|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.21. 23:02 - |
 Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
Szép volt itt.....Ha kicsit magányos is...
 - Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett.
- Hm....Elég unalmas itt - jegyezte meg, mert valóban senki sem háborgatta a vidék csendjét. Danahar a kalandokhoz szokott.....meg a veszélyhez.
Mosolyogva hallgatta a másik lényt.
- De szép! - felelte nyugodtan.
Aztán mosolygott. Tetszett neki az itteni béke.
Hirtelen hátracsapta a füleit, és megfeszült. Nagyokat szippantott a levegőből, majd ellazult...
- Jönnek - jegyezte meg nyugodtan.
Vadul fújtatva, dühös tűzzel a szemében vágtatott épp a két kanca felé.
Nyugodt arccal, de félelmetes tempóban vágtatott Fúriot után, szemeiben vad lobogással.
- Üdv! - kiáltott messziről a két ménnek, mire mindkettő csúszva fékezni kezdett. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
----------------------------------------------------------------------- |
Arwen fénye csak lassan-lassan hunyt ki, és a kanca kimerülten rogyott Csodaszarv nyakára.
- El sem tudod hinni mi történt! - sóhajtotta alig hallhatóan.
A lányaikra mosolygott, fáradtan, de ragyogó szemekkel, akik végre megnyugodtak a láttán. Eddig úgy tűnt nem tudnak dönteni: az anyjukhoz szaladjanak, vagy inkább el, olyan messzire, amilyen messzire csak tudnak?
Aztán persze Tíl kezdett el sikítozni először....Nem mindennap kezd el egy fiatal csikó hangokat hallani a fejében.....
Bárcsak lett volna idejük mindent megbeszélni! De a Sors másképp akarta....A rokmadár a semmiből robbant elő felettük, és légrengető sivítással egyenesen Csodaszarvékra támadt! A fény túl csábító volt, ahogy jelzőoszlopként az égre ragyogott....Hát még a rengeteg hús és mágia az egyszarvúkban!!!!!! |
Esélye sem volt már a furcsa érkezőre gondolni.
Pillantása végigszáguldott családján, majd amilyen gyorsan Arwen eltűnt mellőle, ő ugyanolyan gyorsan termett mellette. A fénylő-ragyogó szarvhoz érintette saját, fagyos szarvát és csak remélni tudta, hogy tud segíteni. |
Hideg rémületben állva figyelte a három kanca jelek nélküli beszédét, Arwen sikolyát és a fényoszlopot. Egyszerre száz kérdés özönlötte el az agyát, melyekre nem tudott válaszolni, közben egy másik hang unszolta, hogy tegyen valamit. A külső és a belső forgatag magával ragadta, s hang nélkül, mereven, mozdulatlanul állt. Ha valaki elájulna, rögtön odaugrana, de tehetetlenségében csak nézni tudta a folyamatot. Mi történik? |
 Arwen Csodaszarvhoz bújt, és párja nyakához dörgölte fejét.
- Úgy tűnik magunk vagyunk.
Enfatnumra pillantott.
- Talán csak valami sürgős dolga akadt.....
A következő pillanatban a kecses unikornis elugrott a párjától, elkerekedett szemekkel rámeredt a lányaira, akik ugyanígy néztek rá vissza, aztán döbbenten, fájdalmasan, vad erővel felsikított, és hatalmas, aranyszínű-fehér fényoszlop tört elő a szarvából! |
 Csend állt be. Az érkező nem szólalt meg, hiába várták. Egy idő után azonban az idegen fogta magát, és elment. Enfatnum értetlenül állt és nézett az ismeretlen után.
- Ez...érdekes! - mormogta az orra alatt. |
*Csodaszarv kissé oldalra billentette fejét, úgy nézett az unikornisra. Egy kis ideig várt, mert úgy találta illőnek, hogy az érkező mutatkozzon be elsőnek, de úgy festett, nemigen áll az unikornisnak hasonló szándékába.*
- Én Csodaszarv vagyok - *törte meg végül a csöndet* -, Ő itt a Kedvesem, Arwen - *fordult párjához*-, Ők pedig a lányaink, Tílurúlien és Tinuhurúlien. Enfatnum pedig a család közeli barátja. - *mutatta be a kis csapatot.*
- És Téged hogy hívnak? - *érdeklődött barátságosan.* |
Szigfrid felmérte a helyzetet. Észrevette hogy az egyik unikornis előlépett. Föld elemű lévén az érző képessége fejlettebb másokénál tehát rögtön tudta hogy csak védeni akar valakit vagy valakiket. Bár a képességeire senkinek nem lehet panasza most mégis zavarba jött. Valmi olyasmit érzett itt amiről nem tudta eldönteni hová tegye. Ezért tanácstalanul lépegetett egyik lábáról a másikra majd nagy levegőt véve beszélni kezdett:
Elnézést ha megzavartam volna valamit a jövetelemmel. Csak éppen nagyon messziről jöttem és szükségem volt egy kis társaságra. |
Mélyet bólintott a családfőnek tiszteletét, s helyeslését kifejezve, amikor előlépett az idegen.
Biccentett az érkezőnek. |
Arwen egészen kezdte elfogadni családjuk szárnyas hozzátartozóját, és nagyot mosolygott Csodaszarv szavain és komolyságán, amikor a furcsa idillt megtörte a furcsa idegen érkezése.
Előrelépett és biccentett. Nem tehetett róla, nem akart vezetőnek feltűnni, csak lányait védeni bármi áron, ösztönből.
- Üdvözöllek! Kihez van szerencsénk? - kérdezte kedves és dallamos hangján, de közben alaposan végigmérte az idegen unikornist. |
*Immár más szemmel nézett Enfatnumra. Kevesen lehetnek olyan szerencsések, hogy még nem élték át "a gazda elvesztése és egy újabb jövetele" dolgot. Magában hálát adott a Mindenhatónak, hogy Ő a kevesek közé tartozott és próbált nem emlékezni arra az időszakra, amikor Arwen esett át ezen a lénypróbáló időszakon.*
- Én sem bánom, maradhatsz, de legyél kedves és tartsd be az alapvető szabályokat, amik egy közösségben betartandók. - *intézte szavait a pegazusnak, mielőtt egy idegen hangra figyelt volna fel.
Szívből nem tudta, miért is ez a sorsa...*
- Üdv! - *köszönt vissza udvariasan az új lénynek.* |
 Végre ideért. Miután elment a mezőről a farkasoktól sehol nem állt meg. Lassan bandukolt a tájakon át mígnem elért ide. Ahogy kiért egy domb mögül lényeket pillantott meg. Valószínüleg család vagy baráti közöség lehet. Eszébe jutott Ilvion, Orion és Taj Pooka.
- Vajon mit csinálhatnak?- kérdezt5e magától de ezután egy másik kérdést vetett fel- Vajon odamenjek vagy sem? Megpróbálom legfeljebb elküldenek.
És odalépkedett a lényekhez. Szerény hangon köszönt rájuk:
- Üdv! Elnézést ha megzavartam volna valamit. |
-De előbb hadd mélyítsem a kapcsolatot az elsőkkel.-mosolygott, s szeme végig futott a családon. |
Arwen elcsendesedett, majd halkan, részvéttel szólalt meg:
- Sajnálom. Ismerem a magára hagyott lények életét. Nekem is volt benne részem épp eleget....MIelőtt még anya lettem. Szerencsém volt, hatalmas szerencsém, hogy a párom kitartott mellettem - mosolygott hátra a családjára.
Komolyabban és szelídebben fordult vissza a pegazus ménhez:
- Ha valóban így állna a helyzet, és barátokat kerestél, amikor minket kerestél, nincs kifogásom ellened. Maradhatsz velünk, míg....jónak látod. De a Birodalom jó hely, másokban is megbízhatsz! - mondta kedvesen. |
-Azt mondják, "madarat tolláról-lényt gazdájáról".Én is ehhez hasonlóképp fognám fel a viselkedésemet:Előző gazdám, bármennyire is szerettem, elhanyagolt.Nem is vagyok túlságosan társasági lény....nem tudtam másoktól tanulni az illemet....És még most sem tudom pontosan-mosolygott irónikusan.
-Sajnos a gazda váltás nagyon letört.Azért jöttem ide, mert önök voltak az egyetlenek akikkel idegenként szóba álltam, -s meg is bíztam- másokba nagyon nem kapaszkodhattam, mint társaság....idegenekből lett társaság. |
Látványos pillantást vetett a háta mögé, két csikójára, majd kérdő pillantással visszafordult Enfatnumhoz.
- Valóban? - kérdezte halkan, de szemei sokkal beszédesebben néztek a nagy, szárnyas lényre. |
Nem tudott válaszolni Tílnek, hiszen a szülei rögtön azután jelentek meg.Tisztelet tudóan meghaolt a szülők előtt.A neki szegezett kérdésen meglepődött, hisz volt alapja idejönni.
-Ha jól tudom, épp ön volt, aki felajánlotta, hogy önökkel tartsak egy darabig.Tudom, nem viselkedtem akkor, ott helyén valón, de....volt rá okom.-sütötte le szemét kkis bánattal. |
Vidáman kacarászott végig, míg meg nem találták a két elkóborolt báránykát! Arwen ma nagyon jó kedvében volt, és még játékosabb hangulatban, mint eddig, így elképedten és gyanakodva Enfatnumra meredt, majd gyorsan elterelgette mellőle a két fiatalt.
- Megtudhatnám minek köszönhetjük a jelenléted? - kérdezte kicsit fennsőbbségesen, hűvösen a pegazus méntől, amikor már Tinék mögötte álltak. Mintha legalábbis idegen tolakodását nehezményezné!
 Tíl hápogva nézett anyjára, és nem értette őt! Hiszen ismerik Enfatnumot! Amikor belekeveredtek abba a hatalmas viharba, az arany-fehér lény maradt velük, hogy ne essen bajuk! Nem lehet, hogy Arwen ne emlékezne rá!
Felfújta magát a méregtől! Nem fogja hagyni, hogy a pegazust megint elkergessék! Nem fogja hagyni, hogy háládatlanul elbánjanak vele! Nem és nem!
De Arwen sehogy sem engedte előbbre és nem figyelt rá!
Semmit sem értett! |
*Két fülét kíváncsian hegyezte, ahogy Enfatnum válaszát várta.*
*Ügetésre váltott és jókedvűen rázta a fejét.*
- Óvni? - *prüszkölte.* - Jó ideig nem lesz még nyugtunk... - *kacsintott és bevette magát a fák közé.* |
- Persze! Hogyne! - helyeselt csillogó szemekkel, és úgy zárkózott fel Enfatnum oldalára, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog.
- Neked van családod? - kérdezte halkan. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
- Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett. 
Arwen Csodaszarvhoz bújt, és párja nyakához dörgölte fejét.
Csend állt be. Az érkező nem szólalt meg, hiába várták. Egy idő után azonban az idegen fogta magát, és elment. Enfatnum értetlenül állt és nézett az ismeretlen után.
Végre ideért. Miután elment a mezőről a farkasoktól sehol nem állt meg. Lassan bandukolt a tájakon át mígnem elért ide. Ahogy kiért egy domb mögül lényeket pillantott meg. Valószínüleg család vagy baráti közöség lehet. Eszébe jutott Ilvion, Orion és Taj Pooka.
Tíl hápogva nézett anyjára, és nem értette őt! Hiszen ismerik Enfatnumot! Amikor belekeveredtek abba a hatalmas viharba, az arany-fehér lény maradt velük, hogy ne essen bajuk! Nem lehet, hogy Arwen ne emlékezne rá!