Például olyasvalaki, aki vorstandi és afrai lények gyermeke? Bármi ilyesmi? |
A beszélgetés folyamatosan egyre kellemetlenebbé vált és a levegőben a feszültséget kisvártatva szinte vágni lehetett. Draugherit utolsó mondatait követően pedig megfagyott a levegő.
Pallas állt talán a legtávolabb a kis csoporttól, így tökéletesen látta mindegyiküket. Villámgyorsan végigmérte a társai és lánya arcát, hogy felkészülhessen mindenre és bármire, ami most következhet.
Ameno teljesen meg volt döbbenve. Több dolog miatt is. Egyrészt azok, amiket Draugherit mondott, őróla is, meg az új hírekről is, másrészt hogy a félsárkány egyértelműen rámutatott Hannon teljesen... beteg hozzáállására... Mintha eddig a víz alól szemlélte volna az életet és most kirántották volna onnan! Sőt, egy szemüveget is kapott! Csak a száját tátotta a hirtelen teljesen felfordult helyzetet szemlélve.
Nox viszont egyenesen tombolt, legbelül. A mágiája, ami a korábbinál is erősebbnek bizonyult, teljes lánggal égett benne és alig várta, hogy elszabadulhasson és... megbüntethesse a homokszínű pegazust, aki nem messze állt előtte és aki teljes egészében semmibe vette, a fájdalmával, érzéseivel és kétségeivel együtt.
Hannon érzékelte, hogy Nox bármelyik pillanatban megtámadhatja. Legbelül, még kívánta is... ugyanis sosem szerette a fekete, számára értheteten gomolygású mágiával rendelkező, félelemből származó kancát... Egyenesen örült volna, ha a pegazus csak egyetlen okot adna neki arra, hogy végérvényesen eltakaríthassa mindenkinek a közeléből.
- Draugherit, kérlek... - szólalt meg Pallas, szomorúan.
- Kérlek ne vidd el Amenot. - folytatta szinte könyörögve - Szükségem... szükségünk van rá. Itt és most.
Pallas szerette volna ezt az egész helyzetet békésen megoldani, ám erre esélye sem volt...
- Ameno nem megy sehova! - csattant fel ismét Hannon.
Amenonak viszont feltűnt, hogy Pallas hangja furcsán cseng. Próbált feltűnés nélkül az anyjára sandítani, aki ugyanazzal az alig látható pillantással felelt is neki. Nem kellettek ide szavak... értett ő mindent.
- Ameno felnőtt, saját ítélőképességgel és azt teszi, amit jónak lát! - ordított vissza Nox és már nem volt visszaút.
Egy szempillantás alatt elborította szárnyait a most teljességgel átláthatatlan gomolygás, hogy aztán egy szárnylendítéssel egyenesen Hannonnak támadjon vele!
Hannon szemei ugyanolyan dühösen villantak meg, ahogy Noxé. Alig várta ezt a pillanatot! Meg se kellett mozduljon, hogy ugyanolyan mágialöketet indíthasson a fekete kanca felé. Ezzel az egésszen csak egyetlen probléma volt...
- AMENO!!!!
A fiatal kanca annyira le volt döbbenve ezen az egész kialakult helyzeten... hogy nem eszmélt időben és nem fogta fel, hogy a jobbján, illetve balján elhelyezkedő két pegazus bizony éppen egymásnak esik. Ő pedig pont közöttük állt, félúton... Az utolsó dolog, ami eljutott hozzá, az az anyja hangja volt, ahogy az ő nevét sikítja... |
Draugheritet megdöbbentette ennek az új vorstandi-vezérnek a viselkedése. Bolond módon valahogy mindig is azt hitte, hogy ilyen elképesztően tehetségtelen és fantáziátlan, oktondi lénnyel sosem futhat össze vorstandiak közt....
Pallas kérdései elég értelmesek és felvilágosultak voltak, hogy eltereljék a figyelmét. Jobbnak látta inkább csak azokkal foglalkozni.
- Én semmit sem éreztem annak a tárgynak a közelében. De nem lehetetlen, hogy Nox többet tud mondani - pillantott röviden útitársára - Egyszerre nevezhetjük a véletlen művének, és még csak véletlen sem annak, hogy ráakadtak a társaim. A kulcsokat, a kulcsok nyomát, vagy az eltűnt keresőik nyomát keresték egyes erisziek a Birodalmon kívül. A kutatás évekig tartott, eredménytelenül...Aztán ráakadtak erre a tárgyra, egy csatatéren, a romok közt. Az erejében megtalálták a kulcsok hatásának nyomait. Ezért hozták el a Birodalomba. Én nem tudok rá felelni, hogy mely kulcs vagy kulcsok közeléből származik ez a tárgy. Talán valaki más igen.
A szeme sarkából, szinte sandán nézett Hannonra.
- Bizonyítékot akarsz? Nézz Noxra. Megvakult varázserővel tévelygett magára hagyva a Sötétségben. Most itt áll előtted, és semmi baja. És ez nem nektek köszönhető.....Ez elég?
Teljes alakjával szembefordult Hannonnal.
- Hogy mikor távozom, az rám tartozik. Hogy Nox mihez kezd, az rá tartozik. De a hozzánemértésed elnézve aligha te vagy az a vorstandi, akit kerestünk, így mindenképp tovább kell utazzunk. Ha értékelhető információkat rejtenének a kis térképeid, tudhatnád, hogy az égegyadtavilágon senki sem fog tudni belépni a Félelembe.........
Lustán szusszantott egyet.
- Hogy a kulcsok sorsa ezekután hogyan rendeződik, az nem az én dolgom. Nem tudom hogyan folyik tovább a keresés, abban én nem veszek részt. Nem tudom kihez visznek majd a nyomok, és jelen pillanatban nem is érdekel.
A szemei lassan, óvatosan felizzottak.
- Ameno viszont most velem jön. Ki tudja? Talán az anyja is. Te pedig semmivel sem fogod ezt megakadályozni. |
Hannon leplezetlen unottsággal szemlélte Draugheritet és a ténykedését. Csak egy pillantásába került és az asztalon ismételten megjelent egy térkép. A viselkedése egyértelműen provokatív volt.
Amikor Draugherit Ameno harci képességeit méltatta, a fiatal tátott szájjal, felháborodottan bámult rá és már épp ki akarta kérni magának, amikor anyja egy pillantással csendre utasította.
Hannon összehúzta a szemeit. Éppen azon törte a fejét, hogy akkor most vajon kinek van erősebb szava Ameno felett: Neki, vagy Draugheritnek? Annak az esélye, hogy a váratlanul betoppant félsárkány beleszólhat bármibe is... nagyon nem tetszett neki!
- Kímélj meg az eriszi szokásoktól, erre most se időnk, se energiánk és a jelenlevők közül csak Amenót érinti, aki láthatóan eleget tett az elvárásaidnak és teljesítette is a feladatát, úgyhogy akár távozhat is. - csattant fel és fejével intett Amenonak, hogy menjen ki.
A fiatal erre kérdőn tekintett Draugheritre, mint másik "feljebbvalójára", amivel pillanatok alatt sikerült teljes mértékben feldühítenie Hannont!
- Nox nem követ. - jelentette ki, mint magától értetődő tényt. - Lehet, hogy eddig az útitársad volt és ezzel kölcsönösen egymás kedvére tettetek, de a közös utatoknak ezennel vége. Nox visszatér a kötelességéhez, Te pedig távozol, amint elmondtad, amiért jöttél.
Pallas arcán, mióta a sátorba léptek, most először jelent meg aggodalom. Ha a hír valóban igaz és valaki megszerezhette a kulcsokat... esetlegesen még használni is szándékozik és tudja is őket... akkor nagy bajban vannak!...
Hannon viszont unottan legyintett.
- Ez önmagában nem túl sok információ. Tudjátok legalább, hogy ki lehet az? Vagy hogy hol lehet keresni, további nyomokat találni? Már az elég furcsa és önmagában megkérdőjelezhető, hogy a Birodalmon kívülről származik a nyom... Ez az egész egyébként is csak feltételezés, ha nem tudjátok alátámasztani bármivel is!
- Van kézzel fogható bizonyíték! - szólt vissza Nox a kelleténél indulatosabban.
- Láthatnám? - szegezte neki a kérdést szinte azonnal Hannon.
Pallas elképedve figyelte a két vitatkozó kancát. Legszívesebben felpofozta volna mindkettőt, amiért ennyire... vállalhatatlanul viselkednek. Csak és kizárólag egymással voltak elfoglalva és egyáltalán nem azzal, amivel kellett volna: a hírrel, ami igenis hordozott információt!
- Éreztetek... bármit? - kérdezte óvatosan Draugherittől. - Hogy találtatok rá? Csupán a véletlen műve volt? Vagy valaki célirányosan kereste? Éreztétek a kulcsnak a lenyomatát is? Meg tudtátok állapítani, hogy melyik lehetett? Vagy akár több is ennek a... valakinek a kezébe kerülhetett? - tette fel egymás után a kérdéseket.
Hannonnak láthatóan nem tetszett, hogy Pallas belefolyt a beszélgetésbe és egyértelmű volt, hogy legszívesebben csendre is utasítaná, ám... valamilyen oknál fogva, mégsem tette, hanem várakozón tekintett a félsárkányra. |
Draugherit olyan nyugodt, szinte már-már lusta stílusban szólalt meg, ami egyáltalán nem volt rá jellemző. Soha.
- Üdvözöllek, Hannon!
Előrelépett, pont az asztal pereméhez, és nyugodtan, szórakozottan megszemlélte a térképet.
- Hát ennek itt már nem sok értelme van - morrantotta tömören, aztán egyik, gondosan összehajtott szárnyát, továbbra is összehajtva, előretolta. A nagy ízület, ami a szárnya legfőbb ízülete volt, és mint a legtöbb szárny esetében, úgy nála is most előremeredő szárnyhegy volt, lekoppant a térképre. Mintha csak egy karom koppant volna figyelmeztetőn.
Aztán a térkép egyetlen pillanat alatt füstölgő hamuvá égett, olyan gyorsan szétszaladó kis lángmágiák pókhálójának hála, hogy inkább tűnt villámvarázsnak, mint tűznek.
Az asztal viszont épen maradt.
Aztán a sárkánylény, mostmár nagyra nyitva szemeit, amiket eddig udvariasan félig lehunyva tartott, feltekintett, Hannon arcába.
- A Birodalom területei káoszba fulladnak, nincs már olyan mód, amivel utazni lehetne, mert egyetlen táj se marad ott, ahol volt, és a korábbi mágiák nem visznek előre úgy, mint régen. Minek a térkép?
Amenóra nézett.
- Tőlem kapott utasítást, hogy vezessen ide. Félig eriszi. Így erisziként is élnie kell, nemcsak vorstandiként. Tudja az eriszi rendet. Köztünk két méltóság van: Alapító és nem-Alapítók élnek köztünk. Aki nem Alapító, az engedelmességgel tartozik az Alapítóknak. Én az első négy eriszi Alapító egyike vagyok. A szavam törvény. Zeiron nem Alapító és soha nem is lesz az. A lánya tehát előbb tartozik nekem engedelmességgel, mint a saját apjának, akinek az életét és létezését köszönheti. Hogyan mondhatott volna ellent nekem? Egyébként is, miért tette volna? Semmi haszna a járőrözésének egy védőpajzs alatt. És mégha bajba is botlana, mit tehetne? Nem harcos, legföljebb széttépetheti magát a támadókkal, nagy eredmény, mondhatom! Nem a megfelelő lény a feladatra, most viszont valami hasznosat tehetett.
Visszanézett Hannonra. És a szemében megjelent valami nagyon régi és nagyon ocsmány. Azokból az időkből, mikor sárkány és lóforma lény csak egy formában létezett egymás mellett: vadázs és zsákmány.
- Nox velem utazik, mint követ. Valóban fontos feladatot lát el, egy valóban fontos tényt próbál azokhoz eljuttatni a vorstandiak nevében, akik tudnak vele mihez kezdeni....
Finoman horkantott, és apró füstpamacsok pödörödtek a sátortető felé az orrából, ahogy kihúzta magát, és pillantása visszanyerte lusta fényét.
- Elég gyatra dolgokat láttam abban a pár órában, ami alatt itt megfordultunk, de nem dolgom a tábort rekvirálni.... - szúrta még oda, nagyon szépen becsomagolva a sértést és a fenyegetést.
Aztán megrázta a fejét, és a fenevad tovatűnt a lényéből, csak a félsárkány-félpeguni lószerű és mégse lószerű alak maradt.
- Ha te vagy itt a vezető, akkor bizonyára elég jólértesült vagy a régi dolgok felől is. Hírt hozunk Vanwa Valától. A Lelkek Kövének kulcsai....talán mégse tűntek el nyomtalanul. A Birodalmon kívül valaki vagy valami kapcsolatba került egy ilyen kulccsal. Ennek a nyomára akadtak nemrégiben. Bizonyos okokból....attól tartunk akárki is talált rá, elkezdte használni....Ez egy olyan tény, amiről a vorstandiaknak is tudnia kell. Ezért jöttünk ide. |
Szerencsére a kettős nem láthatta hátulról, ahogy Ameno jót vigyorog Draugh szavain. Ő sem látta túl sok értelmét annak, hogy folyamatosan a levegőben őrjáratozzon, de... így volt béke, ő pedig eddig is elég sok kihágást követett el, amiért Hannon állandó jelleggel kereste a lehetőségeit annak, hogy megbüntethesse. Ez nem is igazán hatotta meg Amenot, egészen addig, amíg a büntetés nem rajta hajtotta végre Hannon, hanem az anyján...
Amíg lehetett, teljesen széttárt szárnyakkal ereszkedett, de olyan 10 méterrel a föld felett, elkezdte összehajtogatni őket. Ez a manőver nem ment egyik pillanatról a másikra, így nem is kezdett el zuhanni, vagy ilyesmi. Mire 5 méterre megközelítette a talajt, már csak egy mozdulat volt hátra, amit azonnal végre is hajtott: a korábbi vitorlázás megszakadt és Ameno zuhanni kezdett!
Nox már éppen a fiatal után akart nyúlni mágiájával, hogy elkapja, amikor Ameno összegömbölyödött és landoláskor egy érdekes bukfencet végrehajtva magabiztosan nem állt előttük, félig hátrasandítva a háta felett.
- Mire vártok? - szólt hátra és megindult lendületes ügetésben a nem túl távoli, egyedi pálma sátor felé.
Nox komolyan kellemetlenül érezte magát, amiért úgy gondolta, a fénylő kanca segítségre szorulhat. Draugherit felé fordult.
- Nem tartom feltétlenül jó ötletnek, hogy Hannon elé járulunk - véleményezte a helyzetet. - Talán inkább meg kellene várnunk, amíg Hekabé visszatér.
Ameno láthatóan nem reagált a társa szavaira, de belül egyet kellett értsen vele...
Mire a sátorhoz értek, egy másik irányból pont Pallas futott be. Egy hosszú, de néma pillantást vetett lányára (akinek a hívására érkezett), majd a mögötte érkező kettősre pillantott.
- Nox! - csodálkozott rá a kancára - Ezer éve nem láttalak! Azt hittük, odavesztél, mint oly' sokan mások! Jól vagy? - szakadtak ki belőle a szavak és közelebb ügetett hozzá.
Nox egy fél másodpercig feszengett, nem is tudta, mit mondhatna?
Széttárta szárnyait és mosolyt erőltetett az arcára.
- Látod, kutya bajom! Rég nem voltam ilyen jól! Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb jönni...
Pallas élve a lehetőséggel, elkapta az egyik kinyújtott szárnyát és megszorította.
- Igen, érzem - válaszolta halkabban, csukott szemekkel.
- Örülök, hogy a mágiád erősebb lett, bármi is legyen ennek az oka... - folytatta kifejezetten halkan, mélyen Nox szemeibe bámulva, már-már zavaróan.
Nox nem is tudott mit kezdeni a helyzettel, csak zavartan Draugherit felé fordult.
- Draugherittel fontos híreket hoztunk - váltott témát hirtelen, az eriszire terelve a szót.
Pallas ennek ellenére még mindig Noxot bámulta, mintha legalábbis a lelkébe látott volna. Végül Nox kiszabadította a szárnyát Pallaséból, mire a fehér peguni, mintha visszatért volna közéjük és azonnal Draugherit felé fordult.
- Ne haragudj, Draugherit, hogy nem a Te köszöntéseddel kezdtem, csak nagy öröm számomra, ha egy régi vorstandit látok újra, épen, egészségesen! - a vorstandi szót megnyomta és rá is pillantott Noxra.
- Szívből örülök, hogy itt vagy! - folytatta és egészen közel lépett a félsárkányhoz, hogy elég legyen suttogva folytatnia:
- Már nagyon régóta vártalak...
Eltávolodott a két jövevénytől és normális hangerővel folytatta:
- Remélem jó híreket hoztatok!
Miközben beszélgettek, Ameno elmormolt néhány varázsigét, amikkel normál méretűre formálta szárnyait. Jobban mondva: csak az illúzióját teremtette meg ennek.
- Menjünk be - indítványozta a sátor bejárata előtt, hátrafordulva a három lényhez és eltűnt a bejáratban.
Pallas bátorítóan intett Draugh-nak és Noxnak, hogy kövessék. Még be sem léptek, már hallani lehetett Hannon felcsattanó hangját.
- Mégis mit nem lehet azon érteni, Ameno, hogy nem hagyhatod el az eget fényes nappal?!?!?!
A kívülről egyszerűnek és kifejezetten kicsinek tűnő sátor belülről tágító bűbájjal volt teljes mértékben átformálva. Hatalmas, kerek asztal volt középen, rajta egy birodalmi térképpel. Nem sokkal mögötte, függőlegesen lebegett (és egyébként folyamatosan követte Hannont) egy másik, ami folyamatosan pirosan villogó pontokat jelenített meg. Nevek voltak ráírva, különböző színnel és mérettel. Rendezetlenül itt-ott a földön és polcokon felejtett pergamenek fetrengtek, némelyik félig széthajtva. Több kristálygömbnek tűnő tárgy hevert az egyik sarokban, különböző színekben tündökölve, valamint itt-ott üvegvitrinek álltak, hullámzó, ködös alakokat rejtve önmagukban. Ezek szinte azonnal el is tűntek, ahogy az "idegenek" beléptek a sátorba.
- Váratlan vendégek érkeztek, fontos hírekkel, akiket feltétlenül ide kellett kísérjek. - szólt a rezzenéstelen válasz a fiataltól.
Következőnek Pallas lépett be a sátorba. Hannon ismét méltatlankodott.
- Pallas, nem hiszem, hogy két lényre lenne szükség a vendégek idenavigálásához!
- Egyet értek - szólt a kurta válasz és Pallas nem zavartatva magát, megállt az asztal egyik távolabbi felébél.
Hannon addig bámulta a peguni kancát, amíg Nox és Draugherit be nem léptek a sátorba.
- Nox és Draugherit fontos híreket hoztak számunkra - vezette fel a beszélgetést Ameno és a jövevények felé fordult.
- Üdvözöllek nálunk, eriszi Draugherit - köszöntötte unottan Hannon, majd Nox felé fordult.
- Nox, ideje volt már. Egy csomó megoldatlan rejtély van a Félelmek Országában, amiket ki kellene vizsgálnod, mielőbb!
Nox tágra nyílt szemekkel bámult vissza Hannonra. Legszívesebben leüvöltötte volna a kanca fejéről a sörényét, hogy ugyan vele így ő nem beszélhet, de... végül az a végtelenül rideg és könyörtelen pillantás, amivel Hannon rábámult... elnémította.
- Nos, nincs túl sok felesleges időm, úgyhogy térjetek a tárgyra, méghozzá azonnal. - szólt az újabb utasítás, Noxnak és Draugheritnek címezve.
Ameno és Pallas rezzenéstelen arccal álltak. Semmit se lehetett leolvasni se az arcukról, se a testtartásukról. Úgy álltak ott, a sátorban, mint az élettelen szobrok, annak ellenére, hogy a sátor egyébként egy szép helynek számított. Mégis a levegő egyenesen megfagyott benn és bárki, aki tehette volna, egészen biztosan a menekülés mellett döntött volna...
Nox kimondhatatlanul dühös volt! Most volt itt először, de máris gyűlölte ezt a helyet! Érezte, ahogy a levegő lehűl körülötte és megpróbálja remegéssel eltölteni... megfélemlíteni, hogy kényelmetlenül érezze magát... és tudta, hogy ennek a kiváltója bizony Hannon maga! Azt is érezte, ahogy a düh és fájdalom elönti a testét... csak egy gondolatba tellett volna, hogy magukra döntse az egész sátrat, eltemetve ezzel Hannont és mindenkit...
De szerencsére erre nem volt lehetősége, mert Draugherit szava kizökkentette. |
Draugheritnek valami nagyon nem tetszett Ameno viselkedésében, de maga se tudta volna megmondani pontosan mi a gondja a lénnyel.
A tábor alapítóitól nem lett okosabb, se a többi dologtól, amit Amenótól megtudott. Maradt hát a beszélgetés ezzel a Hannon nevű teremtménnyel.
Szárazon válaszolt csak Ameno kérdésére:
- Érintett vagy, és egyébként is fontosabb most minket elvezetned valami.....vezetőféléhez, mint it róni a köröket a semmiért. Amiért nekünk most egy központi szerepű vorstandi kell, az egyébként is mindenkit érint. És fontos. |
Ameno ellenkezett:
- Én nem hagyhatom el az eget ilyenkor - válaszolta szinte azonnal, még mielőtt Draugherit befejezhette volna a teljes mondandóját.
Amikor Pallast is megemlítette, Ameno rosszat sejtett. Egy végtelennek tűnő pillanatig a félsárkány arcába bámult, majd folytatta:
- Viszont ha érintett vagyok én is a témában, akkor az kivételt képez. Az vagyok, Draugherit? - kérdezte rezzenéstelen arccal, de belül nagyon félt a választól.
Alig látható szárnymozdulatokkal elfordította magát nyugat felé, az egyetlen irányba, ahol a táborban elegendő hely volt arra, hogy leszálljon.
- Úgy tartja a mondás, hogy a helyet Árnyék választotta ki, de a tábor megalapításában Skywalker és Csodaszarv is segítettek neki.
A hófehér peguni a hivatalos verziót mondta el Draugheritnek, nem pedig azt, ami a valóság volt és amiről csak az érintettek tudtak. Ő maga is éppen azért, mert az alapításban Fátum, Logos, Zenit, Despota, Éji Táncos és Látóhatár mellett bizony az édesanyja is részt vett...
Ameno óvatos volt. Nem azért, mert nem bízott az erisziben, hiszen semmi oka nem is lett volna erre, továbbá Draugheritről soha semmilyen negatív dolgot nem lehetett hallani. A valódi ok ennél sokkal rosszabb volt: a saját társaiban nem bízott... és mivel Pallas érintett volt az ügyben, előbb nyelte volna le a saját nyelvét, minthogy kimondja az igazságot, ezzel ki tudja milyen őrült helyzetet teremtve saját maguknak.
Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejében, hátrapillantott Draugheritre és egy pillanatra a szemeibe is belenézett. Szerencsére gyorsan eszmélt, hogy ez bizony veszélyes játék lehet egy félsárkány esetében, ezért gyorsan tovább pillantott Noxra. Nem akarta elárulni magát és azt, hogy bizony lenne még miről beszélniük.
- El tudlak vezetni Titeket Hannonhoz.
Miközben elkezdte az ereszkedést, nagyon lassan és óvatosan a hatalmas szárnyai miatt, eldöntötte magában, hogy most ugyan nem mondd többet az eriszinek, utána viszont félrehívja és csak négyszemközt (Noxot is kihagyva a beszélgetésből) elmondja neki az aggodalmait és mindent, amit tud. Segítségre volt szükségük és végre azt érezte, hogy megérkezett az a lény, aki a segítségére lehet! Egy utolsó kérdés maradt csak csupán: Draugherit kinek fog hinni? Hannonnak, aki az egész vorstandi csapatot képviseli jelenleg, vagy neki, Amenonak? |
Draugheritet nagyon meglepte Ameno viselkedése, de nem az a fajta lény volt, hogy az ajándék bárány fogait kezdje el számolgatni...
Komoly arccal hallgatta végig a pegunit, és közben csak annyit mozdult, hogy néhány nehézkes kanalazó mozdulattal beússzon Nox és Ameno közé.
Miután Ameno mindent elmondott neki, hosszú percekig némán nézte a fiatalt, miközben függőlegesen lógó testtel, maga elé hajtott mellső lábakkal lebegett a levegőben, szárnyaival kavarva az étert kettőjük közt.
Aztán mintha döntésre jutott volna, Noxra pillantott maga mögött, aztán újra előre Amenóra.
- Köszönöm a válaszaid! De most vezess el vagy ehhez a Hannonhoz, vagy Hekabéhoz - morrantotta kelletlenül - Fontos dolgot kell megbeszélnem velük - aprót bólintott a peguni felé - És talán az lesz a legjobb, ha anyád is hallja.
Horkantott egy nagyot, és szikrák lökődtek ki az orrából a levegővel.
- Ki volt az első vorstandi, aki idejött? |
Ameno kezdeti szigorúsága pillanatok alatt szertefoszlott, ahogy a félsárkány rápirított. Ennek köszönhetően már minden kétséget kizáróan biztos volt benne, hogy kit lát, a saját szemeivel, élőben, éppen...
- A legenda... - suttogta maga elé - Te vagy.... Draugherit! - hangja egyre boldogabban és hangosabban csengett.
- Ez hihetetlen! Sosem hittem, hogy találkozni fogok Veled valaha is! - lelkendezett tovább, miközben hatalmas szárnyait szinte meg se kellett mozdítsa, a szél megtartotta.
- És most itt vagy! Pont itt! Biztosan álmodom... - most először pillantott Noxra, aki erre rezzenéstelen arccal, kifejezetten kellemetlenül zavaró erővel megpróbálta felborítani Amenot alulról a szárnyairól levált, sötét felhővel.
Ameno összehúzta szemeit és meglegyintette Noxhoz közelebbi szárnyát, mire a pegazus kanca jópár métert repült hátra-felfelé. Ezt konstatálva elégedetten felszegte a fejét és visszafordult rajongásának lénye felé.
Draugherit katonásan feltett kérdései azonnal tiszteletet parancsoltak, Ameno szinte azonnal ugyanolyan távolságtartó és szoborszerű lett, mint ahogy érkezett is.
- A tábort hivatalosan Hekabé vezeti, gyakorlatilag azonban Hannon. - kezdte a jelentést a fiatal peguni. Amenonak fogalma sem volt, Draugherit kiről mit tud, ezért gyorsan összegezte a felállást.
- Hekabé Hektor édesanyja, Hannon pedig Hektor jövendőbelije. Felváltva vannak távol, mert mindketten nagyon szeretnék megtalálni. Hekabé nem igazán veszi komolyan a tábor felügyeletét, hagyja, hogy mindenki úgy és azt csinálja, ami jól esik, viszont Hannon nagyon szigorú és számon kéri a legkisebb dolgokat is. Én neki szoktam jelenteni, mert Hekabé nem tart igényt a beszámolóimra. - a kanca egyre inkább hadart, hogy minél gyorsabban elmondhasson minden fontosnak vélt dolgot.
- Az ellenség mindenhol ott van - válaszolta kicsit értetlen arckifejezéssel. - Folyamatos támadások érnek minket különböző irányokból, más és más fajoktól, ám azt gyanítjuk, hogy a forrásuk ugyanaz, csak próbálják álcázni magukat. Amíg nem rejtettük el többszörösen a tábor bejáratát, újra és újra megpróbáltak betörni hozzánk és több társunk tűnt el pontosan a táborba lépés előtt, illetve közvetlenül a táborból kilépés után.
Szomorkásan megrázta a fejét.
- Én sajnos nem tudom, ki lehet az, aki bármi fontosat tudhat a Főhadiszállásról. A tábor utolsó információja, hogy le van zárva és nem nyerheti el senki a belépés jogát. Esetleg majd ha Triopo, Duope, vagy Pactenanto visszatérnek a pusztaságon tett őrjáratukról, ők tudhatnak neked friss információkat adni az aktuális helyzetről. |
[107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Pysra magányosan ügetett a Romvidéken.Nem tudta, hogy Ő az első aki itt jár.