|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.10. 00:04 - |
*Megállt a tenger partján, végighordozta pillantását a lágyan hullámzó vizen és a lankás, homokos parton. Első ránézésre egy teljesen szokványos tengerpart volt, tökéletesen átlagos tengerrel és hétköznapi homokkal. Semmi különös, lenyűgöző, vagy egyedi nem látszott rajta, de Amethyst tudta, hogy a látszat csalóka. Jól ismerte a Birodalom tengereit, itteni élete fejét jórészt ezeknek a nagyvizeknek a partján töltötte, így tudta, mire számíthat. Visszafordult, tekintetével Dralont kereste. Ő vezetett ugyan, de a csődör nem sokkal járt mögötte, s Amethyst most türelmesen várt, hogy beérje őt. Mikor a félsárkány is mellé ért, a kanca rövid ideig csak hallgatott, figyelte Dralon reakcióját.* |
[31-12] [11-1]
*Bár már rég kiért a partra, Dralon mágiáját nézve mésig fuldoklóként kapkodott levegő után. Legmerészebb rémálmaiban sem merült fel benne soha, hogy egy félsárkány ilyesmire is képes lehet. Rémült tekintettel követte a tűzörvény kibontakozását és szétesését és közben fogalma sem volt róla, hogyan s miért műveli mindezt a fekete csődör.*
-Aiya Elbereth! -*susogta sápadtan, mikor Dralon végül úgy, ahogy higgadtan állt a parton.* -Ez ijesztő volt...! |
Dralon, az éji lény, a hajdani unikornisgyűlölő, fejvadász, zsoldos, hátas és főképp társaslény felszababította magában minden vadságát, és mostmár ő is lángolt, ahogy szédítő tempóban száguldott hol a víz felett, hol a víz alatt, néha vadul bömbölve, és tüzet fújva.
Megfeledkezett mindenről, egyre jobban lángolt a lelkében a sárkányok ősi, hatalmas, mindent elemésztő tüze, ami újra és újra még lendületesebb, még nagyon erőkifejtésre ösztökélte, holott már levegőt is alig kapott, és Dralon elképesztő kanyarokat téve, hihetetlen sebességre felgyorsulva, vadul csapódva a szemét kápráztató lángok közé, engedett a lelke mélyén lakozó lény hívásának.
A Lángok Tengere olyan hely volt, ahol Dralon úgy viselkedethetett, ahogy még soha. Fejéből kitörlődött minden, és ahogy teste már önálló fekete, zöld, vörös, sárga lángjaitól lobogott, egyre inkább átalakulva, lassan a tűz is köré kezdett kanyarodni, a hullámokról.
Tűzörvény kezdett kavarodni! De messze hatalmasabb volt, mint Dralon kavargása, és ahogy a tenger is követte a kavarodást, és szinte viharosan kezdett tombolni, egy dolog nyilvánvalóvá vált: a Sárkányvarázs félelmetes, ha kiteljesül!!!
Dralon a lángok közt lebegett, hol oszlopokat okádva, gőzt szabadítva fel, hol épp lenyelve a tenger felől felé nyúló tüzeket.
Aztán a csodás, lángokból álló örvény szanaszét vetette magát, harsogó robbanással, átfestve az eget, a hullámok, amiket felkorbácsolt a tűz irányítása, kisimultak egy nagy kicsapással a partra, és néhány pillanat múlva a Héphaistos műhelyéől szabadult gyönyörű borzalom eltűnt......
A Lángok Tengere újra szolidan hullámzott vízként és tűzként egyaránt.
Dralon pedig a parton állt, és fogalma sem volt hogy volt képes erre...... |
*Levegője fogytán Amethyst végül befejezte a mélyben való lubickolást, és a felszín felé lökte magát, hogy újra lélegzethet jusson. Áttörte a felszínt, és sörénye fellendülve egy pillanatra együtt lobogott a lángokkal, majd visszahullot és vizesen a nyakára tapadt. Lassan tempózva elindult a part felé. Ebben a mélységben nem ért le a lába, és egyszarvú lévén repülni sem volt képes, így kissé elfáradt az egészen eddig tartó ügetés-szerű kapálózástól...
Néhány perc múlva patájával ismét szilárd talajt tapintott. Pilledten lépett ki a vízből, és kényelmesen leheveredett a partra. A homok is más volt! A tűz nemcsak a tengert változtatta meg... az egykor teljesen átlagos, sárga homok most felhevülve izzott alatta a magas hőtől, s üvegesen áttetsző, kristályosan fehér volt. Amethyst lustán, jólesően elnyújtózott rajta, és fektéből figyelte Dralon légi mutatványait, és parádés vízbe vetődéseit.* |
Kis deig élvezte a termikek őrült játékát a szárnyaival, meleg levegő simítását gyorsan száradó tagjain, aztán lusta kanyaraival keresni kezdte a lemerült fehérséget.
Nem látta.
Kelletlenül morrantott, és a lángok felé intett szarvával. Azok kinyújtóztak, elvékonyodtak, és hamarosan elkezdtek elszakadni a vízfelszíntől! Kis ideig nem termelődtek újra, így át lehetett látni a vízen, és Dralon a lángokból táplálkozva s a víz felett suhanva kutatott, míg végre ráakadt az oktondi unikornisra, aki az ő iménti lebegését utánozta.
Megint horkantott, és befejezte a lángok fogyasztását, újra gyönyörű tüzessé téve a hullámokat mindenütt.
Elkanyarodott a korábbi helyeitől, és kissé kiszárnyalva a nyílt, lángoló víz fölé, emelkedni kezdett. Egyre feljebb emelte magát a levegőben, míg kellemesen körül nem tudott nézni, és akkor előrebukfencezett, és gyorsan magára csavarva irdatlan vitorláit, belezuhant a vízbe!
Vérpezsdítő érzés volt a titáni becsapódás!!!
Nagy vigyorral süllyedt a mélybe...... |
-Felvágós ficsúr. -*nevetett megjátszott dorgálással Amethyst és a felröppenő csődör után pillantott.*
-Hmm, jól sejtettem, hogy tetszeni fog ez a hely. -*dünnyögte, majd ő is lebukott a felszín alá, és a hátára fordult, Dralonhoz hasonlóan gyönyörködve a fölötte elterülő látvány csodájában.* |
Dralon egy vöröstüskés kipúposodás kíséretében eltűnt a mélyben.
Őrült kanyargásba kezdett, szaltózott, pörgött, spirálban kisebb örvényt kavart, és közben csodálta, ahogy felette a hullámok táncolnak a felszínen.
Elsőként, mint félsárkány, és először a saját életében, nem kellett rettegnie a víztől, lentmaradhatott bármeddig! Fölötte ott volt az erőt és hőt adó lángolás, alatta a sötétség, ami olyan kellemessé tette ezt a csodát!!!!!
Mert csoda volt ez a vidék...Szívét összeszorító, szemét gyönyörködtető, lelkét felszabadító csoda! Sosem érezte magát így! Egyszerre felpezsdülve és mégis oly nyugodtan!
Hanyatt fordult a mélyben, élvezve a meleget és a hullámokat, csodálva a látványt fölötte. Lángok és víz! Hihetetlen!
Aztán egyszerre szúrta ki a kancát, aki ott tempózgatott lassan fölötte, és kezdett fogyni a levegője, így hasra fordult, és szárnyaival is tempózva előrevágódott a felszínnek!
Lángok ölelték körbe, ahogy kitört, szikrázó lángokat és vízcseppeket szórva szét, és hatalmas szárnyaival csapva pár óriásit, a magasba röppent! |
-Igen, már épp javasolni akartam. -*bólintott vidám mosollyal, és Dralon után indult. Lassan belemártotta lábát a vízbe, s a lángok rögtön ölelni-nyaldosni kezdték a bokáját, de Amethyst csak nevetett a kellemes, csiklandozó érzésen. Egy pillanatig még figyelte, ahogy a tűz sisteregve körültáncolja lábszárát, aztán kényelmesen belépkedett a tengerbe, és meg sem állt, amíg a víz el nem lepte őt egészen a marjáig. Akkor aztán felkapta lábait, és ügetést mímelő mozgással úszni kezdett befelé.*
-És tudod, mi a legjobb? -*kiáltott oda vidáman a félsárkánynak.* -Hogy itt nincsenek cápák. |
Megrendülten, dermedten nézte a látványt. Nem tudott szólni, csak a fejét rázta fel-felmorranva, a ragyogó lángok táncától tágra zárt szemeivel egyre a horizontot és az előtte elterülő csodát bámulva.
Nem mozdult, nem szólt hosszú-hosszú ideig, mintha csak egy elképesztő szobor lenne a tengerparton.
Aztán felhördült, valami különös kifejezéssel arcán Amethyst felé fordult, majd mégis inkább a tengernek indult egy összerázkódás után.
És hirtelen se szó se beszéd belerohant a tűzárral borított vízbe! |
-A Lángok Tengere. -*felelte nyugodtan, Dralon arcát fürkészve. Kíváncsian vizsgálgatta a félsárkány vonásait, de semmit sem tudott leolvasni róluk.*
-Szeretem a tengereket. -*mondta.* -Valamiért vonzzanak. Szinte minden birodalmi tengerpartot bejártam már, így elég sokat tudok róluk. Főleg akkor töltöttem rengeteg időt ehhez hasonló helyeken, amikor Thetys... -*hangja elhalt, s csak később tette hozzá csöndesen.* -Nem érdekes.
*Egy darabig csak a vizet bámulta, figyelte, ahogy a látóhatár mentén lassan, méltóságteljesen ereszkedik alá a narancsszínű nap, vörösre s rózsaszínre festve a tengert és az eget egyaránt. Alig pár perc múlva már csak egy halvány szelet látszódott az arany korongból. A nap utolsó pillanatait töltötte az égbolton, felkészülve rá, hogy lenyugodjon, s átadja a helyét valami... másnak.*
-Most figyelj! -*suttogta izgatottan Dralonnak, szemét le sem véve a horizontról.* -Mindjárt kezdődik. Jobb lenne, ha most behunynád...
*Még be sem fejezte, mikor a nap végleg alábukott a víztükör peremén, és a következő pillanatban ragyogóan fehér, vérvörös, narancs és bíbor színű fénysugár hasított bele a tájba, mintha a nap lövellte volna szét utolsó sugarait... egyetlen hatalmas, vakító villanás volt az egész, de olyan fényes, hogy képtelenség volt nyitott szemmel viselni. Amethyst is szorosan összezárta pilláit, s csak akkor nyitotta ki újra, amikor a fény már narancsszínű derengéssé fakult.
A látvány lenyűgöző és hihetetlen volt egyszerre, ha nem egyenesen teljes képtelenség. Az előbb még oly békésen hullámzó, mélykék tenger felszínén most sárga, vörös, narancs és fehér lángok táncoltak, vidáman lobogva nyúltak az ég felé, és az egész tengert beborították, egyetlen nagy, összefüggő tűzmezővé változtatva az alattuk elterülő vizet. A tenger valóban lángolt. Sűrű gőz és pára tört föl a lángol alól, átláthatatlan függönyt alkotva a tűztenger fölé. Az egész olyan misztikus és fölfoghatatlan volt, olyan rejtélyes és lehetetlen...*
-Nos? -*kérdezte Amethyst kíváncsian, és most már le bírta venni tekintetét a lángoló vízről, hogy végre a csődörre nézzen.* |
Körülnézett, és furcsán összehúzta magát. Valami nagyon különös volt itt.
- Mi ez a hely? |
*Megállt a tenger partján, végighordozta pillantását a lágyan hullámzó vizen és a lankás, homokos parton. Első ránézésre egy teljesen szokványos tengerpart volt, tökéletesen átlagos tengerrel és hétköznapi homokkal. Semmi különös, lenyűgöző, vagy egyedi nem látszott rajta, de Amethyst tudta, hogy a látszat csalóka. Jól ismerte a Birodalom tengereit, itteni élete fejét jórészt ezeknek a nagyvizeknek a partján töltötte, így tudta, mire számíthat. Visszafordult, tekintetével Dralont kereste. Ő vezetett ugyan, de a csődör nem sokkal járt mögötte, s Amethyst most türelmesen várt, hogy beérje őt. Mikor a félsárkány is mellé ért, a kanca rövid ideig csak hallgatott, figyelte Dralon reakcióját.* |
[31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
