|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.30. 15:09 - |
 *Érosz tompán ledobbant a földre, szárnyait összehajtotta és finoman az oldaláház simította őket. A Főváros felé tartott, egy fontos üzenettel. Bár repülve gyorsabb lett volna, itt, a fák sűrű erdejébe lehetetlen volt madártávlatból tájékozódni, és a leszállás is igencsak körélményes lett volna. Kénytelen volt hát a Határon aláereszkedni, és gyalog folytatnia útját.
A Helyőrség látszólag teljesen néptelen volt; sehol egy lélek, se tünde, sem ember, se élő, se holt. Látszólag... Érosz még egyszer körülnézett, majd mély, zengő hangon megszólalt.*
-Érosz eneth nín! Im mellon lin!
A lombok között surrogva felállt két tünde, magasak és szálasak voltak, szigorú szemük fényesen csillogott, majd biccentettek egyet és fürgén, könnyedén végigfutottak az ágon. Vállukon gondosan megfaragott, hattyútollas nyilakkal teli tegez, kezükben erős íj.
Érosz tudta jól, hogy az erdőtündék mind a földön, mind a fák ágain ugyanolyan könnyedén és biztosan mozogtak, mégis lenyűgözőnek tartotta, és mióta csak megismerte őket, mindig is csodálta az erdőtündék ügyességét, ahogy egy-egy gyengébb ágon is éppoly nyugodtan és gyorsan lépkedtek végig, mintha csak szilárd talajon állnának.
Két másik tünde is előlépett a Helyőrség Kapuja mellől, ahol mindeddig árnyékba burkolózva figyelték az érkezőt. Kezükben hosszú, hófehér pengéjű lándzsát tartottak, oldalukra finoman megmunkált, íves kardot csatoltak. Ujjasuk színe a levelek és a moha színéhez volt hasonlatos, lábbelijük barna, akár a fakéreg, lengő köpenyüket ezüst csat fogta össze mellükön.
A két tünde könnyedén leszökkent a fáról, majd hangtalanul társaik mellé léptek. Váltottak pár röpke szót egymással, s a négy tünde végül Érosz felé fordult. Egyikük haja hollófekete volt, mint az éj, három társáé ezüst, akár a csillagfény.
-Mea govannen, Érosz! Istannen le ammen! -*szólt a fekete hajú tünde, s biccentett a mén felé. Hangja tiszta volt, zengő és megnyugtatóan gyönyörű.* -Üdvözlünk, Érosz! No in elenath hílar nan had gín!
-Elen síla lumenn 'omentielvo! -*mosolyodott el Érosz, és viszonozta a főhajtást, majd elkomorult.* -A Fővárosba tartok, Eldenar, s igen sürgős hírt viszek. Sietős az utam.
*A fekete hajú, Eldenarnak nevezett tünde bólintott, s intett társainak.*
-Celedin! Galadron! -*a két szólított azonnal hátralépett a Helyőrség kapujához, és szélesre tárta az ajtószárnyakat Érosz előtt. A csődör ismét fejet hajtott.*
-Hannon le! -*mondott köszönetet.*
*Eldenar feltartotta a kezét, és finoman megrázta fejét.*
-Ne mondj köszönetet, barátom! Nincs szükség rá. -*mondta, majd intett, ezzel jelezve Érosznak, hogy induljon.*
-Namärie! I Melain berio le! -*búcsúzott a mén, majd vetett még egy utolsó pillantást Eldenarra és beügetett a kapun, ahonnan hamarosan rátalált a Főváros felé tartó hosszú ösvényre is. Innen már csak néhány óra vágta és végre megérkezik...* |
[71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
 Nehezen de felállt, párja és a jövevények közé.Bár nem tűntek veszélyesnek az érkezők, mégis azok után, amin keresztül mentek.....senkiben nem bízhattak meg.
-Üdv!-válaszolt a biccentésre.Majd Esőleánya felé fordult:
-Ezek szerint ők a barátaid? |
 Esőleánya felkapta a fejét, és kifelé kezdett fülelni. Úgy gondolta Zetnek igaza lehet. Előrelépett, és kihúzta magát. Hogy ez védelmezés akart-e lenni, vagy csak elsőként akarta megtudni ki érkezik, esetleg tisztességesen akart feltűnni az érkező előtt, jó kérdés.
Aztán egycsapára megnyugodott, és aprót sóhajtva ellazította izmait.
 Feszélyezve érezte magát, így csak óvatosan lépett be a terembe. Nemcsak nagy termete miatt nem szerette az emberfélék számára épített helyeket. De az üresség is, ami itt várta.......Mindez idegesítette!
De legalább a víznyomok jófelé vezették.
- Esőleánya! - zendült hangja nemesen és barátságosan, ahogy megkönnyebbült arccal a szürke lény felé lépdelt - Nem kellett volna eltűnnöd mellőlünk - csempészett a hangjába némi rosszallást.
Ekkor vette csak észre, hogy nem magukban vannak......Villámgyorsan lépett lóféle társa oldalához, hogy élesen szemügyre vegye a kettőst, akik ezen terem betegei lehettek....Lakói semmiképp, nem voltak tündelények. Ha ez a hely tünde gyógyítók otthona vagy kórterme, még különösebb, hogy nincs itt senki - futott át a mén agyán.
De azért biccentett a párnak. |
Elmosolyodott. Örült, hogy végre talán sikerült egy kissé megnyugtatnia ezt a kedves kancát.
Zet egyre jobban volt.Érezte, ahogy ebből a varázslatos helyről csak úgy áramlik belé a gyógyító energia.Hangokat hallott:
-Figyeljetek csak!Nem olyan mintha valakik közelednének?-kérdezte a két kancától és a bejárat felé fordult. |
Riadtan pillantott a kancára sörényének esőfüggönye mögül, aztán megrázta a fejét, és kicsit idegesen bár, de elmosolyodott.
- Bízom benne, hogy igazat szólsz - mondta melegséggel teli hangon. |
-Ne aggódj, biztos nincs semmi bajuk és most már elég közel vagytok hozzá, hogy megtaláljátok őket.Hiszen én is láttam őket a közelben.Biztos minden rendben lesz. |
Bólintott, és szomorúság terült el az arcán.
- Sokuk elbújt itt, az erdőben, és nem találjuk őket...... - mondta megbicsakló hangon.
Nagyon hiányoztak neki a barátai! Nem értette mi ütött beléjük, hogy még az ő társaságát is kerülik! Fájt ez a mellőzés, és aggódott értük, ha már ennyire elhatárolódnak az erisziektől..... |
-A társaitok után kutattok?Már ha jól értem?!-nem akart túl sokat kérdezni, mert látta, hogy van, amit nem szívesen oszt meg vele a kanca. |
Álom egy ideig gondolkozott, mert itt már felszáradtak a kanca "nyomai", de végül bólintott.
- Alighanem idejött. És ha nem, itt talán tényleg adnak segítséget - mormolta fahangon, és belépdelt előre. |
 Követte Álmot.
Nemsokára előttük is ott tornyosultak azok az őrtornyok és a kapu, amik nemrég Esőleánya előtt.
Lassított. -És most?Bemegyünk? |
Követte Álmot.
Nemsokára előttük is ott tornyosultak azok az őrtornyok és a kapu, amik nemrég Esőleánya előtt.
Lassított. -És most?Bemegyünk? |
Meglepetten nézett a kancára. Mondott ő olyat, hogy egyedül van? Pedig nem akart valótlant állítani.....
- Nem, nem vagyok, egy társam is segít kutatni, és egy hozzánk csatlakozott afrai peguni is. |
-Tudhatjuk?Ezek szerint mégse vagy egyedül, ugye? |
Esőleánya riadtan pillantott a kancára. Már megint túl sokat járatta a száját!!! Ó, mit kaphat ezért Álomtól! Biztosan megrónák neki!
- Én nem hiszem, hogy többet tudnál segíteni, mint amennyit már eddig segítettél! - mondta végül udvariasan, elmosolyodva.
- Hiszen mostmár biztosan tudhatjuk, hogy a társaink a környéken vannak! Eddig még ebben sem lehettünk bizonyosak.....
- Nem rajtam múlik - válaszolta Xantosnak, és még sebesebb tempóra váltott. Igaz, hogy nagy szárnyai és szarva bonyolulttá tették a közlekedést, de Álom már nem zöldfülű csikó volt, hogy ne oldja meg.... |
-Amúgy is furcsa új ménesbe keveredni.A mienk is csak mostanában kovácsolódik.-mosolygott, ahogy társaira gondolt.
-De mondd, segíthetünk valamiben, mert annyira szomorúnak tűnsz, ahogy társaidról, gazdádról beszélsz.Történt velük valami?-kérdezte félve, mert nem akart tapintatlan lenni, de szeretett volna valahogy segíteni Esőleányán. |
 -Persze, hogy szeretném.-örvendezett Kardfia.Sose szeretett igazán egyedül lenni és különösen élvezte ennek a csodás pegazusnak a társaságát.-Megtisztelsz ha velem tartasz kedves Szellő!
|
-Értem!Nem szólok neki!De mostmár keressük meg mielőtt tényleg elveszítjük! |
Mélyet sóhajtott, és fáradt arccal bólintott.
- Igen, meglehetősen sok dolgom volt velük, ha így fogalmazunk....Az első gazdám is egy tünde volt..... - mondta elhaló hangon. Lehajtotta a fejét, így sörénye minden vize végigcsorgott az arcán, és csak hosszú szünet után szólalt meg újra:
- Miután ő lemondott rólam, Eris lénye lettem. Az övé legnagyobb és legkülönösebb társaság Simbelmyne Birodalmában. Eleinte kicsit féltem tőlük....de ma már szeretek közéjük tartozni. Mindig számíthatsz valakire, sosem vagy magányos, sosem közösítenek ki.....És Eris kicsit mindig velünk van....egyedi mágia....
Elkomorult.
- Az az.....velünk kellene lennie......
Mosolyt erőltetett az arcára, és úgy mondta tovább:
- Ő elég...különösen kezeli a tündéket. Ez a kapcsolatunk miatt rám is átragadt. Ma már én is...feszélyezve lépek be oda, amit régen otthonomnak neveztem, és boldog kacagást csalt elő a lelkemből. |
 - Veled tartok, ha szeretnéd és nem bánod!
|
-Milyen gyönyörű!-ámult Kardfia.
-Köszönöm, hogy elkísértél.És Te?Most merre?Bejössz velem, vagy másfelé veszed az irányt? |
- Megérkeztünk! - ált meg az őrtorony mmellett, hogy megvárja Kardfiát. |
[71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Érosz tompán ledobbant a földre, szárnyait összehajtotta és finoman az oldaláház simította őket. A Főváros felé tartott, egy fontos üzenettel. Bár repülve gyorsabb lett volna, itt, a fák sűrű erdejébe lehetetlen volt madártávlatból tájékozódni, és a leszállás is igencsak körélményes lett volna. Kénytelen volt hát a Határon aláereszkedni, és gyalog folytatnia útját. 
Nehezen de felállt, párja és a jövevények közé.Bár nem tűntek veszélyesnek az érkezők, mégis azok után, amin keresztül mentek.....senkiben nem bízhattak meg.
Esőleánya felkapta a fejét, és kifelé kezdett fülelni. Úgy gondolta Zetnek igaza lehet. Előrelépett, és kihúzta magát. Hogy ez védelmezés akart-e lenni, vagy csak elsőként akarta megtudni ki érkezik, esetleg tisztességesen akart feltűnni az érkező előtt, jó kérdés.
Feszélyezve érezte magát, így csak óvatosan lépett be a terembe. Nemcsak nagy termete miatt nem szerette az emberfélék számára épített helyeket. De az üresség is, ami itt várta.......Mindez idegesítette!
-Persze, hogy szeretném.-örvendezett Kardfia.Sose szeretett igazán egyedül lenni és különösen élvezte ennek a csodás pegazusnak a társaságát.-Megtisztelsz ha velem tartasz kedves Szellő!
- Veled tartok, ha szeretnéd és nem bánod!