|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.09. 19:24 - |
 -Hát igen.-sétált végig az útvesztőn Ireth, s közben a verseny élményeir gondolt vissza. |
[57-38] [37-18] [17-1]
*Csaknem elnevette magát, de sikerült egy mosolyba folytania.*
- Ez az a hatalmas gond? - *kérdezett vissza mosolyogva.* - Akkor nézzük végig. - *kezdett bele.* - Büszkeüstök. Ő nemhiszem, hogy ellenünk lenne, ahogy Jövőtváró sem, igaz, valószínűleg furcsa lesz neki. Sólyom és Light pedig hozzátok tartozik. Nem hiszem, hogy közénk állnának. Supervágta is már felnőtt! |
 - De - rebegte.
Micsoda ostoba válasz! Legszívesebben leharapta volna a nyelvét! De nem tudott mást mondani.....Egyszerűen gyerekes volt, ha arra gondolt, hogy Üstökössel élhet....Megharagudott magára!
'Nem lehetek önző! De hát...ő is azt mondta boldog velem.....'
- Csupán...a csikók - hebegte végül szánalmasan. |
*Összeráncolt homlokkal haladt tovább előre, miközben lelassította repülési sebességét, hogy könnyebb legyen a beszélgetés.*
- Leolan, mi a baj? - *fordította fejét kicsit hátra.* - Az elmúlt percekben, amíg veled lehettem tettél a lehető legboldogabbá! Miből gondolod, hogy a terhemre vagy, vagy hogy nem szívesen vagyok itt? Utaltam bármi ilyesmire viselkedésemmel? - *kérdezte.*
- Mi rettent el attól, hogy együtt legyünk? Szeretjük egymást, hát nem ez a lényeg? |
Újra szédülni kezdett, így behunyta a szemeit, és csak próbált nem rettegni a száguldásban, hisz nem tudott volna repülni, ha bármi történik......Márpedig most nem akart leesni, amikor Üstökös ekkora tempót diktált!!!!!!!
Közben hirtelen egy apró hang csendült a fejében:
'Rossz ötlet, úgysem sikerül. Nem lehetsz boldog! Soha sem sikerült senki mellett megmaradnod! Nem vagy jó feleség! Felnőtt fiad van, mit vágysz a szerelemre? Késő már!'
Leolan dühösen próbált nem gondolni erre, és ellenszegülni!
'Neki is vannak felnőtt fiai! Neki is voltak rossz házasságai! De nemes, bátor, jólelű lény, és szeret, szeret engem, és boldogok leszünk!!!'
'Hah, hisz ő az Úrnő lénye! Tökéletes lény! Jobbat érdemel! És ha két rossz családi múltú lény találkozik, abból nem lehet semmi jó! Alapvető hiba hiú ábrándokba ringatni magad és őt is!'
'Elég már! Nem, nem akarok semmi valótlant! Csak.....csak....'
'Csak? Hisz azt sem tudod mit akarsz!!! Ugyan már, ne csinálj bolondot magadból! Nincs szánalmasabb, mint egy olyan lény, aki úgy rohan a rosszba, hogy előre tudta mit tesz!!!'
'Tudom mit teszek!' lobbant fel a dac a lelkében 'Szeretni fogok egy tökéletes mént! Akiről rég álmodom!'
'Álmodsz? Aki álmokból épít várat, rosszul jár! Szállj le a földre, pegazus!'
'Nem szállok le! Nem az a dolgom! Szabad akarok lenni!!!'
'És ezért leláncolod magad! Nevetséges!'
Leolan sokkal rosszabb kedvvel tűrte a hihetetlen sebességet. Aztán újra jeges riadalom markolt a szívébe.
Supervágta! Vajon ő mit fog szólni??? Hisz kételyei annyiban valóban jogosak, hogy felnőtt fia van, aki akármennyire felnőtt, még az ő fia! Mint szülő, nem lehet felelőtlen! Soha!
Aztán, szinte belesüppedve a szörnyűségek poklába, eszébe jutott, hogy Üstökösnek több csikója is van! Mi van, ha azoknak nem fog tetszeni ő?!
Megrázta a fejét. Tényleg rettentő bizonytalan volt!!! És amíg ilyen bizonytalan, nem teheti ezt Üstökössel! És nem is lenne szabad itt vitetnie magát!
Szüksége lesz másvalaki segítségére! Valaki erisziére....
- Üstökös, nem szeretném, ha tovább fáradnál értem! - kiáltotta előre, hogy a mén meghallja a hangját.
- Nem tisztességes ez Veled szemben! Köszönöm, hogy megmentettél, de nem akarom, hogy a terhedre legyek! Így sem tudom meghálálni amit értem tettél! Megöltek volna, ha nem jössz! Ha nem vagy... - halkult el a hangja.
Való igaz....Üstökös lekötelezte már, nem is kissé....Hogy maradhatna vele? Hisz mindig bajba kerül! Üstököstől szinte elvenné az életet! De az a legkevesebb, hogy valahogy megtudja, mit tehetne ő a fehér peguniért...... |
- Tehette a tudatalattid is. - *próbált megoldást találni.*
- Akkor mostmár egészen hamar oda fogunk érni!
*Az eddigi tempó a most következőhöz képest vánszorgónak volt nevezhető.* |
- Én? - visszhangozta csodálkozva.
- Hisz elveszítettem majdnem minden erőmet! Ha eriszit nem sikerült hívnom, képtelenség, hogy én hívtalak volna - mondta kesernyés hangon.
- Hisz a bajbajutásom is csak a saját ostobaságomnak köszönhető! Ami hibát el lehetett követni, elkövettem.....Én ilyen vagyok...
- Üstökös! Nézd! A kijárat! - kiáltotta hirtelen élettel és reménnyel eltelő hangon, ahogy fény villant eléjük, és a kövekező pillanatban egyenest kiértek a vörös folyóhoz! Innentől már csak egyenest kell repülni vele! |
*Némán repült, miközben hallgatta Leolant.
Saját magát okolta a történtekért! Miért nem jött már sokkal hamarabb?*
- Te magad hívtál. - *mondta hirtelen, magát is meglepve ezzel. Hogy ez eddig hogy nem esett le nekik! Pontosan nem tudta, hogy merre kell mennie, mégis valami vezette. Végig, onnantól kezdve, hogy megpattant az Örök Télből.* |
Zavarba jött, ha lehet még jobban! Szégyen futott át az arcán.
- Én egyedül jöttem ide, mert fel akartam fedezni magamnak a Vadvidéket...De eltévedtem, és túljöttem a célomon, így keveredtem a Pókok Útvesztőjébe....Elfogtak a pókok, nem tudtam velük mit tenni, nem fogott rajtuk a bűverőm. Fogoly lettem az egyik éléskamrában....Hoztak egy mágust, aki becsapott...Elvette az erőmet, kiszabadult, engem is kiszabadított, de ennyi volt csupán a szava igazsága....Rabszolgát akart csinálni belőlem...De rajtunk ütött egy nagy csapat pók....Elvittek akkor, a mágus megölése után, a pókok uralkodója elé...Fel akart falni....De kitört az erőm....Így el tudtam menekülni....Nem tudom pontosan hány nap telhetett el úgy, hogy kifelé menekültem....Talán négy....Akkor zuhantam le a verembe, ahol Te rámtaláltál...... - idézte fel halkan, borzongva a rémes emlékeket, és szemében kihunyt a fény.
- Miért nem kértem segítséget? Mikor már lett volna érkezésem segítséget kérni, elfogyott az erőm.... - mondta nagy sóhajjal.
- Nem is tudom hogy találtál rám.....De megmentetted az életem.... |
*Kicsit húzta a száját, mert nemigen szerette azt a helyet, de nem tette szóvá.*
- Akkor hát indulás! - *szólt hátra, hogy Leolan felkészülhessen a felszállásra.
Puhán elrugaszkodott a talajtól és néhány méterrel a talaj fölött repült kifelé.*
- Mi történt? - *kérdezte Leolantól.* - Hogy kerültél ide? Mióta vagy itt? Miért nem kértél segítséget? - *szakadt ki belőle jópár kérdés. Úgy érezte, most van idejük mindezt megbeszélni.* |
Még mindig zavartan, de elfogadta Üstökös segítségét.
- Nos, azt hiszem....a Rémségek szigetén lehet most mindenki.... |
*Üstökös szeretettel nézett Leolanra.
A fellegekből visszazuhant a valóságba. Gyorsan végigpillantott Leolanon.*
- Borzasztóan festessz. Kerítsünk gyorsan egy gyógyítót. Közületek van valaki, aki mostanság elérhető? - *kérdezte a pegazust, miközben óvatosan a hátára fektette a pegazust.* |
Leolan megmoccant, valami különös mosoly futott át az arcán, sóhajtott, újra megmoccant, aztán aprókat pislantva kinyitotta a szemét.
- Nem álmodtam? - mondta, miközben zúgott a feje!
Kínnal-keservvel megfeszítette a lábát.
- Bocsánat...Nem akartam.... - mondta zavartan. Fogalma sem volt mit is mondjon most! |
*Üstökösnek nem esett nehezére megtartani a kanca vékony, törékeny testét.*
- Leolan - *szólalt meg lágyan, kissé aggódva.* |
| - Mmmm...Akkor örökké Veled maradok... - mondta furcsa, magas, bódult hangon, és a következő pillanatban összerogyott, épp Üstökös szárnyába! |
*Nyakával átölelte Leolant.*
- Ne aggódj. - *súgta vissza.* - Majd Én megvédelek. |
Meglepetten pislogott.
- És ha nem is én vagyok az igazi? Ha odakint vár Rád egy nálam sokkal jobb lény?
Hirtelen nagyot sóhajtott. Álmodott erről! De most annyira félt a pillanattól, hogy eltűnik, hogy szétfoszlik, hogy nem merte elfogadni, nem merte elhinni!
Felnézett Üstökös arcára, szomorú szemekkel, aztán odalépett elé, olyan szorosan, ahogy csak lehetett, és lehajtott fejjel ezt mondta, szinte a mén fülébe súgva:
- Félek..... |
*Ahelyett, hogy Leolant elengedte volna, még jobban magához húzta.*
- Úgy szeretlek, ahogy vagy. Engem pont így fogtál meg. - *válaszolta a pegazusnak.* - A jéggel pedig semmi gondom. |
Félrekapta a fejét. Aztán gyorsan meg is rázta. Ép szárnyát pedig gyorsan arca elé emelte.
- Üstökös, én nem tudom, hogy képes lehetek-e erre....Nem akarok hazudni, és hamisan magamhoz láncolni...A szívem jéggé dermedt, és félek, hogy bántanak vagy én bántok másokat.....Engedj el kérlek..... - fordult el. |
*Arca nyugodt volt, szemei meg a boldogságtól csillogtak.*
- Amíg a halál el nem választ.
*Most először életében érezte magát igazán boldognak! Nem is tudta, így visszatekintve, miért várt ezzel ennyit.* |
Majdnem hátrahőkölt, egy pillanatig szemei kissé ijedten, bizonytalanul nézték még Üstököst, aztán lehunyta a szemeit, és visszacsókolt. De ő már tisztán szerelmesen!
Nem is tudta mennyi ideig maradtak így, de végül pár perc múlva óvatosan hátrahúzódott, igaz, még mindig Üstökös ölelésében maradva.
- Most.... - lesütötte szemeit, aztán újra felnézett félénken, mintha kamasz csikó lenne valóban - ....örökké? - kérdezte halkan, szinte cérnavékony hangon. |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
-Hát igen.-sétált végig az útvesztőn Ireth, s közben a verseny élményeir gondolt vissza.
- De - rebegte.