|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.28. 11:13 - |
 - Azok - hagyta helyben a növényre nézve.
- Persze más lenne a színe, ha nem lennénk mindketten fagyos lények - mosolyodott el finooman.
- Nos, meglepődnél, ha tudnád, hgy milyen sok sziget van a Birodalomban! Persze sokuk elrejtett, sokuk lakatlannak tűnik.....így kevesen tudják, hogy mennyi is van pontosan. Igazából senki sem tudhatja mennyi is van pontosan. A tenger pedig leginkább a vízi lények számára ismert.....De ez a hajó nemcsak utasszállító, hanem kereskedelmi hajó is. Meg persze sokminden más is...Így néha egész hosszú körutakat tesz. |
[46-27] [26-7] [6-1]
*Nem felelt. Egy darabig még némán meredt maga elé, aztán feltápászkodott a fagyott selyemmel borított párnák közül és a kabin ablakához sétált. Közeledtére azonban az ablak peremén jégvirágok nőttek, szédítő gyorsasággal. Aprót sóhajtott, és egy fintorral az arcán orrával óvatosan kilökte az átláthatatlanná vált üveket. Kipillantott a habos hullámokra és sokáig elmélyülten figyelte, ahogy a hajótest kegyetlenül végigszánt a tenger fodrain.*
-Sosem... -*kezdte halkan.* -...sosem gondolkoztál még azon, miért vagyunk olyanok, amilyenek? Miért válunk olyanná, amilyenné? Mi dönti el, ki lesz más, mint a többiek? Hogy ki lesz különb, furcsább, erősebb, gyengébb? Egyáltalán, mi alapján leszünk...mások? |
Finoman vállatvont.
- Megértelek, habár én mindig le tudtam vezetni harcban az érzéseim...Meg ott volt a tündém, ugyebár.....Sokat számított - nézett Eldinára részvéttel.
Aztán horkantott.
- Noha egy táj tökéletes kiismerése is csodálatos lehet....és kissé lehetetlen, mágikus vidéken! |
-Talán így van. -*felelte ismét vállat vonva.* -De tulajdonképpen hidegen hagy.
*Amint felfogta, mit is mondott, vidáman felnevetett a találó szójátékon.*
-Nem érdekes. -*mondta immár nyugodtabban* -Tulajdonképpen jól éltem így. Nem mondom, hogy nem vágyram rá néha, hogy kedvesem és családom legyen, de... de azért nem is volt olyan elviselhetetlenül szörnyű a hiányuk. Amit igazán nehezen viseltem, az a magány, mint olyan. Hogy egyetlen fajtársam sem élt a közelemben, akivel szót válthattam volna. Minden társaságom őzekből, szarvasokból meg rókákból állt... |
Elhúzott szájjal elmosolyodott.
- A jéglángot sokan becsülik többre a normálisnál! Épp a ritkasága miatt. |
*Ironikusnak találta a csődör utolsó mondatát; ő is fanyalogva mosolygott rajta. Végül azonban ismét megszólalt, ám hangja most jobban idomult testéhez; fagyos és hideg volt.*
-Az Örök Tél Birodalmában születtem, s ott rajtam kívül nem élt más unicornis. Azt a vidéket pedig Veled léptem át először. Soha nem volt kedvesem. -*vállat vont.* -Bár ilyen jeges érintéssel amúgy sem sok csődör szívét lobbantanám lángra. |
Elmosolyodott.
- Bevallom, a kérdést úgy értettem, hogy saját családod volt-e már.....
Kicsit elgondolkodott.
- Mint mondtam, egy Sötétségbe borult világban éltünk.....Ott születtem egy ménesben, de...aztán végül rövid idő után magamra maradtam...Talán furcsán hangozhat, de nem emlékszem hogyan történt velem....
Vállatvont.
- A tündém egy napon csak úgy rámakadt....Attól kezdve együtt éltünk abban a fagyos, veszélyes világban......Együtt nőttünk fel, igazából, és lettünk kíméletlen harcosokká.....Ott, tudod, kevesen éltek és ritkásan, és főleg rejtőzködve....Magányos élet volt az, de ott volt nekem a társam és testvérem.... - mormogta merengőn.
Keserűen elmosolyodott.
- Hideg lényeknek hideg sors! |
*Egy pillanatra bentakadt a lélegzete és hirtelen még friss levegőt venni is elfelejtett. Döbbenten, megütközve pillantott Doomra. Aztán észbekapott.*
-Régen volt. -*felelte halkan.* -De arra már alig emlékszem... Apám nem tudott rólam; anyám sose mondta neki, hogy csikót vár. Legalább is ezt akarom hinni. Anyám meghalt, nem sokkal azután, hogy megszülettem - lehettem talán három hetes? Egy őzsuta nevelt fel.
*Vállatvont.*
-De apám sose keresett... Nem keresett, mert nem tudott rólam. Én így hiszem. Még ha ez nem is igaz, én akkor is csak így tudom elfogadni... -*újabb vállvonás.* -Nem fontos, felnőttem nélküle is. Nem panaszként mondom, hiszen sokan vannak, akik nem voltak ilyen szerencsések, mint én. Rólam gondoskodott valaki, még ha nem is az édesanyám volt az.
*Babrált egy kicsit az egyik selyempárna rojtjával, majd visszafordult Doomhoz.*
-Hát Te? Neked van családod? A tünde társadon kívül még senki mást nem említettél. |
Gyorsan megrázta ködös sörényét.
- Semmi, ami számíthatna! Csupán egy...töprengés.....Bocsásd meg komorságom. Egyébként Te honnan tudsz ennyit a családokról? Talán...volt már Neked?.... |
*Abbahagyta a nevetést, és elcsöndesedve nézett Doomra. Lassanként ő is elkomorult.*
-Mi a baj? -*kérdezte.*
|
Finoman elmosolyodott.
- Asylon jól fogadta annak idején is...Ő kicsit más lény, mint a többiek.....De abban igazad van, hogy nem könnyű az élete - komorodott el. |
-Értem. -*mosolyodott el.* -Abban biztos vagyok, hogy Asylonnak nem lehet valami egyszerű az élet. Nehéz lehet megmagyarázni egy csikónak, hogy neki miért nincs édesapja, még ha a Sors két anyukát adott is helyette.
*Belegondolt, milyen abszurd ez az egész, és hirtelen ő is elnevette magát.* |
Kacsintott.
- Így igaz! Nos, képzeld el, ha valakinek két anyja van...Ők aztán igazán tudják milyen különleges a fiuk! S annak élete! Ezen nevettem csupán... |
*Bólintott.*
-Hírből. Tudom, hogy különleges kiscsikó volt, Izabó és Steel gyermeke, aki egy különös mágia során fogant meg. De ennél konkrétabbat nem hallottam. |
Szelíd, és kissé szégyenlős mosoly jelent meg az arcán.
- Hallottál már valaha Asylonról? |
| -Ha jól sejtem, hosszú az út. Ráérünk. -*mosolyodott el.* -Elmesélheted, persze csak ha van kedved. |
| - Hosszú és különös történet..... |
| -Nem értem, mi olyan vicces ezen. -*nézett értetlenül Doomra.* -De örülök, hogy jó a kedved. -*mosolyodott el, majd kényelmesen elnyúlt a jégvirágos párnákon.* |
Doom hirtelen, váratlan, őszintén, harsogón elnevette magát!
Aztán megrázta a sörényét, és nyugodtan, de csillogó szemekkel és mosolyogva felelt:
- Igaz..... |
| -Ez igaz! -*bólintott, és elmosolyodott.* -Engem mindig arra tanítottak, hogy az életnél nincs drágább. És azt hiszem, hogy mi, kancák ezt sokkal jobban megértjük. Aki életet ad, a döbben csak rá igazán, milyen szörnyű életet venni el. |
| - Mágiával is dolgoznak, nemcsak technikával....És gondolj bele, hogy milyen lenne, ha nem lenne lábad, és a hiánya minden pillanatban rádöbbentene, hogy az életed örökre....csonkább...Keannornak az életét mentették meg....S majdnem teljes életet élhet így. Eleinte minket is elborzasztott. De ő jólelkű lény, és a fő, hogy él. |
[46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Azok - hagyta helyben a növényre nézve.